Tarol a boltokban a fapados LCD-tévé
2007. augusztus 21. 18:06, kedd - Forrás: Napi Online
Olcsóságának és sok helyen kapható voltának köszönhetően élre tört az LCD-tévék piacán a Vizio márka.

Hirdetés

Új márka vezeti az Egyesült Államok lapostévé-piacát: az egy évvel ezelőtt még ismeretlen amerikai Vizio meghódította a vevőket, mivel olcsó és a raktáráruházaktól a hipermarketekig mindenütt kapható - jelentette az iSuppli piackutató. Az idei első negyedévben több mint 76 százalékkal nőtt a Vizio-tévék forgalma, amivel a márka piaci részesdése 9,4-ről 14,5 százalékra bővült. Ezzel háttérbe szorította nagynevű versenytársait: a második helyezett dél-koreai Samsungot (11,4 százalékos piaci részesedés), a harmadik japán Sharpot (10,3 százalék), a negyedik holland Philipset (8,3 százalék) és az ötödik dél-koreai LG Electronicsot (7,3 százalék). Eközben Sony eladásai 36 százalékkal estek, amivel szinte a futottak még kategóriájába került.

Szakértők szerint a Vizio abból profitál, hogy az LCD-technika megszokott lett a fogyasztók körében, következésképpen már nem keresik az ismert márkákat attól való félelmükben, hogy enélkül nem működő gagyit sóznak rájuk. Emellett az is jól jön a jövevénynek, hogy az LCD lett a vezető lapostévé-technológia háttérbe szorítva a plazmát. Az észak-amerikai LCD-piac majdnem 15 százalékkal bővült a második negyedévben, az eladások az egy évvel korábbi 3,7 millióról 4,2 millió darabra nőttek.

A társaság honlapja szerint 105 centiméter képátlójú LCD-tévét már 190 ezer forintnak megfelelő dollárért kínálnak, amivel Magyarországon (is) magasan vernék minden versenytársukat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 24. 16:56 | válasz | #16
Már van www.vizio.hu, csak nincs rá feltöltve semmi:D
savior   "Rest in Peace savior" 
2007. aug. 22. 17:17 | galéria | válasz | #15
most azon vannak itt egyesek felhaborodva hogy vannak olcsobb lcd tv-k is? vegre egy ceg, amely kevesbe nyulja le az emberek penzet mint a tobbi
Petka  
2007. aug. 22. 15:00 | galéria | válasz | #14
Mitől fapadosak ezek a vizio tv-k? Ugyanazt tudják, mint egy hasonló kategóriás samsung... Vagy a samsung is fapados?
2007. aug. 22. 12:54 | válasz | #13
Háát a kissebbség is száámíít, TESZKÓ!

Legyen csak ilyen, a nem idén nyáron barnultak majd viszik, hogy nekik meg legyen a DIGI TV mellett. Valamire el kell költeni azt a sok segélyt, amit én befizetek adóban...
Cat  
2007. aug. 22. 12:43 | galéria | válasz | #12
A 30%-al alacsonyabb ár bőven nem a "kicsivel olcsóbb" kategória.
Nuts  
2007. aug. 22. 10:31 | válasz | #11
opsz... ez a 4.-re akart menni. Szal. hol ennyi egy 102-es bravia?
Nuts  
2007. aug. 22. 10:30 | válasz | #10
2007. aug. 22. 09:23 | válasz | #9
igazad van! 80 ezeré nagyon nagy biznisz 640*480-as 50 centis TV-t venni. Amikor 50 körül már van 19"os monitor több mint 4x több képponttal, és sokkal jobb egyéb adatokkal (ráadásul még a windows is mwgjelenhet rajta :-)). 15 rugótól meg van hozzá távirányítós tuner is, (vagy ha van számítógép akkor akár 7e Ft-tól is) amik többnyire szintén képesek az 1280x1024-es felbontásra, ami ebben a méretben mozgóképnek szerintem bőven elegendő is.

Mondjuk az más kérdés, hogy a kábelen nyomuló PAL felvételek max. felbontása 768*575 amit nem igazán szoktak kihasználni (csak 352*288 körül).
avman  
2007. aug. 22. 08:53 | válasz | #8
ehe, megelőztél, vmi ilyesmiet akartam eszmefuttatni, csak túl korán nyomtam először a válasz gombot, mert ugye elvileg melózni kéne, vagymi...
avman  
2007. aug. 22. 08:51 | válasz | #7
...sőt, rosszabb, épphogy anyu meg apu vesz ilyet, mer a comcédnak is van, meg a csemeték is rínak érte...
2007. aug. 22. 08:49 | válasz | #6
Magyarországon van igény az olcsó gagyira. Plazmatévé az persze kell, mert menő, meg már a szomszédnak is van, az hogy 640*480 max felbontást tud és semmivel sem szebb a képe mint a 25 éves Videoton tévének, csak nagyobb és pixelesebb, az sok embert nem érdekel.

Döbbenet amúgy, hogy a hazai áruházakban mennyi márkás, de gyenge felbontású nagyképernyős LCD tévé található, még a 250.000-es kategória felett is. Idehozzák nyugatról a szart, mert itt drágán el lehet adni a szutykot (ugyanez megy mondjuk élelmiszer-téren is) Ráadásul rájuk vezetve az agyonárnyékolt szobaantennáról a Retekklubot, több a szemcsével a képen mint ahány pixeles a tévé, hogy jóérzésű házimozi-rajongónak a maradék kedve is elmenjen attól, hogy vegyen egyet.
avman  
2007. aug. 22. 08:48 | válasz | #5
tán mert usákiában sincs ám kóbászbó' a kerítés. nem mellesleg 70e péz itthon meg az átlag 1 havi fizetése. van akine nem anyu meg apu adja a rávalót, sőt.
2007. aug. 22. 06:47 | galéria | válasz | #4
"A társaság honlapja szerint 105 centiméter képátlójú LCD-tévét már 190 ezer forintnak megfelelő dollárért kínálnak, amivel Magyarországon (is) magasan vernék minden versenytársukat."

Namost ezt értenem kéne???? Egy Sony Bravia 102cm-es 255e ft HIVATALOS helyről, ki az a maraha, aki inkább vesz egy noname eredeti kínai xart kicsivel olcsóbban????? Monnyuk a Sony még rossz példa, mert a tengerentúlon a márka teljesen más kategória, mint itthon.

2007. aug. 22. 06:44 | galéria | válasz | #3
Gyönyörű...... American Dream..... LOL
Wittao  
2007. aug. 21. 23:49 | válasz | #2
Ezek szerint ezt kellene forgalmazni Mo-n, és jót kereshetnénk a Tesco-ban :)
2007. aug. 21. 23:22 | galéria | válasz | #1
Csak azért lenne fapados, mert más a neve? hmm