Egyetlen génnel lassítható az öregedés?
2007. július 29. 11:28, vasárnap
Kutatók egyetlen protein elvételével hosszabbították meg kísérleti egereik életét. Az egerek annak ellenére, hogy többet esznek, kisebkisebb súlyúak, mint hagyományos társaik.

A szóban forgó protein, az AC5 (5-ös típusú adenilát-cikláz) nélkül a test kevésbé hajlamos az adrenalin hormon szívritmus gyorsító hatásaira és valószínűleg a stressz több válfajával szemben is ellenállóbbá válik. A tudósok máris megtették a proteint blokkoló szerek fejlesztésére irányuló első lépéseket. Jelenleg az öregedéssel kapcsolatos kutatások elsősorban a kalóriakorlátozásra összpontosítanak, mellyel elvileg egy metabolikus "ifjúság forrását" aktiválnának. Az új felfedezés szerint egyetlen, szívvel kapcsolatos gén kiütésével is megnyújtható lehet az élettartam, miközben a szervezet még a kalóriakorlátozással kapcsolatos effektusokat is előidézi.

A Cell szaklapban publikált kutatást vezető Stephen Vatner kardiológus és kollégái kezdetben csupán azt próbálták kideríteni, hogy az AC5 kiiktatása egészségesebb szívet eredményez-e. Azt már korábbról is tudták, hogy az adrenalin jelzést blokkoló gyógyszerek jótékony hatással vannak a szívinfarktuson átesett vagy szabálytalan szívveréssel rendelkező betegekre.

2003-ban azt is sikerült kimutatniuk, hogy az AC5 nélküli egerek jóval ellenállóbbak a nyomás okozta, szívvel kapcsolatos rendellenességekkel szemben. Idővel azonban az is feltűnt, hogy a mutáns egyedek tovább élnek, mint normális társaik.

A héten láttak napvilágot az ezzel kapcsolatos eredmények, mely szerint a génkezelt egerek 30%-kal tovább éltek és nem alakultak ki náluk szív és érrendszeri rendellenességek, valamint csontkopás, ami igen gyakori velejárója az öregedésnek.

Több furcsaságot is tapasztaltak azonban a kutatók. Míg a fiatal mutánsok súlya semmiben nem tér el hagyományos társaikétól, az idősebb génkezelt egyedek kisebb súlyúak a normális egereknél, annak ellenére is, hogy több táplálékkal látták el őket. A megfigyelés egy metabolikus változásra utalhat, ami a kalóriakorlátozást utánozza, vélekedett Vatner.

Arra is jó esély van, hogy az AC5 nélküli egerek ellenállóbbak a rákkal szemben, tette hozzá a kutató. A hagyományos egerek többsége valamilyen tumor kialakulása következtében pusztul el, ezért elképzelhető hogy a mutánsok azért éltek tovább, mert megúszták a daganatos megbetegedéseket. Mindezek fényében egy AC5-gátló valóságos csodaszernek tűnhet, a dolog azonban koránt sem ilyen egyszerű.


Túlélési ráta hónapokban mérve

Az AC5 eltűnésével a mutánsok továbbra is reagáltak az adrenalinra, a hormon szívre gyakorolt hatása azonban kevésbé hangsúlyos. Az adrenalin reakció azonban igen jól jöhet a stresszes, gyors reakciókat igénylő helyzetekben, figyelmeztet Michael Bristow, a Colorado Egyetem kardiológusa a Nature hasábjain. Az AC5 egy igen komplikált útvonal része, teljes kiiktatásának szerteágazó következményei még messze nem ismertek. Emellett mentális mellékhatások is felléphetnek, figyelmeztetnek más kutatók.

