Egy iráni Csernobilra várva
2007. július 20. 09:43, péntek
Egy Amerikában tanító iráni atomtudós szerint nem országa atomfegyver tervei, hanem egy lehetséges nukleáris baleset jelent igazi veszélyt.

Hirdetés

Egyre több álmatlan éjszakát okoznak az iráni nukleáris balesetek a nukleáris biztonság egyik vezető szakértőjének, a szintén iráni származású Najmedin Meshkati professzornak. Legutóbb egy iráni atomtudós lelte halálát az ország egyik uránium átalakító létesítményében, miután uránium-hexafluorid gáz végzett vele. A New Scientist magazinnak nyilatkozó Meshkati attól tart, hogy az orosz technika és az emberi mulasztások újabb, a csernobili katasztrófához hasonló esethez, vagy esetekhez vezethetnek.

Meshkati az egyetemről kikerülve a döntéselemzéseknél alkalmazható matematikai modelleket kutatta, az 1979. március 29-én a Three Mile Island-en bekövetkezett atombaleset azonban megváltoztatta kutatásainak irányát, sőt az egész életét is. A balesetet egy konstrukciós és egy emberi hiba okozta. Meshkati ezután az atom- és egyéb erőművek operátorainak munka közbeni mentális terhelését kezdte tanulmányozni, majd haladt tovább a komplex műszaki rendszerek, mint az atomerőművek biztonsága felé, melyek közül három katasztrófát vizsgált alaposabban. A Three Mile Island után 1984-ben a bhopali vegyi üzem, majd 1986-ban Csernobil következett. A három baleset közös tényezője a hatalmas méret és a bennük tárolt veszélyes anyag, illetve a kiváltó okok között az emberi és szervezési hibák.

Csernobilban 10 napon át égett a radioaktív tűz, 190 tonna mérgező anyagot juttatva a légkörbe. Egyetlen más emberi létesítmény sem okozott ekkora kárt környezetében, nem is szólva arról, hogy a káros anyagok a szél segítségével igen messzire eljutottak.

Meshkati személyesen is ellátogatott a helyszínre, megkérve szovjet kollégáit, hogy beléphessen a 4-es reaktor vezérlőtermétől mindössze pár száz méterre elhelyezkedő 3-as vezérlőjébe. A tudós számos ilyen helységet látott már világszerte, a csernobili vezérlő kialakítása azonban teljes megdöbbenéssel töltötte el. A visszajelző műszerek esetleges elhelyezkedése és magassága minden logikát nélkülözött, legtöbbjüket alig lehetett leolvasni. A párt által a leolvadás kivizsgálásával megbízott Valerij Legaszov, a Szovjet Tudományos Akadémia fizikusa nem véletlenül vonta le azt a következtetést, mely szerint a baleset elsődleges oka az emberi tényezőkben gyökerezett, megemlítve a vezérlőterem zavaros kialakítását, az elégtelen működtetési procedúrákat és a biztonsági kultúra hiányát. Később öngyilkosságot követett el.

Úgy tűnik senki nem tanul a korábbi hibákból, Csernobilban ugyanis az összes olyan tényező jelen volt, ami az előző - fentebb említett - két esetben katasztrófához vezetett. Ezzel együtt az orosz vezérlők kialakítása és atombiztonsági kultúrájuk jelenleg is a legrosszabbak közé tartozik a világon, állítja Meshkati.


Irán büszkesége, a bushehri atomerőmű

Irán egyike azon országoknak, melynek atomreaktoraiban teljes egészében az orosz technika képviselteti magát, ez pedig elsősorban az országot sújtó szankcióknak köszönhető. Ez meggátolja, hogy képzett nyugati alvállalkozókkal végeztessék el a biztonsági elemzéseket és a minőségellenőrzési vizsgálatokat, így az erőművek építése mellett a felügyeletet is az oroszok látják el. Gyakorlatilag ugyanazok a cégek végzik a munkákat, amelyek Csernobilban voltak megbízva ezzel a feladattal. Mindemellett az irániak nem is tudnak hatni az oroszokra, akik teljesen a saját fejük után mennek az erőműveket illetően, nélkülük azonban Irán még itt sem tartana. Így nem marad más, mint az alkalmazkodás, foglalta össze a helyzetet Meshkati.

Egy nukleáris katasztrófa azonban nem helyi probléma, erre Csernobil a legjobb példa, melynek szennyeződése bejárta egész Európát és a volt Szovjetuniót. Egy iráni katasztrófa főként a Perzsa-öbölre lenne hatással, de beteríthetné Szaúd-Arábia egészét, Kuvaitot és Dubait is.

Az atombiztonságban kizárólag a Mohamed ElBaradei által elnökölt Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) segíthetne Iránnak, hiszen az Atomsorompó Szerződés (NPT) értelmében minden aláíró, köztük Irán is jogosult a műszaki segítségre. Azonban február 9-én amerikai nyomásra az IAEA 55-ből 22 műszaki együttműködési projektet felfüggesztett Iránnal, melyek között számos közvetlenül összefüggött az atombiztonsággal, így Iránnak most nincs hová fordulnia.

