Kamerás sisakokat kapnak a brit rendőrök
2007. július 13. 23:46, péntek
A brit belügyminisztérium összesen 4,5 millió euró értékben különleges fejfedőt szerez be, amelyek a bűncselekmények visszaszorításában és felderítésében kaphatnak majd nagy szerepet.

Hirdetés

A döntés értelmében azonban nem minden brit rendőr kap kamerás sisakokat, azokból egyetlen darab ugyanis meglehetősen sokba, 2500 euróba kerül. A kamerák rögzíteni fogják az adott rendőrök szolgálatban eltöltött idejének minden egyes másodpercét, nemcsak a képet, de hangot is. Így pontosan nyomon követhető lesz, hogy például egy járőrözés alatt a rendőr mit látott vagy hallott, ezáltal sokkal egyszerűbb lesz az esetleges vitás esetek kivizsgálása, későbbi rekonstruálása.

A rendőröknek emiatt kevesebb időt kell majd tölteniük a papírmunkával, a tanúk felkutatásával és így több idejük jut a valódi bűnmegelőzési tevékenységre. Ezenkívül a járőröknek mind a két keze szabad marad és semmi sem akadályozza majd a felvételek elkészítését, ami a hagyományos kamerás mobiltelefonokkal vagy videokamerákkal rögzített videók készítésekor eddig bizony gyakran előfordult.

Tony McNully brit belügyminiszter egyébként kijelentette, hogy a rendőrség a kamerás mobil készülékek alkalmazásával mindent elkövet, hogy megakadályozza és kiszűrje az antiszociális magatartásokat és az erőszakos bűncselekmények elkövetését.

Ráadásul a politikus szerint a kamerás sisakok egyfajta megelőzést is szolgálnak majd, ezt megerősítették az eddigi tapasztalatok is. A jelenleg is alkalmazott kamerás sisakok akár 400 órányi filmfelvételt is tudnak tárolni a beépített merevlemezeiken. Az elemek 12 órás működést tesznek lehetővé. A rendőrök bármikor megnézhetik vagy visszajátszhatják az éppen vagy korábban felvett anyagokat. A szakemberek már azt tervezik, hogy ezeket a videókat valós időben megkaphassák a rendőrkapitányságok és a bevetési járművek, illetve a mozgó parancsnoki pontok is. Emellett a megoldás használható a rendszámok feljegyzésére, a bűncselekmények, például egy baleset vagy egy helyszínelés dokumentálására.

A brit belügyminisztérium követelményei egyébként meglehetősen szigorúak. A kamerás sisakoknak könnyen kezelhetőknek, nagy jelerősségűnek, nagy hatótávolságúnak, a rögzített anyagnak pedig konvertálás nélkül bármilyen számítógépes vagy asztali DVD-lejátszóban megtekinthetőnek kell lennie. Emellett elvárás, hogy a felvételeket ne lehessen módosítani vagy törölni és a merevlemezt is csak azután lehessen formázni, ha az adatok átjátszása egy másik adathordozóra megtörtént. A bizonyítékként nem szolgáló videókat ugyanakkor egy hónap után törlik.

