A VIA is frissíti processzorcsaládját
2007. július 30. 10:35, hétfő
Hosszú szünet után a VIA is új processzort mutat be majd 2008-ban - az Isaiah az eredeti tervek szerint tavaly jelent volna meg, ám a cég csak jövőre készül el első 64 bites chipjével. A TSMC szintén processzorokat gyárt majd, ám azt nem tudni, kinek a megbízásából.

Hirdetés

Tajvani források szerint a VIA jövőre kezdi meg az Isaiah (Ézsaiás) névre keresztelt 64 bites chipek gyártását. Ezek a processzorok a várakozások szerint valamivel magasabb órajelen futnak majd a korábbi C7/Esther sorozat tagjainál és teljesítményük is érzékelhetően nagyobb lesz. Ezzel együtt a fogyasztás is emelkedik, ám a cég minden bizonnyal ezt igyekszik majd a lehető legalacsonyabban tartani.

Az Isaiah 1 MB másodszintű gyorsítótárra és 1333 MHz-es rendszerbuszra támaszkodik, és megtalálható lesz benne a VIA válasza az Intel Hyper-Threading technológiájára. A chipek 65 nanométeren készülnek, vagyis igen fejlett gyártástechnológiáról van szó. A PadLock biztonsági platform mellett multimédiás funkciókat is integrálnak a processzorokba, igyekezvén felkészíteni azokat több feladatkörre. Az első példányok 2008 elején bukkannak majd fel, pontos időpontról azonban eddig nem esett szó.

Ami a teljesítményt illeti, az órajel nem lesz annyival magasabb, mint azt korábban a VIA remélte. Ennek ellenére - legalábbis a cég saját adatai szerint - az Isaiah kétszer nagyobb teljesítményt nyújt majd elődeinél, a lebegőpontos számítások esetében pedig ez a négyszeresére ugrik. Azt nem tudni, hogy a processzor hagyományos egymagos, vagy ikermagos felépítésű-e, illetve hogy a fogyasztás pontosan mennyivel növekszik a korábbi szinthez képest - ez a C7 és az Esther esetében igen alacsony volt.

Időközben az is kiderült, hogy a tajvani TSMC is processzorok gyártásába kezd, ám azt nem közölték, hogy melyik cég megbízásából. A 45 nanométeren készülő chipekkel a hírek szerint a belépő szintű PC-k szegmensét célozzák meg, az első komolyabb tételekre 2008 második felében számíthatunk.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 30. 18:55 | galéria | válasz | #4
Eddig is lehetett, nagyon régóta vannak VIA procik, általában konkurencia kompatilis foglalatokkal, de nincs nagy remklámja, és inkább a kis fogyasztásra gyúrnak, kevésbé a teljesítményre.
dez  
2007. júl. 30. 16:18 | válasz | #3
A TSMC minden bizonnyal az AMD procijait gyártja majd, de valószínű nem kizárólagosan, csak kiegészítésként.
szombi  
2007. júl. 30. 15:40 | válasz | #2
A VIA más útra lépett azzal, hogy nem fog csipszetet gyártani a core2-esek alá.
De ez az 1333-as rendszerbusz szerintem már nagyon abszurd lenne.
Ha csak 400-as FSB-vel és 2.8GHz-es órajellel gyártana olyan kombi procit,
ami egyben tartalmazza a memóriavezérlőt, videómeghajtót, déli hidat,
akkor nagyon szuper, kis irodai gépeket tudna csinálni vele.
Még a monitorba is bele lehetne tenni anélkül, hogy bármi kényelmetlenséget okozna!
2007. júl. 30. 15:14 | válasz | #1
Ez jó hír, végre lehet majd válogatni a procik között :) Persze amint az alaplapok is támogatni fogják őket.