Agytevékenységre reagáló robotkezet fejlesztettek ki
2007. augusztus 12. 12:39, vasárnap
A Johns Hopkins és a Rochesteri Egyetem tudósainak sikerült egy majom agytevékenységét rögzíteniük, majd a jeleket egy robotkéznek továbbítaniuk.

Hirdetés

A sikeres kísérlet során a majom közvetetten, a robotkéz segítségével le tudott játszani néhány akkordot egy zongorán. A projekt célja olyan protézisek megalkotása, amelyek a jelenlegieknél jóval pontosabb irányítást és mozdulatok megtételét tesznek lehetővé.

"Reméljük, hogy egy nap már lehetséges lesz egy robotvégtag áramkörének beültetése közvetlenül agyba" - jelentette ki Mark Schieber, a Rochesteri Egyetem kutatója. "Így az áramkör közvetlenül csatlakozhatna az agyhoz és érzékelhetné a kéz vagy akár csak egyetlen ujj számára kiadott mozgási parancsokat" - hangsúlyozta Nitish Thakor, a Johns Hopkins Egyetem mérnöke.



A legtöbb jelenlegi műkéz egyszerű szerkezet és szinte kizárólag fogómozdulatok elvégzését biztosítja. Igaz, nemrég a Touch Bionics nevű skót vállalat egyik szakembere megalkotta a világ első, külön mozgatható ujjakkal büszkélkedő műkezét, azonban ezeknek a protéziseknek az elterjedésére még akár éveket is várni kell. A szakemberek a sikeres teszteknél különböző kézmozgásokra késztették a majmokat, majd közben rögzítették az agytevékenységüket. Ezek után létrehoztak egy algoritmust, amely dekódolta a jeleket, így pontosan tudták, hogy melyik jel melyik mozdulatsort jelöli. Végül a mintákat felhasználták egy robotkéz irányítására. A protézis sikeresen leütötte a billentyűket egy zongorán.

Az első kísérletek azonban offline zajlottak, a tudósok a következő hat hónapban tervezik a világszerte hatalmas érdeklődéssel várt online bemutatót. Ennek során a majmokba elektródákat helyeznek, amelyek a dekódoló alkalmazás segítségével összeköttetésben lesznek egy virtuális műkézzel. Kérdéses, hogy az algoritmus csak az előre rögzített jeleket képes elemezni vagy a valós időben kapott mintákat is. Ezenkívül vannak olyan mozdulatok is, mint például amikor valaki kinyújtja az izmait, amelyeket a szoftvernek szintén fel kell ismernie és meg kell különböztetnie más mozdulatoktól, mondjuk egy billentyű leütésétől.

A terv mindenesetre az, hogy a program mindent megcsinál majd, amire a majmok gondolnak. Ennek eléréséig azonban még sok időnek kell eltelnie. "Ezek az eredmények azonban nagyon biztatóak" - közölte Krishna Shenoy, a Stanford Egyetem munkatársa.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 22. 17:28 | válasz | #20
Na vajon miért nem a majmócáról láttunk képeket? :)

Szerintem felfűrészelték a kobakját, és úgy néz ki, mint NEO :(
2007. aug. 15. 08:20 | galéria | válasz | #19
lol, akkor ez tök gáz. :-))
Azok az emberek saját agymenésüket nyomatják bele a kísérletbe.
Ha a majom megfelelő sorrendben gondol egy banán felbontásánál használt műveletekre, akkor a műkéz lejátssza az Örömódát.. Így nem nagy kunszt.
dez  
2007. aug. 14. 14:19 | válasz | #18
Igen, én is erre gondoltam. A trükk az, hogy akár véletlenszerűen válogatva a tárolt értelmes akkordok között látszólag eredményes a dolog...
Petko  
2007. aug. 14. 13:45 | galéria | válasz | #17
2007. aug. 14. 13:26 | válasz | #16
", majd közben rögzítették az agytevékenységüket. Ezek után létrehoztak egy algoritmust, amely dekódolta a jeleket, "

Hány éve láttam ilyet itthoni kutatóktól? 4-5 éve? Csak mögö9ttük nincs se halom dohány, se egy értelmes állam aki támogatná őket ...
2007. aug. 14. 10:20 | válasz | #15
A szakemberek a sikeres teszteknél különböző kézmozgásokra késztették a majmokat, majd közben rögzítették az agytevékenységüket. Ezek után létrehoztak egy algoritmust, amely dekódolta a jeleket, így pontosan tudták, hogy melyik jel melyik mozdulatsort jelöli. Végül a mintákat felhasználták egy robotkéz irányítására


Ebből én azt veszem ki, hogy mindenféle mozdulatot csináltattak a majmokkal. Majd ezeket rögzítve dekodolták, hogy mi-micsoda aztán irtak rá "zongorázó programot".
Szóval nem korbáccsal tanították a majmokat zongorázni.
2007. aug. 13. 11:20 | válasz | #14
De azért annak örülök, hogy fejlesztenek.
Csak az a kérdés hogy kinek a kezébe fog kerülni és mire használja majd.
2007. aug. 13. 11:18 | válasz | #13
Gondolom, nem lesz olcsó ez a robotkéz. Vajon mikor lesz elérhető a dolgozó emberek számára?

