Tovább csökkenhet a PS3 ára
2007. július 15. 16:27, vasárnap
Legalábbis a japán Capcom pénzügyi igazgatója szerint, aki azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Sony még az év vége előtt meglépi ezt. A várakozások szerint a Wii megdöntheti a PS2 eladási rekordját.

Hirdetés

Kazuhiko Abe, a Capcom pénzügyi felelőse az E3 alatt nyilatkozott a Reuters-nek, kiemelve, hogy a Sony még az év vége előtt újra kénytelen lesz csökkenteni konzoljának árát. Mindezt a kereslet további élénkítése és a felzárkózás jegyében kell majd meglépniük, mivel a most végrehajtott hasonló akció nem biztosít elég nagy lendületet.

Abe elmondása szerint a most 500 dollárra csökkentett ár még mindig nem elég kedvező, mivel 20 dollárral meghaladja a legdrágább Xbox 360 változat árát. Ez pedig továbbra is visszafogja majd az eladásokat, bármennyire is hiányzott már ez a 100 dolláros csökkentés. Véleménye szerint a Sony valamikor az év vége felé ismétli majd meg a lépést, hogy újra életet leheljen a forgalomba, még az ünnepek előtt. Mivel eddig a tengerentúlon mind a Wii, mind pedig a Microsoft fejlesztése jobban teljesített, a Sony most kénytelen a felzárkózáson törni a fejét.



Szatoru Iwata, a Nintendo elnöke eközben arról nyilatkozott, hogy a Wii pozícióját nem fenyegeti a PlayStation 3 árcsökkentése, mivel előnyük olyan nagy mértékű, hogy ez a lépést nem befolyásolja igazán az erőviszonyokat. A 250 dolláros árcímke eddig megfelelő vonzóerőnek bizonyult és ez várhatóan a jövőben is így lesz. Elmondása szerint a Wii Japánban és az USA-ban várakozáson felül teljesített, ám Európát sem érheti panasz, mivel az öreg kontinensen is jó eredményt könyvelhettek el.

A játékélmény kihangsúlyozó konzolból márciusig 5,8 millió példányt adtak el és a tervek szerint 2008 márciusára 14 millióra ugrik majd ez a szám. Bár egy kicsit talán túlságosan is optimista előrejelzés, ám Iwata szerint idővel akár még a PS2 fantasztikus rekordját is túlszárnyalhatják - ez utóbbiból az elmúlt egy évtizedben 120 millió darabot adtak el, így van mit behozni. Azt az elnök is elismerte, hogy ez az eredmény eddig elérhetetlennek bizonyult játékrészlegük számára, ám most a Wii révén megvan rá minden esélyük.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2007. júl. 19. 12:23 | válasz | #41
Vagy kimaradt egy "majd'" szócska.
opeca  
2007. júl. 19. 10:15 | válasz | #40
"egy évtized az erős túlzás annak fényében, hogy 2000 márciusától elérhető japánban."
Már miért lenne erős túlzás? 2007-et írunk.
Azt hiszem több mint év és tíz év között nincs olyan erős különbség, bár meg kell említeni, valóban szerencsésebb lett volna pontosan fogalmazni, pl.: "megjelenése óta, az utóbbi hét évben"
Cikkíró, ilyen bakit nem követhet el.
opeca  
2007. júl. 17. 15:30 | válasz | #39
Te szellemileg sérült vagy?
Azok fogalmaznak így, amellett, hogy annyi hülyeséget hordtál össze, amennyit én egy év alatt nem olvasok, különböző fórumokról.
2007. júl. 17. 03:40 | válasz | #38
"idővel akár még a PS2 fantasztikus rekordját is túlszárnyalhatják - ez utóbbiból az elmúlt egy évtizedben 120 millió darabot adtak el, így van mit behozni." egy évtized az erős túlzás annak fényében, hogy 2000 márciusától elérhető japánban.
2007. júl. 17. 03:07 | válasz | #37
nemtom minek árcsökkenés, kit érdekel ,hogy 140 vagy 120e ha nincs rá játék ami miatt megérni megvenni, nem multiplatform dolgokra hanem csak csak ps3 only, idén kari tájt se nagyon tudok ilyen megjelenésről, gran turimos meg metal gear solid még odébb van :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 16. 23:26 | galéria | válasz | #36
Mer ki? :)
Ronny  
2007. júl. 16. 21:19 | galéria | válasz | #35
ha még emklékszik valaki ki volt ő
Ronny  
2007. júl. 16. 21:19 | galéria | válasz | #34
:DDD