Az AC5-öt nélkülöző egerek nem reagálnak olyan jól a morfinra vagy a pszichotikus tüneteket enyhítő gyógyszerekre, azt azonban Bristow is elismeri, hogy Vatner eredményei rendkívül érdekesek és egy teljesen új utat nyithatnak az öregedés kutatásában. A szakértők úgy vélik az AC5-gátló remek szívgyógyszer lehet, a hosszú életre pedig javasolják többek közt a sebességhatárok betartását, az egészségesebb táplálkozást, vagy a dohányzásról való leszokást.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 15. 20:19 | válasz | #59
uralni a világot=kinyírni a földet
2007. aug. 15. 20:17 | válasz | #58
Véleményem szerint, nem ártana kicsit beletaposni a fékbe, ezek a dolgok olyan szinten feleslegesek!
uniu  
2007. aug. 11. 21:28 | válasz | #57
A hideg fej sztem nem a béta blokkoloknál kezdődik. Amúgy meg jó ha tudod, hogy impotenciát okozhat (hosszú távon okoz), mert azokat az ingereket is blokkolja...
2007. aug. 01. 16:35 | galéria | válasz | #56
Nem mindenki blokkol le. Van akit katalizál.
dez  
2007. júl. 31. 22:06 | válasz | #55
A magas vérnyomásnak általában van valami oka. Jellemzően pszichoszomatikus betegség.
dez  
2007. júl. 31. 22:03 | válasz | #54
Még a korábbi egyszerűbb/nem egyszerűbb témára. Az új szer/génterápia segíthet a stressz hosszú távú káros testi hatásait csökkenteni. Oké. Csakhogy, ebben nem merül ki a stressz hatása. Annak idegrendszeri hatásait nem csökkenti. Az illető agyilag stresszelt marad, és semmi más oka sem lesz ezen változtatni, mint hogy mentálisan és érzelmileg minőségibb életet éljen. Itt nem az emberek igazi érdeke érvényesül, ez max. gazdasági érdek...
dez  
2007. júl. 31. 21:31 | válasz | #53
Az adrenalin a gondolkodást és a reflexeket is felgyorsítja. (De ez csak pár percig egészséges.)
NEXUS6  
2007. júl. 31. 11:29 | galéria | válasz | #52
Ez csak extra szolgáltatás!;)
Egycsomó előnye van.
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2007. júl. 31. 11:17 | válasz | #51
hát nem igazán. mert nem is emlékszem mi volt az előző életemben és nem is ugyanúgy nézek ki.
NEXUS6  
2007. júl. 31. 10:04 | galéria | válasz | #50
Istennek hála ez már megvalósult, az eljárást úgy hívják: reinkarnáció!;)))
Kian  
2007. júl. 31. 09:41 | válasz | #49
Én is pont ezt írtam. ^^
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2007. júl. 30. 23:58 | válasz | #48
Amúgy akkor fogunk örökké élni ha az agyunkról már le tudják menteni a tudatot emlékezetet meg mindent. A testet már könyebb létrehozni. Csinálnak egy klónt belőlünk, rátöltik a lementett backupot, azt lehet motorozni tovább 300-al :D
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2007. júl. 30. 23:54 | válasz | #47
szerintem meg kibaszott szar lehet neked h nem tudsz izgulni egy filmen, esetleg máson... :D
pl sportok, ahol az ellent kell legyőzni, az adrenalin rush rohadt jó érzés, meg még csomó más helyzetben jó érzés kicsit felpörögni.
2007. júl. 30. 21:09 | galéria | válasz | #46
szerintem pont az adrenalin miatt ugrasz félre
Tripax  
2007. júl. 30. 20:42 | válasz | #45
Akkor már meg se várjuk a kísérletek eredményét.
2007. júl. 30. 20:02 | válasz | #44
Figyu...
Béta-blokkoló.
Így hívják azt a fajta vérnyomás csökkentő gyógyszercsaládot, ami egyik fajtáját jómagam is kénytelen vagyok naponta szedni.
A lényege, hogy az adrenalin (pl a stressz okozta adrenalin) hatását csökkenti egy biz módon.
Nem leszel sem lassú, sem tompa, sem semmilyen. Egyszerűen nem lesz 180 a vérnyomásod, értsd OLYAN LESZEL, MINT EGY NORMÁLIS EMBER.
Namármost ez így marha jó, örülök is, hogy ezt kitalálták, mert enélkül nem élnék sokáig így 25 évesen valószínűleg.
VISZONT:
Ha pl megijesztenek, vagy épp majdnem elütnek az úton, akkor SEM lesz 200 a vérnyomásom, és nem nő a pulzusom. Totál hideg fejjel nézem végig az egészet.
Kézepjétek el, volt már erre példa:
Kedvessel megyünk át a zebrán, jobbról majdnem elütöttek. Ő csak nézte, leblokkolva, én meg elrántottam. Szóval ez egy másik pozitív hatása.
ILLETVE:
