Blog, mint születésnapi ajándék
2007. július 23. 10:01, hétfő
Egy 95 éves spanyol néni úgy döntött, rendszeresen tájékoztatja az internetezőket az életéről, a mindennapjairól és a fiatalságáról. Első blogbejegyzése óta hihetetlen népszerűségnek örvend.

Hirdetés

"Kedves internetezők: ma van a 95-ik születésnapom. Az unokámtól pedig ajándékként egy blogot kaptam" - írta naplójába Maria Amalia López, a Spanyolország északnyugati részén található Muxiában élő nyugdíjas még tavaly decemberben. A néni azonban nem büszkélkedhet a világ legidősebb bloggere címmel, azt elhódította tőle a 108 éves ausztrál Olive Riley. Maria Amalia López nevét, illetve oldalát azonban néhány hónap alatt már több százezren ismerték meg a világ minden tájáról, pedig ő eredetileg csak néhány korosztályabelivel szeretett volna megismerkedni.

A hivatalosan A mis 95 anos címen látható blog természetesen elsősorban a spanyol anyanyelvűek körében népszerű. A blognagymamát - ahogy szeretetteljesen nevezik - már felfedezte többek között az El País és az El Mundo spanyol lapok is.

"Az unokám nagyon sokat segít, mindig ott van nála a mikrofon, felveszi a gondolataimat és később mindent beír" - közölte az internet nyilvánossága előtt magát kitűnően érző nagymama, akinek blogjában már több mint 170 bejegyzés található. A néni előszeretettel mesél a fiatalságáról, az akkori fiatalemberekről, az udvarlóiról, de megemlékezik a spanyolországi polgárháborús élményeiről is. De érdekli az aktuálpolitika is, különösen a mostani spanyol miniszterelnök, José Luis Zapatero nyerte el a tetszését. Emellett a naplóban számos úti beszámoló található, például a brazíliai utazásokról, fotókkal. Az egyik felvételen a blognagyi egy brazil szambatáncossal ropja a pálmafák alatt.

Az emberek véleménye megoszlik arról, miért is ennyire népszerű az idős nő blogja. "Micsoda luxus, hogy a régmúlt élményeiről első kézből kaphatunk információkat" - írta egy Fernando nevű felhasználó, míg egy társa remélte, hogy sokan tanulnak Maria Amalia Lópeztől.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 24. 15:07 | válasz | #12
Ha nem tettszik akkor ne olvasd SG-t se írj fórumokra. Ezt tudom neked mondanni, meg másoknak.
2007. júl. 24. 15:06 | válasz | #11
Bocs!
Nem mindenki tud spanyolúl! :P Mint énsem aki meg tud az szerintem elolvassa, ha nem is heti 5 alkalommal. Mennyi idős is vagy? :P
10? Amiket írsz ez jönnle belőle! :P
2007. júl. 24. 11:04 | galéria | válasz | #10
CSak, mert minden oldal felrakja, hogy huha mekkora szenzacio es persze egyszer mindenki raklikkel, hogy megnezze... es ennyi
2007. júl. 24. 10:55 | válasz | #9
Párszázezer embert érdekelt, és lehet én is elolvasnám, ha tudnék jól (vagy rosszul) spanyolul. Engem mindíg érdekelt, hogy egy mostani öreg miként látja az élettapasztalatával most a dolgokat, és a fiatalságát visszatekintve.

Másrészt meg örülök neki, hogy az idősek kezdenek kinyilni az internet felé, sok magányos öreg van ám, akinek nincs kivel megosztani a gondolatait vagy a gondjait, és nem feltétlenül azért, mert nincs családjuk :(
2007. júl. 24. 10:51 | galéria | válasz | #8
wow..ismersz? :D
Reagol  
2007. júl. 24. 09:51 | válasz | #7
Hát igen... több inteligenciát nem is vártunk töled...
2007. júl. 24. 09:44 | galéria | válasz | #6
Kutyamnak ajandekozok majd egy blogot es amit ugat azt felrakom ra... az lesz am a hir.. amugy nagyon kedves kutya... lol
Reagol  
2007. júl. 24. 09:43 | válasz | #5
Ejj, látom a kultúra megint kicsapta néhány embernél a biztosítékot...
Igenis ez egy kedves és szép hír, attól függetlenül, hogy hatalmas tartami haszna nincs. De én örömmel olvasom, és jó, hogy nem csak világmegváltó felfedezésekről és kolosszális játékokról szól ez az oldal.
2007. júl. 24. 09:00 | galéria | válasz | #4
ja..ez mind nagyon szep meg csodalatos.. de kit erdekel? ...?? idiotasag..minden szart beraknak mar hirnek
Mice  
2007. júl. 24. 02:40 | válasz | #3
gratulálok. feltételezem még véletlen sem az a kategória vagy akit beültettek kicsi korában a videójáték/tv elé oszt nesze jáccá... szinte áthatja és szétfeszíti gondolataid a családszeretet és empátia
erb  
2007. júl. 23. 23:27 | válasz | #2
Engem peldaul erdekel, hogy teltek a mar emlitett 95 eves neninek a mindennapjai.
Mig elt, en sosem kerdeztem a nagymamamat semmirol, arrol ami az "o idejeben" tortent. Fiatal voltam, nem erdekelt. Mar banom, hogy nem tanultam tole semmit.
Az idoseket meg kell becsulni.
AzUs  
2007. júl. 23. 21:14 | válasz | #1
hurrá
Minden bizonnyal ez a hír mindenkit érdekel, és a hír természetesen beillik a sg többi hírje közé. Tartalma naggyából megegyezik a többi "A Microsoft is 18 hónapig tárolja az internetezők adatait" és "Elkészült az első bionikus kéz" című hírekkel. Gz sg.. gz