Tehetséges videósokat keres a Sony
2007. július 18. 20:35, szerda
A YouTube és más videoportálok rohamos térhódítása nem kerülte el a profi filmipari szakemberek és cégek figyelmét sem, érthető tehát, hogy a vállalatok igyekeznek minél szélesebben meríteni a fiatal amatőr alkotók táborából.

Hirdetés

Jól bizonyítja ezt, hogy a Sony Pictures honlapján már a nemzetközi film- és a szórakoztatóipar esetleges jövőbeni szereplőit és sztárjait keresik. A Crackle.com nevű oldalon a vállalat olyan tehetségeket akar összegyűjteni, akik néhány éven vagy legfeljebb egy évtizeden belül a filmipar és a szórakoztatóvilág meghatározó szereplőivé válhatnak.

A portál az egykori videomegosztó honlapon, a Grouper.com-on alapul, amit a Sony tavaly vásárolt meg. A felhasználóknak lehetőségük van feltölteni saját videoklipjeiket, videóikat, amelyeket egy profi zsűri fog értékelni. A cég rendszeres időközönként, a tervek szerint negyedévenként kiválasztja az éppen legjobbnak ítélt műveket és azok készítőit meghívja Los Angelesbe. Ott a videókat bemutatják a nagyközönségnek és a Sony Pictures filmes szakemberei elmondják róluk a véleményüket. Ezenkívül a fiatal tehetségeknek lehetőségük nyílik ötleteik ismertetésére is.

Aki még ezt az akadályt is sikeresen veszi, annak megvan az esélye arra, hogy a közeljövőben szerződést kötnek vele. A Crackle.com-on a továbbjutásról lemaradók sem maradnak ki, hiszen a tehetséges amatőr filmeseket 10 000 dolláros pénzdíjakkal jutalmazzák. A platform indításakor a Sony Pictures munkatársai már 1000 profi minőségű videót regisztráltak. A versenyben a legfontosabb szempontok az elkészített filmek minősége, mivel vállalat így akar a konkurenseivel, például a Yahooval szemben jobb pozíciókat tud kiharcolni az online videopiacon. A videoportálon ugyanakkor nem lesznek elérhetők sem filmek, sem sorozatok.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás