Öt év múlva nyílik az űrhotel
2007. augusztus 14. 10:56, kedd
2012-ben nyitja meg kapuit a Galactic Suite, az első űrszálloda, állítja a projekt mögött álló spanyol építész, aki 3 milliárd dollárt kapott álmai kivitelezéséhez.

Hirdetés

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint egy háromnapos kiruccanás a földkörüli hotelbe 4 millió dollárba fog kerülni, melyben benne foglaltatik az oda- és visszaút, valamint egy nyolchetes felkészítő tréning a Karib-szigeteken. A hotel előnyei, hogy naponta tizenötször csodálhatjuk meg a napfelkeltét, Verne Phileas Foggját jócskán lekörözve 80 perc alatt száguldhatunk végig a Föld körül és a Pókembert megszégyenítő módon mindenféle segédeszköz nélkül felmászhatunk a falakra.

A projektet tető alá hozó, azonos nevű cég vezetője, Xavier Claramunt elmondása szerint szállodája kinézetre úgy fog felépülni, mint egy molekula. Gubókra emlékeztető modulokból tevődik majd össze, melyek mindegyike egy-egy külön helységet képvisel a mindössze három hálószobásra tervezett hotelben. A kialakításnak gyakorlati okai vannak, a moduloknak ugyanis be kell férniük a rakétákba. A legnagyobb kihívásnak a vizesblokk bizonyult, mivel súlytalanságban koránt sem egyszerű a vízzel bánni. Végül azonban úgy tűnik sikerült erre is megoldást találni egy olyan helyiség formájában, melyben vízbuborékok várják a vendégeket. Ezekkel kedvükre tisztálkodhatnak a kalandra vágyók, akik a csillagok és az alattuk elterülő kék bolygó szemlélését megunva akár tudományos kísérleteket is végezhetnek, állítja a Galactic Suite megálmodója.


Claramunt, aki egykor űrrepülési mérnökként dolgozott, csak hobbiként foglalkozott az űrhotellel egészen addig, míg egy űrmegszállott úgy nem döntött, hogy a fantasztikumot a valóság felé tereli a megépítéshez szükséges 3 milliárd dollár nagy részének előteremtésével. Azóta egy a Mars gyarmatosítását zászlajára tűző amerikai cég is beszállt a projektbe, illetve több japán, amerikai és az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett magánbefektetővel is folynak a tárgyalások. Neveket egyáltalán nem volt hajlandó elárulni a spanyol vállalkozó.

Claramunt piackutatása szerint körülbelül 40 000 ember él a Földön, aki megengedheti magának az űrhotel árait. Az már kérdéses, hogy közülük hányan szeretnének a súlytalanságban eltölteni egy hosszú hétvégét, azonban elnézve az űrturizmus iránti érdeklődést, bizonyára lennének jelentkezők bőven.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jún. 05. 18:34 | válasz | #55
Ja! Mér mem arra költik a pénzt hogy a biztonságot, hatótávolságot növeljék és utána szervezik az űrturizmust!
hdo  
2007. okt. 05. 12:49 | válasz | #54
"Claramunt piackutatása szerint körülbelül 40 000 ember él a Földön, aki megengedheti magának az űrhotel árait."

Erre csak egyet tudok mondani ... legyenek fönt jó sokat, és kellemes csontritkulást kívánok nekik! És most egyáltalán nem az irigység beszél belőlem hanem a józan ész. Én speciel nem lennék akkora idióta hogy egy ennyire kezdetleges stádiumában járó akármire pénzt adjak ki /mármint nem fejlesztési hanem fogyasztói szempontból/. Ha valaki már öreg és nincs ideje várni 20 évet azt még részben megértem, de azt is csak részben ...
2007. aug. 29. 17:48 | válasz | #53
Sok sikert. Ez is olyan hír, aminek a közember nagyon örülhet. Mire ez a dolog az átlagembert is érinteni fogja a naptáron valami ilyesmi szám lesz, hogy 100500. De reálisabban az emberiség nem is lesz már sehol amikorra az átlaembert is érintené ez.

