Teljesen megszűnik a papír repülőjegy
2007. augusztus 29. 17:31, szerda
A Polgári Légiközlekedési Szervezet (IATA) leadta papírjegyekre vonatkozó utolsó megrendelését, azok teljesen el fognak tűnni. A lépés környezetvédelmi szempontból is jelentős.

Hirdetés

Az IATA jövő június elsejéig vezeti be az elektronikus repülőjegyeket. Mindez azt jelenti, hogy a világon a légitársaságok 94 százaléka áll át az új rendszerre, amely nemcsak pénzt fog megtakarítani a cégeknek, de gyorsítja is az ügyintézést. Az IATA most adta le az utolsó megrendelését a papírjegyekre, a 16,5 millió jegyet a szervezet munkatársai jövő május 31-ig juttatják el a világ 162 országába. A Nemzetközi Légifuvarozók Szövetségének felmérése szerint egy papírjegy tízszer drágább, mint egy elektronikus jegy, és a lépéssel évi 3 milliárd dollár takarítható meg iparági szinten. A légitársaságok az átállással jegyenként 9 dollárt spórolnak majd és egyúttal így évente összesen 50 000 fa menekülhet meg.

"277 nap múlva eltűnnek a papírjegyek" - jelentette be Giovanni Bisginani, az IATA igazgatója, aki ugyanakkor arra a kérdésre nem adott választ, hogy a váltás miatt mérséklődni fognak-e a jegyárak is. A genfi székhelyű IATA több mint 240 légitársaságot, a világ polgári légiközlekedési vállalatainak 94 százalékát tömöríti. Az utasok számára nem jelent majd nagy nehézséget az átállás, hiszen 84 százalékuk, például a Lufthansánál, az Austrian Airlinesnál vagy az Air New Zeelandnál jegyet váltók már most sem kapnak papírjegyet. Ráadásul a fapados légitársaságok szintén váltanak majd, annak ellenére, hogy sok közülük nem is tagja a szervezetnek.

Az utas az elektronikus jegyrendelésnél egy betűkből és számokból álló kombinációs kódot kap, amit meg kell őriznie és a beszálláskor be kell mutatnia. Az első állam, amely teljesen kivonja a papírjegyeket Kína. Ott már az év végétől kizárólag elektronikus úton lehet majd repülőjegyet vásárolni.

Az interline e-ticket vonatkozásában a Malév az európai légitársaságok között az első tíz, világviszonylatban pedig az első harminc legfejlettebb légitársaság között szerepel. Az interline kapcsolat lényege, hogy a légitársaságok járataikon kölcsönösen elfogadják egymás jegyeit. A Malév partner légitársaságaival folyamatosan bővíti az e-ticket interline kapcsolatokat, ami lehetővé teszi az utasoknak, hogy Malév elektronikus jeggyel utazzon például egy más légitársaság által üzemeltetett járaton. Az ilyen úgynevezett interline forgalomban a Malév és partnerei által kiadott jegyek 25 százaléka papírmentes - derül ki a Malév közleményéből.

A papírjegyek aránya leginkább Törökországban szorult vissza, ahol az eladott jegyek 95 százalékát e-ticketként kérik az utasok. A legtöbb maléves e-jegyet természetesen Magyarországon értékesítik, a második ebből a szempontból Németország, a harmadik pedig Izrael. Az online ügyfelek körében természetes az e-jegyek vásárlása, a légitársaság honlapján eladott jegyek 90 százaléka e-ticket.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Flashy  
2007. aug. 30. 20:20 | válasz | #8
ha névre van foglalva a jegy, akkor bemutatom az útlevelemet vagy személyimet és látják hogy van-e jegyem, repülőjegy (és kód) nélkül. az elektronikus check-in-nél már rég így is van (már ahol lehet), a gépbe az útlevelet kell betolni és megmutatja hogy hol ülök.
2007. aug. 30. 13:57 | válasz | #7
Igen, ezen a mondaton nekem is megakadt a szemem. Biztos kőtáblába fogják vésni, mint a Frédi és Béni-ben.
2007. aug. 30. 12:21 | galéria | válasz | #6
Egyértelműen nevetséges mennyiség a repülőjegyek papíranyaga az összes felhasznált papírmennyiséghez képest. Ami mégviccesebb hogy: "Az utas az elektronikus jegyrendelésnél egy betűkből és számokból álló kombinációs kódot kap, amit meg kell őriznie és a beszálláskor be kell mutatnia". Ha bemutatod akkor az nincs papírra vésve, ugye? Fogod a PDA-dat és annak a kijelzőjén mutatod be, vagy mi? Kinyomtatod otthon egy akkora papírra mint amire ők nyomtatták volna.
Kain  
2007. aug. 30. 11:07 | válasz | #5
50 ezer fa? Az nem túl sok...
Pl. Magyarországon hány fa is van? 10-20 milliárd?
Az 50 ezerre ne vágjanak már fel.
2007. aug. 30. 08:55 | válasz | #4
És aki nem ért a számítógépekhez, az hogyan repüljön?
2007. aug. 30. 07:15 | válasz | #3
"...Az interline e-ticket vonatkozásában a Malév az európai légitársaságok között az első tíz, világviszonylatban pedig az első harminc legfejlettebb légitársaság között szerepel...."
Mégse képesek megyegyezni az Airfrance-al, hogy e-ticketet vehessek, amikor transferként a Malév gépet használom.
2007. aug. 29. 23:14 | válasz | #2
náluk lesz jövőre igazán nagy forgalom az olimpia miatt. Fontos a gyors ügyintézés.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2007. aug. 29. 20:28 | válasz | #1
A kínaiak az elsők akik bevezetik?