Online rekordot döntött a Live Earth
2007. július 8. 13:51, vasárnap
Az MSN tájékoztatása szerint a világ számos nagyvárosában egyazon napon megtartott rendezvénysorozat több mint 15 millió adatfolyamon (streamen) keresztül jutott el a felhasználókhoz, ami új rekordot jelent.

Hirdetés

A portál világrekordként számolt be a 15 milliós eredményről, azt azonban mindenképpen hozzá kell ehhez tennünk, hogy ez nem feltétlenül jelent 15 millió látogatót. Az egyes adatfolyamokat ugyanis leállíthatjuk és azonnal újraindíthatjuk, így rögtön megnöveljük a találati eredményt. Az MSN.com a koncertsorozat lezárultát követően elérhetővé teszi az összes felvételt, így várhatóan tovább emelkedik majd ez a szám.



"Ma történelmet csináltunk. Több mint 15 millió streamen keresztül tettük lehetővé az internetezők csatlakozását, ezzel pedig megdöntöttünk az internetes műsorszórás eddigi rekordját" - magyarázta Joanne Bradford, a portál működéséért felelős alelnök. Érdekes, hogy az első beszámolókban még 9 milliós adatot közöltek új rekordként, ez az adat nyilván még nem jelentette a végleges eredményt a koncertek napján, azaz szombaton. A korábbi rekordot egyébként a 2005-ös Live 8 tartotta, amely során az AOL akkori tájékoztatása szerint 5 millió felhasználót regisztráltak, ez azonban valóban a nézők számát jelentette, nem pedig a streamek összességét.

A mindkét rendezvényért felelős Control Room már 2005-ben azt tapasztalta, hogy a nézettség különösen a koncertek utáni néhány napban ugrott meg, főleg amikor elektronikus levelekben hívták fel egymás figyelmet az internetezők a felvételek elérhetőségére. A Live 8-at követő hat hét például 100 milliós eredménnyel zárult, ezt most a Live Earth a várakozások szerint háromszorosan is meghaladja majd.

A koncertek egyébként Sydneyben indultak, majd Tokión, Hamburgon és Londonon át New Yorkban folytatódtak. Az eseményen szerepet vállalt Al Gore korábbi alelnök is, aki az elmúlt években elsősorban a klímaváltozással kapcsolatban hallatta hangját.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 09. 12:47 | válasz | #7
yep
Csak az a baj, hogy ratyi a hangminőség.
shabba  
2007. júl. 09. 00:08 | válasz | #6
Már elérhető. Pl. az Artists menüben megvárod amíg betölti a playlistet, ami úgy 1-2 perc és utána lehet válogatni akár az előadott számok szerint is.

Egyébként elég profin meg van csinálni, délelőtt belenéztem és teljesen folyamatosan akadás nélkül működett, talán 1x volt hogy megfagyott a stream 1-2 mp-re. Az hogy végre előadó és szám szerint rendesen mint egy Video on Demand kínálatban lehet válogatni kifejezetten jó működést ad. Ráadásul a streamekben gond nélkül lehet akár előre és hátra is tekerni.

Az elmúlt évek live közvetítéseihez képest a bitráta is szépen nőtt, az több évvel korábbi 1-200 kbps-es bélyeg nagyságú csupán live stream, szépen felfejlődött az évek során egy végre 1 Mbps fölötti bitrátájú VoD kínálattá. Most már tényleg csak a bitráta az ami csiszolni kell, de jővőre amikor még nagyobb bitráta lesz(talán 2Mbps) már jóval közelebb lesz minőségben akár teljes képernyőn is egy TV szintű műsorfolyamhoz. 2009-re meg szinte biztos hogy ez már teljesülni fog 2 Mbps fölötti bitrátával, 2010-től meg szerintem már talán elindul a minőség a HD irányába.

Azért kíváncsi lennék az Akamai részéről valami sajtóhírre hogy terhelődött a CDN hálózatuk, ahogy nézem tracert alapján tőlük jön a video stream.
2007. júl. 09. 00:06 | válasz | #5
Nemtom, de a lába furcsán fest
2007. júl. 08. 23:47 | válasz | #4
Az MSN.com a koncertsorozat lezárultát követően elérhetővé teszi az összes felvételt, így várhatóan tovább emelkedik majd ez a szám.
2007. júl. 08. 20:02 | válasz | #3
Jah, nem volt rosz. Nem rögzítették valahol a koncertet? A John Butler Trio-t megnézném mégegyszer, mert rohadt jó volt.
2007. júl. 08. 16:48 | válasz | #2
hát ez szuper. :)
dawinD  
2007. júl. 08. 15:29 | válasz | #1
a jobboldali fószer kicsoda ?