A brit belügyminisztérium nyilvánosságra hozta a alkalmazási szabályokat is. Ezek közé tartozik, hogy a rendőröknek lehetőleg a teljes eseményt rögzíteniük kell. A rögzítést le kell állítani, ha a járőrök egy házba vagy lakásba lépnek be és mindenkivel közölni kell, hogy kameráznak. Kivételt képez ez alól, ha egy állampolgár csak valamit kérdez. Így biztosítva van, hogy a járőrök ne hamisíthassák meg a felvételeket, vagyis őket, a munkájukat is könnyebb ellenőrizni.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 28. 14:10 | válasz | #41
Szerintem is hatalmas ötlet persze csak ha úgy meg lehet oldani a viselését,hogy ne akadájozzon a munkában.
És mindjárt van egy hátul ütője,vége a lógásnak.
2007. júl. 20. 19:14 | válasz | #40
DVD-n kiadták, úgyhogy nagyon messze van a betiltástól.
2007. júl. 18. 10:41 | válasz | #39
Ha már rendörállamról van szó akkor mindenképpen idepasszol az Equilibrium
cimu film is. Úgy tudom Magyarországon be lett tiltva és nem adták le a mozikban pedig nagyon ott lenne a helye. Kb. az a story mint az 1984-ben. Nagyon ajánlom mindenkinek megtekintésre mert rohamosan ebbe az iranyba haladunk. Equilibrium
2007. júl. 16. 11:37 | válasz | #38
Nos, a rendőrség nem ítélkezik....az a bíróság dolga. A bűnöző felmentése meg az ügyvéd dolga. Őt útáljátok, ők engedik ki a salakot amit nagy nehezen összefogdosunk....Ez a magyar demokrácia, ahogy kedves Duke is előadta a k.rvaanyázós sztoriját úgy bárki letagadhat bármit velünk szemben, de a kamerával kicsit másabb a helyzet.
2007. júl. 16. 08:59 | válasz | #37
itt nem a megvesztegetésről van szó...
amugymeg orvosi igazolást szerzett a drága és ezzel úszta meg a dolgot!
szóval mondom a rendszer mint olyan kompletten hibás
eax  
2007. júl. 15. 21:47 | válasz | #36
? Milyen indoklassal? Masodfokon is?
Nem vagyok tul tajekozott az arfolyamokat illetoen, de valahogy ugy erzem, hogy a bolti betorest muveloknek (ahova felteszem, minden este zaraskor jon a penzszallito, igy ~100K HUF-nal lenyegesen tobbet nem tudnak elvinni, hacsaknem ekszer- vagy IT-boltrol van szo) nincs annyi tokejuk, hogy a komplett birosagot megvesztegessek.
2007. júl. 15. 14:19 | válasz | #35
eax

csak 1 gáz van!! Hozzánk (boltba betörtek) 2éve... kamera minden volt a betörő (aki a kisebbség jeles képviselője volt) még bele is vigyorgott! persze a megdönthetetlen bizonyíték ellenére (kezén lévő sérülések,kamera) a drága bíróság felmentette!
ergó: hiába van neked jó technikád (bekamerázott közterek stb),hogyha a büncselekményt elbíráló szerv korrupt semmire se mész vele :PP [szar az élet]
eax  
2007. júl. 15. 13:11 | válasz | #34
Ezt remelem azutan is igy fogod gondolni, amikor este az utcan 3, bizonyos kisebbsegi csoportba tartozo, gyanusan viselkedo egyen odajon hozzad baratkozni, majd csendben tavoznak - ok ne'mi keszpenzzel, oraval, mobiltelefonnal, te pedig 8 napon tul gyogyulo fejserulesekkel, es bizonyitek hianyaban nem tehet senki semmit? Ugye, akkor milyen jo lett volna, ha lett volna kamera? De nem lesz, mert az ilyen 1984-ezo zsenik ezt ott akadalyozzak, ahol tudjak. Koszonjuk.
2007. júl. 15. 01:59 | válasz | #33
Joguk már túl sok is van, de szép lassan több és jobb eszközük is lesz, mint joguk...
2007. júl. 15. 01:57 | válasz | #32
Hát pedig BP (egyre) több területén nagyon komoly kamerarendszerek vannak. Olyan minőségben rögzítenek, hogy utólag a felvételről pillanatok alatt bármit kinagyítanak úgy, hogy tisztán kivehető 100m-ről is, hogy ki volt az illető. Ráadásul éjszaka sem mondanak csődöt. Ezek nem holmi webcam-ek, hanem professzionális kamerarendszerek.
duke  
2007. júl. 14. 19:36 | válasz | #31
Peldaul csorbul a buntetlenul lekurvaanyazhatom a rendort -hez valo jogom.Mert amig nem volt ra tanu addig utolag nyugodtan letagadhattam,de most mi lesz,ezzel az alapveto allampolgari jogommal,ha hang es kepfelvetel bizonyitja hogy megtortent.Kerdem en mive lesz igy a vilag ??
2007. júl. 14. 19:26 | galéria | válasz | #30
És itt mégis milyen szabadságot adsz fel?

