Amerikai fellépés a kínai hamisítók ellen
2007. augusztus 15. 17:12, szerda
Az Egyesült Államok ismét tiltakozott a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) a kínai termékhamisítások és szerzői jogsértések ellen.

Hirdetés

A washingtoni kormány hivatalosan felkérte a Kereskedelmi Világszervezetet állítson fel bizottságot, amely döntést hoz a jogvédelem alatt álló termékek - filmek, lemezek, szoftverek és könyvek - illegális másolása és terjesztése miatt áprilisban előterjesztett panasz ügyében. Az amerikai kormány elsősorban azt sérelmezi, hogy Kína közel sem tesz meg mindent a hamis árucikkek és a növekvő számú szerzői jogsértés visszaszorítására, ezért eljárást kezdeményezett az ázsiai ország ellen.

Az Egyesült Államok szerint a hatályos kínai jogszabályok nem alkalmasak arra, hogy megvédjék a bejegyzett szabadalmakat és jogvédett termékeket, de az erről szóló hivatalos kétoldalú konzultációk júniusban eredmény­telenül végződtek, ezért az USA kereskedelmi megbízottjának hivatala annak kimondását kéri a WTO-tól, hogy a vonatkozó kínai törvények nem felelnek meg a nemzetközi egyezményeknek.

Az Egyesült Államok áprilisban nyújtotta be első panaszát a WTO-nál Kína ellen. Az akkor kezdeményezett tárgyalások azonban az amerikai álláspont szerint nem vezettek eredményre. "Kína semmilyen lépést nem tett a problémák megoldására" - közölte Susan Schwab amerikai kereskedelmi megbízott irodája.

"Az ázsiai ország ugyan az elmúlt években tett bizonyos lépéseket a helyzet javítására és elsősorban a szerzői jog védelmére, azonban még mindig komoly hiányosságokat tapasztaltunk. Csak a kínai termékhamisítások és a szerzői jogsértések miatt az amerikai cégeknek és kiadóknak tavaly 2,2 milliárd dolláros káruk keletkezett" - jelentette ki Sean Spicer, Susan Schwab szóvivője.

Az USA elsősorban azt bírálta, hogy Kínában csak a nagyüzemi eseteknél lépnek fel keményen a hatóságok, emiatt sok kisebb másoló és hamisító megússza a felelősségre vonást. Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt években a kisipari másolás és hamisítás gyakorlatilag legálissá vált Kínában. Az Egyesült Államok emellett szeretné azt is elérni, hogy a helyi vámhatóság által lefoglalt hamis árucikkeket kobozzák el és semmisítsék el, azok véletlenül se kerülhessenek kereskedelmi forgalomba.

A két ország az eljárás lefolytatása közben is tovább egyeztet a vitatott kérdésekről. Tian Lipu, a kínai szabadalmi hivatal elnöke ugyanakkor már áprilisban jelezte, hogy nem tartja okos lépésnek, hogy az USA a WTO-hoz fordult. Véleménye szerint nem igazak az amerikai kormány állításai, hiszen 1000-ről 500-ra vitték le a büntethetőségi határt, vagyis már azt is büntetik, aki csak 500 terméket hamisít.

A WTO egy külön bizottságot hoz létre az ügy kivizsgálására. Egyelőre azonban a szervezet következő ülésén arról dönt, hogy elfogadja-e vagy elutasítja az Egyesült Államok újabb panaszát. A panasz elbírálására a WTO-nak háromtagú bizottságot kell létrehoznia, ezt azonban Peking még ebben a hónapban blokkolhatja, ami után Washingtonnak szeptemberben ismét kérnie kell a bizottság felállítását. Ezt Kína már nem akadályozhatja meg. A panasz elbírálása általában legalább egy évet vesz igénybe, mialatt a termékhamisítók tovább folytathatják tevékenységüket.

