Kilenc 45 nm-es chippel rajtol az Intel 2008-ban
2007. augusztus 19. 13:14, vasárnap
Az Intel az elsőként megjelenő Xeonok után kilenc asztali chippel rajtol jövőre, amelyek között 5 ikermagos, valamint 4 négymagos változat érkezik majd. A cél az új sorozaton belül a 4,0 GHz elérése.

Hirdetés

Szokás szerint tajvani források számoltak be elsőként a hírről, vélhetően ugyanazok, amelyek legutóbb a Penryn sorozat elsőként megjelenő Xeonjainak részleteiről is beszámoltak. Az tehát már biztosnak tűnik, hogy a 45 nanométeres gyártástechnológiával készülő szerverchipek november 11-én rajtolnak, az asztali példányok azonban csak 2008 első negyedévében látnak napvilágot.

Ekkor azonban tömegtámadást hajt végre az Intel, amely nem kevesebb mint kilenc asztali változatot mutat majd egyszerre. Ezek között egészen pontosan öt ikermagos Wolfdale chip, valamint négy darab négymagos, azaz quad Yorkfield processzor kap helyet, megfelelően fogadva az AMD szintén nagyjából ekkor felbukkanó új Phenomjait. Az összes változat 1333 MHz-es rendszerbuszra támaszkodik, a pontos jelölésükről azonban állítólag még nincs döntés, ám azt már tudni lehet, hogy milyen órajelen és mekkora gyorsítótárral érkeznek majd.

Az ikermagos Wolfdale sorozat tagjai 3,16, 3,0, 2,83 és 2,66 GHz-es fut majd, az ötödik változat órajele egyelőre ismeretlen. Ezek a chipek tekintélyes, 6 MB-os másodszintű gyorsítótárat foglalnak magukba, csakúgy, mint a négymagos Yorkfield család leglassabb tagja, amely 2,5 GHz-en fut. A fennmaradó további három példány ennek dupláját, 12 MB-ot tartalmaz, órajelük pedig 2,83, 2,66 GHz, illetve egy ismeretlen. Az órajelszorzót 0,5-ös lépésekben növelhetjük majd, a processzorokban várhatóan lesz még némi kakaó a túlhúzásra hajlamosak számára.

Az Intel az új 45 nanométeres generációval a 4 GHz-es álomhatár elérését célozza meg, amelyet már jóval korábban megfogalmaztak, akkor azonban a 130, illetve 90 nanométeres Pentium chipekkel ez meghiúsult. Az első sorozat megjelenése után nem sokkal további négy chip érkezik majd 3,16 GHz feletti órajelen, ám az még kérdéses, hogy sikerül-e elérni a kitűzött célt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2007. aug. 23. 21:39 | válasz | #31
Igazad lenne, ha én írnék hülyeségeket, és nem te... Senki sem mondta, hogy "lehetetlen" elérni azt a frekit - az a kérdés, el tudják-e érni a kívánatos fogyaszási szinten. Így már érthető? Vagy még mindig nem?
2007. aug. 23. 20:29 | válasz | #30
dez nem vagy te politikus véletlenül?

Miután rámutattam, hogy hülyeséget írsz, rögtön visszatámadsz hogy mennyit fogyaszt..

Mér te itt voltál és megmérted mennyit fogyaszta procim?

Hát akkor?

"putána szádad befogod" :)
dez  
2007. aug. 22. 16:35 | válasz | #29
Látom, túl sok volt számodra az információ.

Inkább csak erre figyelj: "Sokmindent el lehet érni, csak nem mindegy, milyen áron. Szal fogyaszt is rendesen a kicsike... A procigyártók viszont szeretnek 150W (Intel), illetve 130W (AMD) alatt maradni."
2007. aug. 22. 13:48 | válasz | #28
dez megint kötözködsz.

Amiket felsoroltál egyik sem létezik természetesen csak nagyot akartál mondani...

konkrétat írj ne légvárakat.
és ami t irta nekem léghütéssel megy nem nitrogénnal, és folyamatosan nem fél percre.

Sebaj szép probálkozás volt.

dez  
2007. aug. 22. 12:56 | válasz | #27
Sokmindent el lehet érni, csak nem mindegy, milyen áron. Szal fogyaszt is rendesen a kicsike... A procigyártók viszont szeretnek 150W (Intel), illetve 130W (AMD) alatt maradni.

