Spéci mobil az arab világnak
2007. augusztus 28. 23:41, kedd
A Nokia bejelentette az N73-as modelljének egy olyan speciális változatát, melyet kifejezetten a muzulmán világ számára készítettek.

Hirdetés

A Nokia N73 Special Edition egy a közel-keleti és észak-afrikai piacokra készült változat, ráadásul megjelenését is éppen a Ramadán szent hónapjának elejére időzítették. A készülék a vallásos arab világ felhasználói számára csupa hasznos alkalmazásokkal szállítják, és figyelmesen átgondolt megjelenéssel igyekszik elnyerni a muzulmán vallású mobilosok szívét.

Az elegáns megjelenésű, tört fehér készülékhez alapból jár egy 2 GByte-os SD memóriakártya, egy bőrszűtyő és egy sztereó headset. A zarándokhelyek megörökítésére tökéletes a 3,2 megapixeles Carl-Zeiss optika, a vele készült szent helyeket ábrázoló képeket pedig a 2,4 colos kijelzőn nézegethetjük vissza.

A különlegesség persze a teljesen egyedi funkciókban lakozik. Egy-egy teljes (Azkar) imagyűjtemény áll készen reggelre és estére, és a napi öt kötelező imára hangjelzés figyelmeztet az Iszlám Szervező alkalmazás révén. Egy tájoló segítségével a tulajdonosok bármikor ellenőrizhetik, hogy merre található Mekka, illetve a Hihri kalendárium segítségével biztos, hogy nem maradnak le egyetlen vallási eseményről sem. A Ramadan alkalmazás az eseménysorozat minden egyes lépéséről részletesen tájékoztat, bizonyára a kezdő vallásgyakorlók nagy örömére. A 2 GB-os SD-kártyán ezen felül még két iszlám e-könyv és egy általános nagyszótár található, ami angol, arab, farszi, urdu és francia nyelv között képes váltani.

A modern trendeknek is meg kell felelni a mélyen vallásos arab világban, ezért nem meglepő. hogy Ramadán üdvözléseinek gyűjteménye is belekerült a csomagba, amiket testreszabott elektronikus képeslapként SMS/MMS formájában lehet továbbítani a híveknek. Az előre telepített tartalmak mellett természetesen a spéci N73 modellhez további extra dolgokat lehet letölteni, közvetlenül a készülék menüjén keresztül. A megjelenéssel egyidőben például azonnal elérhető az Allah neve alkalmazás, illetve egy harmadik ekönyv is.

A készülék természetesen támogatja a 3G hálózatokat, illetve négysávos szabványának köszönhetően a világ bármely országában használható EDGE és GSM hálózatokon is. A készülék lelke a Symbian S60 operációs rendszer, amivel nemcsak egy vallási kütyü, de egy mini multimédia-központ is válhat belőle. A Nokia vezetői elégedetten dőlhetnek hátra, hiszen egy teljesen eredeti módon bizonyították, hogy a fejlesztések során erősen kereslet alapú gondolkodásmódot követnek, és folyamatosan figyelve a vásárlók igényeit alakítják ki saját kínálatukat, modelljeiket.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
koliz  
2007. szept. 01. 20:25 | válasz | #23
Beépitett lehallgató is van benne ?
2007. szept. 01. 03:56 | válasz | #22
ez az N73 legalább normálisan néz ki nemtom minek kell eröltetni a nagyon piaci/gagyi beütést keltő mü fém/ál króm hatást keltő gombokat, amit erről lehagytak viszont :)
2007. aug. 30. 21:19 | válasz | #21
mé lehet hogy ha felrakod a szekrényre kijön egy müezin és már imádkozhatol is
kvp  
2007. aug. 30. 12:59 | válasz | #20
Egy hithu muzulman soha nem hasznalna ilyen telefont. Sok muzulman orszagban meg a kameras mobil is tiltva van, leginkabb azert mert embereket lehet fotozni vele, es emberekrol kepet kesziteni az iszlam bizonyos ertelmezese szerint nem szabad. Mindemellett a 'valodi' terroristak jo resze nem hasznal mobiltelefont, miutan pont egy telefon jelet hasznaltak az egyik vezeto megolesere. (a raketa celkovetoje a radios jelre allt be) Alapvetoen a telefonos otlet csak azoknak lenne jo akik nem fundamentalistak, viszont ezen retegek jo resze nem veszi annyira komolyan a vallasat es tobbnyire nem nyugatellenes. Egyebkent ez az egesz probalkozas inkabb viccnek tunik...
2007. aug. 30. 11:29 | válasz | #19
Ezelott jooopar evvel, meg az 5110, es utana a 3210 es korszakban mar volt olyan halozati kod, amivel a telefont be lehetett kapcsolni. az illeto telefonszama ele beirt koddal siman fel tudtad hivni ugy is, hogy ki volt kapcsolva a teloja. Es ez nem szobeszed volt, hanem egy nyitott kiskapu, amit anno a szolgaltato veletlenul nem csukott be, es ezt te, en, barki ki tudta hasznalni.
2007. aug. 30. 10:38 | válasz | #18
Te nagyon félreértettél engem. Én csak arra mutattam rá, hogy a terroristák, főként az iszlám fundamentalista terroristák (és ma a legtöbb terrorcsoport ilyen és a terroristák legnagyobb számban is ilyenek, akár utána is nézhetsz) ha már egyszer muzulmánok, akkor ebből az irányból lehetőség van a megközelítésükre oly módon is, hogy kiszolgálni az ő piaci igényeiket, de közben (akárcsak néhány népszerű és jól használható programban is, talán egy időben a winampban is) benne lenne egy "spyprogram". Természetesen nem csak terroristák lesznek így megfigyelve, de ma sem csak azok vannak és talán így könnyebb lenne kiszűrni őket. Ez nem általánosan az arabok vagy a muzulmánok ellen szól, hanem a terrorizmus ellen, csak úgy, hogy közben figyelembe veszi vagy venné annak jellegezetességeit.
2007. aug. 30. 10:29 | válasz | #17
Nézd, nyugodt lehetsz szerintem abban, hogy bármikor lehallagtnak téged a világ bármely pontjáról, ha akarnak.
Igazából én itt arra gondoltam, hogy biztos vannak dolgok, amiket a terroristák jobban kedvelnek, mint az átlag. Például a TNT :) Vagy a gépfegyver. De biztos van más is. Ezeket (amit lehet és amik náluk az átlagnál sokkalta gyakoribbak) célszerű lenne úgy készíteni, hogy felhasználható legyen ellenük.
2007. aug. 30. 10:10 | válasz | #16
Nem annyira egyszerű az, a mohamedán naptár alapjánb a Ramadan kezdete össze vissza csúszkál és ez komoly gond lehet olyan embernek, aki szigorúan veszi a vallását. Amúgy nagyon dúrva 30 napig csak napnyugta után enni, 1x kipróbáltam ...
bunny  
2007. aug. 30. 08:27 | válasz | #15
Az ötlet király, megtaláltak egy jó piaci rést. Egyébként meg egy nagy LOL.
2007. aug. 29. 17:46 | válasz | #14
Ramadan alkalmazás. Besz@rok.
2007. aug. 29. 17:32 | válasz | #13
Nagyon szép... Mert ugye be kell nyalni a potenciális terroristáknak...
m4G1c  
2007. aug. 29. 16:28 | válasz | #12
Ez nagyon korrekt ötlet nokijáéktól - viszont egy eléggé cionista,demagóg faszság, hogy össze-vissza terroristázzák néhányan a muzulmán vallást gyakorló embereket :\