Az USA lépése Irán atomfegyverkezési kampányára volt válasz, az Egyesült Államokban tanító Mashkati szerint azonban nem ez lett volna a megoldás. AZ NPT megadja a jogot és a lehetőséget az országoknak, hogy békés célú polgári nukleáris létesítményeket építsenek, ennek meggátlása jogtalan és nem is logikus. "Ha azt szeretnék, hogy ne építsenek atombombát, akkor kezdjenek tárgyalásokba, az atombiztonság megvonásával azonban az iráni nukleáris fenyegetést nem egy támadás, hanem egy baleset jelenti" - véli Mashkati. Míg az atomfegyverkezés kordában tartása politikai kérdés, az atombiztonságnak nem lenne szabad azzá válnia, Clemenceau szavaival élve ez egy olyan kérdés, amit nem szabad diplomatákra és politikusokra bízni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
remark  
2007. júl. 23. 16:54 | galéria | válasz | #96
Annyit hozzatennek, hogy Japanra nem az ellenallas megtorese miatt kellett atomot dobni (ketszer), Iran pedig okosan teszi hogy nem hagyatkozik kizarolag az olajra mint energiaforrasra.
2007. júl. 23. 16:00 | válasz | #95
Hmm, USA elvileg 1.5 éven belül meg akarja támadni/támadtatni Iránt, mivel még elnökválasztás előtt túl akarnak lenni a dolgon. Valszínűleg az elnöknek súgott valaki, hogy japánban 1x már eljött, hogy a hosszú évek tökölését kiváltsák egy (két) nukleáris csapással, valszínűleg most is ez volna a legcélravezetőbb. Ugyebár a világon egyedül eddig csak az ultraliberális szabadságharcos USA vetett be atombombát, és az egy sikeres akció volt, megtörte a japán ellenállást, kiváltotta a japán partra szállást, így valszínűleg több 10-100ezer amcsi katona életét kímélték így meg. Az a pár japó meg kit érdekel.
Szóval ha már Irán uránt dúsít atomerőműnek álcázva (majd pont nekik kell az atomerőmű, ahol ha ásol a kertben akkor is feljön az olaj), akkor használjuk ki, hogy ez egy "robbanékony" technológia. Puhítsuk kicsit a népet, hogy Csernobil is orosz volt, meg rosszul voltak a műszerek elhelyezve, és azért robbant, meg ez is azért fog robbanni. Hogyne. Valszínűleg amelyik ország az űrkutatástól az atomtechnológiáig mindenhol tudott maradandót alkotni az nem tud olvasható kijelzőjű műszereket gyártani. Nagyon életszerű. Az persze nem, hogy izraeli gépek akarják hamarosan szarrá bombázni az Iráni nukleáris létesítményeket, és emiatt mosakodnak előre a cimboráik, ááá, dehogy.
2007. júl. 23. 12:17 | válasz | #94
A félreértések elkerülése véget a paksi erőmű is hasonló mint a csernobili csak 1 kör helyet 2 körös a hőcserélő rendszer, ez így bonyolultabb drágább de biztonságosabb. Egyébként rengeteg biztonsági berendezés van pakson ami csernobilban nem. Például az oroszok csak benyomták a reaktor egy szimpla beton épület közepére, a magyarok még tettek rá néhány méter betont biztos ami biztos alapon. Úgy tudom egyébként hogy normál hőerőmüveket 25évre épitenek aztán bezárják, hogy ez atomerőműveknél is így van-e?! A másik pedig az, hogy azért nehéz az energiával gazdálkodás mert a napi energia felhasználás nem egyenletes. Van fogyasztási csúcs 8-9, 11-13, 16-18 között, éjszakára leesik akár a napi csúcs 15-20% környékére a fogyasztás amit paks egyedül is tud produkálni. Egy erőművet nem lehet 5 perc alatt beröffenteni, kivéve a gázturbinás csúcserőműveket amik meg effektíve drágák. Csernobil elsősorban azért robbant fel mert az oroszoknál szokás az erőművek túlhajtása, magasabb hőmérsékleten üzemeltetése amit a számítógépek nem engednek meg ezért ezt manuálisan szokták csinálni. Csak az egyik reaktor kicsit megszaladt, a nagy hőtől elgörbültek a szabályozó csatornák és a rudak, és onnantól kezdve semmit nem lehetet csinálni, már a robbanások elött órákkal korábban tudták a tutit. Egyébként pont a cikk nem is emliti a számítógépes irányitást ami miatt például a müszerek összevissza elhelyezése annyira nem is fontos, az inkább csak vakvezető, a rendszert gépek irányitják az ember csak kontrolnak van ott. Én nem szeretnék még egy erőmüvet, bár például a nemzeti színházra költött több milliárból vagy 2 blokkot fel lehet volna huzni, több hasznunk származott volna belőle az biztos:)))
eax  
2007. júl. 23. 02:36 | válasz | #93
Igen, ez az elmelet. A gyakorlatban az ilyen nulla energias haz optimalis esetben tenyleg nulla energias, nem optimalisban nem, de ez meg annyira nem baj.
Az igazi szivas ott van, hogy ha tul optimalisak a korulmenyek, es tobbletet termelnek, akkor azt kotelezo toluk atvenni, nem is akarmilyen aron. Ezt pedig jellemzoen tokeletesen kiszamithatatlanul csinaljak, amivel egy bizonyos mennyisegig sok vizet nem zavarnak, utana sziv veluk a MAVIR, utana meg mindenkinek javasolt egy kisebb Caterpillar UPS, plusz a hozza valo dizelgenerator beszerzese.
Volt is a MAVIR oldalan errol egy allasfogalas, erdemes elolvasni, elgondolkodtato.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 22. 15:48 | galéria | válasz | #92
1860 MW termeléssel a termelés 40%-t adja, de a fogyasztáshoz import is jönn így a fogyasztásank kevesebb, mint 40%-át adja
2007. júl. 22. 15:36 | válasz | #91
"és a környék ÖSSZES orsázga minket irigyelne, hogy két stabil erőművel mevan a szükséges összmennyiség kb. 80%-a."

