Flashalapú merevlemezen dolgozik a Seagate
2007. augusztus 23. 13:03, csütörtök
A cég vezérigazgatójának egy most elhangzott nyilatkozatából kiderült, hogy látnak némi fantáziát a teljesen flashalapú merevlemezekben, amelyek véleményük szerint néhány éven belül jelentős szeletet harapnak ki a piacból.

Hirdetés

Bill Watkins az interjúban többek között elárulta, hogy bár a kizárólag flashmemóriára épülő merevlemezek valószínűleg nem veszik majd át a vezető szerepet, elegendő részesedést szereznek ahhoz, hogy komolyan érdemes legyen velük foglalkozni. A jelenleg első számú merevlemezgyártó ezért maga is foglalkozik a kérdéssel, és a belátható jövőben elkészítik saját megoldásukat.

Napjainkban még óriási eltérés van a hagyományos merevlemezek és a flashalapú háttértárolók között, hiszen ez utóbbiak a tárolókapacitás töredékét nyújtják jóval nagyobb áron. Példaként említik, hogy a CompUSA 109 dollárért árul egy 500 GB-os asztali merevlemezt, ugyanezért az összegért pedig mindössze két darab 4 GB-os flashkártyát kapunk. Mindazonáltal a flash fogyasztása kedvezőbb, az adatsűrűség folyamatosan javul, az elérési sebesség pedig már most jobb, mint ahogy a megbízhatósággal sincsenek komoly gondok.


Egy 32 GB-os flash "merevlemez" tok nélkül - nincs benne mozgó alkatrész

A Seagate előrejelzése szerint a kizárólag flashmemóriára épülő merevlemezek néhány éven belül a teljes piac 7 százalékát kaparinthatják meg, ami már nem elhanyagolható arány. Bár egyes gyártók jelenleg is árulnak flash háttértárolóval érkező noteszgépeket, vagyis teljes mobil konfigurációkat, ezek a Seagate szerint 10 évvel el vannak maradva, és komolyabb fejlesztéssel jelentős eredményeket érhetnek el. Watkins kiemelte, hogy 2012-re 500 GB mindössze 50 dollárba kerülhet, és ezen az áron akár 64 GB flashmemóriához is hozzájuthatunk majd, ami már az első lépés lesz a kiegyenlítődés felé vezető úton.

A gyártó tehát egyelőre hosszú távra tervez, konkrétumokat nem árultak el. Addig is folytatódik a hagyományos merevlemezek fejlesztése: itt a cég 2010-re 36 TB-ot ígér.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 26. 12:19 | válasz | #41
" Annyit tudtak csinálni, hogy a vezérlő elektronika mindig máshová ír, így eloszlik a "terhelés". "