Washington eddig összesen öt ügyben fordult panasszal Kína ellen a WTO-hoz, és ez a harmadik, amely bizottság felállítását is kérte. Peking az általa végzett vizsgálatokra hivatkozva azt állítja, hogy a lefoglalt kalóz-DVD-k jelentős részét, legfőképp azokat, amelyek eddig még nem kerültek forgalomba az ázsiai országban, nem Kínában, hanem az Egyesült Államokban másolták, méghozzá az ott működő nemzetközi kalóz-szervezetek valamelyikének berkein belül.

Az USA egyébként nemcsak Kínával szemben lép fel ennyire keményen, hiszen, mint ismeretes, korábban Oroszország WTO-csatlakozásának feltételéül szabta az AllofMP3.com nevű zenei oldal bezárását. A követelés végül a tavaly november végén megkötött amerikai-orosz megállapodásnak köszönhetően teljesült. A dokumentumban akkor Susan Schwab külön, név szerint kitért az AllofMP3.com ügyére. Az egyezmény értelmében Oroszországnak 2007. június elsejéig kellett megalkotnia azt a törvényt, amely tiltja a szerzői jog által védett műveknek a szerzők előzetes engedélye nélküli terjesztését.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mice  
2007. aug. 16. 22:10 | válasz | #11
bakk ott a smiley...
mindig sír mindenki szája, hogy sehol nincs smiley, ha csak viccből ír vmit

bazz, én vidultam rajta még ha lehet úgyis nézel rá, hogy favicc

nem azt mondom az esetek 95%ában olyan kommenteket szoktál a cikkekhez fűzni, hogy sokszor több az információ tartalmuk mint az adott cikknek

a mai nap viszont nem értem miért kellett

miért kell egy lépéssel közelebb menni a köcsög szőrszálhasogatók felé?
floatr  
2007. aug. 16. 09:31 | válasz | #10
Nemtom figyeltétek-e h az amúgy is eléggé vitatott szerzői jogokról szól a dolog, nem annyira az egyéb ipari termékekről. Az USA megint csak a kiadói iparágat védi -- a cikk alapján -- pedig a nagyobb baj pont nem ezen a területen van.
2007. aug. 16. 00:53 | galéria | válasz | #9
Kina tesz az USA véleményére, és egyre inkább megtehetik
2007. aug. 16. 00:51 | galéria | válasz | #8
majd a kínaiak hevesen bólogatnnak, esetleg kivégeznek 1-2 emebert, aztán minden marad a régiben
Gabest  
2007. aug. 15. 23:44 | válasz | #7
nálunk meg a pijacon kötekednek velük hogy nem adnak blokkot, törvény az törvény, de ezzel úgy teszünk mintha mi jobban tudnánk mitől döglik a légy, pedig nem úgy néz ki hogy nekünk megy jobban
2007. aug. 15. 22:06 | válasz | #6
Japánokat már hamisítják :)

Egy csomó koreai (és feltételezhezően egyéb ázsiai is), ha kisebb dologért elkapják, egy "sumimasen"-nel nagyobb eséllyel ússza meg XD
Cat  
2007. aug. 15. 21:07 | galéria | válasz | #5
Amire te gondolsz, azt úgy kéne irni hogy

"Amerikai fellépés a kínaiakat hamisítók ellen"
sweech  
2007. aug. 15. 18:42 | galéria | válasz | #4
azt kötőjellel kéne írni, vagy nem
2007. aug. 15. 17:58 | válasz | #3
Szvsz ez inkább ijesztés akar lenni a hamisítóknak.
NEXUS6  
2007. aug. 15. 17:57 | galéria | válasz | #2
"Amerikai fellépés a kínai hamisítók ellen"

Jézusoooom! Hát már a kínaiakat is hamisítják??!!!!!
Hát milyen világban élünk????!!!


;)
2007. aug. 15. 17:55 | válasz | #1
Kína mindent megigért, minden TVt meghozott csakhogy beengedjék a WTOba. Csak mosthogy bentvan nemtartja be őket: amit ér ellop, gyárt és leönti vele a piacot: az USA/EU&Magyar ipar pedig meghal. Ill meghalt.

Ujfajta merkantilizmus amineka végén egy szegény NYat egy szegény MOáll. (A jelenleginél sokkal sokkal szegényebb.)