A cigányos példa amúgy jó, de azt nem boltban árulnák, hanem a dílerek a promónak szánt telefonokkal csak végigsétálnának forgalmasabb helyeken, pl. aluljárók, villamos, nyócker. (még jobb is, ha a díler egy 12 éves kissrác, aki csak bambán néz ki a fejéből, egyedül van és csak a telefon figyel ki a zsebéből)
Egyből lenne minden romának.
2007. aug. 29. 15:47 | válasz | #11
Jaja, és milyen vicces lenne, ha a 2GB-os wincsi igazabol 2TB-os, sunyiban, a xMHZ-es proci, igazábol xGHZ-es...
2007. aug. 29. 15:30 | válasz | #10
A múltkori FBI-os lehallgatos ügy után már nem Urband Legend, hanem biztos, hogy pl. a legtöbb modern telefont be lehet kapcsolni távolról és le lehet vele hallgatni beszélgetéseket vagy "csak" a telefondumákat.

És ez csak az amiről tudni lehet, ráadásul a lehalgatott Samu és Motorola telefonok még csúcskategóriának se tekinthetőek!
Aztán ki tudja mi az amit még lehet buherálni rajtuk? Lehet még a kamera is aktiválható, mint anno backdoor-al PC-n ...
2007. aug. 29. 15:28 | válasz | #9
Nem tudom mennyire spéci ez a telefon, de ...
Már lehetett kapni eddig is olyan telefont, ami ezeket tudta.
Letölthető pár java alkalmazás, amik imaidőt jelzik és amennyiben van rá lehetőség, akkor mekka irányát is.
2007. aug. 29. 14:30 | válasz | #8
és amit nem írtak oda, hogy az ilyen típusú készülékek sorozatszáma alapján mind megfigyelés alatt vannak tartva a hírszerző csoportok által terroristák kiszűrése végett :)
Egyébként azt tényleg megcsinálhatnák, hogy speciális olyan dolgokat (pl. Arab Mobil, Arab Kvarcóra, Arab ébresztőóra, stb.) dobnának a piacra, ami vonzó lenne a terroristák vagy feléjük erős szimpátiával bírók számára és így ezek figyelésével valamelyest egyszerüsödne kiszűrésük ;) Gyakorlatilag olyasmi lenne, mint a kémprogramok, csak itt terroristákat keresnének :)

Amúgy szimpi ötlet.
2007. aug. 29. 13:17 | válasz | #7
lol jó 5let!
2007. aug. 29. 13:10 | válasz | #6
Grat, erre nemis gondoltam
2007. aug. 29. 13:06 | válasz | #5
Gondolom mivel nokiáról van szó, ebbe is az a robbanós aksi került (5c..) :)
2007. aug. 29. 13:02 | válasz | #4
Beépített bomba miért nincs benne?
smv  
2007. aug. 29. 12:02 | válasz | #3
Esetleg iránytű mutatna az átlagosnál több pénzt magánál tartó nénikék felé?
pazdet  
2007. aug. 29. 11:37 | válasz | #2
a cigányoknak beállítható "segélynap" jelző kalendáriumot rakhatnának rá.
2007. aug. 29. 10:49 | válasz | #1
zseniális gondolat. sajnálom, hogy még csak egy ilyen, etnikumnak kialakított digitális termék van a piacon. legalábbis nem tudok másikról. de szerintem az ilyen kezdeményezéseknek nagy jövője van.