Jelenleg ott tartunk, hogy a cikkbeli robotkarhoz képest meglehetősen egyszerű szerkezetű térdprotézis is horribilis pénzbe kerül, és esetenként megtagadják a beültetést. Szarnak rá, hogy valaki tolószékbe kerül vagy fogadni kell mellé valakit, hogy naponta tegye tisztába...

Álom és valóság.
2007. aug. 13. 10:16 | galéria | válasz | #12
Inkább közvetlen a zongorával kéne összekapcsolni, az izgibb lenne.
2007. aug. 13. 09:06 | galéria | válasz | #11
MAJMOKAT EXOSKELETONBA!!! Nem kell ide a Terminátor, jön cybermajom és robománkí! Moho Yoyo ideje ím eljövend! :D
dez  
2007. aug. 12. 22:44 | válasz | #10
Tudom, de az eléggé korlátozott dolog. Legutóbb, mikor néztem, ott tartottak, hogy le-fel-jobbra-balra. :)

Itt meg bizony az agy mozgási központjaiba juttatott elektródákkal operálnak. (Ma már kvázi rutinszerűen hasonlóan, csak stimulációval csökkentik a Parkinson-kórosok kézremegését - na nem itthon.)

Olyan műkéz már vagy 10 éve volt, amit a kar idegeire csatlakoztattak. Persze messze volt a 100%-os pótlástól, hiszen még mechanikailag sincsenek ott, és csak a főbb idegekkel foglalkoztak. Viszont bénulásos esetekben ez nem megoldás.
NEXUS6  
2007. aug. 12. 21:56 | galéria | válasz | #9
Manapság tudnak olyat csinálni, hogy egy sima EEG szenzoros sisakkal némi gyakorlás után játékokat vezérelnek az emberkék. Némi biofeedback-es gyakorlás után hidd el tökéletesen mozgatná a paciens annélkül is, hogy agyon kéne szurkálni.

Egy gyerek is kb 1-2 év alatt tanul meg ugye járni, a végtagjait használni. Pl a gerinc sérültek rehabilitációja is eltart legalább eddig, szerencsés esetben.

Szal azt barokkos túlzásnak tartom, ha esetleg a kutatók arra hajtanak, hogy a mechakezet egyszerűen rácsatlakoztatják a megfelelő idegekre és már is 100% használhatóságú végtagot kapnak.
kricsi  
2007. aug. 12. 20:38 | válasz | #8
Mindig is tudtam hogy a németek hülyék...De magyarázza már el valaki, hogy miért akarna a majom zongorázni?

Csak ismételni tudom az előttem lévőket.
dez  
2007. aug. 12. 19:46 | válasz | #7
Pl. a te agyadba dugdossák az elektródákat? Ha adott helyen nem jó, 25x átrakhatják máshová, próba szerencse alapon?
NEXUS6  
2007. aug. 12. 18:22 | galéria | válasz | #6
Amúgy pl a bionikus füleknél, mert ilyen is van, meg retina is, ugyan így elektrodát szúrnak a paciens hallóidegeibe. Ráadásul fület már viszonylag sokat be is ültettek.

Meg lehetne kérni az egyik emberkét, hogy vegyen már részt a kísérletben, aminek szerintem sokkal kisebb a kockázata egy kézátültetéshez képest. Szal még jelentkező is lenne.

Biztos van egy szadista állatkinzó a csapatban!;)))
Előbb korbáccsal zongorázni tanítják a majmokat, aztán meg élve felboncolják és szétszurkálják az agyukat, a műkéz csak alibi.
2007. aug. 12. 16:57 | válasz | #5
miért nem lehet emberen tesztelni, mér kell ehez majom? Ez nem olyan mint egy gyógyszer, hogy patkányon kell az óvatosság miatt. Miért nem lehet emberrel tesztelni?
2007. aug. 12. 16:24 | válasz | #4
Akkor el lehet kezdeni megtanítani a majomnak egy négykezes számot. :)Reméljük mire megtanulja már készen lesznek a szükséges "kellékek" (<-itt a plusz kezekre gondolok.)
dez  
2007. aug. 12. 15:32 | válasz | #3
(Hozzáteszem, egy adott, tehetségesebb majom példány (mert hogy az állatok sem egyformák) esetleg megtanulhat zongorázni, de az önmagában is szenzáció.)
dez  
2007. aug. 12. 15:30 | válasz | #2
Ja, nem is tudtam, hog a majmok tudnak zongorázni. :) De csak "néhány akkordot", á, az semmi... :D Mit is csináltak: "A szakemberek a sikeres teszteknél különböző kézmozgásokra késztették a majmokat" - kottát tettek eléjük, vagy fütyürésztek nekik, és ők máris jazz-zongoristákká vedlettek?

Nem inkább az történt itt, hogy pár össze-vissza jel alapján egy szoftver válogatott pár előre betáplált dallam között? Így tényleg odébb van még egy értelmes "online" bemutató (pl. hogy meghámoz egy banánt). Hatásvadász tudomány!?
NEXUS6  
2007. aug. 12. 13:19 | galéria | válasz | #1
"A sikeres kísérlet során a majom közvetetten, a robotkéz segítségével le tudott játszani néhány akkordot egy zongorán."

A technológia kifejlesztése csupán 1 évett vett igénybe, a nehézséget az jelentette, hogy a majmot megtanítsák zongorázni!;)))