Régi adat, de Paks nem 60%-ot lát el magában?
2007. júl. 22. 15:32 | válasz | #90
Agree, a térségben a franciák és angolok kavartak be egymás ellenében akkoriban, az eredmény annyi, hogy most USA érdekterület lett belőle. (Magyarul elszúrták!)
2007. júl. 21. 23:27 | válasz | #89
Hú. Ez mekkora fasz. Csernobili(RBMK) rendszerű atomerőműveket már nem is építenek sehol.A Busheri sem RBMK.Gondolom hogy olyan rendszerű mint a paksi erőmű vagyis VVER (Vízmoderátorú Vízhűtésű Energetikai Reaktor oroszul nem tudom most így hirtelen h hogy mondják).És érdekes módon ott egy francia-német cucc okozott komoly balesetet aminek következményeit az oroszok számolták fel mert csak ők tudták egyedül megcsinálni. És szerintem elég jól sikerült mert még mindig élünk és írjuk a kommenteket az SG-re,nem pedig hamuként fúj ,minket a szél (velem az lett volna valszeg mert nagyon közel lakom az erőműhöz):) Persze akkor is sokan nyomták a szöveget hogy hú az oroszok így meg úgy elbasszák majd,kb mintha csak náluk történt volna nukleáris baleset egyedül a világon .Ja télleg nagyon elbaszták az látszik... Itt max a kedves iráni kollégái baszhatták el. Ők próbálkoztak önálló urándúsítással,hogy ne külföldről kelljen venni a nukleáris üza-t. És szerintem ez az "uránium átalakító" nem más mint egy urándúsító.Amit az irániak csináltak,telepítettek és ami miatt megy a balhé hogy nem kéne csinálni.Meg a másik hogy nagyon nem hinném hogy ugyanazok az emberek építik ezt az erőművet mint akik csernobilt.Csernobil sem 86-ban épült.Meg főleg nem is olyan típus mint ez akkor meg nemtom mit ugrál ez az iráni.Volna tippem rá hogy jó sok pénzt kapott az amcsiktól hogy ezt mondja.Meg még azt hozzátenném hogy ha csernobilt ugyanezek a cégek építették az első villamossági hálózatra kapcsolt atomerőművet a világon, az Obnyinszkit is ők csinálták. Obnyinszk 1954 től 2005-ig működött ha jól emlékszem, ráadásul RBMK típus volt csak folyamatosan korszerűsítették minden rendszerét plusz normálisan üzemeltették nem úgy mint az ukránok a csernobilt.azért zárták be mert már alacsonynak számított a termelő kapacitása,plusz még az atomenergia 50. születésnapján pont abban az erőműben tartott ünnepi ülést az IAEA.Úgyhogy sztem az irániak maguukra figyeljenek inkább és ne próbálgassanak uránt dúsítani mert akkor előfordul az ilyen.Más:gázálarc plusz védőruha volt az azóta meghalt dolgozón? Csak mert én úgy tippelnék hogy nem,pedig az nem árt...
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2007. júl. 21. 22:48 | válasz | #88
Már úgy értem, hogy egy reaktorblokk olcsóbb, mint az összes lakóépületet nulla energiájúvá konvertálni...
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2007. júl. 21. 22:47 | válasz | #87
Hát az a második erőmű is nagyobb sansszal lesz +1 blokk Pakson. A többi stimmel.
(Én nem tekinteném ezt a megoldást külön erőműnek.)

De ha már megújuló energia... Sokkal inkább szorgalmaznám a nulla energiájú házakat a lakosság körében, mint a szélerőműveket orrba-szájba. Hatékony hőszigetelés, napenergia, geotermikus energia. Rengeteg energiát lehetne megtakarítani. Csak hát ugye kissé drága a dolog. Valószínűleg egy új reaktorblokk olcsóbb.
2007. júl. 21. 22:40 | galéria | válasz | #86
Kb. 50-szer írtam le különböző helyeken már ezt, de az emberek ugyanolyan hülyék és tudatlanok maradtak és szajkózzák, SZÉLERŐMET ide! A jó édesanyjukat. Pedig én még érdekelt is lennék benne, hiszen áramlástechnikus leszek hamarosan, de pont ezért is tudom, hogy NEM KÉNE ERŐLTETNI! Egy második atomerőművet kéne felhúzni és a környék ÖSSZES orsázga minket irigyelne, hogy két stabil erőművel mevan a szükséges összmennyiség kb. 80%-a. A többi változó energiaszükségletre meg a többik erőmű megfelelne egy ideig. Én ezzel kapmányolnék, mert EZ A TUTI!
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2007. júl. 21. 21:56 | válasz | #85
Hm, ja, Csernobilt inkább az emberi hülyeség(tervezési, üzemeltetési, szervezési faszságok) számlájára lehetne írni. Mint ahogy az atomenergia elleni tiltakozást is.
2007. júl. 21. 18:38 | válasz | #84
"El se hinné az ember de egy csomó okosságot lehet a wiki -ről is tanulni :) szerintem a fórumhozzászólóok vagy fele onnét ijen "okos" :)"

Azért hálistennek még tanulunk néhány okosságot az egyetemen is nem a Wiki-ről kell utánnanéznem dolgoknak hogy okosnak tűnjek...
Energetikai mérnöknek tanulok és utálom mikor Csernobilt hozzák fel az atomenergia felhasználása ellen... Megnézném hogy látnák el a világot különböző megújuló energia felhasználásával... Szép próbálkozás csak éppen maximum 20%-ot érhet el a világ termelésében... És ez is csak egy elméleti maximum... Az egyre növekvő felhasználás csak atomenergiával elégíthető ki... Mellesleg had osszak meg egy infót amit kevesen tudnak: a szélturbinák által előállított energia annyira bizonytalan, hogy mögötte 80%-ban működnie kell egy olyan(majdnem mindig szénhidrogén) erőműnek ami biztosítja a biztonságos ellátást :):):)így már nem is annyira ZÖLD ez a lehetőség........
remark  
2007. júl. 21. 18:13 | galéria | válasz | #83
Se azon az alapon nem kezdhetsz haborut egy orszag ellen hogy nehez elkepzelni a bekes atmenetet se azon az alapon hogy ha o nem is, de a terseg tobb mas orszaga/szervezete ellenseges.
Ronny  
2007. júl. 21. 17:27 | galéria | válasz | #82
Ez nem változtat azon, hogy egy undorító hazguság volt a média részéről. A szándékosan félrefordított és a szövegkörnyezetből kivágott mondat azóta is az Irán elleni hangulatkeltés egyik fő motívuma.
2007. júl. 21. 17:16 | válasz | #81
Tudod, ezt itt Európában talán így is érthetnénk, de egy olyan térségben, ahol már eddig is ártatlanok ezrei haltak meg a vallási ellentétek és az Izrael elleni harc miatt, kicsit nehéz békés átmenetet elképzelni. Főleg, hogy, ha Irán nem is, de a térség sok országa és mindenféle terrorszerveztek (Hamasz, Hezbollah) szívesen letakarítanák a térképről a zsidó államot mindenestül.
Ronny  
2007. júl. 21. 16:48 | galéria | válasz | #80
Az iráni elnök tényleg le akarja törölni Izraelt a térképről?

