![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Megmentik a régi filmeket
2007. augusztus 8. 16:35, szerda
Az Észak-Amerikai Filmarchívum Akadémia (AFANA) projektet indított a régi, még 16 mm-es szalagokra felvett filmek megmentésére.
A digitalizálás ára függ az adott film hosszától és 110, illetve 244 dollár között lehet. A 2001-ben alapított közhasznú tevékenységet végző szervezet az összegeket leírhatja az adójából. Magánszemélyek és cégek egyaránt részt vehetnek a programban, ehhez csupán egy a szerzői jog által nem védett művet kell kiválasztani egy listából. Az alkotást ezek után digitalizálják, majd MPEG2 formátumba konvertálják át és felkerül az online filmarchívumba. Mint ismeretes, hasonló projektet indított az Európai Unió is, amely támogatta a filmarchives online nevű portál létrehozását. Az EU azt reméli, hogy így bárki számára az interneten is hozzáférhetők lesznek a különböző európai nemzetek filmadatbázisai, köztük például a Magyar Nemzeti Filmarchívum (MNF) is. A tervek szerint először 4000 különböző film lesz elérhető, később ez a szám 15 000 fog nőni. Az ezekhez való hozzáférés ingyenes. A digitalizálások kapcsán ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy tavaly áprilisban Kovács Kálmán akkori informatikai és hírközlési miniszter a Jövő Házában bemutatta a Nemzeti Audiovizuális Archívumot (NAVA). Az archívum jelenleg 8000 órányi tévé- és rádióműsort tudhat magáénak és immár az országszerte több száz településen meglévő NAVA pontoknak köszönhetően elérhető a nyilvánosság számára is. Az adatbázis első ütemben 5+3 program, (Magyar Televízió 1-es, és 2-es, Duna Televízió, RTL Klub, TV2, Magyar Rádió Kossuth, -Petőfi és -Bartók Rádió) teljes műsorfolyamát rögzíti, ebből kerül kiválogatásra a feldolgozandó műsormennyiség. A NAVA gyűjtési filozófiájában nem az érték a vezérlő elv, hanem egy, a tudományos munkát, a szociológiai, kultúrtörténeti kutatásokat elősegítő magyarországi audiovizuális dokumentumbázis megteremtése. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|