|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Elfogadták a német szerzői jogi törvény módosítását
2007. július 6. 22:41, péntek
Hónapokig tartó huzavona, éles véleménynyilvánításoktól sem mentes viták után megszületett az új német szerzői jogi törvény. A jogszabályt azonban máris bírálta néhány szervezet.
Emellett tilos olyan másolatokat létrehozni, amelyek alapanyaga nyilvánvalóan törvénytelen forrásból származik. A fájlcserélő hálózatok tehát ezentúl sem számíthatnak kedvező bánásmódra. Brigitte Zypries német igazságügyi miniszter kijelentette, hogy az új jogszabály megfelel a digitális kor kihívásainak. Nem mindenki fogadta azonban örömmel a végleges törvényt. A német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetsége (VZBV) például közölte, hogy finoman szólva sem megnyugtató és jó, hogy a jogszabály egy kalap alá veszi a rendszeresen, haszonszerzés céljából dolgozó illegális másolókat, és a magán célra a másolásvédett CD-ket vagy DVD-ket feltörő egyszerű felhasználókat. Ugyanezt kifogásolták a Zöldek és a Baloldali Párt (előző nevén PDS) képviselője is. A bírálók egyike, Petra Sitte szerint egy ilyen kiskapu és a kisebb esetekben alkalmazható enyhébb büntetések megléte vagy elengedésüknek a lehetősége nélkül fennáll annak a veszélye, hogy válogatás nélkül minden felhasználót bűnözőnek fognak beállítani a jövőben, aki akár csak egyetlen másolásvédett DVD-t is le mert másolni. ![]() Ezzel szemben a Német Zeneipari Szövetség azért akar a német alkotmánybírósághoz fordulni, mert úgy véli, hogy az új jogszabály nem védi kellő mértékben és szigorral a szellemi tulajdont. A törvény ráadásul más területen is teljesen új helyzetet teremt. Eddig konkrétan meg volt szabva, hogy mennyi jogdíjat kell fizetniük a vásárlóknak az egyes másolásra alkalmas eszközök, például a DVD-írók, fénymásolók stb. után. A módosított jogszabály viszont ezt a tételt már nem tartalmazza, így a szerzői jogi szervezeteknek és a gyártóknak kell majd tételesen megállapodniuk. A törvény lehetővé teszi ugyanakkor a könyvtáraknak, a múzeumoknak és az archívumoknak, hogy a tulajdonukban lévő műveket elektronikus formában is hozzáférhetővé tegyék az olvasók és a látogatók számára. Sőt, ezekről az alkotásokról vagy ezek részleteiről meghatározott számú másolat is készíttethető és ez akár e-mailen is továbbítható. A Silicon német hírportál információi szerint, amennyiben a Bundesrat még az idén ősszel elfogadja a módosított szerzői jogi törvényt, akkor a jogszabály már akár az év végén hatályba léphet. Kapcsolódó cikkek
![]() King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|