Itt elolvashatod a teljes beszédet

" Our dear Imam said that the occupying regime must be wiped off the map and this was a very wise statement."

"The Zionist regime will be wiped out soon the same way the Soviet Union was, and humanity will achieve freedom"

Értitek? Nem arról beszélt, hogy letörli a földről Izraelt, hanem egy a Szovjet rezsimváltáshoz hasonló eseményt vázolt fel.

Ez egy színtiszta médiahzugság volt, de minek is olvasnátok utána mielőtt hülyeséget írtok?

2007. júl. 21. 16:00 | válasz | #79
Hát általában ez a helyzet, akinek nem eggyezik a véleménye a politikailag elvárttól vagy a médiában elhangzottal és nem dugja homokba a fejét az antiszemita, fasiszta, miegymás..
2007. júl. 21. 15:50 | válasz | #78
Meglehet magyarázni persze, izraelnek miért kell?
remark  
2007. júl. 21. 15:44 | galéria | válasz | #77
Nem allitom hogy szerencses pont 1967-nel kezdeni a tortenetet, sok minden vitatott tortent elotte is.
Az egyebkent egy masik kerdes hogy ki kezdte az arab-izraeli konfliktussorozatot. En allaspontom szerint az europaiak. De errol a kerdesrol nem tudok anelkul irni hogy az ertelmesebbje ne titulaljon azonnal antiszemitanak (ami egyebkent nem vagyok). Ugyhogy inkabb hagyjuk.
remark  
2007. júl. 21. 15:31 | galéria | válasz | #76
Akit erdekel egy erdekes iras amerika "alternativ" tortenelmerol: The American Empire

Irtozatosan hosszu, eshat angolul van, de mar csak azert is erdemes legalabb belelolvasni, mert ez egy, az altalanostol eltero nezopontot kepvisel.
2007. júl. 21. 15:22 | válasz | #75
"1967-ben kezdi mikor Izrael jogtalanul vett el teruleteket nehany arab allamtol..."

Lehet én vagyok hülye, de azok a szegény arab államok támadták be? Ez olyan, mint itthon is rinyálunk mert itt voltak a ruszkik ideiglenesen 50 évig, és nem volt jó nekünk. Na de mi **** ***** kellett megtámadni őket? Egy kontinens méretű országot? Ja, ez nem számít? :)
2007. júl. 21. 15:14 | válasz | #74
Irannak nem azert kell atombomba, hogy bebiztositsa magat, meg vedelmi celokra.
Kicsit sem titkoljak hogy ha lenne ra lehetoseguk akkor letorolnek a fold szinerol Izraelt.
remark  
2007. júl. 21. 15:14 | galéria | válasz | #73
Erzodott az. ;-)
remark  
2007. júl. 21. 15:12 | galéria | válasz | #72
"Szerintem Bush ellen is összelehetne hozni egy, emberiség elleni büntettet."
Az emberiseg ellenit azt nem tudom hogy ossze lehetne-e, de a haborus buneikrol keszult reszletes jelentes: 1991 majusa es 1992 februarja kozott egy "fuggetlen" (mindig ezt mondjak) bizottsag vizsgalta a kerdest.
A kovetkezo oldalon vannak a reszletek: US War Crimes During the Gulf War
A bunreszesseggel vadolt amerikai vezetok, a vadpontok, a be nem tartott nemzetkozi egyezmenyek listajan kivul egy erdekes osszefoglalo is talalhato itt arrol hogy milyen korulmenyek kozott robbant ki az obolhaboru. A jelentest keszito a tortenetet 1967-ben kezdi mikor Izrael jogtalanul vett el teruleteket nehany arab allamtol...