egy újabb Ryan Mckean reinkarnáció


dez  
2007. júl. 16. 20:18 | válasz | #33
Azért neked sem okoz nehézséget a szintjére sűllyedés. ;)
2007. júl. 16. 19:01 | válasz | #32
Na megjött az átlagos szellemi szintű konzolos. Kb. pont ilyennek képzeltem eddig is a konzolbuzikat: infantilis és fogyatékos.
Pelyhedzik már a kuki?
Játsz azzal, köcsög!
Az is nagyon jó tud ám lenni! Majd rájössz:)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 16. 17:35 | galéria | válasz | #31
Ezeknél a hírekhez tartozó témákon nincs moderálás? Mert a normál fórumtémakörökben van moderátoroknak topik, de ennél nincs, és hát elkélne egy modi aki kordában tartja az offoló, elgurultgyógyszeres elmebetegeket :)
2007. júl. 16. 17:32 | válasz | #30
kicsapta a kultúra a biztosítékot???
2007. júl. 16. 17:16 | válasz | #29
Látszik a sok kocka faszfej!!!:)
Szánalmas mikor olyan szolja le a konzolos játékokat,akinek fingja sincs az egészhez..
Oh te idióta baromarcu kis tetü,soha nem játszottál még,játszani?! nem is fogtál kezedben controllert,csak ütöd azt a tetü bill-t meg nyomogatod az egered az agyon másolt 600éves szar klonjaiddal amiket letöltesz - masolsz mert képtelen lennél megvenni eredetiben holott nektek tetves pc-s buziknak még olcsobb is a jaték mint nekünk konzolosoknak uh a pofád tedd takarékra..
De talán azért sírsz mert ti soha nem fogtok kapni ezekböl a játékokból,amikkel mi szórakozunk..LOL
Leszarom ha irigy vagy,a te bajod..
Fuh de szájba baszott meleg van..
Itt amugy ennyire alacsony az átlagéletkor?
Vagy csak mindenki csicskulja a másikat?

Have a nice day kocka faszfejek!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 16. 13:43 | galéria | válasz | #28
"Megvannak ugyanazok IS, meg egy csomó tök erdeti, jól kidolgozott (játékélményben) játék, amiket nem kapkodva dobnak össze..."
Igen és ezek minden platformon ugyanúgy megvannak, csak nincsenek annyira reklámozva.
dez  
2007. júl. 16. 13:39 | válasz | #27
Nem, 7.
"The PlayStation 2 (abbreviated "PS2") is Sony's second video game console, the successor to the PlayStation and the predecessor to the PlayStation 3. Its development was announced in March 1999, and it was first released in Japan on March 4, 2000, in North America on October 26, 2000 and in Europe on November 24, 2000." link
dez  
2007. júl. 16. 13:36 | válasz | #26
Tényleg innovatív, de csak félig. Új fajta irányítás, de a hw előző generációs. Ja, meg mondjuk az is új, hogy a lemeze semmivel sem kompatibilis, így nem egyszerű a másolás...
dez  
2007. júl. 16. 13:33 | válasz | #25
Megvannak ugyanazok IS, meg egy csomó tök erdeti, jól kidolgozott (játékélményben) játék, amiket nem kapkodva dobnak össze...

A többivel egyetértek.
opeca  
2007. júl. 16. 12:57 | válasz | #24
Lehet itt szidni a Wii-t meg minden, de akkor is a leginnovatívabb megoldással, a Nintendo rukkolt elő.
Ahhoz aztán nem kell semmi zsenialitás, hogy belegyömöszöljem a bika vasat egy dobozba, aztán 600 dollárért árusítsam a krumpliszsák mellett is.

Az meg különösen tetszik, amikor a Nintendot halottnak titulálják :-)
De úgy tűnik ez a Nintendo annyira mocskos halott, hogy simán lealázta mind a Microsoftot, mind pedig a Sony-t :-)

barret  
2007. júl. 16. 12:54 | galéria | válasz | #23
"idővel akár még a PS2 fantasztikus rekordját is túlszárnyalhatják - ez utóbbiból az elmúlt egy évtizedben 120 millió darabot adtak el, így van mit behozni."
Hmm 10 eves lenne a ps2?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 16. 01:39 | galéria | válasz | #22
Konzolokat nem kell ismerni, a játékokat elég, ugyan az minden.

Nem kell sok idő megtalálni a jó játékokat, pl én úgy csinálom, hogy az óriási hypeos, "údeleszopom magam milyen grafikája van bazze, ez kurvajó játék lesz" játékokat ki sem próbálom, mert tudom hogy grafika van benne, és semmi más unalmas szar. Ha meg az első megérzés nem jönne be, 10 perc játék után tudom hogy van e benne valami, vagy megint egy nagy nulla.

