Az ünnepek előtt jön a Zune 2.0
2007. július 24. 12:33, kedd
A Microsoft megerősítette, hogy még az ünnepek előtt részletesen ismertetik a hordozható lejátszók második generációját. A cél egy, az iPoddal teljesen egyenértékű család összeállítása, valamint a nemzetközi piacok meghódítása.

Hirdetés

A Whiz Byte blogjában megjelent bejegyzés szerint a szoftvercég egyik munkatársa erősítette meg elektronikus levél útján, hogy a Zune 2.0 még az ünnepek előtt bemutatkozik a nagyközönség előtt. Mivel az ünnepekbe nemcsak karácsony, hanem a hálaadás is beletartozik, a megjelenés novemberben várható, ám az még kérdés, hogy a többi piacon, így Európában mikor érkezik meg a boltokba az iPod-rivális.

A cég munkatársa a korábbi pletykák, vagyis a 80 GB-os Scorpio és a flash-alapú Draco modellekre vonatkozó kérdésre válaszolva árult el néhány részletet. Eszerint végleges időpontot és fontos részleteket továbbra sem szeretnének megosztani a nagyközönséggel, ám az már biztos, hogy az ünnepek előtt elkészülnek a végleges anyaggal. A piac ütemét követve szeretnék az új családot még idén bemutatni, hogy felkészüljenek a vásárlói rohamra és növeljék a platform esélyeit az Apple trendi fejlesztéseivel szemben.

A bejegyzésben három fontos tényezőt fogalmaztak meg mint alapvető célkitűzéseket. Az első az új példányok megjelenését, a kínálat kibővülését emeli ki. A második a funkciógazdagságra helyezi a hangsúlyt, videó- és podcasting támogatással, valamint az első generáció újdonságainak - vezetéknélküli elérés, FM-rádió - megőrzésével. A harmadik, egyben végső cél a nemzetközi piacokon való terjeszkedés, vagyis a figyelem megosztása Észak-Amerikai és a többi régió között. Ez utóbbi magába foglalja az európai megjelenést is, bár a legutóbbi információk szerint itt csak jövőre várható az első példányok felbukkanása.

A részletek hiányában folytatódnak a találgatások. Egyesek még egy Zune telefon gondolatát is felvetik, amely szintén az iPod-vonal követését jelentené, ám ennek valószínűsége meglehetősen csekély.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 25. 18:57 | válasz | #25
100% Apple-koppintás? Azért ezt nem mondanám, pl van benne FM-rádió, illetve a beépített WLAN-dolgot sem nevezném teljesen fantáziátlannak...
Su0my  
2007. júl. 25. 13:54 | válasz | #24
Ezek után kíváncsi vagyok, milyen telefonokkal rohangálsz... pff
intrex  
2007. júl. 25. 11:51 | válasz | #23
"...sőt mondhatni mobilként igencsak fapados eszköz az iPhone.."

Nem fapadosabb, mint zenelejátszóként a Zune.
Ulkesh  
2007. júl. 25. 10:27 | válasz | #22
"Poén, hogy ahogy iPHONE, rögtön picipuha is akar egy telefont :))"

Ez vicces kijelenés, tekintve, hogy a "picipuha" már vagy egy évtizede ott van a mobilpiacon, míg az Apple csak most próbálkozik az első készülékével, és valljuk meg a kézreálló gyors UI-n kívül semmi érdekes nincs benne, sőt mondhatni mobilként igencsak fapados eszköz az iPhone..
abzu  
2007. júl. 25. 08:40 | válasz | #21
De egyébként nagyon érdekes, hogy a Zune 1.0 nagyon nem jött be senkinek. Az iPodot a zeneközpont miatt veszik, amibe már egyszer belebukott az MS. NE feltünő hogy egyre többen vesznek Apple gépet? pl Mo-n 90%-al több gépet adtak el?
2007. júl. 25. 01:04 | válasz | #20
"Ugyanis az Apple-t nem akkora divat fikázni, mint a MicroSoftot. :) Az viszont tény, hogy eddig nem nagyon megy a Zunenak..."

