Kristálygömbön dolgozik a DARPA
2007. július 28. 11:29, szombat
A Pentagon kutatóhivatala híres extravagáns és egzotikus terveiről. A szakemberek most egy olyan eszközt akarnak létrehozni, ami segíthet megmondani az egyes harctéri cselekmények alakulását.

A DARPA információfeldolgozási részlege ezúttal a Deep Green nevű programon dolgozik, amelynek célja egy olyan rendszer megalkotása, ami lehetővé teszi a jövőben az amerikai katonai parancsnokoknak a harcokban való döntéshozatalt és a tervezést. Kiszámítható lenne, hogy egy adott harci helyzetben mi lehet a következő jó lépés, ezáltal elkerülhetőek lennének a veszteségek, megvalósulhatna az intelligens harcvezetés.

A kifejlesztendő szoftver egyes részei segítenek egy egység parancsnokának abban, hogy előre lásson dolgokat és valós időben különböző alternatívákat dolgozhasson ki arra az esetre, ha az eredeti terv nem sikerülne. A parancsnoknak elég lesz csak továbbítania a programnak a meglévő adatokat egy harci helyzetről, mellékelni az elképzeléseit, a szoftver pedig valószínűségszámítással kiszámolja, hogy melyik harci forgatókönyvnek mekkora az esélye a megvalósulásra, valamint, hogy az egyes döntéseknek mik lehetnek a mellékvonatkozásai.



A rendszer kitérne minden részletre (ellenfél erőssége, helyzete, mozgása, időjárás és más viszonyok stb.). Nem véletlen, hogy a DARPA-nál el is nevezték a programot kristálygömb-projektnek. A cél, hogy a parancsnokok több lehetséges jövőképpel is szembesülhessenek, megtanulják, hogy az egyes döntéseiknek mik lehetnek a következményei. A szimulátor képes lesz előre megmondani a különböző erő-, terep- és más viszonyok mellett egy ütközet alakulását, illetve, hogy az egyes viszonyok változásával a végkifejlet hogyan változhat.

A tervek szerint a szoftvert, illetve annak egyes részeit tesztelni fogják iraki városi bevetéseken, például Fallúdzsában és Bászrában is.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Randal  
2007. aug. 07. 22:07 | galéria | válasz | #40
Uhh. Kicsit későn jutottam el idáig.
Tök feleslegesen vitatkoztatok értelmetlen dolgokon.
Maga a rendszer értelmes dolog. Elvégre arra való, hogy segítse és ne helyettesítse a hadsereg munkáját. Ezzel a kütyüvel kismillió féle hadmozdulatot fel lehet vázolni és egy esetleges nagyobb változásra is gyorsan tud reagálni.
Ez nem jelenti azt, hogy a parancsnok tudása, tehetsége sutba van dobva, hisz ő csak eldönti, hogy használja-e a gép által adott tanácsokat.
A különböző emberi tényezőket úgyse tudják belekalkulálni, de legalább segítséget nyújthat gyorsan és könnyedén, amit egy jó taktikus sikeresen felhasználhat. Mindemelett emberéletet is menthet.

2007. aug. 04. 20:37 | válasz | #39
Ezt a penzt hasznosabb dolgokra is kolthetnek. Pl. elkezdhetnenek energiatakarekos jarmuveken dolgozni az USA-ban is.
NEXUS6  
2007. júl. 31. 14:19 | galéria | válasz | #38
Azért a linken annyiban nem teljes a sztori, hogy végül is a toll kifejlesztése tényleg millió dolláros nagyságrendbe esett! Más kérdés, hogy a cég a fejlesztési költséget a tollak árán kívül nem próbálta a NASA-val, az amerikai állammal vagy más űrügynökséggel megfizettetni.
Yurij  
2007. júl. 30. 19:14 | válasz | #37
Sgbo:Tájékozodtam és a válaszom ceruza
spydee  
2007. júl. 30. 18:46 | válasz | #36
hiába a precíz valószínűségszámítás, amint emberi tényező kerül bele a gépezetbe, már igencsak megnöveli a lehetséges variációk számát...azaz végtelenre. A természeti/időjárási változások is bekavarhatnak. film példa:végső állomás=egy pici apró részleten elindult folyamat óriási hatással lehet eseményekre.
2007. júl. 30. 16:40 | válasz | #35
tiszta starcraft. :) szóljanak a Blizzard-os fejlesztőknek, majd ők megírják ezt :P
sgbo  
2007. júl. 30. 13:35 | válasz | #34
Yurij : először tájékotódj (pl űrtoll sztorija : http://en.wikipedia.org/wiki/Space_Pen )