Mellesleg a mainstream játékokról előre lehet tudni hogy nem lesz nagy szám, mert csak a grafikára alapozott szájbarágott reklám miatt lesznek sikeresek(pl az utóbbi nfs-ek).
dez  
2007. júl. 16. 01:10 | válasz | #21
"És ugyanezért az ugyanolyan grafikaminden játékok a konzolokra is."
Ezt én nem mondanám. Szerintem nem is nagyon ismered a konzolokat. :)

Jó, hogy te megtalálod a jó játékokat, másnak nem feltétlenül van erre ideje.
dez  
2007. júl. 16. 01:07 | válasz | #20
"A japánok tényleg ilyen hülyék?? Szar konzolt képesek venni, szar játékkínálattal és mind ezt azért mert japán."
Ez hamarosan megváltozik, és ők elő akarják segíteni ezt a változást...

"Pff Wii egy nevetséges szar, az N már az N64 óta halott."
Azért a Wiin keresett "pár" milliócska kicsit feléleszti őket...

"ráadáskép a Ps1-es játékok folytatásai Ps2 nagy szarok lettek, nagyot csalódtam a Ps2-ben, és még így is sikeres a Sony hát persze, mert PlayStation."
Nem ismerem a PS1-es játékokat, és azok folytatásait sem nagyon, viszont találkoztam jópár igencsak jó játékkal PS2-n, kár, hogy ezeket - úgy tűnik - nem ismered.

"Elmondanék neked még egy titkot, vannak Dreamcastos gammák amik szarrá alázzák azt a hihetetlen csúcsgrafikájú Ps2 (pedig a DC 2002 óta gyakorlatilag halott), és hogy mi a titok nyitja a Dreamcast könnyen programozható, a Ps2 meg nem és ez meg is látszik mind két gépen, az egyiknél csupán 3 éves ciklus alatt produkáltak olyan grafikát amit a Sony 4-5 év alatt."
Ez nem titok, hanem hülyeség. :) PS2-m és DC-m is van/volt, és a DC egy sokkal gyengébb hw, sokkal egyszerűcskébb játékokkal, mint a PS2. Jobb lesz, ha kicsit jobban körülnézel PS2 tájékon...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 16. 00:13 | galéria | válasz | #19
És ugyanezért az ugyanolyan grafikaminden játékok a konzolokra is.
A kivéve részhez meg a stratégiákon kívül a szimulátorok, meg az mmo-k, és a többi is hozzátartozik, ami megint csak nincs konzolon.

Én nem unom a pc-t, mert meg tudom találni a jó játékokat, a sok szar között, te nem tudod, sajnállak hogy nem jöttél rá hogy nem csak az agyonreklámozott tömegszarokat kell kipróbálni, de akkor hülyeségeket ne írjál.
2007. júl. 15. 23:03 | válasz | #18
:DDD Zalaegerszegre hozzák őket hamarosan javítani a csekmeteket, ha igaz a pletyka. :DD Volt itt már sima Xbox gyártás is szóval nins kizárva.
2007. júl. 15. 22:58 | válasz | #17
sigh....a Ps2 meg még mindig sikeres és veszik a Dreamcastod meg már sehol sincs.....-ásítás- akkor, hogy is van ez? A Ps3 meg jobb lenne ha belehúzna,mert szeretnék már venni egyet,de még mindig nem látom, hogy megérné...:)
2007. júl. 15. 22:49 | válasz | #16
Tudom sok a "szar", de erre nincs más szó.
2007. júl. 15. 22:46 | válasz | #15
A japánok tényleg ilyen hülyék?? Szar konzolt képesek venni, szar játékkínálattal és mind ezt azért mert japán. Pff Wii egy nevetséges szar, az N már az N64 óta halott. Jönnek a casual játékaikkal, és a PlayStation 2 könyörgöm egy rahedli szar, nehezen programozható 6 év alatt tudták kihasználni a gép 80%-át. A Sony ku..ára el van szállva magától, azt hiszi egyszer alkotott valami nagyot (ami valljuk be tényleg nagy volt) PSX és az óta azt hiszik ők, kakiklták a spanyolviaszt, ráadáskép a Ps1-es játékok folytatásai Ps2 nagy szarok lettek, nagyot csalódtam a Ps2-ben, és még így is sikeres a Sony hát persze, mert PlayStation.
Dez: „A PS2-re vannak olyan játékok, amik mai szemmel is egész szépek, mivel amikor megjelent, a többiek előtt járt.” Elmondanék neked még egy titkot, vannak Dreamcastos gammák amik szarrá alázzák azt a hihetetlen csúcsgrafikájú Ps2 (pedig a DC 2002 óta gyakorlatilag halott), és hogy mi a titok nyitja a Dreamcast könnyen programozható, a Ps2 meg nem és ez meg is látszik mind két gépen, az egyiknél csupán 3 éves ciklus alatt produkáltak olyan grafikát amit a Sony 4-5 év alatt. Szánalom. A Wii-t pedig inkább nem részletezném, kb. PSX-re értelmesebb játékok, vannak. Egy dolognak örülök most, hogy a Sony az exkluzívai nagy részét elvesztette, végre kezd olyan lenni, mint Ps1-es fénykorában, szorgalmas és hála a jó égnek nem folytatásokkal akarják elcsábítani a vásárlókat, hanem teljesen új játékokkal. Reméljük olyan, leszel mint a 32 Bites.
Egy normális játékkínálattal rendelkező gép van a piacon, még pedig X-box 360, ott viszont csak a gép egy rakás kaki, pedig ha a hardver stabil lenne…. Mi marad PSP (hordozható Ps2), vagy Nintendo DS. Szép kis jövő.