Mielott meg ebbol felreertes lenne, kihangsulyoznam hogy en nem neztem utana hogy a jelentesben olvashato minden adat megfelel-e a valosagnak. De 1 forrasnak az oldal jo. Aztan meg lehet probalni mas forrasok alapjan ezt megcafolni.
De egyebkent minden hirrel kapcsolatban igy kellene eljarni. Csak azert mert valamit bemond a TV vagy mert en belinkelem, attol meg az nem biztos hogy ugy is van. Ezt erdemes eszben tartani, mert a lenyeg az lenne hogy mindenki a sajat jozan eszet hasznalva maga alakitson ki velemenyt es ne vegye at egy az egyben mas allaspontjat az esetenkent hatalmas baromsagokat lekozlo mediabol.
xizor  
2007. júl. 21. 14:57 | válasz | #71
valahogy éreztem ez lesz a válaszod :(
2007. júl. 21. 14:54 | válasz | #70
Hát nem tudom, szerintem csont nélkül meg tudják védeni magukat az USA nélkül, sőt meg is tették párszor, azóta meg vagy 10x erősebb lett a hadseregük, a technológiájuk ...
Nézz meg egy Ghost Recon Advanced Warfighter stílúsú játékot. Na azok az eszközök az USÁ-ban még sci-fi. (Fejlesztik, van is protottípús, de atomdrága) Az Izraeli hadsereg meg hasonlókat használ napjainkban. Nekem inkább úgy tünik, hogy a nagy világcsendőr országnak van szüksége Izraelre, mint "biztos pontra", hogy tudja kavargatni a sz*rt a közelkeleten, az olaj árát mindíg saját céljainak megfelelően libikókázva.
2007. júl. 21. 14:50 | válasz | #69
Ezt miért nekem címezted? :) a #63 as hozzászólásomban azthittem érződik az ironia.
2007. júl. 21. 14:48 | válasz | #68
Egy mesterségesen létrehozott, az USA seggét nyaló és az USA hátamögül fenyegetöző és támadó, sunyi külpolitikával rendelkező, gerinctelen országot értek.
remark  
2007. júl. 21. 14:46 | galéria | válasz | #67
"Mi az, hogy jóváhagyással? Te hülye vagy?"
Szerintem mielott masokat lehulyezel, utanaolvashatnal hogy hogyan is kezdodott az elso obolhaboru... Gondolom akkor neked az is ujdonsag hogy az Irak-Iran kozotti haborut is amerikai jovahagyassal robbantotta ki Irak...

"Barátom te hülye vagy?"
Szoval az belefer a "hulye" definiciojaba ha valaki konkretumokra kivancsi? Vegyel vissza az agresszivitasbol, foleg mivel ha jol emlekszem en normalis hangvetelu hozzaszolast irtam...
2007. júl. 21. 14:33 | válasz | #66
Az USA külpolitkijába kismillió helyen bele lehet kötni, de semmit se érünk vele, mert a többi hat és félmilliár ember helyett eldöntik mi a jó az emberiségnek. A nagy "demokraták", közben az se jut el az agyukig, hogy amerikai típusú demokráciát CSAk amerikában lehet létrehozni. Kanadában ami egy köpésre van már kanadai demokrácia van :D
És nem tudom miféle USA ellenesség van a médiában, mert én pont a segnyalást látom mindenhol, pár turbo magyar oldalt kivéve, de azok meg a téma másik fele.

Nyilvánvaló, hogy bármit dönt az USA kormánya, az főként az USA lakosságának, gazdaságának jó. Minden egyébb másodlagos szempont. Mást ne mondjak ott van a jelenlegi Mr. President hozzáállása a klímaváltozáshoz (nincs, ő megmondta és kész), meg a szennyezőanyag kibocsátási tárgyalásokon való hozzáállásukon. Ha lenne olaj EU-ban, vagy nagyon beletaposna az EU a gazdasági érdekeibe, az tuti szankcionálnák. Nem feltétlenül középkorba bombázással, de megtennék.
Én utálom az összeesküvés elméleteket, de a múltkor írták jó páran, hogy mindíg akkor akcióznak valamit, ha úgy nézne ki, hogy valamelyik olajhatalom eladna Euroért olajat. Átgondolva nem tűnik hülyeségnek.
xizor  
2007. júl. 21. 14:33 | válasz | #65
mit értesz az alatt, hogy Izreal típusú ország?
2007. júl. 21. 14:27 | válasz | #64
"IGEN, ők SOHA nem fenyegettek senkit azzal, hogy eltörlik Iránt a föld színéről, pedig technikailag meg tudnák tenni... Hát erről ennyit."

Ezen megest megfeküdtem :D
Basszus, hivatalosan Irán nem csak nem fenyegetet meg senkit atomcsapással, hanem hivatalosan azt is tagadják, hogy atomfegyvert akarnak csinálni. Az mióta mérvadó, hogy egy adot kormány mit kommunikál kifelé? Ettől még teheti az ellenkezőjét.
2007. júl. 21. 14:20 | válasz | #63
Jah és Saddam egy mocskos terrorista akasszuk fel!
Szerintem Bush ellen is összelehetne hozni egy, emberiség elleni büntettet. Képzeljétek el, mekkora felháborodás lenne, ha Bush t akasztották volna fel Irakban :) De majd az USA megvéd minket, demokrációt csinál Irak ban, helyrerakja Iránt, hogy ő már pedig ne utánozza izraelt aztán jön a következő.
2007. júl. 21. 14:18 | válasz | #62
"Csernobil óta 21 év telt csak el."

Ühüm, de mikor is építették? Szóval továbbra is kételkedem.
2007. júl. 21. 14:10 | válasz | #61
Jah, mert izraelben "demokrácia" van és ők amúgy is senkit se bántanak(lásd közelmult eseményei)

Nem elég fenyegetés az, hogy egy izrael típusú országnak van atomfegyvere? Ha Iránnak is lesz, akkor mégtöbbet fog mindenki fenyegetőzni de valószínüleg tetlegességre nem kerül sor.
2007. júl. 21. 13:18 | galéria | válasz | #60
Mi az, hogy jóváhagyással? Te hülye vagy? Saddam nem olyan ember volt aki más jóváhagyását kérte, és a vegyifegyvert előállítő üzemek alkatrészei NSZK-ból és más európai országokból érkeztek 90%-ban. Gratulálok.

"Na latod az lehet hogy Iran megfenyegetett ezt meg azt (kit es mivel?)"

Barátom te hülye vagy? Maga az iráni ELNÖK fenyegetőzött úgy, "Izraelt eltöröljük a föld színéről!". Izraeli oldaról nem halottam, hogy ők Teherán ellemi atomtámadással fenyegetőznének. Menj a jó büdös francba..
remark  
2007. júl. 21. 12:16 | galéria | válasz | #59
Na latod az lehet hogy Iran megfenyegetett ezt meg azt (kit es mivel?), de megiscsak Iran az az orszag amelyik ellen amerikai jovahagyassal tomegpusztito fegyvereket vetettek be (Irak-Iran haboru). (Japan utan itt szedett legtobb aldozatot tomegpusztito fegyverrel vegrehajtott tamadas.)
Szoval melyik a jobb, aki ugat, vagy aki harap?
Sbence  
2007. júl. 21. 11:07 | válasz | #58
"iráni atomtudós lelte halálát az ország egyik uránium átalakító létesítményében, miután uránium-hexafluorid gáz végzett vele." Én is így szeretnék meghalni:
meghót' miután a szívroham végzett vele
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 21. 10:23 | galéria | válasz | #57
Ha nem is csinálnak atombombát az erőmű kiéget fűtőelemeiből piszkos bombát még lehet csinálni és még olcsóbb is mint szakszerűen hulladéktemetőben lerakni.
2007. júl. 21. 10:19 | galéria | válasz | #56
"már csak az kell, hogy atomfegyver kerüljön a terroristák kezébe!"

Ez egy igen valószínűtlen helyzet. Egy dolog támogatni a terrorizmust és megint más dolog atomfegyvert osztogarni. Kicsit többe kerül, mint néhány RPG vagy AK-47-es... Ilyen fegyvert az ember nem enged ki a kezei közül főleg, ha csak pár db-ot tudna kezdezben legyártani. Nem is tudnána kvalszeg akkorát csinálni, amitr feltűnés nélkül tudnának mozgatni a terroristák. Az első sarkon lefülelnék őket.
2007. júl. 21. 10:16 | galéria | válasz | #55
"És most nyugodt vagy, hogy pl izrael "atomhatalom?"

IGEN, ők SOHA nem fenyegettek senkit azzal, hogy eltörlik Iránt a föld színéről, pedig technikailag meg tudnák tenni... Hát erről ennyit.
remark  
2007. júl. 21. 09:32 | galéria | válasz | #54
"Mellesleg ha nem tudnád itt tilos a politika."
Politikai temaju cikkel kapcsolatban miert ne lehetne politizalni? Csak a temat beszeljuk meg...
remark  
2007. júl. 21. 09:18 | galéria | válasz | #53
Ahogy mondod.
Ha Izrael kozvetve nem tudja elerni hogy Iran ne allitsa uzembe a reaktort, akkor lehet hogy megoldja maga a problemat, ahogy 1981-ben Irak epulo Osiris reaktorat is egyszeruen szetlotte, mert az nem tetszett neki.
De talan ma mar latunk annyira tisztan hogy a nemzetkozi kozvelemeny nem fog egy ilyen akciot tamogatni.
2007. júl. 21. 09:09 | válasz | #52
Még mielőtt bárki félrevezetődne, az USA-t nem az iráni atom érdekli, hanem az iráni olaj. Az atom az csak az ok lesz.
Ronny  
2007. júl. 21. 04:42 | galéria | válasz | #51
*pocsolya(korán van még)
Ronny  
2007. júl. 21. 04:41 | galéria | válasz | #50
"Nem árt ha az eszetekbe vésitek, hogy számos iszlám országban államilag támogatják ill. megtűrik a terrorizmust, már csak az kell, hogy atomfegyver kerüljön a terroristák kezébe!"

Az USA egy rakás olyan országot támogat és támogatott a múltban ahol megtűrik a terrorizmust. Ott van Szaud-Arábia és Pakisztán példának.

Amúgy nagyon sajnálom, hogy ennyien elvesztek a médiapocsojában és nem is volt erőm tovább olvasni a hozzászólást.
2007. júl. 21. 03:43 | válasz | #49
Az nem összeesküvés elmélet, hogy Irán atombombát akar készíteni? Vagy az, hogy használni is akarja?

És az aztán tényleg rengeteg dolgot elárul a szellemi színvonaláról, hogy kint van az aláírásában, hogy bestofgyurcsány. Ez olyan kb mintha az alapján itélnélek meg, hogy DJ vel kezdődik a neved.
2007. júl. 21. 03:40 | válasz | #48
jaja, egész média tele van vele -.-
2007. júl. 21. 03:19 | válasz | #47
te meg a média által szádba rágott usa-ellenességet szajkózod. na és?
2007. júl. 21. 03:17 | válasz | #46
Nem azért de senki nem gondol bele abba h Irán valszeg nem is kérne a nyugatiak segítségéből,hisz rühellik őket. lelőnék a mérnököket a határon! Erről ennyit, a sok nagyokos (#2, #4) meg inkább játsszon egy kicsit a kézigránáttal, az való az agyi teljesítményükhöz omg.
DjDano  
2007. júl. 21. 02:41 | válasz | #45
Az aláírásod sokat elárul a szellemi színvonaladról... de ez a szélsőséges összesküvés elmélet még többet. Mellesleg ha nem tudnád itt tilos a politika.
2007. júl. 21. 02:26 | válasz | #44
És most nyugodt vagy, hogy pl izrael "atomhatalom"? Mintha az sokkal jobb lenne. Teljesen logikus Irán lépése a véleményem szerint, elrettentés, megelőzés. Csak nem rohannál le felelőtlenűl egy olyan országot, amely atombombával rendelkezik és nem fél használni, ha okot adnak rá.