Ha pl egy kardfogú tigris jön szemben, én már megint hideg ésszel állok előtte, és nem fogok olyan gyorsan tudni elfutni, mint akinek már tombol az adrenalin az ereiben. Tudod mit fogok tenni? Megpróbálom használni az eszem...
Mindenki vonja le azt, amit le akar vonni. A lényeg, hogy ennek a génnek a kiiktatásával ez fog kb történni, és nem több.
Viet  
2007. júl. 30. 17:35 | válasz | #43
lol, az idöutazás 2057 be cimü témánál pont ezt irtam h génmodositásal 500 évig élhetünk, pont eröl beszéltem, csak kicsit tértem el az igaságtol
2007. júl. 30. 16:23 | válasz | #42
és ha az az öregedési folyamat ami most 80 év alatt zajlik le, ott 400év alatt zajlana le? Természetesen valami fajta növekedés gyorsítással kb 20éves korodig és onnan meg "normál" ütemben (400évre elosztott öregedéssel). Ergo kb 20 éves korodban eléred a 20 éves korodat és onnan kb 380 év alatt öregedsz meg mai 80 éves állapotúra. Azért az nem lenne olyan rossz :)
2007. júl. 30. 14:33 | galéria | válasz | #41
Namost, ha ez egy utólagos kezelés, akkor a szeretteid is megkaphatják és máris nem kell végignézned, ahogy...
2007. júl. 30. 13:55 | válasz | #40
Meg az is más dolog, hogy 400 évig élni úgy mint egy 80 éves,
vagy 400 évig élni úgy mint egy 20 éves
2007. júl. 30. 13:52 | válasz | #39
Nos.. hát én nem szeretnék 400 évig élni.. Végignézni ahogy az összes szeretted meghal..
2007. júl. 30. 13:50 | válasz | #38
Nem vagyok ember kísérlet párti,de az öregedés ellen másképp kéne fellépni.Nem mintha esély lenne rá,hogy még a mi életünkben fel találják az ifjúság forrását
dez  
2007. júl. 30. 12:55 | válasz | #37
Talán mert ilyen gének nincsenek?
2007. júl. 30. 12:29 | galéria | válasz | #36
Me a reszeg, bagós, sok zsírt zabáló manusok egész életképesek ám, nemúgy mint a jótestű homokibuzik! :DDD
2007. júl. 30. 11:41 | galéria | válasz | #35
Móricka kérdez:
- Mér van az, hogy a részeges, bagós, sok zsírt zabáló stb. manusok génjei nem szelektálódtak ki az evolúció során?
- Mér nem szép, egészséges, jó testű ember mindenki?
NEXUS6  
2007. júl. 30. 11:12 | galéria | válasz | #34
Amúgy ha hasonló hatása lenne az emberi populációra is a dolognak, akkor az a mai nyugdíj rendszert jól agyonvágná. Főleg ha megnézitek nem egyszerűen eltolja a halálozási görbét, hanem más esésűvé is teszi. Szal jó sokáig csak minimálisan növekedne a halálozás. Nem korfa, hanem egy kor oszlop alakulna ki egy kis csúccsal a tetején.
És ha a részletekbe megyünk, az is jó kérdés, hogy vajon megmaradna-e a "nőstények" férfiakéhoz képest hosszabb várható élettartama?
fawcet  
2007. júl. 30. 09:41 | válasz | #33
Mondok egy elég egyszerű génterápiás módszert, ami biztos, hogy jobb lenne az emberiségnek. Be kéne kapcsolni a C vitamintermelő képességet, mert ez valahogy kiveszett belőlünk, viszont a kutyáknak és macskáknak működik.
fawcet  
2007. júl. 30. 09:39 | válasz | #32
Szerintem génterápia helyett célszerűbb valami célzott gyógyvegyület, ami ugyanezt a hatást biztosítja. Másik, hogy egeren ez működik, de emberen nem biztos, hogy ilyen egyszerű. Az a kérdés, hogy aki nem így születik, annak is működik majd ez a hatás?
2007. júl. 30. 08:09 | válasz | #31
Erröl a Chevi Chellios effektus jut az eszembe. A Crankben volt az hogy a csókának belöttek valami adrenalin-gátlót, ami baj, mert kb 2 órája maradt hátra az életéböl, és kinyirja azt aki ezt csinálta vele, meg sok akcio. Na a lényeg az hogy ephinefrint kellett magába tolnia hogy ne pusztuljon el olyan hamar. Az ephinefrin nem válthatjaa ki a rendes adrenalint?
Kian  
2007. júl. 30. 07:59 | válasz | #30
Nem értem miért hajtogatja mindenki, hogy lelassulunk tőle, meg hogy lazák leszünk. Az adrenalin nincs folyamatosan a szervezetben, úgyhogy általában nem tapasztalnánk semmit, legfeljebb azt, hogy kevésbé vagyunk stresszesek. Csak vészhelyzetben lehetne(?) érzékelni, hogy nem pörgünk fel (de persze ez sem biztos, hiszen azt írta a cikk, hogy reagáltak az adrenalinra, csak kisebb mértékben).
2007. júl. 30. 01:48 | galéria | válasz | #29
"kisebkisebb"

