HD DVD - tetemes előny Európában?
2007. július 18. 10:35, szerda
A HD DVD Promotional Group szerint a formátum tekintélyes előnyre tett szert a kontinensen és jelenleg a piac 74 százalékát uralja a nyugati országokban. A tengerentúlon azonban a rivális első helye megkérdőjelezhetetlen.

Hirdetés

A csoport a Gfk piackutató cég adataira hivatkozva állítja, hogy szinte behozhatatlan előnyre tettek szerint a konkurenciával szemben. A cég azonban azóta sem tette közzé ezt a felmérését, és többen máris megkérdőjelezték az állítást, pontosabban a módszert, amellyel a piaci részesedésre következtettek.

Nem tekinthető apró részletnek ugyanis, hogy a felmérésben kizárólag a különálló asztali lejátszókat vették alapul, a végső számokat tehát nem befolyásolták a népszerű konzolok. Márpedig az teljesen nyilvánvaló, hogy a Blu-ray ereje - főleg a mostani kezdeti időszakban - főként a PlayStation 3-ban rejlik, és a konzol alaposan megdobja az eladási mutatókat. Így máris nem olyan egyértelmű a 74 százalék és mindaz a tetemes előny, amit egy ilyen arány jelentene. Mindenesetre a HD DVD Promotional Group máris szinte győzelemként értékeli a lejátszók ilyen arányú megoszlását.


Steve Nickerson, a csoport tagjának számító Warner Bros szóvivője viszont józanul állt a kérdéshez és nyilatkozatában elmondta, hogy tisztában kell lenni azzal, miszerint egyelőre kizárólag az "újítók", vagyis a korán vásárlók jönnek számításba az eladásoknál. "Tömeges fogyasztás nem létezik megfelelő ár nélkül, amely találkozik a többség várakozásával. A DVD esetében csaknem négy évre volt szükségünk ennek eléréséhez, így most már három év is megfelelő eredménynek számítana" - magyarázta a szóvivő, amivel arra utalt, hogy belátható időn belül meg kell kezdeni a további árcsökkentést.

Ez már javában zajlik, hiszen az USA-ban 300 dollárért hozzá lehet jutni a Toshiba HD-E1 lejátszójához, igaz Európában még 400 eurót kóstál a készülék. A Sony BDP-S300 eközben odaát 500 dollárba kerül, míg Európában 900 euróba, ami nem kis különbség - van még mit tenni tehát az igények felturbózása érdekében.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
vax  
2007. júl. 19. 17:03 | válasz | #16
Hát ez se rossz. Valamilyen szinten már müködik a t-online t-home szolgáltatásaként bár igaz az még nem HD minőség.
vax  
2007. júl. 19. 17:02 | válasz | #15
Teljes mértékben igazad van. Erre gondoltam csak rosszul fejeztem ki magamat.
:)

totya4  
2007. júl. 19. 12:26 | válasz | #14
A flash memóriák "picit" drágábbak mint a lemezek (sokkal drágábbak), arról nem beszélve hogy meghibásodási arányuk nagy, azt speciel nem tudom hogy csak azonos terület frekventált olvasásánál is, de írásánál biztos. A jövő az lenne szvsz ha mindenhova kíhúznának lakásig optikát, és olcsón akkora felbontásban amit akarsz olyan filmet és akkor nézel meg amikor és amit csak akarsz - persze az ár szolgáltató függő. Teljesen felesleges 5-600 korongot őrizgetni ha úgyis 5 év alatt max 1-2-szer használsz egy lemezt.
dez  
2007. júl. 18. 22:21 | válasz | #13
Hát igen, ROM kártyák lennének az ésszerűbbek. Viszont a ROM-okat nem fejlesztik ilyen ütemben. Szal lehet mégsem az ésszerűség fog dönteni.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 18. 19:39 | galéria | válasz | #12
Hát sztem az hülyeség, ha mondjuk boltban vehető filmek flash memórián lennének, mert az pazarlás. Többször írható médián olyan dolgok amiket valószínűleg soha nem akarunk törölni? Inkább a flash memóriával kompatibilis csatolású egyszer írható gyárilag beégetős olcsóbb ROM-ok lennének jók erre. Flash inkább a vinyókat, és az RW lemezeket nyírhatná ki, ahol ki is lennének használva a képességei.
vax  
2007. júl. 18. 18:29 | válasz | #11
Ugy kb. 4-5 év mulva csucsra járatódnak és utána már jön a "hosszú haláltusa" a Bd-nek meg a HD-nek.
vax  
2007. júl. 18. 18:27 | válasz | #10
Számadatokat irhattak volna. Szerintem mind a Bd mind a Hd "halálra" van itélve. Talán ezek lesznek az utolsó általánosan használt "porgó-forgó" mozgó médiák. A flash memóriák középtávon "kinyirják" őket.
2007. júl. 18. 17:33 | válasz | #9
Szerintem nagyon kevesen néznek hd filmeket a ps3-on, főként játékra használják. Persze a lehetőség benne van, de mire elterjednek a hozzá való filmek addigra az asztali lejátszók ára is alacsony lesz.
Egyébként engem ez az egész filmzézési mizéria kurvára nem hat meg. Engem az újabb technológiák kizárólag a magasabb tárolókapacitás miatt érdekelnek.
Bár a múltkor letöltöttem egy 1980x1080p felbontású videót és tényleg elképesztő volt a minősége.

2007. júl. 18. 15:24 | galéria | válasz | #8
Már várom azt a pillanatot amikor ezeknek az asztali pc-kbe szán irója 15 ezer lesz egy lemez meg max 1000FT.
2007. júl. 18. 15:23 | válasz | #7
Blu-ray csempészek nincsenek?
Amin ilyen pofátlan a vám, azt előbb-utóbb feketén is kezdik nyomatni...
2007. júl. 18. 15:22 | válasz | #6
Majd a kicsi távolkeleti kezek megoldják ne izgulj...
2007. júl. 18. 15:20 | válasz | #5
nem az a nevetséges szerintem hogy amcsiban 500$ itt meg 9000Euró hanem az hogy még a dollár gyengébb is... ez az abszolút pofátlanság :s :s :s
Axon  
2007. júl. 18. 14:09 | galéria | válasz | #4
400 euró, 900 euró???
Nevetséges!
Majd ha 20 ezer alatt lesz az áruk, akkor elgondolkoznak rajta a vásárlók. Na persze legyenek hozzájuk akciós filmek 990-ért.
avman  
2007. júl. 18. 14:08 | válasz | #3
minek venne bárki is ps3-at? :D
2007. júl. 18. 14:07 | válasz | #2
"Odaát 500 dollárba kerül, míg Európában 900 euróba" Ez akkora szemétség, hogy USA-ba minden sokkal olcsóbb... Több mint kétszer drágább európába!
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 18. 13:58 | galéria | válasz | #1
Minek venne valaki külön BR lejátszót, ha a PS3-ban úgy is van?