És a szokásos amerikai utálat mellett van értelme a dolognak (ha valaki tényleg elolvassa a cikket) : pl alternatív lehetőségek esete (Tábornokok szokása úgy gondolkozni hogy a terveik szerint alakul a dolog), egy szimuláció segítségével rá lehet világítani a tervezésbeli hiányosságokra például...
2007. júl. 30. 08:06 | válasz | #33
Hát erre voltak jók régen a hadvezérek, akik a program által felvázolt lehetőségeket a saját tehetségükkel helyettesítették.
Úgy látszik a "Nagy Amerikai Népbutítás" kezdi meghozni gyümölcsét. Egyre kevesebb önálló gondolkodású tehetséges ember él náluk, ezért kitalálnak ilyen abszurd dolgokat import tudósokkal. Ehhh..
Yurij  
2007. júl. 30. 05:01 | válasz | #32
Ez megint egy amerikai baromság.Anno is volt ilyen a ürbeli toll ha valki emlékszik rá.Na ez megint egy ilyen probálkozás.
Olyan nagyra van amerika a hadseregével de még 1 háborut sem nyertek meg egyedül.
NEXUS6  
2007. júl. 29. 21:45 | galéria | válasz | #31
Sőt, a katonának ugye MINDENT meg kell tennie a győzelemért!

Pl egy mesterlövésznek napokig ki kell bírnia, akár mozdulatlanul is, hogy jöjjön a céppont, pl valami nagyfejű parancsnok.

Hogy veszi a számítógép számításba a fel nem derített lapuló mesterlövészeket.

Amúgy a terepet is kb 5 cm-es pontossággal be kell digizni, ha harcászati szinten akarják alkalmazni. Bejrútban, Bagdadban szép munka lesz ezzel.

Persze ha csak hadászati szinten akarnak maguknak jósoltatni, az más. Monnyuk kb arra lesz jó, hogy bizonyos paraméterek változtatásával, mostmár "tudományosan", számítógéppel kiszámolva is olyan tervet tudjon az Elnök a Kongresszus elé terjeszteni, amilyet ő akar. Eddig ugye max a tanácsadókra tudott támaszkodni. Powell, (aki elég jó katona) és Rumsfeld (akiről vagy jót vagy semmit, tehát semmit) eléggé elásták magukat, szal most jöjjenek a gépek, az úgyis olyan trendi.
Mythic  
2007. júl. 29. 20:16 | válasz | #30
A sakkban pedig vannak szabályok, hatalmas de mégis véges lépéslehetoség. Még szép, hogy egy számítógép ki tudja számolni a lehetoségek egy adott korlátok mellett. De a háborúban milyen korlátok, szabályok vannak? Szerintem bármit meg lehet tenni.
Mythic  
2007. júl. 29. 20:14 | válasz | #29
Most áll egy adott harckocsi egy dombon. A program kiszámolja, hogy jobbról támadjuk akkor meghal 5 katona, ha balról akkor 3. Kiadják a parancsot, hogy akkor támadás jobbról erre a harckocsi mondjuk elmozdul a pozícióból. Erre a gép eszeveszett számolásba kezd, a parancsnok leizzad. Erre kiszámolják, hogy balról mégis jobb lenne. Erre a katonák jobb oldalt visszavonulnak, a bal szárny meg támad. Erre a gép elore megy, akkor megint jon a jobb szárny még a katonák el nem fáradnak és basznak az egészre és hazamennek. :) Program csupán, normális MI-je nincs, tehát kiismerheto. Sokkal konnyebben mint az emberi viselkedés. Tehát ha az USA megcsinálja és bízik benne, sokkal nagyobb veszteségeket okozhat egy olyan ellenséggel szemben aki ismeri a program mukodését, mint az emberi irányítás. Az a "jó" az emberben, hogy kiszámíthatatlan, egy gép pedig kiszámítható. A háborúban pedig jól tudom a meglepetés nagyon fontos.
NEXUS6  
2007. júl. 29. 19:01 | galéria | válasz | #28
Új harceljárás: nem sima harckocsi aknákat raknak, az utakra, hanem 500Kg robbanóanyagot ásnak el, ami bizti megsemmisít bármilyen járművet. (Lásd legutóbbi Palesztín háború.) Vagy megvárják amíg elhalad a harckocsi és hátulról felülről tobb tucat legújabb HK elleni rakétát indítanak. Vagy új fegyvert vetnek be, pl egy EMP-t.