:DDDDDD
Balu0  
2007. júl. 30. 00:59 | galéria | válasz | #28
jjóóó a cccuuuccc, csak kicsit lelassulunk tőleeee... és nem ijedünk meg a sötétben sem....

subidubi kiskanálll :D

nemtom, ha a szer mentálisan is befojásol, én kösz nem kérek belőle, ha tovább élnék akkor sem... viszont ha ezt ki tudják küszöbölni, simán megyek tesztalanynak :D

400 évig akarok élni... és a marson nyaralni... :D
dez  
2007. júl. 29. 23:47 | válasz | #27
Elárulok valamit. Az űrben máshogy hatnak a gyógyszerek, így az űrhajósok nem használhatnak gyógyszereket, hanem bizony mentális tréninggel érik el a "hideg fejet".
NEXUS6  
2007. júl. 29. 23:23 | galéria | válasz | #26
Lehet;)

Monnyuk tapasztalataim szerint a pilóták kiválasztásánál a jó egészség megelőzi azt, hogy agyilag mennyire van ott a gyerek (persze mindekettőnek azért átlag felettinek kell lennie). Szal ez a gyógyszer/génkezelés valszeg nekik is jól jönne;)))
dez  
2007. júl. 29. 22:48 | válasz | #25
És szerinted nem nyugtatózták be? :)
dez  
2007. júl. 29. 22:44 | válasz | #24
Vészhelyzetben éppen erre van szükség.
dez  
2007. júl. 29. 22:41 | válasz | #23
Na ez a LOL. Összesen nem keresnek annyit, mint a gyógyszergyártók egyes gyógyszereken. (A gyógyszeripar az 5 legjövedelmezőbb üzlet között van.)
dez  
2007. júl. 29. 22:35 | válasz | #22
Csak szélsőségekben tudsz gondolkodni?
NEXUS6  
2007. júl. 29. 22:18 | galéria | válasz | #21
Amúgy valammelyik amcsi űrhajós volt, aki elaludt a kilövés elött, pedig aztán az elsők között is volt, szal valami azért doppingolhatta volna;)))

Aztán az egész kilövés alatt nem ment a pulzusa talán 100 fölé se. De még se mondták elötte se hogy alkalmatlan vadász/berepülő pilótának, űrhajósnak.

