Feltámadt halottaiból az AllofMP3
2007. augusztus 21. 10:47, kedd
Alig néhány nappal azután, hogy az illetékes orosz kerületi bíróság felmentette a portál tulajdonosát, a népszerű letöltőoldal máris újraindult, egyelőre a zenei tartalmak nélkül, és az eredeti orosz címen.

Hirdetés

Ahogy azt az új oldalon olvashatjuk, a portál az AllofMP3.ru címen indul újra a közeljövőben, egyelőre ugyanis a letöltések még nem elérhetők. A korábbi domén, az AllofMP3.com nagyjából másfél hónapos szünet után ismét elérhető, igaz jelenleg egyetlen funkciója, hogy a látogatókat az új címre továbbítsa. Az Allof ezzel megnyerni látszik a csatát, ám az ellenfelet ismerve a háború még korántsem ért véget.

Minderre az adott lehetőséget, hogy a múlt héten a bíróság úgy találta, az oldal a törvényes keretek között folytatta működését, az ügyészség pedig nem végzett alapos munkát a bizonyítékok gyűjtésében, sőt ezen a téren kifejezetten hanyagul végezték dolgukat. Ezzel az ítélettel kihúzták a szőnyeget a zeneipar és a külföldi támogatók pere alól, megadva a lehetőséget az oldalnak az újraindulásra. A MediaServices ki is használta ezt a lehetőséget, és a jelek szerint a közeljövőben visszaáll a régi rend.

Jelenleg a felhasználói fiókok visszaállításán dolgoznak, hogy a regisztrált tagok minden nehézség nélkül vegyék ismét igénybe a szolgáltatásokat. Azt nem tudni, hogy ezzel pontosan mikorra készülnek el, ám a sebesség így is figyelemre méltó, hiszen alig néhány nap telt el a némileg váratlan bírósági döntés óta. Bár az üzemeltetők a leállás után is folyamatosan működtették az oldalt, a két új cím - MP3sparks.com és Memphismembers.com - nem garantálta a népszerűség fenntartását és a felhasználói bázis megőrzését.

Azt is biztosra vehetjük azonban, hogy a másik oldal sem hagyja ennyiben a dolgot. Korábban Oroszország csatlakozását a WTO-hoz is ettől tették függővé - nyilván maradt még néhány adu a tarsolyban.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 12. 17:13 | válasz | #10
A szellemi tulajdon az 1 dolog. Ha csak az íróasztalfióknak írod a regényeidet, és azokat soha senki sem látja, majd a biztonság kedvéért még el is égeted, akkor vajon ez mekkora értéket képvisel?
Az igazi értékmérő a közönség.
Hiába akarod 1000FT-ért adni, ha a közönség nem akar- vagy nem tud- fizetni érte csak 100 Ft-ot. Akkor annak annyi az értéke. Ezt be kell látni. A kiadók a hajukra kenhetik a szaros tulajdonjogaikat, mert abból egy fillér hasznuk sincs.
2007. nov. 12. 13:27 | válasz | #9
hogy adhat el bárki valamit, amihez a tulaj nem járult hozzá? ettől függetlenül az egyetlen normális koncepciójú oldal (gyenge minőség = olcsó, cd-minőség = cd-ár) volt gyakorlatilag.
2007. aug. 22. 22:41 | galéria | válasz | #8
Fizetett. A köcsögy nyugat nem fogja fel, hogy ott nem mindehol annyi a cucc amennyi. Én örülök ennek.
2007. aug. 22. 17:25 | válasz | #7
Vagy az, hogy az mp3ru nem fizetett jogdíjat egyátalán.
2007. aug. 22. 00:02 | válasz | #6
iTunes és egyéb webshopokba jóval többe kerülnek a számok 99cent/track, allofmp3 meg ehez képest röhejesen olcsó, a gond ott volt, hogy usa lemezkiadók saját áraikat/jogdíjaikat akarták kivetni oda ahova nem lehet, mert ugyanis allofmp3 a helyi asva/artisjus szerűségnek fizette az adott %-os jogdíjakat ami az orosz törvények szerint rendbe is van, usa-t meg egyértleműen az zavarja, hogy más országban olcsóbban adják a zenéiket amiből nekik nemjön be elegendő cash.
nedudu  
2007. aug. 21. 21:21 | válasz | #5
Kb igen
2007. aug. 21. 20:26 | válasz | #4
Úgy tudom legálisan működött a portál, pénzért árulták a számokat. Vagy az bökte a Nagy Nyugat szemét, hogy nekik nem annyi jutott a pénzből, amennyit szerettek volna?
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. aug. 21. 17:06 | galéria | válasz | #3
allofmp3 -nal tudnak valamit .. van egy augusztus 31. -es keltezesu hir "The service will be resumed| cimmel ... ;) lol
2007. aug. 21. 16:54 | válasz | #2
A cikket nem igazan ertem, hiszen sose allt le az mp3 vasarlas. Csak a domain volt blokkolva. A progi amivel az mp3-akat lehet letolteni mindig is mukodott. A balhe alatt is siman vasaroltam toluk.
2007. aug. 21. 15:28 | válasz | #1
Hmmm, egyszer úgyis megint lecsap a haragosok keze. :|