Túl sokáig tárolja a Google az adatokat
2007. július 19. 09:35, csütörtök
A felhasználók adatainak tárolásáról szóló vitákba bekapcsolódó európai illetékes munkacsoport egyik tagja szerint a Google helyes irányba mozdult az időtartam csökkentésével, de a közeljövőben további kedvezményeket kérhetnek a cégtől.

Hirdetés

A ZDNet Alexander Dix, az Article 29 Data Protection Working Party tagjának nyilatkozatára hivatkozva állítja, hogy a újabb forduló várható az Európai Unió és a Google közötti egyeztetéseknél. A küldött ugyanis elmondta, hogy bár örülnek a korábbi engedménynek, miszerint minden esetben a minimális időtartamig, 18 hónapig tárolják a felhasználók adatait, ez azonban még nem jelenti a vita rendezését.

"Ez mindenképpen előrelépést jelent a korábbi állapothoz képest, ám meg kell vitatnunk, hogy a lépés a végleges megoldást jelenti-e. Nagyon helyes, hogy a Google ebbe az irányba mozdult el" - jelentette ki Dix. Elmondása szerint az nem zavarja a csoportot, hogy a cég minden egyes látogatásnál megújítja az úgynevezett süti fájlokat, hiszen ezek kezelését a felhasználók is beállíthatják saját böngészőikben. Az már más kérdés, hogy a szerveren eltárolt személyes profilok felett nincs ilyen befolyásuk.

A fő problémát azon süti fájlok létrehozása, illetve törlése jelenti, amelyről a felhasználóknak nincs is tudomásuk. Ezzel kapcsolatban a Google már kifejezte együttműködési szándékát, hiszen ígéretet tette arra nézve, hogy 18 hónap után névteleníti a felhasználói profilokat, és legalább közölte, hogy pontosan milyen gyakorlatot követnek. Legnagyobb vetélytársai, így például a Yahoo és a Microsoft még ennyit sem tett meg, igaz a Yahoo nemrég jelezte, hogy néhány héten belül követik a Google példáját és közzéteszik saját terveiket.

A szerveren eltárolt profilból kiderül, hogy az egyes számítógépeket milyen módon használták a keresésekhez, és ezek vizsgálatával további információkat nyerhetnek ki az üzemeltetők. Ezek eltárolása azonban több kérdést is felvet, és a felhasználók jogainak megsértését is okozhatja. A munkacsoport ezért most arra vár, hogy a riválisok is közöljék a részleteket saját gyakorlatukról.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bunny  
2007. júl. 21. 10:40 | válasz | #8
Hangsúlyozom, amit írtam az az átlag vevőről szól, Ő nem olvas utána, nem néz utána. Egyébként annyi információ van már a világban, hogy mindenre nem is lehet odafigyelni, még akkor sem ha az ember tudatos vásárló. Reklám nem rossz dolog, szükséges rossz amit szerintem lehetne jól is csinálni. Elvileg erre törekszik az ilyen intelligens reklám dolog. Emellett valamit nem szabad elfelejteni. Azért vannak dolgok ingyen, mert valaki más fizet érte.
Tudom, ezt nehéz megérteni, és persze majd jönnek fiatalos hévvel emberek, hogy a linux meg én amit írok programot az free, meg az információ köztulajdon, nincs joga pénzt kérni, satöbbi.

A felnőtt valóság viszont az, hogy attól, hogy én ingyen javítom a linux kernelt napi 8 órában a boltban nem adják ingyen a párizsit. Úgyhogy az, hogy valami mégis ingyen van csak úgy működhet, ha az aki megcsinálta valami más módon kerül anyagilag elismerésre. Például a reklámokból. A hirdető úgy gondolja, hajlandó fizetni a weboldalnak azért, hogy kikerüljön a hirdetése, ebből ők megélnek, nekünk meg ingyen itt a weboldal sok jó vagy nem jó infóval. Úgyhogy kutya kötelességünk a reklámokat elviselni, ez van. És ha már el kell/illik viselni, inkább legyen olyan a reklám ami még érdekel is, mint olyan ami csak idegesít.
Én pl. nem kapcsolom/tiltom ki sehol a reklámokat, sőt rá is szoktam kattintani, legyen jó az oldal készítőinek, meg aztán lehet hihetetlen, de találtam már nem is egy hasznos dolgot így hírdetés alapján.
2007. júl. 20. 18:15 | válasz | #7
Mert divat szidni a reklámokat, de tény, hogy ha nem lenne, honnan a bánatból értesülne az átlag ember az új dolgokról?