Na de ha 5 év múlva összehoznák ezt, és lenne lém rá, akkor én is csak odafelé vennék jegyet. És megpróbálnék nem is visszajönni ide a Földre. :)
2007. aug. 29. 17:45 | válasz | #52
Igen elgazdagodott. És segített Bill bácsinak az Office-t fejlesztgetni. És tömte a zsebét. Ügyes ember, mert nagyon komolyan megszedte magát és ráadásul amit csinált azérta sok pénzért hasznos dolog volt és mai napig évezi az embriség, az tény.
De semmiképpen nem hiszem hogy hősként kéne tisztelni.
jeec  
2007. aug. 17. 12:53 | válasz | #51
Charles Simonyi - legjobb tudomásom szerint - sokkal több mindent tett és tesz a tudomány fejlődése (így az emberiség feljődése) érdekében, mint csak ez az útja.
Munkas  
2007. aug. 17. 09:44 | válasz | #50
A kitüntetéseket azért osztják, mert valaki kitűnik a többiek közül. Aki adja az csak elismeri, hogy mennyire értékeli a kitüntetett teljesítményét és eredményeit. Az már más kérdés, hogy nálunk ez az elmúlt ötven év „erkölcsi fejlődése” alatt a kitüntetés fogalma összemosódott a jutaloméval.
Szerintem ez nagyobb tett volt, így méltóbb volt a megbecsülésre és az állami elismerésre is, mint xy noname politikusnak vagy művésznek „életművéért” esetleg „országért tett szolgálataiért” osztogatott kitüntetések.
Vannak akik valamiben sokkal jobbak a többieknél. Simonyi pl. abban, hogy 4-5 milliárd Ft-nak megfelelő összeget olyan célra költött el ami megfelel a legtöbbünk vágyinak és egyezik az emberiség céljaival. Fogadok, hogy Győzikét így sokkal többen tisztelik, mert ő is ezt teszi, csak az alantas primitív oldalról mutatja meg az embereknek kicsiben, hogy ha sok pénzed lesz akkor mi mindent tehetsz meg.
De hát a tettek nagyságának megítélését úgyis mindenki a saját értékrendje szerint értékeli.
Laacaa  
2007. aug. 15. 20:49 | válasz | #49
...és ha én is milliárdos leszek és felmegyek az ürbe turistáskodni, akkor majd kapok a magyar államtól kitüntetést mert hős vagyok? ...és akkor már elismerik majd, hogy magyar vagyok?
2007. aug. 15. 19:38 | válasz | #48
Röhelyes!
2007. aug. 15. 17:55 | válasz | #47
a felfújható űrmodul falai egy speciális anyag, a vactran jópár rétegéből épülnek majd fel. elméletileg kétszer erősebb mint a kevlar es még rugalmas is. az emberi használatra tervezett bigelow űrmodulok 40 centis falvastagsággal lesznek, tehát majdnemhogy jobb lesz ott nekik, mint az űrállomáson.
2007. aug. 15. 17:45 | válasz | #46
könyörgöm méééé tartunk még mindig ott hogy rakéta átmérőjű/méretű modul-darabkákból kell lego módra építkezni?
L3zl13  
2007. aug. 15. 16:07 | válasz | #45
Loller, és mégis mennyi gondolkodásba tellett rájönnöd, hogy a hidegháború idején, de még utánna is a kormányok nem akarták, hogy mindenféle ellenőrizhetetlen magáncégek repkedjenek a kémműholdjaik körül?

Ehhez kár mindenféle összeesküvés elméleteket gyártani.
jeec  
2007. aug. 15. 13:36 | válasz | #44
Egyébként az űrben megelehtősen könnyen lehet nagy teret létrehozni, ahol röpködni lehet: Egy atmoszféra nyomással kell felfújni egy hatalmas lufit (nyilván azért annál rősebb fallal), amin belül máris lehet röpködni. :)
Az űr valóban nem olyan misztikus. Föld körüli pályán a sugárterhelés sem akkora, mint a bolygőközi űrben.
jeec  
2007. aug. 15. 13:33 | válasz | #43
Bigelow most jelentette be, hogy hamarabb elkészülnek az űrprogramjukkal, mert az egyik kísérleti modult (Galaxy) nem juttatják orbitális pályára.
Link: http://www.space.com/news/070814_bigelow_sundancer.html
kvp  
2007. aug. 15. 10:59 | válasz | #42
"Elég kicsinek tűnik."

Igen, ez az orosz minta, ahol a modulokat raketaval lovik fel, ezert is kupos minden modul egyik vege es lekerekitett a masik. Ilyen az iss osszes orosz modulja is. (az oroszoknal minden modul kepes onalloan is mukodni, az ameriai rendszerben viszont egymastol fuggenek) A vicces az, hogy ha az allomast kettevalasztanak amerikai es orosz reszre, akkor csak az orosz resz maradna fent.

