Naponta egy adathalász-támadás Ausztriában
2007. július 6. 02:38, péntek
Az osztrák belügyminisztérium új kampányt indított, melynek mottója: Gondolkozzon, mielőtt klikkel! A cél, az emberek figyelmének felhívása a kiberbűncselekményekre.

Hirdetés

A helyi Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BK) képviselői és Günther Platter osztrák belügyminiszter által közösen bemutatott Cybercrime 2006 jelentés szerint a szomszédos államban tavaly összesen 3900 úgynevezett zombi PC-t és 381 adathalász-áldozatot regisztráltak. Emellett népszerű a személyes adatok ellopása és bűncselekményekben való felhasználása is. A BK különböző részlegeiben jelenleg 60 munkatárs foglalkozik a kiberbűncselekményekkel és nem panaszkodhatnak, bőven akad munkájuk.

A phishing ügyekben ugyan csak 381 károsult volt, azonban a kár mértéke meghaladta az egymillió eurót. Mindezek az esetek azonban megelőzhetők lettek volna, ha a felhasználók kicsit jobban odafigyelnek és ha a sajtó is többet foglalkozik az adathalász ügyekkel, illetve azok megelőzésével. "Gondolkozzanak, mielőtt klikkelnek. Mindenekelőtt jó alaposan nézzék meg maguknak azt az oldalt, amit épp felkerestek, olvassanak el mindent, például az üzletszabályzatot is" - hívta fel a figyelmet a növekvő problémára Leopold Löschl, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal munkatársa.

A szakember hozzátette: az internetezők többsége nem elég szkeptikus az online szolgáltatásokkal szemben, sokan bedőlnek a túlzott mértékű akcióknak, megadják az adataikat és már csak akkor kapcsolnak, ha megtörtént a baj. Ugyan a rendőrök csak 3600 spamküldésre használt zombi PC-ről szereztek tudomást, azonban biztosak abban, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa. Sokan észre sem veszik, ha megfertőzik őket vagy azt gondolják, velük ez úgysem történhet meg. Volt, akiben csak akkor tudatosult az egész, amikor már a rendőrség ott állt a kapujában és közölték vele, hogy a számítógépét spamküldésre használta, de ezt sehogyan sem értette.

Az előző évek adataihoz képest 51 százalékkal csökkent a vírusfertőzések, viszont 540 százalékkal nőtt a számítógépekbe betörések száma. Günther Platter kiállt a távközlési adattárolás mellett, mondván amennyiben megvalósul, sokkal több kiberbűncselekményt fognak tudni a helyi hatóságok felderíteni és az emberek is a jelenleginél biztonságban érezhetik majd magukat. Ausztriában tavaly 593 esetben tettek feljelentést kiberbűncselekmények miatt. Adathalászat bűntette miatt 51, adathalászat vétsége miatt 210 esetben indult eljárás, azonban előbbieknek a 69, utóbbiaknak a 23 százalékában lett meg az elkövető. Csökkent viszont a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések száma és e területen az összes ügy sikeresen, a tettesek elfogásával zárult.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás