Intel - 45 nanométer 999 dollárért
2007. július 20. 14:06, péntek
A processzorgyártóknál nincs uborkaszezon - folyamatosan érkeznek a hírek a most megjelenő, valamint az év végén és jövőre várható újdonságokról. Most az Intel 45 nanométeres asztali fejlesztéseiről tudhatunk meg néhány részletet.

Hirdetés

A DigiTimes jó szokásához híven tajvani forrásokból szerezte legújabb értesülését, miszerint a 45 nanométeres generációból az asztali számítógépek szegmensében elsőként egy Core 2 Extreme processzor jelenik majd meg. Ennek felbukkanását a negyedik negyedévre teszik, vagyis a bemutatóra mindenképp sor kerül még az idén.

A források beszámoltak arról, hogy az új gyártástechnológiával készülő asztali erőmű rögtön meglehetősen magas, 3,33 GHz-es órajelen érkezik, 1333 MHz-es rendszerbuszra támaszkodik, a másodszintű gyorsítótár mérete pedig a négymagos felépítésnek megfelelően magas lesz, 8 MB-ról 12 MB-ra nő. A fejlesztés ára kezdetben 999 dollár lesz, nem tartozik majd tehát a könnyen megfizethető változatok közé, de ez nem is cél. A pontos jelölést még nem ismerjük, és az Intel sem közölte a processzor számozását.

A megjelenést követő hetekben két újabb példány érkezik majd, amelyek szintén a csúcskategóriába, illetve a felső-középkategóriába tartoznak. Ezekről mindössze annyit tudni, hogy szintén 45 nanométeren készülnek, ugyanazon 1333 MHz-es FSB-re épülnek, és a másodszintű gyorsítótár mérete sem változik, vagyis marad a tekintélyes 12 MB. 2008 elején ezt négy ikermagos Wolfdale szerverchip egészíti majd ki, ahogy arról már a napokban beszámoltunk. Ezek az új Xeon család alsó szegmensét testesítik majd meg, a főszerep itt ugyanis a négymagos Hampertown processzoroké lesz.

Az Intel egyelőre nem kommentálta a hírt és mivel még fejlesztés alatt álló processzorokról van szó, ez minden bizonnyal még jó ideig így is marad.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 29. 00:22 | galéria | válasz | #16
Probálj meg ne szelektíven olvasni :P
Egyébként csak lazán..Nem kell mindig halál komolynak lenni, csak legyen értelme a mondandódnak..örök mondásom > Hitler sosem káromkodott...
lee56  
2007. júl. 28. 18:41 | válasz | #15
Miafene még kiderül idősebb vagy mint a hsz-eid többségéből gondoltalak
2007. júl. 26. 23:14 | galéria | válasz | #14
Nekem volt 200+ -os CYRIXOM ez a tuti szép sárga wáááhááá és milyen szar volt :( :D de asszem az ájemdé se volt nagy sztár.Az Athlon XP-vel jártam mondhatni jól, addig celeronom volt...de az a jól húzható 450-es :D faxse emléxik már...régi szép idők XD
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 24. 16:21 | galéria | válasz | #13
a +-os jelölgetés a gigaherckergetés(teljesítmény nélkül) után jött, amit nem is tudom melyik processzorgyártó kezdett :)
JTBM  
2007. júl. 23. 10:57 | válasz | #12
A laptopomban egy intel Core2 7300-as proci van, 2GHz, 4MB L2 Cache és 800MHz busz.
A fogyasztása szvsz. azért nem a legkevesebb, mert a laptop kb. 1 órát bír aksin. Igaz persze, hogy nem csak a proci fogyaszt, hanem fogyaszthat még a GPU is. (mobil 8600GT 256MB)
dez  
2007. júl. 22. 22:20 | válasz | #11
dez  
2007. júl. 22. 22:20 | válasz | #10
Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy "az csak hatásvadász marketingfogyás volt, mert valójában pl. a 3000+-os csak 2GHz 'gyors' volt!"?
2007. júl. 22. 20:42 | galéria | válasz | #9
dez, jobb lenne ha a hatásvadász marketing fogással nem jönnél...nem is tudom melyik processzorgyártó is kezdte el a + os jelölgetést..a cyrix mellett..
dez  
2007. júl. 21. 16:34 | válasz | #8
A "Core 2"-ben a kettes nem a magok számára vonatkozik, hanem a generációt jelöli. Mert hogy volt egy olyan, hogy "Core". A magok számára a "Solo", "Duo", "Quad", stb. szócskák utalnak. Az "Extreme" jelölhez 2, 4, később több magot is, mindig az aktuális legnagyobb kapja (hatásvadász marketingfogás).
Akuma  
2007. júl. 21. 11:54 | galéria | válasz | #7
"elsőként egy Core 2 Extreme processzor jelenik majd meg"
"a másodszintű gyorsítótár mérete pedig a négymagos felépítésnek megfelelően magas lesz, 8 MB-ról 12 MB-ra nő."
Most akkor kettő vagy négy magos??

feri79  
2007. júl. 20. 22:15 | válasz | #6
Az alacsony fogyasztás nem csak a hordozható eszközöknél slágertéma mostanság, de a szerverekbe szánt prociknál is. Ha egy cég több szervert is üzemeltet akkor már nem mindegy a villanyszámla sem. Lásd google szerverfarmja, paks nem bírná ellátni árammam (nem biztos, hogy a google, lehet hogy a NASA)
2007. júl. 20. 15:53 | válasz | #5
Az alacsony fogyasztás ne ebben a szegmensben keresd, ez a dolog nem erről szól.
Ha szerinted a fogyasztás a lényeg, vegyél mobil procikat, pl. Santa Rosa alapú Core 2 duo-t, annál tovább csökkentették a fogyasztást (kb. 2 hónapja kapható)

Továbbá vannak az ultra alacsony fogyasztású procik is 1 GHZ környékén pl. az inteltől is.
2007. júl. 20. 15:10 | válasz | #4
off:
Jeee esik az eső!!!! (komárom)
on:
szerintem is
2007. júl. 20. 15:00 | válasz | #3
xD semmivel.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 20. 14:44 | galéria | válasz | #2
a fogyasztás a lényeg...
2007. júl. 20. 14:24 | válasz | #1
kíváncsi vagyok a 65 1 magos az 1 magos 45 nanométeressel hány % al többet tud azonos frekvencián azonos fsb-n stb ...