Nem akkora? Ehh... Sokan szidják az iPod-ot hogy mekkora rakás cucc, nekem mégis tetszik, de nem adnék érte annyit. Még többen szidják az iPhone-t, hogy az csak egy telefon, csak jobb a kezelőfelülete. Akkor talán ne is beszéljünk arról, hogy életem első telefonjának (ez 1998-ban volt, egy GA628-as Ericsson) a kézbevételekor 1 hónapnyi használat után pontosan olyan kezelőfelületről álmodoztam az 1 soros karakteres kijelző bámulásakor, mint amit most megcsinált az Apple. Igen, bárki más megcsinálhatta volna, hiszen egy sz@r kijelző és egyszerű menü bámulása közben nekem is eszembe jutott, mégis ők csinálták meg először. Ennyire egyszerű. Fogták a lehetőséget és próbálnak divatot teremteni belőle, ha már más nem teszi meg. Mások meg divatot teremtenek a fikázásából. Én az áraikat szólom le inkább... Túl drága és túl sok minden hiányzik belőle Annyi haszna viszont van, hogy sokan elkezdtek fejleszteni Windows Mobile-hoz HASZNÁLHATÓ kezelőfelületet, amit az MS elfelejtett. (ki lehet próbálni a beépített telefonkönyvet, aztán utána a ContactManager nevű programot, ég és föld a különbség)
2007. júl. 24. 20:43 | válasz | #19
Nekem is ezt tűnt fel elősször. Nem az hogy csúnya a készülék. Olyan retrós hatása van a kütyünek. Szerintem nem rossz. Izlések és pofonok. De én inkább maradok egy okosabb fajta telefonnál.
Su0my  
2007. júl. 24. 18:55 | válasz | #18
na eszondom, akkor menjenek rá arra a témára, nem kell az égvilágon minden számítástechnikai termékről egy saját elképzelést csinálniuk. az lesz a jó, amikor epres ízesítésű MicroSoft óvszereket fognak árusítani a patikákban.. :)
2007. júl. 24. 18:41 | válasz | #17
"Jó, de csináltak egy többé-kevésbé újnak számító kezelőfelületet"
Jah, peren kívűl megúszták 180 millás kifizetéssel a Crative felé azt az új felületet. :)

Amúgy MS HW fronton jó volt, (joy, kormány, egér, bill. stb.) ezért marhára nem értem miként jön ide az OS és annak vélt vagy valós hibái?
Su0my  
2007. júl. 24. 17:51 | válasz | #16
Jó, de csináltak egy többé-kevésbé újnak számító kezelőfelületet, és mindezt olyan designnel dobták meg, amire lehetett építeni egy marketinghadjáratot-bejött. Az újítás annyi volt, hogy a lehető legnagyobb tárhelyű mp3 lejátszót (videolejátszót?képnézegetőt?) akarták megcsinálni, akkor még nem volt ilyen jellegű próbálkozás, ha jól tudom.

Mellesleg úgy érzem, legyünk őszinték: ha a MicroSoft dobta volna ki akkor a Zunet, mint az Apple az iPOD-ot és most ráindítaná az Apple a Zunera az iPODot (sry a körülményes megfogalmazásért, remélem érthető.. gyk ha pont fordítva történt volna a két cég két termékének az élete), akkor most mindenki verné magát a földhöz, hogy de jó, hogy a buzi microsoft szar zunejára ráindítottak egy innovatív (vagy nem), de blabla terméket. Ugyanis az Apple-t nem akkora divat fikázni, mint a MicroSoftot. :) Az viszont tény, hogy eddig nem nagyon megy a Zunenak... Poén, hogy ahogy iPHONE, rögtön picipuha is akar egy telefont :)) Jó én Apple fan vagyok, bevallom, de akkor is, először csináljon egy rendes oprendszert az MS és azután meg azon gondolkozzon, hogy milyen új célokat tűzzenek ki maguk elé, amit tényleg színvonalasan tudnának csinálni . (teli tüdős visszaszívás: XP-t szerintem gond nélkül nevezhetjük laza 6 év után egy jól működő, normális oprendszernek. Amióta feltettem SP2-t, nem raktam újra, igaz, kicsit lassú már registry és egyéb miatt, de no comment. Nekem ez most így tetszik!)
2007. júl. 24. 17:21 | válasz | #15
Jó, de akkor full jogos ha a copy-paste "fejlesztért" kritizáljuk, hogy ugyan ez érvényes az iPOD-ra is :D
Az Apple éppen dögrováson volt amikor a többi "nem létező" cég már nagyban MP3 lejátszókat gyártottak. Ott voltak a micro HDD-s Rio és Creative Zen lejátszók pl. le is nyulták a menürendszerüket szépen. Vagy sokkal elöbb voltak videoképes lejátszók más, sokkal márkásabb cégektől. Az egyetlen pozitívum (már ha ez az) a marketingjük.
intrex  
2007. júl. 24. 16:13 | válasz | #14
"Hanem? A nyitó hozzászólást? Valóban sokat építkezik. :D"

