Rettentőt bukott itthon a Disturbia
2007. augusztus 30. 09:35, csütörtök
Persze nem voltak illúzióink, hogy az Amerikában hatalmas sikert arató, kvázi névtelen színészeket felvonultató tinithriller itthon is sikeres lesz, de a félős filmek Amerikai Pitéjét itthon meglepő közöny kísérte.

Ha a Transformers film kapcsán még nem jegyeztük meg Shia LaBoeuf nevét, akkor jövőre minden bizonnyal megjegyezzük, mint ifjú Indiana Jones-t. Mindenesetre amikor tavasszal bemutatták Amerikában a Disturbiát, akkor még az ifjú (és valóban tehetséges) színész még csak egy ismerős arc volt, de azt nem érdemelte meg, hogy kikerüljön a neve a film plakátjára. Kikerült azonban Bruce Willis-é a Vadidegenére, Kate Beckinsale-é az Elhagyott szobáéra és Anthony Hopkins-é a Törésére - mégis, az említett három, ugyanakkor bemutatott thriller összesen nem termelt Ameirkában annyi pénzt, mint a Disturbia.

Amíg várunk a kötelező folytatásra, elmerenghetünk azon, hogy a tinédzser célközönség miért hanyagolta idehaza a Disturbiát, hiszen a heti listán a 8. hely és az 5226 néző még a visszafogott elvárásokat is alulmúlta - kommersz, multiplexes premierfilm régen nem nyitott ilyen gyengén. A listát továbbra is a L'ecsó vezeti, múlt héten csak Budapesten 28689-en látták, s ezzel immáron 160 ezresre duzzadt a fővárosi nézőtábor, s a fent említett Törés is 18610 nézőt vonzott premierjének hetén.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kadar1  
2007. szept. 11. 21:56 | válasz | #12
Többnézöt akkarnak a mozik, akkor szedjék összemagukat.Én biztós nem fogok megnézzni egy felitaos filmet se.Legyen akkármekkora sikerdurranás.Olvasni,otthon is tudok .Mire ide ér a film addigra sokan torrentröl vagy külföldi warrez oldalakról beszerzik.Nekik van igazuk.
2007. aug. 31. 08:39 | válasz | #11
Szerintem rendben volt a film. Igazából semmmi újdonsággal ható nem volt benne, de folyamatosan izgalomban tudja tartani az embert. Legalább is engem, meg a bnőt igen. Ha megfelelően kategorizálod a filmet és épp ezért hasonléó filmekhez viszonyítasz, akkor szerintem még igen jó volt a film. Talán nálunk az volt a gond, hogy magával a "Disturbia" név nem volt elég figyelemfelkeltő a többi nagyágyú film között. Hát így járt. Sztm 700 megát megér:)
emp  
2007. aug. 31. 08:20 | válasz | #10
"gyakorta nyomtam rá az ff gombra. igaz voltak benne értékelhető jelenetek és tetszett, ahogy lassúdad módon kibontakozott a cselekményt."

NEMÁR NEMÁR!!!! Minek néz az ilyen filmet! Ez egy filmgyilkos vallomása. Függetlenül a filmtől. El tudom képzelni ahogy tekergetted a filmet, majd ha valami gyanusat láttál visszatekerted, megnézted az adott jelenetet, majd tovább az ff-el... És meg is voltál vele 38 perc alatt. És még véleményt is írsz a filmről. Én ugyan nem védem a Disturbiát, de így véleményezni valamit az szánalmas és felháborító...
winnie  
2007. aug. 30. 20:36 | válasz | #9
"Hát talán ott bukott a mutatvány, hogy semmi extra nem volt a Disturbiában,"

ez az érvelés meg ott bukik meg, hogy mindezek ellenére te is megnézted. letöltés, mozi, egyremegy, de ilyen alapon más is megnézhette volna, ha téged érdekelt ennyire.

ehh, mióta bukik meg egy film a minősége okán? először nézik meg és utána derül ki a minősége.
winnie  
2007. aug. 30. 20:35 | válasz | #8
"a bourne ultimatumot is már 2 hete bemutatták amerikában, nálunk októberben fogják, az internet és a torrent virágzása idején...gratulálok a forgalmazónak."

böhöhö. mintha az annyit jelentene. (a warezhuszárok mindig szívesen becsülik túl a maguk jelentőségét...) a bourne így is, úgy is sikerre van ítélve.
avman  
2007. aug. 30. 16:34 | válasz | #7
lesz belőle = a
avman  
2007. aug. 30. 16:34 | válasz | #6
mire ideér lesz belőle bourne ultimátumból granulátum lesz
2007. aug. 30. 13:14 | válasz | #5


a kábelen átfut a rip...
Ginos  
2007. aug. 30. 12:58 | válasz | #4
Hát te nem érted? Átfutási ideő kell neki!
2007. aug. 30. 12:39 | válasz | #3
talán az is ok lehet hogy már jó ideje letölthető dvdrip minőségben torrentről...meg hogy ilyen típusú filmért már moziba sem megy el az ember.

a bourne ultimatumot is már 2 hete bemutatták amerikában, nálunk októberben fogják, az internet és a torrent virágzása idején...gratulálok a forgalmazónak.
2007. aug. 30. 09:57 | válasz | #2
Hát talán ott bukott a mutatvány, hogy semmi extra nem volt a Disturbiában, sőt európai szemmel egy igen bugyuta történet lett belőle. Izgalmasnak sem nevezném, az eye-candy kislány sem volt annyira előtérbe tolva, hogy az vigye el a hátán a filmet. Szóval egy tisztes iparos munka volt az egész, és szerintem a Le Büfizős fiút meglátva sikongatva a nedves bugyijukat dobáló lányokon kívül, olyan sokan nem hinném, hogy gerjedtek volna erre a műre. Egyszerre akart tini-vígjáték és horror-thriller lenni, és ahogy az ilyenkor általában lenni szokott, semmi nem lett belőle. Egyszer meg lehet nézni, de ha már a Vadidegen, az Elhagyott szoba és a Törés lett említve a cikkben, akkor azt kell mondjam, hogy szerintem a négyes leggyengébb tagja volt a Disturbia, pedig a Willis-Berry páros sztorija sem emelkedett eposzi magasságokba.
avman  
2007. aug. 30. 09:44 | válasz | #1
pont tegnap láttam. gyakorta nyomtam rá az ff gombra. igaz voltak benne értékelhető jelenetek és tetszett, ahogy lassúdad módon kibontakozott a cselekményt.