Az ODF mellett tette le a voksát Japán
2007. július 16. 09:47, hétfő
A szigetország gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztériuma döntése értelmében a japán közigazgatásban a jövőben kizárólag az Open Document Formatot (ODF) fogják használni.

Hirdetés

Japánban eddig azokat a szoftvereket, formátumokat és szabványokat részesítették előnyben, amelyek alkalmazhatók voltak a Microsoft Office irodai programcsomagjában. Az újonnan beszerzendő szoftverekkel szemben viszont már követelmény, hogy minden nemzetközileg elfogadott, nyílt dokumentumformátumot támogassanak. A cél, hogy a jövőben minél egyszerűbbé és gyorsabbá válhasson az adatcsere, valamint az egyes hivatalok közötti munka. Az elfogadott szoftverbeszerzési irányelv az Interoperability Framework nevet viseli.

A nyílt formátumok fejlesztői örültek a hírnek. "Ezzel a döntéssel Japán a világ számára példakép lehet" - nyilatkozta Marino Marcic, az Open Document Format Alliance menedzsere. "Az új beszerzési követelményeknek köszönhetően egy egészséges verseny jöhet létre és így a kis és közepes cégek is új piaci lehetőségekhez, esélyekhez juthatnak" - mondta Masayuki Hayase, a Justsystems nevű cég elnöke.

Mint ismeretes, jelenleg a norvég kormány is fontolgatja, hogy az állami intézményeket törvénnyel kötelezi az Open Document Format (ODF) alkalmazására. Tavaly júniusban Belgium határozott az ODF bevezetéséről. Franciaország és Dánia pedig jelenleg is vizsgálja az Open Document Format bevezetését. Németországban a Bundestag elfogadta a nyílt dokumentumformátumok alkalmazását, igaz egyik mellett sem tette le a voksát. A döntést bírálta Joachim Jakobs, a Free Software Foundation Europe (FSFE) szóvivője is.

Massachusetts amerikai szövetségi állam olyan módosító javaslatot jelentett be, amelynek értelmében a jövőben a Microsoft Office Open XML formátumát is nyílt szabványként kezelnék. Bethann Pepoli, a massachusettsi állami információs technológiai részleg vezetője szerint mindez az jelenti, hogy a jövőben a helyi és megyei hivatalok maguk dönthetnek majd arról, hogy alkalmazzák-e az Office Open XML (OOXML) formátumot dokumentumaik tárolása és megosztása során.

A vita egyébként nemrég ismét fellángolt ezen a területen, ugyanis néhány hete egyes szakemberek és szervezetek már feltették azt a kérdést, hogy szükség van-e egyáltalán az Office Open XML-re? S egyre inkább úgy tűnik, hogy a vita élesedik és a világ az ODF-et, illetve az OOXML-t támogatók táborára szakad szét.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
eax  
2007. júl. 16. 18:52 | válasz | #3
Errol nekem ez a Tanenbaum-idezet jut az eszembe: "A szamitogepes szabvanyokban az a jo, hogy olyan sok van beloluk."
2007. júl. 16. 17:13 | válasz | #2
"Massachusetts amerikai szövetségi állam olyan módosító javaslatot jelentett be, amelynek értelmében a jövőben a Microsoft Office Open XML formátumát is nyílt szabványként kezelnék."

visszavonom nem látják be. Ha minden igaz két opendokumet formátum lessz. 1 ami az ms szabvány meg 1 ami mindenkié....
2007. júl. 16. 17:11 | válasz | #1
Na talán végre az MS is belátja hogy kéne valami egységes formátum és az ő progijaik is szabványosak leszenk másokkal. Szépen lassan de biztosan megszopják ha tovább csinálják a saját hülyeségeiket.