Új megoldásokkal növelné látogatottságát az IFA
2007. augusztus 17. 13:33, péntek
A nemzetközi számítástechnikai és informatikai kiállítások évek óta komoly problémákkal küzdenek. A berlini IFA szervezői most új ötletekkel álltak elő.

Hirdetés

A látogatói számok gyakran változnak, előfordul, hogy neves cégek nem jelennek meg a standjaikkal és vita folyik arról is, hogy egy kiállítás a szakmának vagy a nagyközönség szóljon? Ez csupán néhány, a számítástechnikai és informatikai kiállításokat érintő problémák közül. Ezek után érthető, hogy a szervezők szeretnének megoldást találni és a rendezvényeket újra vonzóvá mind a szakmai látogatók, mind az átlagos felhasználók számára.

A berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállítás (IFA) munkatársai például azt találták ki, hogy teljesen új oldalukról mutatkoznak be. "A látogatóinknak az elmúlt tíz év legjobb programját kínáljuk majd. Az ARD és a ZDF egyaránt képviseltetni fogja magát a rendezvényen, emellett lesznek meglepetésvendégek is" - jelentette ki Christian Göke, az IFA vezetője. Utóbbiak közül kettő már augusztus 30-án este, a hivatalos megnyitón bemutatkozik. A Juli nevű együttes mellett a nemrég az idei Szigeten fellépő Pink személyében egy igazi sztár is szórakoztatja majd a látogatókat.



Augusztus 31-án a Berlin Comedian Harmonists nevű formáció és a Berlin Blues Brothers lépnek fel. Szeptember elsején először a berlini Chamäleon Varieté mutatja be műsorát, majd Iren Scheer, a Freundeskreis nevű együttes, Clueso, a Boundzound és Miss Platnum adnak egy öt órás közös koncertet. "A célunk az, hogy az IFA jóval több embert érdeklődését keltse fel és a tavalyinál többen látogassanak ki a rendezvényre. A koncertek mellett az idei évben a slágertémát a nagy felbontású HD-technológiák és az azokra épülő eszközök, televíziók, felvevők jelentik" - közölte Michael Hofer, az IFA szóvivője. Emellett a témák között szerepel a digitalizálás és a mobil televíziózás is.

2006-ban egyébként a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon 225 000 látogatót regisztráltak, 2005-ben ez a szám még elérte a 245 000-et.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 17. 14:40 | válasz | #1
Először a teherautóra gondoltam