246 újabb romániai falvat és kisvárost informatizálnak
2007. augusztus 25. 12:01, szombat - Forrás: MTI
Négy hónap múlva újabb 246 kisméretű romániai falu és város lakói férhetnek hozzá az információs technológiákhoz - adta hírül pénteken a romániai sajtó.

Hirdetés

Erre azt követően kerülhet sor, hogy a román informatikai és távközlési minisztérium kijelölte azt a két konzorciumot, amely a Világbank által finanszírozott Tudásalapú Gazdaság program keretében építi ki a települések elektronikus hálózatát.

A 23 millió dollár értékű beruházási keretből 246 polgármesteri hivatalt és közkönyvtárat informatizálnak, 246 közösségi információs központot hoznak létre, és 502 általános iskolát szerelnek fel a legújabb informatikai eszközökkel - nyilatkozta Winkler Gyula miniszter az Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak. A Romtelecomból és a Sysware Systems Integration cégből álló konzorcium hét régió 213 településén kezdi meg a fejlesztést, az S&T Romania és az accessNet International részvételével létrejött cégtársulás Délkelet-Románia 33 településén építi ki az elektronikus hálózatot 2,8 millió dollárért.

A két konzorcium a helyi elektronikus hálózat kiépítéséhez szükséges infrastruktúra mellett a számítógépek és a számítógépes programok beszerzését, beszerelését és szervizelést, illetve három évig az internet-kapcsolatot is biztosítja.

Az 51,4 millió összértékű Tudásalapú Gazdaság program a román szaktárca egyik legnagyobb projektje. A román kormány 7 millió eurót áll az költségekből, a különbözetet pedig a Világbank finanszírozza.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 25. 21:54 | válasz | #2
Kíváncsi leszek hogy olyan lesz-e mint itthon a kakaóálló számítógépek esete.
peterx  
2007. aug. 25. 12:16 | válasz | #1
fejlődnek a románok... ezt is megértük!