"Az űrutazás egy végtelenségig misztifikált téma, aztán kiderül hogy 20m$-ért bármelyik öregember, vagy az űrsiklón bármelyik piás simán repülhet."

Vagy jon egy bator ember es epit egy urhajot maganpenzbol es fillerekert. Ez volt az igazi attores, mert megmutatta, hogy nem kell hozza olyan sok penz, es hogy egy kis maganceg is megcsinalhatja. Egyebkent a dolog nem olyan misztikus, mindenki ismeri hogy mukodik a sojuz vagy az ursiklo, mindketto eleg regi ahhoz, hogy a terveik pulbikusak legyenek. (egy idoben pl. a nasa egyik ftp szervererol mindent le lehett tolteni ingyen) Igazabol a magan urkutatashoz csak az elszantsag hianyzik, egy nem tul megbizhato szuborbitalis repulot barki ossze tud dobni akinek van egy kisebb muhelye csak sokan nem merik vallalni a kockazatot.

A scaled composites-nal nemreg meghalt egyik mernok pl. gazcsobol epitett hibrid raketat, majd felkototte a biciklijere, majd felult ra es kiprobalta. Tragikus, hogy vegul a biztonsagosabbnak hitt munkahelyen halt meg.
2007. aug. 15. 08:01 | válasz | #41
Szerintem egyáltalán nem véletlen, hogy a magánűrkutatás sehol sincs. Az űrutazás egy végtelenségig misztifikált téma, aztán kiderül hogy 20m$-ért bármelyik öregember, vagy az űrsiklón bármelyik piás simán repülhet. A kormányok, esetleg ET-ék nem szeretnének konkurenciát...:)
L3zl13  
2007. aug. 15. 07:57 | válasz | #40
Van ott a környéken elég sok szabad tér, ahol repkedni lehet...
echo  
2007. aug. 15. 03:09 | válasz | #39
Elég kicsinek tűnik. Szerintem úgy lenne király, ha jó nagy terek lennének ahol lehet szabadon repkedni :)
Chappy  
2007. aug. 14. 22:35 | galéria | válasz | #38
MOndjuk nehéz lett volna Simonyinak itt befutnia szoftver guruként... Apropó, van vmi knyvem, ami 2008-ra holdbázist igér... Nos, még csak augusztus van :D
mrzool  
2007. aug. 14. 21:48 | válasz | #37
Néztem anno az élő közvetítést, magyarul is beszélt. Az lett volna inkább meglepő, ha a családjával angolul kommunikál... Nem tudom mit kerítetek ennek ekkora feneket.
akyyy  
2007. aug. 14. 21:07 | galéria | válasz | #36
az egy dolog, hogy már tiszta külfödi neve van meg miegymás, de mior fent volt, nekünk szolt, magyar nyelven , érteM?
mrzool  
2007. aug. 14. 19:48 | válasz | #35
Charles Simonyi, mert hát ugye magyar _származású_, amerikai állampolgár. Mindez persze igazából nem oszt nem szoroz, szóval felesleges ezen lovagolni.
2007. aug. 14. 19:40 | válasz | #34
azért ennek lassabban fog lemenni az ára mint a Blu-Ray olvasóknak.. :p
kricsi  
2007. aug. 14. 19:19 | válasz | #33
Legyen inkább csak Simonyi Károly, merthátugye MAGYAR...