Ugyan az lesz a felvételen amit a rendőr amúgy is lát szal nem értem mi a gond?
Ronny  
2007. júl. 14. 18:51 | galéria | válasz | #29
a mostani rendszer is működik. Semmi szükség a már így is túl terebélyes állami szervek kezébe a kelleténél több jogot adni.
duke  
2007. júl. 14. 17:50 | válasz | #28
"A pesti belváros szarrá van kamerázva. De nem ám úgy mint Angliában! Nálunk tele az utca rejtett kamerákkal is. "

Kamera itt ott mindenhol,de amikor tenyleg kene akkor kiderul,hogy total szar hasznalhatatlan minosegben rogzitenek.Igy nem er az egesz semmit.Alacsony felbontasu feketefeher homalyos felvetelek vannak.Hamar ugyis kameraznak akkor legalabb lenne hasznuk.Minimum Hd felbontasu szines ejszaka is lato 30 frame/s kamerak kellenenek.
2007. júl. 14. 17:02 | válasz | #27
"hogy megakadályozza és kiszűrje az antiszociális magatartásokat"

csak a parlamentbe ne engedjek be
remark  
2007. júl. 14. 16:45 | galéria | válasz | #26
1984-ben leirt "allamrend" nagyszerusege az szerintem az, hogy nemcsak azt ertek el hogy azt csinalod amit mondanak, de gyakorlatilag a nepesseg nagyon kis szazalekatol eltekintve, senkinek eszebe se jut az elvarttol elteroen gondolkodni (lasd: gondolatrendorseg).
Nem csak feltetel nelkuli engedelmesseget ertek el, hanem az onallo gondolkodas es velemenyalkotas kepesseget is sikeresen elvettek az emberektol.
Ez utobbi nehany esetben ma is igy van.
2007. júl. 14. 16:29 | válasz | #25
Azt persze senki sem említi, hogy így nem tudsz handabandázni a rendőrök ellen később a bíróságon, meg hazudozni össze-vissza, hisz dokumentálva van minden.
Azt hiszem kellene ilyen ide is, főleg ha a közelmúlt két-három zajosabb eseményét nézzük.

2007. júl. 14. 15:03 | válasz | #24
1984 Orwell eggyik műve, gyak. rendőrállam, mindent tudnak rólad, jobban ismernek mint te magad. Nincs titkod az állam előtt.. azt teszed amit mondanak vagy...
2007. júl. 14. 14:44 | válasz | #23
Vki mondja már el mit jelent itt az 1984 kifejezés?
2007. júl. 14. 13:48 | válasz | #22
jó persze tulzás volt amit írtam... de van benne azért valami! Mert ha továbbgondolod az egyén teljes anonimitása eltűnik -> vagyis jelenesetben a hatóság teljes bizonyossággal tudja,hogy mit csinálsz! Addig rendben van a dolog,hogy a bűnözőket elkapják, rendőröket ellenörzik! De mint minden jó dolgot eztis el fogja ba**ni az emberiség és eztis saját céljaira fogják egyesek felhasználni
kvp  
2007. júl. 14. 13:40 | válasz | #21
"Ezt hogy erti a sisak minjart dvd-re irja,na erdekesek lesznek a zsaruk fejukon egy dvd iroval.Igy konnyu lesz kiszurni mondjuk a tomegbe elvegyulo alcazott rendoroket is."

Valoszinuleg mpeg2-es vagy mpeg4-es flash alapu rendszer lesz. Ezeket egy usb-s memoriakulcskent be lehet dugni szinte barmilyen lejatszoba es meg lehet nezni a felvetelt. Az otlet egyebkent nem uj, eddig csak az amerikai rendorok autoiban volt ilyen kamera. Viszont szemely szerint egy rendoron sokkal jobb helye van egy kameranak mint a falon, mivel a rendort konnyebb kiszurni... es tenyleg nem lehet igy semmiben felrebeszelni. (tehat sem a rendor, sem a vadlott nem gyanusithato hamisan)
2007. júl. 14. 12:23 | válasz | #20
Bocs, az uccsó mondat Mark Twain
2007. júl. 14. 12:23 | válasz | #19
Na hát nem azért de nálunk is simán 1984 van. Komolyan. A pesti belváros szarrá van kamerázva. De nem ám úgy mint Angliában! Nálunk tele az utca rejtett kamerákkal is. Gondoljunk csak Kármán Irénre... Ha van vki aki a fórumozók közül arra felé lakik az elmondhatná: Tudja hogy merre vannak a kamerák?

