![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A Samsungé a második Blu-ray - HD DVD kombó
2007. július 12. 17:41, csütörtök
A Samsung Hamburgban jelentette be, hogy még idén elkészülnek saját kombó meghajtójukkal, amely sorrendben a második lesz a piacon, ám jóval kedvezőbb áron érkezik az első fejlesztésnél.
Nem véletlen a bejelentés helye, ugyanis a Samsung az első körben éppen Európában indítja útjára a kombó asztali lejátszót, amely mindkét formátum interaktív menüjét (HDi és BD-Java) is teljes mértékben támogatja, ezzel még inkább vonzóvá válik az LG fejlesztésével szemben. És akkor még nem beszéltünk az árról, amely komoly csapást mérhet nemcsak a dél-koreai riválisra, de a többi gyártóra is, akik egyelőre ragaszkodnak egyik vagy másik formátumhoz. ![]() Samsung BD-UP5000 A BD-UP5000 ugyanis a tervek szerint mindössze 400 eurós áron debütál majd, ami alig 600 dollárnak felel meg. Tekintve, hogy az LG januárban 1200 dollárért árulta saját meghajtóját és a legtöbb Blu-ray lejátszó még most is jóval többe kerül, a Samsung lépését arculcsapásként értékelhetik, ami alaposan felbolygathatja a piacot. Ráadásul mivel az öreg kontinensen jelenleg nem túl nagy a választék, a vásárlók jelentős része dönthet az új asztali meghajtó mellett, amely kompatibilitásával és árával még jó ideig a legjobb választás lehet. A PC-s kombó meghajtók terén még szegényesebb a kínálat. Tavasszal egyedül a Hitachi-LG közös fejlesztéséről érkezett hír, a többi gyártó nem kapkodja el a dolgot - vagy saját tábora gyors győzelmében reménykedik. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|