Európai uniós támogatás a Theseusnak
2007. július 20. 09:15, péntek
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy Németország 120 millió euróval támogassa a Theseus kereső kifejlesztését. A program célja, hogy elősegítse az új generációs keresőtechnológiák fejlesztését és azok tesztelését.

Hirdetés

A projektben nagyvállalatok és kis- és közepes cégek egyaránt részt vesznek. "Örülök, hogy Németország további kutatási és innovációs intézkedésekkel támogatja a következő internetgenerációt és emellett szem előtt tartja azt is, hogy minél kevesebb versenypiaci konfliktushelyzet jöjjön létre" - nyilatkozta a döntést követően Neelie Kroes, az Európai Unió versenyügyi biztosa.

Mint ismeretes, az új generációs online kereső megalkotását tavaly december végén jelentette be Hartmut Schauerte, a német gazdasági minisztérium államtitkára, aki egyúttal közölte azt is, hogy: "Németország önállóan fogja kifejleszteni a Theseus nevű internetes keresőt és majd csak később dönt arról, hogy az így szerzett információkat és tapasztalatokat megosztja-e Franciaországgal."

A Theseus a Quareón alapul és egy intelligens kereső lesz, amely például a golf szó megadásakor megkülönbözteti a sportot és az autómárkát, és eszerint rendszerezi a találatokat is. A program azonban nemcsak egy egyszerű kereső lesz, hiszen később a tervek szerint hozzáférhet majd a könyvtárak, múzeumok és archívumok adatbázisaihoz is. A 280 millió euró költségvetésű programban részt vesz többek között a Siemens, a SAP, valamint a Fraunhofer Intézet is. A Theseus egyike a német kormány által súlyponti programként megjelölt projektnek.

A kutatások fő iránya a tartalmak jelentését felismerésében segítő szemantikus technológiák tanulmányozása lesz. Ezenkívül fontos, hogy a Theseus a jelentéseket megfelelő sorrendbe és kapcsolatba hozza más fogalmakkal is, így a számítógépes programok megérthetnék az összefüggéseket az egyes adatok és információk között. A programot a német kormány 2011-ig 120 millió euróval támogatja, ezt egészíti ki a most jóváhagyott újabb 120 millió euró.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 21. 20:33 | válasz | #1
Ez igen. De jól fog itt valaki keresni.
Ha kapnék én + még vagy 4-5 programozó havi 10.000 eurot, akkor garantálom, hogy 2-3 éven belül megcsinálnám...
Ja igen: Informatika hardware fejlesztésre 1 milla euro bőven elég lenne...
De nagy programozói bravúr kell hozzá, hogy mondat/szó elemzéssel, keressen...
Az hogy hozzáférjen más rendszerek adatbázisához, egy kicsit bonyolultabb, de közel sem macerás. (Ha az adott rendszerekről minden infot megadnak)