Az adrenalin arra jó, hogy roham közben ne vedd észre ha átlötték/átvágták a lábadat, meg ilyenek. Az viszont kevésbé gúd, hogy szívrohamot kapsz tőle mert lebax a főnök. Az utóbbi azért manapság átlagban többször előfordul.

2007. júl. 29. 19:37 | válasz | #20
azert vannak lenyegesebb dolgok is ott, mint pl a toredekere csokkent reakcioido, a faradtsag tuneteinek eltunese, stb.
L3zl13  
2007. júl. 29. 18:46 | válasz | #19
"Az adrenalin nem igazán a nyugodtság anyaga, éppenhogy felturbózza a dolgokat. A legfontosabb cselekvések átlátát (+ az éppen kevésbé fontos dolgok kizárását) és megvalósítását segíti."

Igen, csakhogy ez genetikán alapul, és nem vagyok benne biztos, hogy a genetikai örökségünk ugyanazt tartja fontosnak, mint amit egy pilótának vagy egy daru vezetőnek kéne.
Azaz lehet, hogy millió évvel ezelőtt a gyors reakciók, a megnövekedett izomerő és a fájdalom figyelmen kívül hagyása nagyon jól jött mikor ott állt veled szemben egy oroszlán, de hogy egy pilótának is ezekre lenne szüksége...?
L3zl13  
2007. júl. 29. 18:38 | válasz | #18
Dehogynem. Az ezzel foglalkozó könyvek szerzői, illetve az ilyen tanfolyamok szervezésével foglalkozó emberkék.
L3zl13  
2007. júl. 29. 18:36 | válasz | #17
"Ajánlok egy egyszerűbbet... (tanulható)."

LOL. Mint ahogy "egyszerűbb" volna mindenkinek leszokni a dohányzásról, az italról és a drogokról, egészségesen táplálkozni stb. (Mind csak hozzáállás kérdése.) És ha leszoknánk az anyagi javak hajhászásáról akkor nem is lenne stresses az életünk úgy alapjában. Az időnk jelentős részét meditálással vagy festegetéssel töltenénk... Ejj, be szép is lenne.

Lehet, hogy amit te ajánlassz az minden szempontból jobb, de "egyszerűbbnek" nevezni nem igazán életszerű.
dez  
2007. júl. 29. 18:13 | válasz | #16
(Ezzel persze nem keres senki milliárdokat.)
dez  
2007. júl. 29. 18:11 | válasz | #15
Egyébként a következőről van itt szó. A hétköznapi stressz a legtöbb embernél állandósít egy megemelkedett adrenalin szintet, amit mellesleg a kávéfogyasztás is segít. Namost az adrenalin arra való eredetileg, amit az előzőben írtam (támadj v. menekülj reakció). Eközben ugyanennek a hormonnak a hatására, ugyanilyan célból a szervezet át is csoportosítja át a tápanyagok, vér, stb. elosztását, és takarékra kerül mindaz, amire nincs kimondottan nagy szükség. Ilyen az immunrendszer és a regenerálódás. Ezek után ki lehet találni, milyen hatása van hosszabb távon a némileg emelkedett adrenalin-szintnek... (Ez a Selye János féle stresszelmélet lényege.) Nos itt az adrenalin ilyetén hatásait génterápiával akarják megszüntetni. Ajánlok egy egyszerűbbet: szüntessük meg az adrenalin-szintünk állandó emelkedettségét (tanulható). (Ez nem azt jelenti, hogy sosem emelkedhet fel: sőt, érzékenyebbek maradunk rá, azaz amikor igazán szükség lesz rá, kifejti majd a megfelelő hatást.)
dez  
2007. júl. 29. 17:59 | válasz | #14
Szerintem ezt nem befolyásolja ez a dolog, lévén nem minden adrenalin-reakció szűnik meg.

