Térfigyelő kamerák Zalaegerszegen
2007. augusztus 13. 14:11, hétfő - Forrás: MTI
Az ország egyik legmodernebb térfigyelőkamera-rendszere kezdett működni Zalaegerszegen - jelentette be a város rendőrkapitánya hétfőn sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Egyelőre a város nyolc legfrekventáltabb szerelték föl a berendezéseket, de tervezik a hálózat bővítését - tette hozzá Kámán János ezredes. A kamerarendszer kiépítése a közbiztonságot és a bűnmegelőzést szolgálja. Nem "kifigyelni" akarják az embereket, hanem például elejét venni a közlekedési dugóknak, kiszűrni a szabálysértőket, és időben leleplezni mindazokat, akik közterületen szemlátomást valamilyen bűncselekményre készülnek. A számítógéppel vezérelt, digitális kamerák képei egy külön operatív központba futnak be, ahol folyamatosan két ügyeletes látja el a szolgálatot - ismertette.

A rendőrkapitány elmondta: a kamerák akár négyszáz méterről is képesek leolvasni az autók rendszámát, és felbontóképességük révén még éjszaka is képesek személyek azonosítására alkalmas képek készítésére. Mindez azért is fontos, mert a nyomozati, bizonyítási, sőt a bírósági eljárásokban is komoly szerep is juthat a térfigyelő kamerák felvételeinek. A sajtótájékoztatón elhangzott: a rendszer tökéletesen megfelel a legszigorúbb adatvédelmi és személyiségi jogi kritériumoknak. Kámán János ezredes hozzátette: a törvényben megengedett 30 nap helyett csak 10-15 napig őrzik meg a felvételeket.

A rendszer kialakítása 10 millió forintba került - egészítette ki az információkat Gyimesi Endre polgármester. Az összeghez a város hatmillió forinttal járult hozzá, a többit a Zalaegerszeg Közbiztonságáért Közalapítvány, valamint több adományozó teremtette elő - jegyezte meg. A hálózat különösebben nagy beruházás nélkül huszonöt kamerásra bővíthető - mondják a szakemberek. Ez nagyjából "lefedné" a város összes forgalmasabb vagy veszélyesebb pontját. A tervek szerint rövidesen újabb kamerákat szerelnek föl. btz \ blo \ brl MTI 2007. augusztus 13., hétfő 13:11 Információ
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
utgyuru   "Rest in Peace utgyuru" 
2008. máj. 27. 22:24 | válasz | #4
és neten fogható webcam van zegen??? meg hol lehetne belenézni ?
RolEnD  
2007. aug. 14. 11:38 | válasz | #3
Nagyon örülök neki. Nem is árt figyelni a dolgokat... Főleg, hogy egyre inkább szaporodik a nemzetiség. Én üdvözlöm a dolgot. Az meg nem érdekel, hogy hol van. Amíg minket szolgál.
szombi  
2007. aug. 14. 11:36 | válasz | #2
MIÉRT NEM ÍRJÁK, HOGY HOVA TESZIK EZEKET??????
2007. aug. 14. 09:33 | válasz | #1
Dicséretes, hogy ennyire viszsa akarják szorítani a bűnözést, csak ne fajuljon el a kamerák használata a személyes jogok megsértéséig. Az biztos, hogy lesznek ellenzői a kameráknak.