A kaotikus rendszerekre nem működik a statisztika, max 3-4 napra tudják az időjárást is pontosan megjósolni.
NEXUS6  
2007. júl. 29. 18:53 | galéria | válasz | #27
Monnyuk, csak olyanra ami működik is!;)))
eax  
2007. júl. 29. 18:47 | válasz | #26
"Ja és holnaptól a DARPA-nál 1 éves időjárás előrejelzési prognózisokat is kiadnak.;)))"

Valami ilyesmire gondolsz? ;)
L3zl13  
2007. júl. 29. 16:49 | válasz | #25
"Mivan ha bekattan egy soldier a lőtéren? Azt biztos nem számolja le. Vagy teszem azt gellert kap egy golyó és meglékeli az oldalvéd srácot."

És az az egy darab katona mi a f@szt számít egy csata kimenetelében?
Ezt (hasonlót) el lehet mondani kb minden valószinűségszámításon alapuló dologra, a valószinűségszámítás ennek ellenére mégis nagyon jól működik, és használható valós helyzetekben.

Olyan hülyeségekkel jöttök, hogy rejtett tartalékok, vagy új harceljárás. Miért a katona előre látja ezeket? Nem, ő is csak a valószinűségekkel számol, és az alapján alakítja ki a tervét, ahhoz meg a gép jobban ért.
Ha meg improvizálni kell, akkor még mindig ott van az ember.
2007. júl. 29. 12:12 | válasz | #24
egy ilyen harctéri szimuláló program egyáltalán nem követel M.I.-t. Nem többet mint egy sakkprogram. És mégis megveri Kasparovot...
Persze a sakkprogramoknak is _sok_ évi fejlődésre volt ehhez szüksége és rengeteg kraftra alá, úgyhogy egyenlőre nem valószínű h ez sikeresebb lenne egy tapasztalt embernél, de idővel...
(ráadásul nyilván tanuló szoftver lesz, úgyhogy egy új hadi csellel / taktikával csak egyszer lehet megszivatni, utána már beleszámolja)
Rinc3  
2007. júl. 29. 10:21 | válasz | #23
Azért vicces ez az egész.
A program kidobja az alternatívákat az elöljáró meg kiválaszt egyet. Erre még öreganyám is képes. Ennyire bíznak az amcsik a vezetőikben?

Ahelyett hogy pénzt ölnek ilyen megoldásokba, inkább precízebben kéne kiválasztani az embereiket, hogy a legalkalmasabbak kerüljenek be.
Mivan ha bekattan egy soldier a lőtéren? Azt biztos nem számolja le. Vagy teszem azt gellert kap egy golyó és meglékeli az oldalvéd srácot.

Nekem a Gyilkos számok sorozat jut erről az eszembe...

NEXUS6  
2007. júl. 29. 00:54 | galéria | válasz | #22
Ja és holnaptól a DARPA-nál 1 éves időjárás előrejelzési prognózisokat is kiadnak.;)))

Egy kaotikus rendszer viselkedését bizonyos határokon túl előre jelezni lehetetlen. Ha az ellenség olyan harceljárást vet be, amit ez a progi nem ismer akkor ez az egész, sz.rt sem ér.
Mice  
2007. júl. 28. 23:15 | válasz | #21
lol szinte látom magam előtt:
-elnök úr, ki kell adni a parancsot!
rázza, rázza,
-csak még egy picit george!
rázza, rázza,
-ki kell adni a parancsot!
rázza, rázza, rázza, rázza..
-elnök úr, hasaljon le kérem! atomvillanás job...
<----->
<-------------------------------------------------------------------->

nade most komolyan
végy csak egy egyszerű terminátor mesét
landwarrior vagy sem, global communication vagy sem

mindent nem figyelhetsz meg, tarthatsz számon, ez hülyeség..

ennyi erővel inkább legózzanak, meg ólomfigurázzanak..
mikike  
2007. júl. 28. 22:35 | galéria | válasz | #20
ennek elég kicsi a valószínűsége, amíg olybá tűnik, hogy a konfliktusok kezelésére ez optimális megoldás
(na már, túlzásba viszem)
mikike  
2007. júl. 28. 22:28 | galéria | válasz | #19
úgy konstatálom, hogy tényleg kezdesz konyítani a programozáshoz

egyébként gondolom itt valami olyan "MI"-re gondoltak, mint ami a command and conquer (meg a többi RTS)ben van
nevezetesen, hogy megadott paraméterek alapján képes valószínűségeket számolni
meg gondolom valami advanced input output interfésze lesz és ready
(úgyis szereted az idegen szavakat)
szurka  
2007. júl. 28. 19:24 | válasz | #18
annyira beteges már ez a háborúsdi...kinőhetnének már belőle XD
Lami  
2007. júl. 28. 18:06 | válasz | #17
Pedig nem rossz egy ilyen kütyü. A katonának adot helyzetben döntenie kell. De a harctéri stressz stb. miatt lehet nem éppen a legjobb döntést hozza, meghát nem ismerhet/vehet számításba minden apró kis adatot. De a számítógép igen. A változókat meg nem lehet belekalkulálni, dehát a katona sem tudja ugy megalkotni a tervét hogy minden lehetséges eseményre felkészülne.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2007. júl. 28. 17:38 | válasz | #16
Azért nem ilyen egyszerű ez.