kvp  
2007. júl. 15. 20:46 | válasz | #14
"én a wii irányításával se vagyok annyira kibékülve...
rövid ideig még ok...de hosszútávon tuti megunja az ember"

Szerencsere van hozza classic controller is. (ugyanolyan mint a ps-eken)

Viszont pc-re meg mindig ott vannak a strategiai jatekok, az mmorpg-k, jonehany fps es az osszes regi jatek az elmult 30 evbol.
dez  
2007. júl. 15. 20:08 | válasz | #13
De, azt is. Ezért uncsi a PC. :) (Kivéve stratégia, stb., amik tipikusan PC-s játékok, de azon belül nem teljesen ugyanaz a célcsoport.)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. júl. 15. 19:58 | galéria | válasz | #12
Mer a csúcsgrafikával ellátott 0 játékokat nem...
2007. júl. 15. 19:47 | válasz | #11
én a wii irányításával se vagyok annyira kibékülve...
rövid ideig még ok...de hosszútávon tuti megunja az ember

dez  
2007. júl. 15. 19:20 | válasz | #10
A Nintendo elnök meg egy kicsit el van szállva. Hol lesz a Wii pár év múlva? A PS2-re vannak olyan játékok, amik mai szemmel is egész szépek, mivel amikor megjelent, a többiek előtt járt. Eközben a Wii-s játékok már ma is egyszerűcskén néznek ki, ahhoz képest, hogy új. Bár ott nem a grafika a lényeg, na de azért mégiscsak számít a dolog.
2007. júl. 15. 19:17 | válasz | #9
az előző árcsökkentés nagyon bejött..
az E3on bemutattak jópár fincsi dolgot ps3ra..
és ha ezt megfejelik még 1 árcsökkentéssel akkor tuti befutó lesz a ps3 is:)
tegnap volt lehetőségem kipróbálni:) és hát emg kell hagyni:) gyönyörű a látvány
és az irányítás is egész jól ment..ahhoz képest h sose szoktam ps kontrollerrel zúzni. röviden összefoglalva jó darab

dez  
2007. júl. 15. 19:16 | válasz | #8
De: bár az ár marad, de már többet kapunk érte: + 2 játák, + 2. kontoller:
2007. júl. 15. 18:36 | válasz | #7
Es persze ugyesek, meg van love megmenteni...
2007. júl. 15. 18:26 | válasz | #6
Nem lesz, már az. Persze, ha ügyesek, még megmenthetik. Főleg, ha továbbra is megdöglik minden második xbox.
Ronny  
2007. júl. 15. 17:44 | galéria | válasz | #5
bukés lesz ez
2504  
2007. júl. 15. 17:15 | válasz | #4
sajnos ez így van.
2007. júl. 15. 17:14 | válasz | #3
és persze ebből mi semmit nem fogunk érzékelni...marad itthon 140 rongy körül...
xbox meg már van 70ér..

2007. júl. 15. 17:06 | galéria | válasz | #2
Persze, a belsős stúdióik majd tuti multiplatform játkokat fejleszteni
Zedas  
2007. júl. 15. 17:04 | válasz | #1
"Tovább csökken"!? Jelenleg csak USÁban csökkentik, és ott is csak a készlet erejéig (aztán a 80Gb-s verzió ismég 600$), úgyhogy kb. a SONY ott szivat mindenkit ahol tud.

Nem baj, szépen átköltözik legalább az összes exkluzív fejlesztőjük multiplatformra, a PC-seknek is lesz mivel játszani...