Az építő jelleg az említett hozzászólásomban az, hogy kritizálom a microsoft jól bevált copy-paste feljesztéseit, és ezzel a világ tudomására hozom, hogy vannak emberek a földön, akiknek nem tetszik ez a politika. Ezzel egy lehelletnyit hozzájárulok a Nem-Dőlök-Be-A-Microsoftnak nevű mozgalom térhódításának. Építő jellegű lehet azon olvasók számára, akik esetleg örülnek a cikkben leírtaknak, hiszen hallják a kritikát is.
A cikkből idézve: "A cél egy, az iPoddal teljesen egyenértékű család összeállítása..."
Klassz. Micsoda innováció!
Geeryy  
2007. júl. 24. 16:00 | válasz | #13
koszos a korme a kepen a palinak.
Yv@n  
2007. júl. 24. 15:10 | válasz | #12
"Építő jellegű negatív kritika is van a világon (jó ez alatt nem feltétlenül magamat értem most)"

Hanem? A nyitó hozzászólást? Valóban sokat építkezik. :D
2007. júl. 24. 14:16 | válasz | #11
Miért el szokták adni? Azt hittem döntő többségben warezolni szokták, főleg itt Magyarországon és környékén.
Su0my  
2007. júl. 24. 14:12 | válasz | #10
miért is baj, ha valaki más véleményen van mint te meg az MS reklámszövegei? Nagyon el vagy tévedve, (ős)ember... Építő jellegű negatív kritika is van a világon (jó ez alatt nem feltétlenül magamat értem most)..

Su0my  
2007. júl. 24. 14:09 | válasz | #9
Hogy lehet eladni ugyanazt a szar és gyermekbetegségekkel küzdő, oprendszernek gagyi fost x+1-szer? MS üzletpolika+marketing+monopolhelyzet rulz.
intrex  
2007. júl. 24. 14:06 | válasz | #8
Ha legalább szép lenne a Zune, akkor kapna tőlem egy piros pontot, de így ezzel a hegedűbarna féltégla külsővel és 100% Apple koppintással elég nevetséges.
2007. júl. 24. 13:49 | válasz | #7
Legyen benne SD kártyaolvasó, akkor én is veszek egyet!
Ability   2005. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 24. 13:41 | galéria | válasz | #6
Én nem favorizálom egyiket sem, de azt elismerheted, hogy mégis ők futatták fel a piacot, és igazán jól csinálták, még ha nem is éri meg... bár ilyen téren az MS sem panaszkodhat a Windows-szal. Viszont azt is hozzá kéne tennem, hogy az OSX mégis csak forradalmi, és saját ötletekkel van tele. :P
Macc  
2007. júl. 24. 13:32 | válasz | #5
felelmetes, hogy egyesek csak fikazokat fikazni jarnak egy forumra ;)

Mellesleg csinaljak ahogy akarjak, de az utanzas helyett neha ki is talalhatnanak valamit, annak nagyobb sikere is lehetne.

dester  
2007. júl. 24. 13:31 | válasz | #4
Mert az általad favorizált Appl? az tele van ötletekkel.
Pl. hogyan lehet eladni egy lejátszót kétszer annyiért, mint egy ugyanolyan vagy még többet tudó lejátszót...
intrex  
2007. júl. 24. 13:30 | válasz | #3
Jaja...
2007. júl. 24. 13:19 | válasz | #2
Félelmetes, hogy egyesek csak fikázni járnak egy fórumra...
intrex  
2007. júl. 24. 13:14 | válasz | #1
Félelmetes hogy tele van ötletekkel ez a cég.