Világméretű problémák a Skype hálózatában
2007. augusztus 17. 08:25, péntek
A szakemberek a Skype p2p-hálózatában található hibát teszik felelőssé a csütörtök reggel óta tapasztalható csatlakozási problémákért, amelyek világszerte megakadályozzák a felhasználók belépését.

Hirdetés

Az első jelentések magyar idő szerint csütörtök reggel futottak be a céghez, amelyek kivétel nélkül arról számoltak be, hogy nehezen, vagy egyáltalán nem lehet csatlakozni a hálózathoz. A Skype a megszokott procedúra helyett folyamatosan próbálkozik a belépéssel, a legtöbbször sikertelenül, így a felhasználók nagy többsége csak a tálcán lévő bejelentkező ikonig jut el. A fejlesztőknek azóta sem sikerült kijavítaniuk a problémát, a megoldást mára ígérik.

A cég azóta kiadott egy rövid közleményt, amelyben úgy fogalmaznak, hogy a felhasználók egy része belépési gondokkal küszködik. A probléma okát nem közölték, mindössze annyit árultak el, hogy egy szoftverhibáról van szó, amelyet 12-24 órán belül - vagyis ma - kijavítanak. További érdekesség, hogy a Skype letöltéseket is letiltották, vagyis jelenleg a program nem letölthető a hivatalos oldalról. Ezek a hiba kijavítása után lesznek ismét elérhetők.

Az eset elsősorban annak mérete és kiterjedése miatt tarthat számot a fokozott érdeklődésre. Világszerte számos felhasználót érint a hiba, akik csak nagy nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak belépni immár több mint egy teljes napja, és a hiba számos olyan vállalatot is érint, amelyek közvetve vagy közvetlenül használják a hálózatot és annak szolgáltatásait. A legtöbben azt kérdezgetik, hogy miképpen fordulhatott elő ilyen komoly, átfogó probléma és miért szolgáltat a cég ilyen kevés részletet - gyakorlatilag semmit - annak okáról.

A Skype saját adatai szerint világszerte összesen mintegy 220 millió felhasználó veszi igénybe a szoftvert és egyszerre általában 5-6 millió tartózkodik a hálózaton. Szakértők szerint ez eddig a legnagyobb kimaradás, a 2004-es és 2005-ös kisebb problémák után.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
martyr  
2010. dec. 23. 10:27 | válasz | #32
Visszavontam. Sikerült bejelentkezni.
martyr  
2010. dec. 23. 10:12 | válasz | #31
Érdekes hogy a "skype probléma" keresésére ez a 2007-es cikk jött elő, ugyanis pontosan ugyanez a probléma lépett fel nálam is és ismerőseimnél tegnap, és azóta is tart.
Tapasztalt még ilyet valaki?
Zero07  
2010. ápr. 28. 18:49 | galéria | válasz | #30
miért van az, hogy a Skype-ban régi billentyűzetre váltotott? (lásd z helyett y) ezzel mit lehet csinálni?
2007. aug. 21. 10:39 | válasz | #29
nekem a 3.5.0. 202 verzió van a gépemen. Amikor frissítés gyanánt felkerült küldött egy üzenetet a gépem. Lefuttattam a TrojanHuntert és láss csodát TRÓJAI volt a frissítésben. Korrekt! Ezekután nem tudtam csatlakozni. Most már tudok. A következő frissítésben mi lesz? Formatáló program???
TiMoN  
2007. aug. 18. 20:28 | válasz | #28
nállam is megy hamar beloginolt...
haxy27  
2007. aug. 18. 18:58 | válasz | #27
na enyit a skyperöl éa eddig is csak akkor használtam ha valaki ojat akartam elérni akit máshol nem lehet. Azaz hetente talán egyszere. de jelenleg még ma sem lehet be jelentkezni ez már azért tulzás.
Én MSNt használok de ijen azé még nem volt.

Nem megy a skype :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. aug. 18. 12:05 | válasz | #26
Megy bizony! :)
juhand  
2007. aug. 18. 11:13 | válasz | #25
Megy a Skype :-)
2007. aug. 18. 11:05 | galéria | válasz | #24
1 napig nem jó? MSN hány ezerszer nem engedett már be...?
Mindenesetre én is csak ritkán használom, kizárólag akkor ha fájlt küldök, mikrofonon beszélgetünk (akár többen), vagy webkamerázni akarok vkivel. Mivel ezek a szolgáltatások MSN-en mondhatni, hogy szinte használhatlánok (max kisebb méretű fájlok küldésére jó...)