- az SSD nemcsak az adatokat írja máshová, de pl a filerendszert tartalmazó részeket, a boot sectort is áthelyezi. egy fat esetén ha csak mindig máshova írna, akkor is bemondaná az unalmast, mivel minden új cluster után szépen feljegyzi a fat táblába, hogy ugyan hova is írt. és igazándiból ettől halnak meg a sima usb dugók is. SSD-re ezért jobb pl ntfs, vagy az i-node-os ext filerendszer, mivel fa-struktúra szerűen tárol és nem ugyanott izzasztja a filerendszert.
na, csak ezért mondtam, hogy félelmetes. de egy 3 napos cikkben ne kezdjünk már el flamelni:)
2007. aug. 26. 12:13 | válasz | #40
jaja, meg lett említve kb olyan szinten, hogy itt hallottam, meg kb virágnyelven. a wiki-n szépen le van írva és nagyon találó tesztek vannak a kapcsolódó linkekben. legalábbis 2 hónapja még jók voltak. ezért gondoltam, hogy a virágnyelv helyett egy konkrét linket szúrok be. az a megfogalmazás, hogy mindig máshova ír így elolszlik a terhelés elég kezdetleges szerintem. a lényeg, hogy nemcsak máshova ír, de egy rég használt adatot egy gyakrabban használt cellába másolhat (mivel feltételezi, hogy ezután is ritkén lesz használva), majd a felszabaduló ritkán használt blokkokat szabadnak nyilvánítja és lehet oda írni. tehát ez nem egy "szükségmegoldás" hanem egy nagyon korrektül kitalált élettartam hosszabbító eljárás.
dez  
2007. aug. 25. 18:04 | válasz | #39
Inkább az a félelmetes, hogy jössz ezzel a szöveggel, közben el sem olvastad a hsz-eket. Ugyanis többször is meg lett már említve ez a dolog.
2007. aug. 25. 16:47 | válasz | #38
félelmetes. mindenki azt találgatja meddig élne egy flash meghajtó, de senki nem olvas vele kapcsolatban cikkeket. ha csak egy szimpla usb pendrivera telepítenénk rendszert, az kb 3-4 óra alatt megadná magát, mert tönkremegy a filekezelés miatt. egy SSD más tészta, mivel hardveres wear leveling, azaz terhelés elosztás van megvalósítva rajta. ez annyit jelent, hogy számon tartja, hogy mely blokkkat használta már régen és azokra ír, amik a legkevésbé használtak. ha történetesen adat van ott, akkor az adatot önkényesen áthelyezi. ezért például felesleges lenne SSD meghajtót töredezettségmentesíteni, mert csak az életciklusát rövidíti vele az ember, az adatok ugyanúgy szerteszét lennének szórva. így ha rendszerparticiónak használt ssd is simén kibírná 5-6 évig.
2007. aug. 25. 14:26 | galéria | válasz | #37
Jó lessz ez! Csak logikussan. Ezen lesz a rendszer, meg azok a progik, melyeknek fontos a gyors hozzáférés, pl gammák, a többi meg a hagyományos HDD-ken. Aki csak flash-ban gondolkodik, az max netezni fog, vagy dúsgazdag, mert mikor lesz TB kapacitású flash?
dez  
2007. aug. 24. 13:16 | válasz | #36
Mármint mi lehet mi? A PRAM? Számtalan helyen le van írva. ;)
2007. aug. 24. 02:04 | válasz | #35
PRAM Csak tudnám mi lehet az, vajon az Intel (+STMicroelectronic) vagy a Samsung fog -e ilyet szállítani ?
1 éven belül vajon lehet lesz -e kapni ?
2007. aug. 24. 00:58 | válasz | #34
azt tutira veszem, hogy javulni fog az élettartama a flash-meghajtóknak, azt is tutira veszem hogy azok már télleg nem flas-ek lesznek, de megszokásbol annak fogják hívni őket...
2007. aug. 23. 23:54 | válasz | #33
JAV: Mi van ha a "kekvillam"
2007. aug. 23. 23:53 | válasz | #32
Ez a fajl cache-eles nem uzembiztos. Mi van "kekvillam" beut?
2007. aug. 23. 23:12 | válasz | #31
Nem tudom, de az Intel Classmate PC-jén XP is lehet, s ott is flashmemória szolgál háttértárul. Vagy nem irogat olyan sűrűn az a Windows a háttértárra, vagy a flash strapabíróbb, mint a mostaniak (vagy elég hamar elhullik egy gép).
dez  
2007. aug. 23. 21:31 | válasz | #30
Igen, tudom, de szerinted aki írni sem tud, ilyet fog telepíteni, vagy egyszerűen feldob egy Windowst? ;) Apropó, Windowst is meg lehet így oldani, tehát hogy minden írt file a ramban legyen? Pl. a registry is, amit állandóan baszkurál?
dez  
2007. aug. 23. 21:27 | válasz | #29
Egy másik topikban meg valaki linkelt egy tesztet, amiben először Windowst, majd Linuxot telepítettek és futtattak egy Flash Ped Drive-ról, és Windowsnál valami 1 nap múlva, Linuxnál meg valami 2 nap múlva kimúlt szegény... Mondjuk itt nincs írás-elosztás, amiről beszéltem, mint a fejlettebb Flash alapú SSD-knél.