Van P4 @ 8.2GHz, C2D @ 5.8GHz, C2Q @ 5.5GHz Athlon 64 @ 4.2GHz, Athlon 64 X2 @ 4.1GHz - folyékony nitrogén, és más hasonló nyalánkságok kérdése...
2007. aug. 22. 07:56 | válasz | #26
Az én 2.66 os Core2 most is 4.02 jár így nem lehetetlen elérni azt a frekit.

Nincs így neki konkurenciája számítási sebességben.
2007. aug. 20. 23:56 | válasz | #25
Core (Yonah)!= Core2. Előbbinek volt egymagos változata is (Core Solo), utóbbinak nem.
lee56  
2007. aug. 20. 21:54 | válasz | #24
Yonah? volt egymagos core2 is?
2007. aug. 20. 20:33 | válasz | #23
Hónapok óta csak halsztgatom a gép vásárlást, ugye mindig "A" következőre várok... Így soha nem lesz megint normális gépem...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. aug. 20. 18:34 | galéria | válasz | #22
Pl mit ont? Jött egy core2 azóta azt foltozgatják.
dez  
2007. aug. 20. 13:47 | válasz | #21
Nos a K10-nél is 256 bites lesz. Plusz, miközben a Core 2-nél az L1 I-cache elérés 128 bites (a D 256), ez is 256-os lesz a K10-nél.
dez  
2007. aug. 20. 12:31 | válasz | #20
Most? Majd a Penryn után 1 évvel, 2008 végén jövő Nehalemnél (de mint pár napja kiderült, ott sem minden platformon!). Addigra meg az AMD-től is kint lesznek a 45nm-es chipek, további fejlesztésekkel.
lezso  
2007. aug. 20. 11:34 | válasz | #19
x2-nél 128bit core 2-nél 256bit, gondolom a hiányzó IMC miatt
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2007. aug. 20. 11:18 | galéria | válasz | #18
Van egy olyan érzésem,hogy az intel most jól össze szedte magát.
És úgy érzem,hogy ide még a phenom sem lesz elegendő a csúcskategóriában.
Intelnél most bevezetik az integrált memória vezérlőt is, ezzel be is hozták ezt a hátrányt az amd vel szemben.
Sajnos.
Pedig nekem is egy 2 ghz amd pumpál a gépben.
Csak remélem,hogy megfogja őket valamennyire a 4es phenom, hogy ne legyenek túl drágák a chippek.
dez  
2007. aug. 20. 02:12 | válasz | #17
Azért mire ezek kijönnek, már a Phenomok is a piacon lesznek. Bár kérdés, milyen órajeleken. (Tavaszra állítólag jöhet majd a 3 GHz-es 4-magos, és némileg magasabb órajeles 2-magos.)
dez  
2007. aug. 20. 02:07 | válasz | #16
"256 bites elérésű a L2" -> Vagyis... Most hirtelen nem is tudom, hogy ennyi v. nem ennyi, de most nincs kedvem megnézni. Lehet, hogy csak 128.
dez  
2007. aug. 20. 02:04 | válasz | #15
Aham, csak az a bökkenő, hogy a cache SRAM, márpedig kicsit sokba kerülne 1-2 GB SRAM a gépekbe... :) Mellesleg ma már 256 bites elérésű a L2 a procikban, és ahhoz elég sok vezeték kellene.

A HT busz éppenhogy kevés vezeték, mert 8/16 biten multiplexelt. Kisebb sávszélű is és nagyobb késleltetésű is, mint a chipben lévő memóriavezérlő. (Így pl. két-procis Opteron rendszerekben, ha az egyik procinak a másik procihoz kapcsolodó memóriát kell elérnie, az jóval lassabban megy, mint amikor a sajátjához fér hozzá. Bár még ezzel együtt is ütősek szerver alkalmazásokban az Opteronok, nagyobb terhelés esetén beelőzik az újabb Xeonokat is.) Igaz, jobb lesz a dolog a most jövő HT3.0-val, ami asszem kb. 2x-es órajelű.