"Sajnos vannak államok amik ha katonailag nagyon megerősödnek veszélyt jelentenek a világra"

Jah és az olyan államok amiket "manapság nagyon nagy divat szidni" nem jelentenek potenciális veszélyt a világra? Ha már ilyen demagóg módon gondolkodsz, akkor azért néha gondolj bele a másik oldal helyzetébe is ne csak a média által a szádba rakott "terrorizmust" + "iszlám fanatikusokat" szajkózd.
TomecK  
2007. júl. 21. 02:06 | válasz | #43
El se hinné az ember de egy csomó okosságot lehet a wiki -ről is tanulni :) szerintem a fórumhozzászólóok vagy fele onnét ijen "okos" :)
2007. júl. 21. 01:57 | válasz | #42
Azért én kurvára nem lennék nyugodt ha egy iszlám fanatikusok által vezetett ország atomhatalommá válik.
Nem árt ha az eszetekbe vésitek, hogy számos iszlám országban államilag támogatják ill. megtűrik a terrorizmust, már csak az kell, hogy atomfegyver kerüljön a terroristák kezébe!
Tudom, hogy nagyon nagy divat manapság az usa-t szidni mindenért és a világ gonoszának bélyegezni, de valójában teljesen logikus amit csinál. Sajnos vannak államok amik ha katonailag nagyon megerősödnek veszélyt jelentenek a világra. Ezeket még idejében kell megfékezni és nem akkor mikor a veszély már valósággá válik. Ha a töketlen eu-ra, vagy a nato-ra várunk, hogy ilyen helyzeteket oldjanak meg akkor félő, hogy a megoldás kimerül az aktatologatásba és a tárgyalgatásba. Sajnos a muszlim fanatikusok csak az erő nyelvén értenek, így hát azon a nyelven kell velük beszélni amit fel tud fogni az agyuk. Ha ehhez példát kell statuálni, akkor azt kell tenni. Könnyen lehet, hogy a wtc elleni merényletek utáni kemény fellépés egy sokkal nagyobb rosszat akadályozott meg, vagy legalábbis odázott el. Véleményem szerint a terroristákkal nem szabad tárgyalni, nem lehetnek a követeléseik vita alapjai, fel kell ellenük lépni akár a demokrácia bizonyos mértékű korlátozása árán is, ők távolról sem a demokrácia játékszabájai szerint működnek, így nem kellene sírdogálni a mikor ellenük sem teljesen a demokrácia játékszabájai szerint lépnek fel (pl. guatanamo).
Még egy utolsó gondolat: amíg mi itt csak a hírekből értesülünk ártatlan emberek tömeges és sorozatos haláláról addig nem tudjuk reálisan felmérni, hogy milyen lehet folyamatos terrorfenyegetettségben élni. Remélhetőleg soha nem is fogjuk megtudni, de ha egyszer a terror ide is elér és majd lesz sokunknak közvetlen élménye terrotámadásról, hozzátartozók, ismerősök haláláról, megnyomorításáról akkor biztos, hogy nagyon sokan átértékelik majd magukban az usa addigi, szerintük megengedhetetlen módszereit.

Fluff  
2007. júl. 21. 01:41 | válasz | #41
hihetetlen mennyit lehet a hozzászólásokból tanulni :)
lazsi  
2007. júl. 21. 00:50 | válasz | #40
Baromság az egész. Chernobil túlmoderált plutóniumgyártásra használt reaktor volt ahol moderátornak nagyrészt grafitot használtak. Azóta már csak alulmoderált reaktorokat gyártanak amikben általában a neutronlassító maga a hűtés általában víz, ezért nem történhet katasztrófa, mert ha nő a hőmérséklet akkor elforr a moderátor, a neutronokat befogják a 238as magok és leáll a reakció. Szóval semmiféle apokalipszis nem következhet be, maximum szivárgás, de azt meg rögtön észreveszik ha a primer körből szivárog ki a hűtő közeg.
kvp  
2007. júl. 21. 00:37 | válasz | #39
Igazabol mindenki csak attol tart, hogy ha izrael tenyleg megsemmisiti a reaktort, akkor az obol menti arab orszagok kapjak a sugarzast, ugyanis az iraniak nem veletlenul raktak a part melle. Ha barmi gond van a szel nem felejuk fuj.
2007. júl. 21. 00:32 | galéria | válasz | #38
Nem értem, miért kell Csernobilt ilyen kontextusban felhozni.
Ezzel a mentalitással, akár Paksot is leromboltathatnánk, hiszen az is jórészt orosz technológiára épül..
2007. júl. 20. 23:05 | válasz | #37
"Valóban egy reaktormag nem robban akkorát mint egy 1 mega tonnás atomtöltet viszont a légkörbe kerülő szennyeződés mértéke egy 100 mega tonnás töltet hatását is túlszárnyalhatja."

Szennyezésben valóban elég jó egy reaktor, főleg, ha olyan "szakszerűen" kezelik, mint Csernobilban.
Viszont nukleáris robbanás ilyenkor nincs (ahhoz erősen dúsított urán, vagy tiszta plutónium kell). Egy 100 megatonnás bomba viszont megsemmisíthet egy kisebb országot is. Ez azért nem kis különbség.
A csernobili balesetből származó szennyezés, mint fegyver, szánalmasan gyenge (egy pár kilotonnás bomba 100x több embert öl meg, és nem évek alatt, hanem azonnal), és hatása nem lokalizálható, jut belőle mindenkinek.
Szóval szerintem nagyon valószínűtlen, hogy az amcsik ilyen balesetet akarnának előidézni.
2007. júl. 20. 20:53 | válasz | #36
*bebiztosítsák
2007. júl. 20. 20:51 | válasz | #35
Összeesküvés elmélet gyártók.. jaja.. már nem azért, de a hülye nem veszi észe, hogy mi megy. Nem értem, hogy miért mindenki az USA-t gondolja a jófiunak, általában ő volt az agresszor mindig. És egyébként is ki nevezte ki USA-t a világ őrének, hogy ő majd megvéd mindenkit a gonosz közel-keletiektől?!