Az adrenalin nem igazán a nyugodtság anyaga, éppenhogy felturbózza a dolgokat. A legfontosabb cselekvések átlátát (+ az éppen kevésbé fontos dolgok kizárását) és megvalósítását segíti.
dez  
2007. júl. 29. 17:50 | válasz | #13
Már ha nincs agyam.
L3zl13  
2007. júl. 29. 17:35 | válasz | #12
Így van, de nem azért, mert nem megy fel benned a pumpa, hanem a nemkívánt mellékhatások miatt. (Álmosság, tompaság...)
Ennek a génterápiának ilyen vagy hasonló mellékhatásai egyenlőre még nem bizonyítottak, bár persze lehetségesek. Ha léteznek, akkor ugyanúgy vonatkozniuk kell rá korlátozásoknak, mint az említett nyugtatók esetében, de ha nem...
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2007. júl. 29. 17:24 | válasz | #11
lol hát igen :D
2007. júl. 29. 17:14 | galéria | válasz | #10
Már a legenyhébb nyugtatókkal sem lehet vezetni/kezelni, főleg nem repzajt, vagy darut.
L3zl13  
2007. júl. 29. 17:00 | válasz | #9
"Repülőgépvezető tuti nem élhetne vele."
Nem igazán értem miért munkaköri követelmény egy pilótánál, hogy pánikba tudjon esni, vagy a stressztől lemerevedjen...
Én azt hittem náluk főképp előnyös, ha nyugodtak tudnak maradni vészhelyzetben.
2007. júl. 29. 16:18 | válasz | #8
"AC5-gátló remek szívgyógyszer lehet, a hosszú életre pedig javasolják többek közt a sebességhatárok betartását, az egészségesebb táplálkozást, vagy a dohányzásról való leszokást."

Köszönöm szépen, a hosszú élet titka: Ne csajozz, ne igyál, ne kártyázz, ne dohányozz. Hogy hosszabb lesz-e? Nemtudom, de rohadthosszúnak fog tünni.
Su0my  
2007. júl. 29. 15:40 | válasz | #7
kíváncsi volnék egy ilyen boxmeccsre, amikor mindkét versenyzőnek 2mp a reakcióideje, ráadásul hol nem sz*rja le, hogy megütötték
dez  
2007. júl. 29. 15:05 | válasz | #6
Szerinted az idegbetegek élnek tovább...?
exatly  
2007. júl. 29. 14:26 | válasz | #5
Én alapból ilyen vagyok sztem nekem az AC5 génemet a kozmikus sugárzás ütötte ki. vagy valami más
2007. júl. 29. 14:24 | válasz | #4
"Az AC5-öt nélkülöző egerek nem reagálnak olyan jól a morfinra vagy a pszichotikus tüneteket enyhítő gyógyszerekre"

Lehet rosszul értelmezem a mondatot.. de mintha inkább a nyugtatókra lennének rezisztensebbek.. inkább stabilan nyugisak, vagy éppen csillapíthatatlan idegbetegek lesznek :P
Akuma  
2007. júl. 29. 14:12 | galéria | válasz | #3
Biztosan korlátoznák, hogy ki élhetne ezzel a csodával. Repülőgépvezető tuti nem élhetne vele. Legalábbis eleinte. Később meg már robotpilóta lesz minden gépben, még utasszállítókban is. Az utasnak meg olyan mind1, hogy szívrohamot kap e becsapódás elött, vagypedig a földön való szétkenődés közben hal meg... :-)
Rage47   2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 29. 13:34 | galéria | válasz | #2
Azon dolgoznak még gondolom, hogy ne ilyen legyen:)
2007. júl. 29. 11:47 | galéria | válasz | #1
Tehát a jövőben ilyen agyonszedált, girhes kis korcsok eszünk, akik azon sem bassszák fel az agyukat, ha zuhan a repülőjük, mert ugyan kit izgat az! :D Lazacsávók a jövőért...