Arra épül a dolog, hogy az ellenségnek _nincs_ ilyen kütyüje. Meg hát oda is kell menni azt' megölni őket, mert valószínűleg nem fogják elhinni, ha csak megmondod nekik, hogy most ők vesztettek.

Meg nyilván a már meglévő cuccaikkal fogják kombinálni a dolgot. Saját katonán GPS+Landwarrior, ellenséget folyamatosan megfigyelik(és bomázzák) az UAV-ok.
Érdekes lesz. Képernyőn látszik mindenki, csak le kell nyomni párszor RTSben a csatát. Aztán amelyik meccsben a legkevesebb amcsi döglött meg, azt kiadni parancsba.

Volt Irakban valami sziget, amin úgy zajlott le a "csata", hogy az irakiakat ellepték az UAVok, azok meg megadták magukat. Tudták, hogy utána bomba jön. Szóval még akár a rábeszéléses megoldás is működhet... :)
2007. júl. 28. 17:27 | válasz | #15
Esélytelen, még egy normálisabb, emberi nyelvet megértő M.I.-t se sikerült összegányolniuk, pedig egy nyelvet pár év alatt megtanul egy gyerek; több évtizednyi katonai tapasztalatot, több tucat katonai vezető gondolkodását és együttes eredményét meg főleg nem fogják reprodukálni.
lee56  
2007. júl. 28. 16:37 | válasz | #14
Harc a kristálygömbbért loll
2007. júl. 28. 15:05 | válasz | #13
ellopja az ellenség és megnézi hogy támadják le őket majd :D
2007. júl. 28. 15:05 | galéria | válasz | #12
Generalsban lejátszák azt kész. :D
2007. júl. 28. 15:02 | válasz | #11
akkor még biztos nagyon fiatal vagy :D
brueni  
2007. júl. 28. 14:10 | válasz | #10
jó az a szivaros figura a képen...
djukel  
2007. júl. 28. 13:58 | válasz | #9
Ennél nagyobb ökörséget én még életemben nem hallottam.
2007. júl. 28. 13:53 | válasz | #8
ez jó:D
most komolyan,nem is kelleneének katonák,hanem bevonulnak az elnökök egy-egy szobába,kitalálnak vmi koholt vádat a másik ellen,beírják,hogy kinek milyen hadereje van,és lemegy a csata virtuálisan.Senki sem halt meg...
2007. júl. 28. 13:38 | válasz | #7
Már látom előre: A felek felvonulnak a csatatérre, a program kiszámolja kinek mekkora esélye van gyözni és a vesztes hazamegy, nincsenek áldozatok.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 28. 12:50 | galéria | válasz | #6
Pedig ott volt az ED, és az LC mellett 3. oldalként :)
2007. júl. 28. 12:41 | válasz | #5
Lehet mert én sehogy se emlékszem semmi erre hasonlítóra a játékból. Pedig szerettem vele jáccani anno
Caro  
2007. júl. 28. 12:15 | válasz | #4
Csak nekem ugrik be az Earth 2150-ből a UCS? :)
Petko  
2007. júl. 28. 12:12 | galéria | válasz | #3
és a végén majd olyan lesz az amerikai hadsereg mint a régi cnckben az ai, hogy 2 percenként küld 12 db fúrógépes alapkatonát meg 2 bazokást az ellenségre
2007. júl. 28. 11:55 | válasz | #2
Hmmm...azt hittem már van ilyen progijuk...hát ez gáz. Bár elgondolkodtató, ha egy program számol ki szinte mindent előre, akkor mi a dolga a katonának? Ja persze...nehéz a dolga a katonáának nehééz a dolgaa...lálálááá. Ha eleve tudják, hogy nincs értelme tovább harcolni már jó előre, akkor meg mi a fenéért vannak ott...hm, lehet, hogy a cyber hadviselésé a jövő, és x év múlva online folyik majd a hadviselés?
Blist  
2007. júl. 28. 11:50 | válasz | #1
És természetesen megbeszéli az ellenséggel is , nehogy véletlenül improvizálni merészeljen, vagy a rejtett tartalékot bevetni, az embereket, csapatokat, eszközöket soron kívül átcsoportosítani.