Szeptemberben jön a YouTube videószűrője
2007. július 28. 14:42, szombat
A Google abban reménykedik, hogy már szeptemberben elkészülnek a videómegosztó portál új szűrőjével, amely automatikusan blokkolná a szerzői jog által védett tartalmak feltöltését. Pontos időpontról azonban nem nyilatkoznak.

Hirdetés

A szeptemberi rajtról egy bírósági meghallgatáson esett szó, amelyre a Viacom által indított per részeként került sor a napokban. A Google vezetése ugyanis reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a már régóta követelt automatikus szűrő rendszerbe állítása ősszel megvalósulhat.

A hivatalos állásfoglalás szerint a technológia olyan kifinomult lesz, mint az FBI által használt ujjlenyomat-ellenőrző rendszer. A szűrővel leegyszerűsödik a jelenlegi gyakorlat, mivel - legalábbis az egyik változat szerint - automatikusan blokkolja majd azon felvételek feltöltését, amelyek szerzői jog által védett anyagokat is tartalmaznak. Ennek révén a jogtulajdonosoknak nem kell minden egyes felvétel miatt felvenniük a kapcsolatot a Google-lal és kérni-követelni azok eltávolítását az oldalról, hiszen minden automatikusan történik. Igaz, a megoldás körül némi bizonytalanság tapasztalható, ugyanis korábban maga Eric Schmidt jelentette ki, hogy nem a feltöltések automata blokkolásáról van szó.

A pontos időpontról egyelőre szintén nem esett szó, sőt az óvatosabb nyilatkozatokban szeptemberről is csak mint lehetséges változatról beszélnek. A YouTube szóvivője a mostani megkeresésekre válaszolva annyit árult el, hogy reménykednek az őszi befejezésben, ám mivel ez a cég történetének eddigi legbonyolultabb technikai jellegű feladata, konkrét időpontot nem is próbálnak megjelölni. A Google több nagyobb szórakoztatóipari céggel közösen végzi a munkát, nyilván az ő véleményükre is számítanak a tesztelések során.

Az tehát egyelőre nem világos, hogy a feltöltéseket blokkolja majd a rendszer, vagy a már feltöltött és elérhetővé tett felvételeket távolítják el némileg egyszerűbb módszerrel. Ezzel kapcsolatban a Google hivatalos állásfoglalására várnak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 31. 10:35 | válasz | #13
Jogvédett anyagokat is lehet feltölteni basszák meg.

Múltkor is ...valaki / egy barátom / a macskám... feltöltött egy részt az Azumanga Daioh-ból, és írt is hozzá egy szép kis fair use claim szöveget:


<< FAIR USE CLAIMS:

Purpose:
- This video is promotional material for the original series.
- This video is used for a non-profit, non-commercial purpose with complete lack of commercial gain.

Amount and subtantiality:
- This video is an insignificant part of the original series or the original episode.
- This video is of lower resolution and quality than the original series or the original episode.
- This video is not a substitute, or market replacement of the original series or the original episode.

Effect upon original work's value:
- This video does not infringe the copyright owner's ability to commercially exploit the original series or the original episode.
- Such widespread uses as this would not harm the potential market for the original series or the original episode.
- This video does not inhibit the sales of the original series or the original episode.
- This video does not inhibit the profits generated by the original series or the original episode.

The burden of proof lies on the copyright owner to show the possible copyright infringement, since (a) it does not hurt the market of the original series or the original episode (b) it is used for non-profit, non-commercial purposes (c) it is not a substitute, or market replacement of the original series or the original episode >>

(A videó egyébként meg itt van)
akyyy  
2007. júl. 30. 22:30 | galéria | válasz | #12
én 2 jogvédett cuccot is feltettem youtubra. az egyik egy rtl fókusz riport volt (sorozatokkal foglalkozott) a másik pedig egy star trek enterprise dvd extrráiból az egyik extra.

haa paramount törölteti, oké megértem, mert nagy cég, de nem még midnig fent van, sé nézi a sok külföldi. de az rtl meg eltávolítatta, és már nyoma sem maradt annak a feltöltött videómnak:O pedig ezt még meg is lehetett nézni az rtl honlapján. lol.

szvsz majd ugy müködik hogy figyeli a nevét: ha észleli hogy 300, akkor nem engedi folytatni, viszont ha átnevezed apuci.mov-ra és ugy töltöd fel, akkor simájn kijászható. (msn be is hasonló módszerrel szokott fájküldéseket blokkolni)
2007. júl. 30. 15:24 | válasz | #11

Folklórt a youtubra arra nincs jogdíj!!

(A folklór kifejeződései nem részesülnek szerzői jogi védelemben. E rendelkezés nem érinti a népművészeti ihletésű, egyéni, eredeti jellegű mű szerzőjét megillető szerzői jogi védelmet.)
(1999. évi LXXVI. Törvény 1. § (7 bek.)

ki érti ezt.

Pedig Kodályt megilletné a jogdíj, vagy az asszonykórusokat.

Az egyházi közös imádság is jogdísértő!
szerintetek a templomok fizetnek a mmiatyánkért?
2007. júl. 30. 13:52 | válasz | #10
hát azért valamilyen szimten müxik az a tartalom szűrés...
múltkor nem engedte klippet feltölteni ismerősömnek, a másikat meg hamarjában le is szedték onnan...
szóval valamennyire azért figyelnek odaát...
2007. júl. 30. 08:41 | válasz | #9
Ennek mindössze minőségrontó hatása lesz, de sz*rt sem fog érni, minden ugyan úgy felkerül. Köcsög jovgédő szervezetek!
peba  
2007. júl. 29. 14:04 | válasz | #8
Oké, kicsit én is kételkedem benne.
Max felteszik ugynazt a videót más kódolással, jobb/rosszabb minőségben.
12346  
2007. júl. 29. 12:16 | galéria | válasz | #7
no ja. hasonló lett volna az én reagálásom is.
2007. júl. 29. 11:42 | galéria | válasz | #6
Nem kell túl okosnak lenni ahhoz, hogy tudd, hogy NEM lehet, legalábbis ésszerű kereteken belül, működő szűrőt írni erre a problémára a mai általános informatikai háttérkapacitással. Ők ahhoz értenek, hoyg elhitessék azokkal akik őket okosabbanak tartják, hogy tudnak ilyet csinálni. Ennyivel okosabbak csupán és úgy tűnik ez elég is a médiának és a butazoid lakosságnak.
peba  
2007. júl. 28. 22:02 | válasz | #5
Okosabb emberek ülnek ott, mint itt.
12346  
2007. júl. 28. 20:56 | galéria | válasz | #4
azért arra kíváncsi leszek, hogy hogy dől el automatice, hogy az adott videó csak egy vérpista hent gémpléj "alkotása", vagy egy jogvédett fekete szemek klipp.
k0zi  
2007. júl. 28. 19:57 | válasz | #3
Ha nem oda töltik majd fel, akkor majd máshová, ahol nincs szűrő. Szélmalomharc, amivel max a YouTube veszít felhasználókat.
2007. júl. 28. 17:53 | válasz | #2
Amelyik magyar film kiadója ezt kéri.
2007. júl. 28. 17:01 | válasz | #1
erre azert kivancsi leszek...
pl. melyik magyar jogvedett tartalmat fogja kiszurni... :D
hajrá google! ;)