Aki a biztonsága érdekében feladja a szabadságát előbb-utóbb mind a kettőt elveszíti.
Tripax  
2007. júl. 14. 11:57 | válasz | #18
Egy bordélyház razziánál, viszont nem kell kikapcsolni.
2007. júl. 14. 11:53 | válasz | #17
tudod személyiségi jogok... meg 1984.. meg az ehhez hasonló dolgok miatt kell kikapcsolni.. bár abszolút nem értem miért.. ha nincs titkolnivalóm akkor miért kellene félnem attól hogy valaki felvegye azt amit lát.. nálam max rumlit találnak :D

Petruszvaldesz: Húzz zsákot a fejedre és úgy közlekedj az utcán, még a végén meglát valaki, vagy jajj! le is fényképezhet egy túrista csoport mikor egy akármi előtt sétálsz el.. vagy egy étteremben le akarom kapni mobilommal a párom mert csak.. és te ott ülsz a háttérben.. engedélyt kellene kérnem tőled? sztem nem.. ennyi erővel azt kellene tennie minden műsornak ami külső helyszínen forgat hogy statisztákat szerződtet csak azért hogy élő helyszín benyomását tükrözze a felvétel.. :P te sem gondolhatod komolyan amit írtál..
duke  
2007. júl. 14. 11:52 | válasz | #16
"konvertálás nélkül bármilyen számítógépes vagy asztali DVD-lejátszóban megtekinthetőnek kell lennie"

Ezt hogy erti a sisak minjart dvd-re irja,na erdekesek lesznek a zsaruk fejukon egy dvd iroval.Igy konnyu lesz kiszurni mondjuk a tomegbe elvegyulo alcazott rendoroket is.
duke  
2007. júl. 14. 11:44 | válasz | #15
"alkalmazásával mindent elkövet, hogy megakadályozza és kiszűrje az antiszociális magatartásokat és az erőszakos bűncselekmények elkövetését."

Hat ez nalunk jol jonne,hogy ha megakadalyoznak a rendorok,eroszakos antiszocialis viselkedeset.De sajnos nalunk nincs ilyen torekves.
2007. júl. 14. 11:44 | válasz | #14
Ja, mikor bemegy a lakásba, akkor ki kell kapcsolni, de miután átlépi a küszöböt a lakó jól lepuffantja, mert ugye lehet, h. bűöző bújkál ott. Ekkor meg annyi a bizonyítéknak, mivel nem lett az eset rögzítve.
2007. júl. 14. 11:31 | válasz | #13
a központban meg röhögnek rajta
2007. júl. 14. 11:31 | válasz | #12
és ha kis dolog van,honnn tudja a rendőr,hogy hova kell célozni?
2007. júl. 14. 11:29 | válasz | #11
Akkor ki se menj az utcára... :P
2007. júl. 14. 11:18 | válasz | #10
nanee ez már több a soknál!!! Ez személyi jogok megsértése... az én pofámat ne rögzítse senki engedélyem nélkül!
joebacsi-nak igaza van 1984 :(
2007. júl. 14. 10:12 | válasz | #9
Azért nem. Elég feltűnő ha megszakad a kép és ha nem egy ház vagy lakás ajtó előtt van, akkor azért kérdőre vonhatják, hogy miért is kapcsolta ki.
2007. júl. 14. 09:56 | galéria | válasz | #8
"A rögzítést le kell állítani, ha a járőrök egy házba vagy lakásba lépnek be"
tehát bármikor ki tudják kapcsolni, amíg átadja a pénzt a koma :-)

2007. júl. 14. 09:47 | válasz | #7
kamera mellé kapnak egy kis fülhallgatót is, amin mondják a rendőrnek, hogy épp mit kell csinálnia. így nem kell erőlködni, hogy az amúgy sem túl magasz szintű rendőrképzést elfogadható szintűvé tegyük. Elég egy 2 hetes katonai kiképzés, ahol megtanítják a rendőröket engedelmeskedni...
saba30  
2007. júl. 14. 08:57 | válasz | #6
Legalább védve vannak a rendőrök, ha alaptalanul vádolják őket. Nálunk is jól jönne, akár korumpálhatóság miatt is.
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 14. 06:55 | galéria | válasz | #5
Ez van. Viszont a kamera használója tuti beazonosítható . . .
2007. júl. 14. 03:38 | válasz | #4
nem ülhetsz egyedül egy padon, mert az eléggé befordulós gyanús antiszoci, tudod mintha épp dorogos önrobbantó bűnöző lennél :)))
Ronny  
2007. júl. 14. 00:50 | galéria | válasz | #3
"antiszociális magatartásokat"

nohát, az meg micsoda?

joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. júl. 14. 00:41 | válasz | #2
1984
dawinD  
2007. júl. 13. 23:53 | válasz | #1
sexyn néz ki