Elavultnak tűnik az Európai Unió Észtország mellett
2007. augusztus 7. 16:47, kedd
Az 1991-ben újra elnyert függetlensége óta a Baltikum tagjának számító állam az informatika területén az Európai Unió mintaországává vált.

Hirdetés

Észtországnak jelenleg már nemcsak kitűnő internet-, WLAN- és mobilhálózata van, hanem egyre több informatikai cég telepíti ide fejlesztőrészlegét. Köztük van például a Skype is. A baltikumi állam idén februárban azzal került a lapok címoldalára, hogy a világon elsőként lehetővé tette az elektronikus voksolást is a parlamenti választásokon. Emellett legendásak azok a rendeletek is, amelyek egyike például kötelezővé teszi a helyi települések mindegyike számára, hogy legalább egy nyilvános internetezési pontot építsenek ki, valamint, hogy az ezekhez való útba igazítást @ jelű közlekedési táblákkal segítsék.

"Az IT-őrület az észt falvakban is megfigyelhető. Még a legkisebb településen is láthatóak a @ közlekedési táblák. A technológiai robbanás többek között Észtország Finnországhoz fűződő nyelvi és kulturális kapcsolatainak, valamint politikai és gazdasági helyzetének köszönhető. Ezenkívül jelentős szerepet játszik a fejlődésben az észtek beruházásokat támogató mentalitása. Nem vesződtek például a szovjet időkből visszamaradt, rossz állapotban lévő vezetékes telefonhálózat feljavításával, hanem rögtön belevágtak a WLAN- és a mobilhálózat fejlesztésébe" - jelentette ki Klaus Schameitat, a balti ország szakértője.

Robert Krimmer elektronikus szavazási szakértő szintén a Finnországhoz fűződő erős gazdasági és kulturális kapcsolatokban látja az "észt csoda" titkát. "Észtországnak - hasonlóan a másik két baltikumi államhoz - a függetlenné válása után identitáskrízissel kellett szembe néznie. Az internetes őrület akkor tört ki Finnországban és a politikusok nyitottsága végül a növekvő számú beruházásokban nyilvánult meg. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy elektronikusan voksolni kizárólag az észt anyanyelvű személyek tudnak, az orosz kisebbség nem élhet ezzel a lehetőséggel" - tette hozzá a szakember.

Minden észt állampolgárnak van egy elektronikus személyi kártya, amelyen többek között szerepel az illető személyes adatain kívül a digitális aláírása is. Ezek után már senki sem csodálkozik azon, hogy a helyi lakosok kereken 75 százaléka a banki ügyeit már online intézi.

Ott Kaukver, a Skype fejlesztési vezetője ugyanakkor kétsége vonta, hogy a fejlesztések csak a függetlenné válás után erősödtek volna fel. "A szovjet időkben is számos kiváló mérnököt adott Észtország. A Szovjetunió kibernetikai kutatóközpontja például Tallinnban volt és az sem véletlen, hogy pont itt fejlesztették ki 1986-ban az első szovjet PC-t is. A függetlenné válás után a helyi embereknek rá kellett döbbenniük arra, hogy az eddiginél nagyobb kreativitásra van szükségük ahhoz, hogy munkahelyet szerezzenek, hiszen kevés volt a pénz. Most pedig ezeket a korábbi tapasztalatokat hasznosítják egész Észtországban. Mi még mindig másképp keressük egy probléma megoldását, mint más országok szakemberei, és ez úgy tűnik, semmiképpen sem hátrány" - mondta a szakember.

Igaz, az erős online jelenlétnek hátrányai is vannak. Ez jól megmutatkozott, amikor májusban tömeges internetes támadások érték különböző észt intézmények szervereit. Az elkövetők megpróbálták megbénítani a különböző észt honlapok működését, megakadályozva, hogy a "normál felhasználók" elérhessék azokat, sőt, egyes esetekben azok tartalmát is igyekeznek megváltoztatni. Emiatt a NATO egy szakértőt küldött Észtországba, hogy segítsen kivédeni a különböző kormányzati szervek elleni internetes akciókat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 11. 00:14 | válasz | #26
Azért mi se állunk rosszul pl iskolák ingyen kapják a netet (közháló)
Persze tudom vannak elmaradott részek Könnyü pedálozni ilyen kis országgal.
Ahol még 2 millioan se laknak.
Cactus  
2007. aug. 09. 13:02 | válasz | #25
Senki nem szidta még Gyurcsányt? El se hiszem...
Razgon  
2007. aug. 09. 10:11 | válasz | #24
Sőt, van aki kifejezetten gyűlöli a gépeket, pl. idősek, tudatlan barmok, stb.

Az a baj, hogy egyre inkább tudatlan nép vagyunk. Nézzétek meg, pl. azokat a tanárokat fenyegeti legjobban az elbocsátás, akik a legmagasabban képzettek, így a legtöbbet keresik, pusztán, hogy egy kicsit spóroljanak a thetű önkormányzatok - szánalmas.