Részlet az alább linkelt SSD-s oldalról:

"Disadvantages
Flash based SSDs also have several disadvantages:
[...]
Limited write cycles. Typical Flash storage will typically wear out after 100,000-300,000 write cycles, while high endurance Flash storage is often marketed with endurance of 1-5 million write cycles (many log files, file allocation tables, and other commonly used parts of the file system exceed this over the lifetime of a computer). Special file systems or firmware designs can mitigate this problem by spreading writes over the entire device, rather than rewriting files in place."
2007. aug. 23. 21:24 | válasz | #28
"valamikor a számítógép egy az egybe mechaikus volt" link, define számítógép, define volt. (ajánlott olvasmány "Üzenet a kövön".)

"első tv-k is részben mechanikusak voltak,"
Volt benne forgó kondenzátor, meg potméter vagy mi ?
dez  
2007. aug. 23. 21:15 | válasz | #27
Már bocs, de ez hülyeség. A Flash memória sajátossága, hogy korlátozott az írási ciklusok száma, ez nem lehet csak úgy "megoldani", mert az már nem Flash, hanem valami más. Annyit tudtak csinálni, hogy a vezérlő elektronika mindig máshová ír, így eloszlik a "terhelés". De ez is csak szükségmegoldás, és nincs is mindenhol alkalmazva. A szóban forgó SSD-ken (Solid State Drive) ott van ez, az egyszerű Flash "dugókon" nincs.
L3zl13  
2007. aug. 23. 20:21 | válasz | #26
Én ebben egyátalán nem vagyok biztos. A hírben szereplők alapján még mindig nem tünik úgy, hogy a flash valaha is utoléri a mágneses elven működő HDD-t. A kapacitás meg soha nem elegendő.
A két technológia fejleszthetősége időben hasonlóra tehető.
Úgyhogy amíg lesznek előnyei a hagyományos HDD-nek, addig fenn is fog maradni, bár nyilván visszább fog szorulni.
mcsaba  
2007. aug. 23. 19:53 | válasz | #25
Én csak annyit tennék hozzá hogy valamikor a számítógép egy az egybe mechaikus volt, létezett már Neumann elven müködő számítógép elekro-mechanikus RAM-al, az első tv-k is részben mechanikusak voltak, de ezek mind kihaltak, előbb utóbb kihal a mechanikus Hard disk is.
2007. aug. 23. 19:30 | válasz | #24
igen tönkremegy, de ha jól telepítessz rá oprendszert, akkor nem ír rá minden alkalommal, csak ha te mondod neki. nekem így volt fenn 256 megás , és 800 megás linux USB-n még mindíg működik, és netezel, zenéthallgatsz, videótnézel, és nem ír az USB-re. elég jól használható.

itt vannak USB boot distrók

Ha feláll a rendszer minden memóriából fut) és nem gyengén gyors.
2007. aug. 23. 18:57 | válasz | #23
Az én szutyomnak lassu serial flash -e van (4Mb) ezért és 64Mb SD Ramja SD-CARD foglalata, USB(1 host 2.0) -n komolyabb block device ok kerülhetnek rá.
Executute in place flashen szóba se jöhetett :(, túl lassú lett volna.
2007. aug. 23. 18:47 | válasz | #22
De :D
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. aug. 23. 18:09 | galéria | válasz | #21
Végre!
2007. aug. 23. 16:32 | válasz | #20
"Nem hiába írják, hogy érdemes több tíz gigányit adni a "C: meghajtónak"."
Ha a rendszervisszaállítás, és az internet explorer cache által használt értékeket normálisra állítod, illetve a TEMP mappá(ka)t évente 1x törlöd, semmi sem indokolja a több 10 gigát, még a visztánál sem.

Egyébként meg szerintem a flashmeghajtók virtuális memória tiltása mellett elég sokáig mennének szerintem. Az is f@szság, hogy minél nagyobb a fizikai memória annál több virtuális kell. Minek? Le köll tiltani a vérbe, rakni dupla RAM-ot és kész.
2007. aug. 23. 16:19 | válasz | #19
Azért nem adnának Pistához pl. egy 8gigás flash meghajtót (habár gyors lenne, továbbá readyboost meg nemtommilyen marketingnevek még), mert arra ha még telepíteni is akarnál, ott halna szét az egész rendszered. Nem hiába írják, hogy érdemes több tíz gigányit adni a "C: meghajtónak". (Talán 40G? Nem emlékszem, meg lusta is vok megkeresni.)
L3zl13  
2007. aug. 23. 16:14 | válasz | #18
Régóta mondogatják már ezt, de nem tom volna-e értelme átállni. Nem mintha a flash memóriák kapacitásának elméleti határa nagyobb volna mint a hagyományos vinyóké. Ugyanazok a korlátok vonatkoznak a flash memóriákra is, mint a procikra.
L3zl13  
2007. aug. 23. 16:06 | válasz | #17
Talán azért, mert a PC-k hardverkonfigurációja nem egyforma...