És inkább ezt használnám, ha nem mindenki msn-t használna :-(
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. aug. 18. 10:16 | válasz | #23
ICQ-t a kezdetektől használtam addig, amíg nem jelentek meg az aljas programok hozzá. Utána gyorsan el is felejtettem.
Az ismerőseimmel mailen és telefonon, valamint egy privát szerveren keresztül tartom a kapcsolatot :)
2007. aug. 18. 02:49 | válasz | #22
én se élvezek el tőle, főleg h a 98as icq fejlettebb volt nála, de ha az ismerőseid és munkatársaid 90%a ott elérhető, akkor ígyjárás és rászokás van
2007. aug. 18. 00:17 | válasz | #21
megy
2007. aug. 17. 23:48 | válasz | #20
Inmáron 1.5 órája tökéletesen meg a Skype.
TiMoN  
2007. aug. 17. 21:11 | válasz | #19
pár percre rá a kapcsolat megszakadtt, na jó ezt most hagyom.
TiMoN  
2007. aug. 17. 21:09 | válasz | #18
engem nagy nehezen beengedett, de senki nem online.
én használom az msnt is de csak csevegni, netteló akkor skype. Játék alatt Team speak :) változatosan...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. aug. 17. 19:05 | válasz | #17
"ezért menő az msn is itthon, mert mindenkinek az van" - soha nem használtam azt a sz@rt.
peba  
2007. aug. 17. 17:41 | válasz | #16
A Skype egy nagyon jó szoftver, pl az MSN hangminősége meg sem közelíti a Skype-ét. Ilyen kis csorbák előfordulhatnak, de még mindig létezik jópár alternatíva rá. Ma én sem tudtam belépni.
juhand  
2007. aug. 17. 17:01 | válasz | #15
Még mindig nem megy :-(
2007. aug. 17. 15:26 | válasz | #14
egyébként még mindig halu, pedig már eltelt bőven a 24h
2007. aug. 17. 15:23 | válasz | #13
univerzalitás, thats the word

ezért menő az msn is itthon, mert mindenkinek az van

persze egy céges belső hálónál már más a szitu
2007. aug. 17. 13:04 | válasz | #12
Mondjuk az is érdekes, hogy kismillió VoIP szoftver van, van egy rakat VoIP telefon (már 6K körültől) és egy halom szolgáltató aki sokkal olcsóbb a Spype-nál. Még is, mitől őrizte meg az elsődlegességét a szoftver?
Minden esetre valakinek szúrhatja a szemét, ha betámadta őket.
T0nk  
2007. aug. 17. 12:54 | válasz | #11
Jah, erről írtam egyszerre.
T0nk  
2007. aug. 17. 12:53 | válasz | #10
Jó eséllyel az történik, hogy DOSolják a szervereiket egy egyszerü Perl szkripttel.
eax  
2007. aug. 17. 12:51 | válasz | #9
Ha lehet hinni a kollegaknak a full-disclosure listan, akkor a skype szerverek DoS miatt fekudtek meg, konkretan ettol. Varjuk a fejlemenyeket... :)
gplay  
2007. aug. 17. 12:34 | galéria | válasz | #8
Tévedtem.
gplay  
2007. aug. 17. 12:32 | galéria | válasz | #7
Most hallok csak róla, de éppen most jelentkeztem be minden probléma nélkül.
cett  
2007. aug. 17. 12:13 | válasz | #6
már elérhető az új verzió 3.5.214 (az előz a 3.5.202 volt)...
wolruf  
2007. aug. 17. 11:35 | válasz | #5
Sűrűn használom, nagyon-nagyon jónak tartom, de most tényleg megbicsaklott :) Majdcsak helyreáll :)
2007. aug. 17. 11:11 | válasz | #4
ritkán használom, de pont a napokban kellett volna és nem tudtam belépni én sem
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. aug. 17. 10:54 | válasz | #3
A hír sajnos igaz.
TiMoN  
2007. aug. 17. 10:46 | válasz | #2
nekem a skype letöltése megy... simán le tudom tölteni.
belépni viszont nem.
2007. aug. 17. 10:05 | galéria | válasz | #1
még jó, h nem használom ezt a sz*rt. (építő"jellegű" hsz )