Kód bevitel szemmozgással
2007. augusztus 21. 14:03, kedd
Újabb PIN kód beviteli módszeren dolgoznak a Stanford Egyetem kutatói. Az EyePassword infravörös fény alkalmazásával a szem helyzetét követi nyomon, lehetővé téve, hogy pusztán egy képernyőn elhelyezkedő számokra és betűkre ránézve adjuk meg a kívánt kombinációt.

A rendszer fejlesztői szerint sokkal nehezebb egy kívülálló számára a szem mozgását megfigyelni, mint például hátulról bekukucskálva megnézni mely gombokat nyomjuk meg a kódok beviteléhez. Az EyePassword egy láthatatlan infravörös sugárral pásztázza a felhasználó arcát, ami a szemnél visszatükröződést, csillogást idéz elő. Ez mindig ugyanazon a ponton marad bármerre nézzünk is, szemben a pupillával, ami eltolódik, ha a pillantásunkat egyik helyről egy másikra fókuszáljuk. A csillogás viszonylagos helyét és a pupilla mozgását egy kamera figyeli, a rendszer pedig ebből a két tényezőből számítja ki, hova nézünk az adott pillanatban.

A rendszert 18 alanyon tesztelték és mindössze 3%-os hiba aránnyal dolgozott. Mindazonáltal nem lehet túlságosan gyorsnak nevezni: egy 8 karakteres jelszó bevitele 10 másodpercet vesz igénybe, míg ugyanez a hagyományos beütéses módszerrel alig több mint 2,5 másodperc.

A "kikémlelés" ellen korábban grafikus módszerrel próbáltak védekezni, ahol a felhasználónak ki kellett választania a képernyőn egy részletet, melyen egy általa már korábban megjelölt kép volt számos másikkal egyetemben. A kutatók felmérése szerint azonban az emberek még mindig sokkal jobban kedvelik a hagyományos alfanumerikus jelszavakat és PIN-eket. A biztonsági szakértők ígéretesnek találják a kezdeményezést, azonban elsősorban azt szeretnék látni, hogyan használható az EyePassword egy forgalmas, zajos utcán, ahol a külvilág nyüzsgése könnyedén kizökkenti az embert a koncentrációból.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 23. 09:46 | válasz | #15
Miért nem a PIN-kód bevezetéskori tesztrendszerének sebességével veti össze a cikk a módszer sebességét?
Persze hogy lassú...
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2007. aug. 22. 18:40 | válasz | #14
Baz, kicsit sokat meloztam es latszik is a hozzaszolasombol.
Remelem azert ertitek, es nem kell ujra irjam :) *nem akarom es nem is fogom* :)
/jo az ilyen benan is/ -hehehe-
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2007. aug. 22. 18:38 | válasz | #13
Csaba42: Idezd fel Rodolfo egyik hires mondatat illetve jelszavat, es gondolkozz el mier is mondta! :) *nem a "vigyazat csalok"-ra gondolok, bar ez is egy elem, es nem veletlenul*
Illetve gondolhatsz arra is hogy mikre szoktak hivatkozni a buveszek leginkabb.
Es az sem egy utolso dolog, hogyha elgondolkozol azon, miert a kezugyessegre gyurnak a buveszek, illetve ha lattal jopar trukkot mar, es esetleg szepen lassan is megmutattak esetleg a kezugyesseg alapu trukkot, akkor szinten rajohetsz, hogy mennyire gyors is a szem.

NB: amugy pedig a televizio mukodesi elve is a szem fizikai jellemzoihez vannak igazitva, gondolhatsz a palcikakra es a csapokra, illetve a kemiai reakcio idore
2007. aug. 22. 13:10 | válasz | #12
Amelyikre nézett.:) Ne gondold, hogy amíg a hibaarány 0% fölött lezs, valaki is használná, mert ki az a hülye, aki megadja az esélyét, hogy kizája magát a rendszerből, vagy elzárja magát a titkos adataitól?

RealPhoenix: én eddig úgy gondoltam, hogy a szemgyorsabb, mint a billentyűkoptatás. :\
uniu  
2007. aug. 22. 12:54 | válasz | #11
es honnan tudja majd az user, hogy jo szamot valasztott-e ki a szemevel ?
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2007. aug. 21. 20:45 | válasz | #10
Bocsanat, annyit tevedtem, hogy: gyogyaszati segedeszkozkent ertekesitheto csak es kizarolag

NB: elnezest hogy megfeledkeztem a beteg, vagy fogyatekos szemelyekrol
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2007. aug. 21. 20:43 | válasz | #9
Turul16: neked van igazad a 8-as hozzaszolasodban

Amugy pedig ezt a rendszert biztosan nem vezetik be addig, amig legalab olyan gyorsan hasznalhato nem lesz, mint egy billentyuzet, es legalab annyira megbizhato, vagyis az elettartalma nem lesz minimum ugyanannyi, a gyartasi koltseg tekinteteben pedig szinten legalab ugyanolyan olcsonak kell lennie.
Szval az alapkriteriumok adottak, de ezen kriteriumoknak a teljesithetosege valoszinusitheto hogy nem fog bekovetkezni, vagyis ez a tema meddo jelen per pill.

Vagyis: egy ilyen rendszer eladhatosagi terulete maximum az otthoni felhasznaloi terulet lesz, de mivel a szem joval lassabb reakcio ideju elem az emberi testben mint annak az altalunk mar amugy is hasznalatos egyeb reszei, szval ezert szinte eselytelen az erdemleges alkalmazhatosaga egy ilyen eszkoznek.
*jelen fizikai korulmenyeket figyelembe veve*

Eredmeny: ez a tema tok meddo es folosleges
2007. aug. 21. 17:57 | válasz | #8
Én annak is örülnék, ha gyorsabban lehetne gépelni, azokon a szar ATM billentyűzeteken.
2007. aug. 21. 17:26 | válasz | #7
csak egy kicsit vagyok az
2007. aug. 21. 17:06 | válasz | #6
Amúgy sztem rossz ötlet a pupilát kiválasztani, elég csak a szem (relatív) mozgását figyelni, így még a kancsalok is tudnák hazsnálni! Vagy hülyeség, amit írtam?
akyyy  
2007. aug. 21. 16:42 | galéria | válasz | #5
nem az emberrek nem akarnak más "technológiát", csak ezek túl drgák, plusz hozzánk nem vezetik be:D
2007. aug. 21. 15:25 | válasz | #4
Ez nem kicsit faxa ötlet, nekem spec. nagyon tetszik! :D Amúgy jogos a kancsalos kérdés, várjuk a megoldás eredményét!
2007. aug. 21. 15:17 | galéria | válasz | #3
nem kicsit...nagyon xD ... sztem xD :P
2007. aug. 21. 14:17 | válasz | #2
én is kancsal vagyok.
WinT  
2007. aug. 21. 14:09 | válasz | #1
Én a bal szememre kissé kancsal vagyok, ezzel vajon tud-e valamit kezdeni a cucc?