PocketPC-n megoldható, de máshol... Max nagy OEM-eknek érné meg, akik rengeteget adnak el tökegyforma konfigokból. De még ott is gondot okozna a bővíthetőség.

Különben is. Eddig túl drága volt a 8 giga flash memória, a Vista viszont már nem fér el rajta. :D
neoG  
2007. aug. 23. 15:19 | válasz | #16
eax  
2007. aug. 23. 15:04 | válasz | #15
Mas hulyeseget nem szamoltal ki?
2007. aug. 23. 14:54 | válasz | #14
Nem is értem, miért nem árul a mikroszoft 8GB-s flashre telepített ( beégetett) windózt?
Mellé D -nek meg lehetne hagyományos winyót telepíteni... Ahogy példul a Pocket PCken is .
2007. aug. 23. 14:48 | válasz | #13
Elnézést a hejes írási hidakért.
2007. aug. 23. 14:47 | válasz | #12
Én kiszámoltam hogyha Linux tömörítve kerül fel flashre, és boorolás után a ramba töltődve fut akkor sokkal tovább jó. És egy olyat is kiszámoltam, ha gyorsan olvas a flash akkor executable in place -el már megint nem kell írni rá, és ráadásul kevesebb RAM is elég.

:)
eax  
2007. aug. 23. 14:25 | válasz | #11
Egyszer regen epitettunk egy beagyazott rendszert, ahol a root fs (C: itt nincs, ez linux) flash-re kerult. Akkor kiszamoltuk, az irasi ciklusok szama kb. 20 evre eleg, pedig akkor meg kevesebbet tudtak a flash memoriak ilyen teren.
2007. aug. 23. 14:18 | válasz | #10
Az élettartamot már rég megoldották... valahol volt egy cikk róla de ha érdekel nézz utánna google-ba. Szóval azzal nem lesz gond nyugi.
2007. aug. 23. 14:10 | válasz | #9
" Kár, hogy ugyanaz a terület max. 10-100 ezerszer írható, utána tönkremegy... "

na ez a nem mind1. Mennyivel lenne kisebb az élettartama ?
dez  
2007. aug. 23. 13:59 | válasz | #8
(Nem baj, terjesszük csak a butaságot...)
dez  
2007. aug. 23. 13:58 | válasz | #7
Csak tudnám, miért kell a cikkben merevlemeznek hívni, amikor tök értelmetlen, és az eredeti cikkben is flash-meghajtóként szerepel.
dez  
2007. aug. 23. 13:56 | válasz | #6
Kb. 1 napig bírná C:-ként... :D
dez  
2007. aug. 23. 13:55 | válasz | #5
Kár, hogy ugyanaz a terület max. 10-100 ezerszer írható, utána tönkremegy...
T0nk  
2007. aug. 23. 13:45 | válasz | #4
halytónak venék?
haxy27  
2007. aug. 23. 13:28 | válasz | #3
Én azért C meghalytónak venék egy 32G meg egyet USB2 külsö mobil rackbe.
2007. aug. 23. 13:21 | galéria | válasz | #2
éljen a flash!!!hát télleg nem ártana leváltani a mozgó vinyókat valamivel,meg a flash nem melegszik(vagy csak kicsit),nem mozog,meg elég megbízható
nenad  
2007. aug. 23. 13:19 | galéria | válasz | #1
ha az intelnek befutnak az uj flashmemoria tipusanak fejlesztese, akkor a merevlemeznek biztosan annyi. Elobb utobb igy is ugyis.