Iránnak, azért kell az atombomba, hogy bebiztosítják magukat, akkor talán nem fog pattogni az USA, hogy támadjuk meg eztis meg aztis...
2007. júl. 20. 20:39 | válasz | #34
Az irániak perszák és büszkén vallják magukat annak. Minden muszlimot "learabozni", az kb. olyan, mint, ha minket (vagy random keresztény hagyományokkal rendelkező országot) olasznak, vagy zsidónak titulálnának... vagy jut eszembe, kell-e említenem, azon kényes szituációkat, amikor nyugatról idetévedt felebarátainkat jogos rosszalásunk mellett kell felvilágosítanunk (magunkban konstatálva, hogy milyen műveletlenek arrafelé az emberek, bezzeg mi), hogy Budapest és Bukarest nem ugyanaz és nagyon nagy illetlenség összekeverni őket?

A cikkhez annyit, hogy úgy tűnik Csernobillal remekül lehet ijesztegetni még jónéhány évtízedig... nem hiszem, hogy a néhány újonnan megépülő iráni reaktor miatt kéne aggódni, a volt szovjetunióban működő kb. 40-50 jó régen épült darab miatt én jobban parátnék akkor már. Öszintén szólva, nehéz nem kiéreznem a cikkből a politikai motivációt.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 20. 17:00 | galéria | válasz | #33
emlékeztető:

"ha jól tudom mi arabok alatt az iszlám hitűeket értjük"
2007. júl. 20. 16:54 | válasz | #32
De azt sem látom sehol kiírva, hogy az ember nem fejtheti ki itt a különféle - bármilyen, a témához tartozó - véleményét :)

AE
2007. júl. 20. 16:51 | válasz | #31
21 év a FELROBBANÁS óta...

AE
2007. júl. 20. 16:47 | válasz | #30
Basszus nem lehettek ilyen gyökerek. Ha elolvassátok azt, amit írok, rájöttök, hogy egy szóval nem mondtam hogy arabok.
2007. júl. 20. 16:46 | galéria | válasz | #29
Na bazz, megint az összeesküvés elmélet gyártók, a tököm teli van az ilyen idiótákkal...
2007. júl. 20. 16:36 | válasz | #28
Erőlködésnek fosás a vége. De bárhogy erőlködsz is, ezekből már nem tudsz arabot csinálni.
Dunkey  
2007. júl. 20. 16:19 | válasz | #27
De attól még nem arabok. Istenem.
2007. júl. 20. 15:13 | válasz | #26
Remélem te meg ezt azért írtad mert hülye vagy, hogy folytassuk a személyeskedést.
Ha már követjük az "Amerika lerohanja az arab országokat" elméletet, akkor nyilván nem úgy gondoljuk hogy Amerika rasszista, és mindenkit kinyír, akinek barna a bőre, hanem úgy, hogy zavarja a vallásuk, aminek egyes értelmezéseiben megengedett a gyilkolászás. Az, hogy ezen összeesküvéselméletek kitalálóinak mindenki arab, aki reggel 6kor kelet felé leborul, sajnálom, én csak lealacsonyodtam a szintjükre.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 20. 13:53 | galéria | válasz | #25
Arab egy népcsoport az iszlám pedig egy vallás. DK-ázsiai iszlám hitűeket sem nevezzük araboknak, csak a vallásul miatt.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2007. júl. 20. 13:50 | válasz | #24
Remélem azért írtad ezt le, mert még általános iskolás vagy. Na, fevilágosítalak, az arab nem vallás, az arab nép. Testvérnépek a zsidókkal, közös szóval szemitáknak hívjuk őket. Ezért butaság pl. azt mondani, hogy antiszemita arab, mert akkor saját magát utálná. Iránban perzsák élnek, az egy másik nép.
2007. júl. 20. 13:44 | válasz | #23
Gerygrey, davidus: nem látom kiírva a fórumra, hogy "írjátok ide kedvenc összeesküvéselméleteteket!"
2007. júl. 20. 13:42 | válasz | #22
de az. Irán hivatalosan iszlám köztársaság a '78-as forradalom óta. márpedig ha jól tudom mi arabok alatt az iszlám hitűeket értjük (tudod, dzsihád meg hasonlók).

bocs az okoskodásért.
2007. júl. 20. 13:37 | válasz | #21
Jah még annyit, hogy Csernobilban olyan biztonsági rendszer volt amit ki lehetett iktatni :D ennek így ugye nem sok értelme van.... ha ez nem történhetett volna meg nagy valószínűséggel egy majom sem tudott volna ekkora kárt tenni a vezérlőteremben....
2007. júl. 20. 13:32 | válasz | #20
Az RBMK reaktoroknak az a rendkívül előnyös tulajdonságuk (amiért az oroszok olyannyira támogatták), hogy önmagában képes előállítani a harcászati plutóniumot... Ráadásul mindezt anélkül, hogy le kéne állítani az erőművet, ugyanis üzem közben is cserélhető az üzemanyag. Csernobil egyébként a tipikus példája az akkori orosz káosznak. Úgy kísérleteztek hogy nem értesítették az orosz atomenergia hivatalt és nem is volt jelen atomfizikus. Az erőmű pedig nem felelt meg a mai követelményeknek és most már nem is lehetne ilyet építeni.... De itt nem a reaktor típusára gondolok, hanem a teljes kostrukcióra, mivel az RBMK csak egy reaktor típus.....
2007. júl. 20. 13:18 | válasz | #19
Kivéve, hogy Irán nem arab ország :)
Bocs az okoskodásért. :)
2007. júl. 20. 13:01 | válasz | #18
http://hu.wikipedia.org/wiki/RBMK
-->ilyen volt a csernobili atomerőmű
itt olvasható hogy az ilyen erőműnek NINCS szüksége urándusításra, márpedig irán tudtommal ezt teszi. ezekszterint a felépítése MÁR nem egyezhet meg a csernobili erőműével...
és teljesen egyetértek abban az előttem szólókkal, hogy ez csak az USA egy újabb gyenge trükkje egy arab ország letámadására.
2007. júl. 20. 12:59 | válasz | #17
Egy ilyen katasztrófa súlyosan sújtaná az usa-t is mivel az olajárak hirtelen nagyon megugranának.