2007. aug. 08. 19:12 | válasz | #23
"mintha lenne egy nagyon gazdag réteg, meg egy nagyon csóró, közötte meg semmi."
és mindenhol ez kezd el kialakulni. Ez a globalizmus és a kapitalizmus eredménye. De idővel ez tarthatatlan lesz, és szépen összedől a rendszer, és kezdődik megint a nulláról elölről. Nézd meg rómát. Ott is hasonló volt a felállás, joh, sok más dolog is közre játszott, de nézd meg pénzügyileg és gazdaságilag milyen állapotok voltak ott.. És nézd meg mi megy itt ma?
Flashy  
2007. aug. 08. 19:02 | válasz | #22
lehet, hogy informatikailag jól állnak, de hogy ezt nem lehet ránézésre megmondani az tuti. a 2literes sörösüveggel a buszmegállóban kókadozó lepattant arcokból se nézném ki hogy majd ha elfogy a sör megy és neten elintézi a bankügyeit. a főváros régi része nagyon szép, de azon kívül olyan, mintha valaki nagyon előrelátóan játszana egy városépítős játékkal és helyet hagyott volna majd a későbbi épületeknek, de egylőre még csak szakadt panelházakat tud lerakni. rengeteg a nagyondrága autó és rengeteg a nagyonrégi. a boltokban minden baromi drága de úgy tűnik hogy az alapvető dolgokat legalább meg tudják venni. kicsit olyan, mintha lenne egy nagyon gazdag réteg, meg egy nagyon csóró, közötte meg semmi.
floatr  
2007. aug. 08. 16:16 | válasz | #21
...és meg is érezték gazdaságilag az orosz hekket, elég jó fejlődési irány...
2007. aug. 08. 15:58 | válasz | #20
Az oké, hogy informatikiailag magasabb szinten állnak, de ahol az orosz kissebbség csak másodrendű állampolgár, ott a demokrácia még nincs rendben. Noha nem mintha Magyarország sokkal magasabb szinten állna ilyen szempontból...
2007. aug. 08. 15:12 | válasz | #19
Az 5 évet úgy értettem amúgy, hogy hasonlítsd össze a mát azzal, és nézd meg, hogy ellenkező irányba haladunk-e, és szargödörben vagyunk-e.
2007. aug. 08. 15:11 | válasz | #18
Akkor neked el lehet menni Szlovákiába, aztán majd írj nekünk egy büszkélkedő képeslapot.
2007. aug. 08. 15:09 | válasz | #17
Ezt a Romániás dolgot szerintem ne erőltesd, mert csak a saját tudatlanságodat bizonyítod vele.
2007. aug. 08. 14:53 | válasz | #16
mindez gyönyörű álom... csak, hogy szerintem az is marad...sajnos
2007. aug. 08. 14:50 | válasz | #15
Aki látta a Frei-dossziét, az nem is csodálkozik ezen... csak azt nem értem, hogy itt ennyire sötétek a mi politikusaink, hogy ezt nem látják...?
2007. aug. 08. 14:40 | válasz | #14
Nem kell hogy mi temessük magunkat, eltemetnek mások is, örömmel. Nincs egy olyan gazdasági, vagy akármilyen más teljesítményt mérő mutató sem, amire az ország akár csak régió szinten büszke lehetne. 5 éve még volt, szóval ha 5 évet visszanézünk, akkor zokoghatunk.
2007. aug. 08. 11:31 | válasz | #13
Anno egyik bukott kormány (a sok közül, mert eddig egyik sem kapott még kettes alát sem) azt vette fejébe, hogy nagyállami cégeket hoznak létre és IT ipari "kistigrist" csinálnak a jó öreg Pannoniából. Hát persze semmi sem lett belőlünk. Jelenlegi állás szerint lassan Románia is beelőz nem egy szempontból minket, de internet és IT ügyileg biztosan. Észtország meg azért bosszanthat minket, mert egy "mi lett volna HA" kérdést szögez kis hazánknak. Lehetnénk a helyükben. :(
2007. aug. 08. 11:28 | válasz | #12
Szerintem nagyon nincs igazad. Menj vissza 5 évet, és nézz körül. Persze ha két számot elosztunk, akkor nekünk 4 jön ki, másoknak meg 6, vagy 8, viszont ettől még nem kell azt hinni, hogy... szóval érted. Ne temess minket pls.

Amúgy.
2007. aug. 08. 11:03 | válasz | #11
nem 2M hanem 1.3
2007. aug. 08. 10:44 | válasz | #10
Nem mintha dícsérném az egész magyar gazdaságot és azt kell mondjam valóban már a béka segge alatt sem vagyunk, de Észtország lakossága kb 2 millió plussz a balti államokat iszonyat sok pénzel támogatják a svédek meg a finnek.
2007. aug. 08. 10:38 | válasz | #9
De nem csak ez a gond.
Sokan be se tudják kapcsolni a PC-t, nemhogy internetezni!
Vagy van durvább is sokan se írni, se olvasni nem tudnak.
2007. aug. 08. 10:36 | válasz | #8
A lényegre tapintottál!
2007. aug. 08. 09:50 | galéria | válasz | #7
Fantasztikus, hogy Magyarország mekkora szargödörben van, a fejlődéssel ellenkező irányba halad, nálunk még mindig van olyan hely, ahol a villany sincs bevezetve.
2007. aug. 08. 07:34 | válasz | #6
Le a kalappal előttük! Remélem egyszer Mo gon is olyan politikusok kerülnek hatalomra,akik le nyomnak minden mobil céget,internet céget ,és központosítják az informatikát. Olcsó,gyors internet ,telefon mindenkinek. Nem kéne sehol sorban állni, hivatalokban. Mindenki online levelezne,villámgyors lenne minden. Remélem megérjük egyszer.
Cat  
2007. aug. 07. 23:16 | galéria | válasz | #5
2007. aug. 07. 21:42 | válasz | #4
2007. aug. 07. 21:18 | válasz | #3
Hát biztos valami félisten-hacker volt :D
2007. aug. 07. 21:15 | válasz | #2
Gratula az észtekenk. Példát kéne venni róluk.
JL666  
2007. aug. 07. 18:58 | válasz | #1
"Emiatt a NATO egy szakértőt küldött Észtországba, hogy segítsen kivédeni a különböző kormányzati szervek elleni internetes akciókat." Egy egész országba egy szakértőt küldött, hogy megoldja egy nép problémáját. Nagyon komoly. Az ilyeneket miért írják bele a hírekbe?!