idézek: "több év óta nem hangzott az űrből magyar kommunikácó..."
2007. aug. 14. 17:57 | válasz | #32
Az lehet. Idő kell ennek is, hogy lemenjen az ára. (Főleg, hogy még nem is igazán kézzel fogható amiről beszélünk). :) A lényeg, hogy lassabban fog ez menni, mint a cikkben irva van.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. aug. 14. 17:23 | galéria | válasz | #31
Szupergazdagok szerintem akkor sem lesznek többen mint most.
2007. aug. 14. 17:19 | válasz | #30
Jó, de én tömegesen értettem. Nem csak 1 ember. Mint az a charles simoni vagy ki. :)
2007. aug. 14. 17:14 | válasz | #29
Szuper gazdagok már évek óta mehetnek fel az űrbe. Az oroszok adnak lehetőséget az űrturistáknak. Még az ISS-re is ellátogathatnak.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. aug. 14. 17:11 | galéria | válasz | #28
Mellesleg ha már megvan a földkörüli alacsony pálya +300km meg sem kottyan. Szóval ha valami olcsó űrhajó elérné a földkörüli pályát az hogy 500 vagy 150km magasan kering az már nem igazán számít. De az első feltétel még nem teljesült.
2007. aug. 14. 16:47 | válasz | #27
Ez hülyeség. Már évekkel ez elött is olvastam ilyen és ehhez hasonló híreket, hogy majd 2000-re holdbázis lesz, meg űrutazás. És mind ez magánembereknek. Igazábol még 20 év mulva sem lesz ilyen. Talán, de csak talán 10 év mulva lehetséges lesz, de csak a szuper gazdagoknak egy 10 perces űrséta.
Thrawn  
2007. aug. 14. 16:30 | válasz | #26
Thrawn  
2007. aug. 14. 16:29 | válasz | #25
80 perc elméletileg is lehetetlen, a 150-180 kilométeres alacsony pályával meg az a baj, hogy állandó pályakorrekciót igényel, különben hetek alatt lefékeződik és lezuhan.
Caro  
2007. aug. 14. 15:43 | válasz | #24
Az oké, hogy fel tud menni majd 150-180 km-re, de a sebessége messze nincs meg a pályasebesség, úgyhogy összekapcsolódni nem tudna. (Bár a 2-t nem tudom az egynek közel sincs annyi)
Cat  
2007. aug. 14. 15:16 | galéria | válasz | #23
biztos hogy alacsony pályán lesz a hotel, mert a feljutásnak olcsónak kell lennie. Jelenleg a SpaceShipOne 100 kilométerre tud felugrani, az ötszemélyes Two lesz 150-180-on, szóval ne űrrepülő szállítással kombinálj, az nem éri meg, túl drága.
Mice  
2007. aug. 14. 14:37 | válasz | #22
hidd el, szerintem az egyirányú utazásra is nagyon sok alkalmazott befizetné a főnökét:))
Mice  
2007. aug. 14. 14:36 | válasz | #21
najó, de az egyikre mindig is csak úgy tekintettünk, hogy fantasztikum!.. :)
Thrawn  
2007. aug. 14. 14:28 | válasz | #20
Jó,jó, a 80 nap alatt a Föld körül mintájára még a honlapjukon is 80 percet írnak, marketingnek nem rossz, de 80 perc alatt nem lehet megkerülni a Földet tehetetlenségi pályán. A Mercury program űrhajói igen alacsony Föld körüli pályán keringtek (180-200km), 88-89 perc alatt tettek meg egy kört. Magasabb pálya esetén a keringési idő növekedik, a Skylab 437km-en kezdte, 93 perc alatt. Tehát a 80 perc lehetetlen, olyan alacsony pálya tartozna hozzá, ami rögvest lezuhanáshoz vezetne, vagy - ki kellene számolni - az is lehet, hogy a pályasugár kisebb lenne a Föld sugaránál, azaz vakond módban közlekedne az űrhajó.
2007. aug. 14. 14:22 | válasz | #19
Hát jaa eléggé szellős még a dolog. Bár ha csak kedvcsinálónak szánták akkro okés. És talán 5 év alatt ki is dolgozzák a részleteket de nem hinném hogy 5 év múlva már kész is lesz. Hol vannak mentőkabinok például? Vagy valami vezérlőközpont ami figyeli hogy folyamatossan a pályán marad e. Vagy bármi ilyesmi. Azért mégsem egy közönésges szállodát akarnak ahol ha tűz van akkor kijönnek a tűzoltók azt kész is. Hát a fene tudja... Ha sikerülne nekik mégis, akkor talán fellendítené az egész technológiát meg az űripart is.
Elvégre a Dubai-i mesterséges pálma szigetek is lehetetlen mission-nek tűnt még az elején, mégis bejött nekik :) Tehát ha valami nagyot sikerül összehozni tuti lesz rá elég pénzeszsák hogy megfizesse.
aRoma  
2007. aug. 14. 14:20 | válasz | #18
hule! miért vinnék szatyorban, ha sms-t is tudnak küldeni?
2007. aug. 14. 14:17 | válasz | #17
Mekkora lenne! Felépülne, ott pöffeszkedne a sok gazdag... jön egy űrkavics és pukk. :D
T0nk  
2007. aug. 14. 14:09 | válasz | #16
Zömítik 7zip-el, és felviszik szatyorban.
2007. aug. 14. 13:24 | válasz | #15
Ez vicc volt ugye? Felviszik palackban, nem? :)
Meg ha komolyan gondolják, akkor felfújás után valami keményedő anyaggal/habbal még gondolom kiöntik a "falakat", mert elég litosan mennének keresztbe és hosszába a mikrometeoritok.
smv  
2007. aug. 14. 13:24 | válasz | #14
Kézenfekvő, és frankón nem gondoltam rá...
Na jó, mostmár ezt is tudom.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. aug. 14. 13:22 | galéria | válasz | #13
Felviszed nagynyomású tatrályokban.
smv  
2007. aug. 14. 13:15 | válasz | #12
Nem kötöszködésnek, mert ez mindigis érdekelt: és az űrben honnan szereznek annyi levegőt ami képes felfújni ekkora kabinokat?
2007. aug. 14. 13:05 | válasz | #11
Úgy látszik, Csajágaröcsöge telekspekuláns polgármesterével megküzdeni húzósabb, mint űrhajót építeni :D
2007. aug. 14. 12:37 | válasz | #10
"melyben benne foglaltatik az oda- és visszaút"