Lol az internet erről szól? akkor a tv is elég. informatikára mert az érdekel itt egy oldal ami normális és reklám de mégis nézem. De azért ideges lennék ha ezek egy olyan oldalon ugrálnának fel ahová azért megyek hol olvassak cikkeket mint pl sg.
És én döntsek arról mit akarok ne egy gép, vagy egy vállalat. sokaknak a gondolkodás nem megy vagy csak önállóan nem tudnak gondolkodni? és kell aki segít nekik?
remark  
2007. júl. 20. 09:26 | galéria | válasz | #6
De egyebkent ez meg szimpatikus:
"Én pl. örülnék ha a tv-ben a reklámok alatt mondjuk autós, számítógépes, utazásos hírdetések mennének, mert a rendszer tudná, engem ez érdekel."

Pl. ha tudna a rendszer hogy engem nem erdekelnek a reklamok, akkor a szamomra reklam helyett fuggetlen forrasbol szarmazo (ha meg van ilyen) hireket es ismeretterjeszto rovidfilmeket adhatnanak... (a reklam nem szamit ismeretterjeszto rovidfilmnek! :-) )
De amit a rolam tarolt adatok kizarolag az egyik fel meggazdagodasat szolgaljak (ahogy waterman irja #3-ban), addig felejtsenek el...
remark  
2007. júl. 20. 09:21 | galéria | válasz | #5
"Mert divat szidni a reklámokat..."

Az meg egy masik divat lenne akkor, hogy a reklamokat divatbol szidokat divatbol szidjuk? :-)
bunny  
2007. júl. 20. 08:33 | válasz | #4
Alapvetően nem rossz dolog ám az, ha -ha már úgyis beletolják az arcomba - olyan reklámot kapok, ami érdekel is.
Mert divat szidni a reklámokat, de tény, hogy ha nem lenne, honnan a bánatból értesülne az átlag ember az új dolgokról? Tudom, te utána nézel. Ok. Csak él még ebben az országban másik 10M ember, akinek meg kell mutatni, hogy némán itt ez a dolog! És ha ez a dolog olyan témában van, ami érdekel az jó az eladónak, mert eljutott hozzád, mint lehetséges vevőhöz az infó, és jó neked is, mert fiúként nem tampon és menstruációs fájdalom csökkentő reklámokat kell nézned.

Én pl. örülnék ha a tv-ben a reklámok alatt mondjuk autós, számítógépes, utazásos hírdetések mennének, mert a rendszer tudná, engem ez érdekel. Szivesen kihagyom a mosópor, stb-t, menjen az a nőknek, időseknek az inkontinencia betét, stb.

Emellett én pont lesz*rom, hogy mit tárolnak rólam. Nem vagyok bűnöző, úgyhogy ha valakinek az a heppje hogy figyeli mire keresek, hát tegye. Ja persze, most az a divat, hogy személyiségi jogomban vájkálnak. Ehhh ...
2007. júl. 19. 15:15 | válasz | #3
szép új világ.. a tömegek nem emberekből, hanem potencionális pénzforrásból kezdenek állni. az ember mint lény, egy ip-címmé redukálódik és fogyaszt.. aztán, hogy még jobban fogyasszon még figyelik is. jó ám ez nekünk.
Cat  
2007. júl. 19. 13:44 | galéria | válasz | #2
mert igy pozicionálják a hirdetéseket, hogy ki mit lásson, illetve hogy milyen szolgáltatásokat fejlesszenek, mire van igény, mit néznek/keresnek az emberek.
peterx  
2007. júl. 19. 13:15 | válasz | #1
Minek tárolják egyáltalán ezeket az adatokat? Csak foglalja a helyet...