Nos igen, a Core 2 néhai ükapja a Pentium Pro, de azért pár változtatás történt már azóta... Ez volt a leszármazási vonal: P. Pro->P2->P3->P. M-> Yonah (Core Solo)->Conroe (Core 2 Duo).
2007. aug. 20. 01:06 | válasz | #14
A processzorok olyan városokról kapják a nevüket, ahol Forma-1 nagydíjat rendeznek, mivel a Ferrari csapat fontos szponzorai. Bukarestben nincs nagydíj, ezért ilyen nevű chip nem is lesz mostanában.
2007. aug. 19. 22:51 | galéria | válasz | #13
Pff az a komoly hogy intel csak ontja magából a cuccokat amd meg nemtud semmit felmutatni egyenlőre. Mindegy majd csökkentik megint az árakat mert mást nemtudnak egyenlőre :D
Bith  
2007. aug. 19. 22:23 | válasz | #12
Nem vicc, elég régóta köztudott az elnevezés.
2007. aug. 19. 22:10 | válasz | #11
már vagy egy éve közismert, hogy a következő csipek barcelona és budapest névre hallgatnak, ebböl a budapest jön később, és hallottam olyasmi híreket hogy az amd a további csipeket is nagyvárosokrol akarja elnevezni, abc sorrendben, ugyhogy lehet tucc majd venni bukarestet...
Abu85  
2007. aug. 19. 20:32 | válasz | #10
Há mé? Az a chip kódneve.
Abu85  
2007. aug. 19. 20:31 | válasz | #9
A Pentium 4 óta eléggé szkeptikussá váltam az órajel előrejelzését illetően. A 4GHz az elérhetőnek tűnik, de ennél többet nem nagyon jósolok.
Az AMD szvsz már teljes erejével a K10-re koncentrál, már tényleg nagyn közel a rajt. A jobb memóriasávszélesség 4 magos K10 chipeknél egyértelműen éreztetni fogja hatását.
2007. aug. 19. 19:35 | válasz | #8
Budapest chip??ez csak vicc akart lenni ugye??Mert akkor én Bukarest chippeket fogok venni!
kvp  
2007. aug. 19. 19:16 | válasz | #7
Mikor fognak vegre rajonni, hogy sokkal nagyobb teljesitmeny erheto el, ha a memoriachipek interface-et alakitjak a cpu-hoz? Ha a ram a cpu fsb-jet hasznalna, mint a PII eseteben a kulso cache, akkor nem csak a memoriavezerlot lehetne megsporolni, de meg gyorsabb is lenne, mint a jelenlegi amd-s megoldas. Mivel az amd-nek van szabvanyos cpu-cpu busza, ezert ok hasznalhatnak ezt memoriainterface-nek is. (egyetlen hatranya, hogy a ram-ot is cpu foglalatba kellene tenni a sok tu miatt)

Az intel egyebkent a core architekturaval nem csinal hulyeseget, ezek a jo oreg pentium pro sorozat 64 bites valtozatai, meg nyugodtan bovitheti a pipeline-okat a duplajara (8-ig) es 45nm-en egymagos esetben a belso orajel 10Ghz-ig megoldhato. (4Ghz-es P4 eseten ez 8Ghz-es alu orajelet jelentett, tehat 5Ghz-es kulso orajelig mehet a core2) Az amd elonye a jobb multicore interconnect es ezzel a jobb memoria savszel lenne, de nem hasznaljak ki.
Abu85  
2007. aug. 19. 15:08 | válasz | #6
Szvsz így is simán jó a K10 előállítási költsége 65nm-en. Az Intel Penryn chipekbe nagyméretű cache kell, hogy kompenzálja az IMC hiányát. Az új Intel CPU-k tranzisztorjainak a felét csak a cache zabálja.
dez  
2007. aug. 19. 14:51 | válasz | #5
Hmm, ha tényleg 2008 közepétől indul az AMD 45nm-en, az azt jelenti, hogy szépen csökken az Intellel szembeni csíkszélesség-váltási lemaradás.
Abu85  
2007. aug. 19. 14:36 | válasz | #4
Kell fejlesztenie, mert az AMD K10 nagyon kemény ellenfél lesz. Egyelőre 2,2GHz-en járathatók még a Barcelona chipek, de így is megfogja SPEC2000-ben a 3GHz-es 4 magos Xeont. Elvileg a Budapest magos K10-ben már külön feszültségellátásról megy a proci és az IMC, így a 3GHz nem akadály a rendszernek.
tommyg   "Rest in Peace tommyg" 
2007. aug. 19. 14:13 | galéria | válasz | #3
Remélem jó sokárra! :)
2007. aug. 19. 14:07 | galéria | válasz | #2
Az Intel abbahagyhatna a szivatast. Ha nincs egy korrekt konkurenciaja, akkor sajat magat fogja szivatni, mint MS az XP-vel a Vistat.
2007. aug. 19. 13:26 | válasz | #1
Mikor gyártják az utolsó 1 magos x86 processort asztali(PC) felhasználásra ?