Elég furcsa lenne ha valak csak oda váltaná meg a jegyet.
Cat  
2007. aug. 14. 12:31 | galéria | válasz | #9
Levegővel felfujják, mint anno Mézga Aladár az űrhajóját.

Bigelow űrmodulok
Salty  
2007. aug. 14. 12:23 | válasz | #8
Egy dolgot nem értek, hogy tudják felvinni azt a nem tudom hány kabint? Ezen a téren laikus vagyok, de a képről elnézve nem tűnik valami stabilnak..
2007. aug. 14. 12:12 | válasz | #7
Eléggé kamu szaga van ennek, semmi nincs még a kezükbe. Ebböl nem lesz 5 év alatt űrszálloda az tuti
kricsi  
2007. aug. 14. 11:57 | válasz | #6
Azért ez jó...5év alatt megépítik.(ha megépítik)

A budapesti elkerülő(körgyűrű) mennyi ideje készül?
kvp  
2007. aug. 14. 11:39 | válasz | #5
Mashol mar leirtam, de a cikkben szereplo cegnek nincsennek kidolgozott tervei csak otletei. Az oldalukon szereplo allomason nincs szervizmodul, tehat sem energiaellatas, sem letfenttarto rendszerek nincsennek. Ez a fenti foton is lathato, ugyanis nincsennek rajta napelemek, marpedig Foldkoruli palyan jelenleg ez az egyetlen elfogadott energiaforras. A kepen is szereplo urrepulobe, ami pont ugy nez ki mint az ariane csoport suborbitalis gepe, dupla hibrid hajtomuvet tennenek. Ezzel csak az a gond, hogy a francia konzorcium is csak 100 Km-es magassagot celzott meg szuborbitalis palyan, nem a 400 Km-es orbitalist ahova a fenti az urallomast almodtak. A hajtomuvekrol pedig csak annyit, hogy a jelenlegi kis hibrid hajtomuvek nem kepesek orbitalis palyara allitani egy urrepulot. Erre a celra jelenleg a kerozin-oxigen rendszer a legolcsobb (lasd: sojuz) es a hidrogen/oxigen rendszer a leghatekonyabb (es egyben legdragabb is).

Szvsz jelenleg csak a Bigelow fele vallalkozasnak van eselye mukodo urhotelt epiteni. Nekik mar sikerult ket prototipust felloniuk. Ha nem talalnak magan urhajot, akkor meg mindig ott van az hogy berelhetnek sojuzokat az oroszoktol. Egy sojuz ket utast es egy pilotat kepes felvinni es mindemellett elvegezheti az allomas palyantartasahoz szukseges ujragyorsitasat is.
Alexease   2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. aug. 14. 11:36 | galéria | válasz | #4
Az egy dolog, hogy kinek van penze, es hogy ki szeretne felmenni, az utazast es az ottletet ki is kell birni;)

WinT  
2007. aug. 14. 11:32 | válasz | #3
"...egy a Mars gyarmatosítását zászlajára tűző amerikai cég is beszállt a projektbe..."

Hát ehhez a törekvéshez sok siker kívánok. :D
2007. aug. 14. 11:25 | válasz | #2
Vízbuborékokkal hogyan lehet tisztálkodni, ha a koszos buborékok is ott maradnak?
trogi  
2007. aug. 14. 11:04 | válasz | #1
Nem tudom. 5 év múlva? Ráadásul a semmiből? Vagy összedolgoznak s a turistákat Spészsiptúval viszik fe'?

Amúgy a legjobb dolga a pilótának lesz, ő is fent lesz és még pénzt is kap érte! :-D