Mentőövet kaphatnak az internetes rádiók
2007. július 3. 19:04, kedd
Július 15. a megnövelt licencdíjak bevezetésének határideje - többen még az utolsó pillanatban is a kisebb internetes rádiók megmentésén dolgoznak és új javaslatokkal bombázzák a zeneipart.

Hirdetés

Ezek közé tartozik a SoundExchange nevű szervezet, amely új javaslatát a múlt héten tette közzé hivatalos közleményében. Ebben megfogalmazták új álláspontjukat, miszerint a licencdíjak minimuma mellett egy maximális összeget is meg kellene határozni, mivel a bevezetendő jogszabály halálra ítélné a kis bevételből gazdálkodó webes rádióállomásokat.

A javaslat értelmében az 500 dolláros csatornánkénti minimum díj mellé bevezetnék a 2500 dolláros felső határt, amely a szervezet szerint még tűrhető összeg lenne a rádiók többsége számára. "Szerettük volna biztosítani az egyenlő bánásmódot, és gondoskodni arról, hogy mindenki jól járjon a változtatással - az előadók, a műsorszórók és a kiadók egyaránt" - magyarázta John Simson, a SoundExchange első embere. Az új szabályozást kierőszakoló Digital Media Association (DiMA) azonban elveti a javaslatot, mivel az csak a következő évre szól, miközben ők a megemelt licencdíjakat a 2010 utáni időszakra is bebetonoznák. Számukra csak egy olyan megoldás elfogadható, amely hosszabb távra szól.

Amint arról mi is folyamatosan beszámoltunk, a harc az inter­netes rádiók és a zeneipar között már hóna­pok óta tart. A prob­lémát az jelenti, hogy le­járt a ko­rábbi megálla­podás, amely a zene­számok után fize­tendő jog­díjak mérté­két rögzí­tette. Az új sza­bályo­zás a leját­szott szá­mok és a hallga­tók száma alapján hatá­rozná meg a díjat, ami szá­mos esetben azt jelentené, hogy a jogdíjak megha­ladnák az egyes állo­mások teljes bevételét. Több nagy cég, mint a Yahoo és a Real­Networks viszont azt hangoz­tatja, hogy több milliárd dollárt len­nének kénytelenek kifizetni, mivel szolgáltatásaik részeként számos ilyen adó üzemel.

Az internetes rádiók megmentésére létrejött SaveNetRadio eközben üdvözölte a SoundExchange javaslatát, de leszögezte, hogy a kiutat azon kongresszusi javaslatok elfogadása jelentené, amelyek az állomások bevétele alapján határoznák meg a jogdíjak mértékét, nem pedig a zeneszámok után.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pzatya  
2007. júl. 12. 23:25 | válasz | #11
.
2007. júl. 04. 23:20 | válasz | #10
Azt nem tudják megcsinálni a netrádiók, hogy átköltöznek egy másik országba? Bejegyeznek egy céget valahol afrikában oszt jóvan.
remark  
2007. júl. 04. 21:00 | galéria | válasz | #9
Az epp eleg baj ha az amerikai radiok kozul jopar lehuzza a rolot... Kedvenc adoim kozul is par orankent bemondja hogy "segiiitseg! kozeleg a kapuzaras napja!" http://www.savenetradio.org/
10 days 3 hours 0 minutes 0 seconds left to July 15, 2007 the Day the Music Dies...
Tripax  
2007. júl. 04. 17:55 | válasz | #8
hmmm modt még, most még.
gregor  
2007. júl. 04. 17:36 | válasz | #7
Az éterben és emelett a neten is sugárzó rádióállomásokra,gondolom ez nem vonatkozik?Ha jól értettem,hogy ez csak az USA-ban lévő webrádiókra vonatkozik.
2007. júl. 04. 10:24 | válasz | #6
elég megnézni a magyar zenetévé adásait. Lol azok az előadók akik énekelnek. 50%-a mehetne a sülyesztőbe. Na elkezdek letölteni minden zenét, rádiót ami tetszik, hogy ha véletlen megszűnik legyen mit hallgatni. 1-1.5 éve nem töltöttem le zenét, mert rádióról hallgattam. Márpedig abból volt eddig sok jó.

Remélem ha tönkremennek a kiadók, akkor visszatérünk az értelmes megoldásokhoz. Inkább veszek szlovákoktól 70-80 forintért DVD-ket(nehogy még abból is keressenek!), és kiírok mindent ami tetszik. Ja és mindezt ezentúl megosztom haverokkal, hogy ők is hozzanak nekem zenéket. Na ez ellen tegyen valamit a sok pénzéhes botfülű barom.
strogg  
2007. júl. 04. 09:27 | válasz | #5
Szerintem meg amíg valaki vesz műsoros zenei CD-t, addig úgysem fognak ráébredni, hogy már ez nem az a világ, mint eddig.

A gondolkodásuk teljesen világos. Eddig minden évben X dollár volt a bevétel. Ez most erősen kezd esni. Ergo, állandóan új behajtható pénz kell nekik, hogy kilegyen az a bizonyos X dollár. A vita sem nem a zenéről, sem a zerzői jogról, sem pedig a műszéekről nem szól. Minden duma amit előhoznak, csak vakítás,amivel meg akarják magyarázni a döntéseket, amik kizárólagosan csak azt az X dollár célozzák meg.

Ne vegyetek műsoros CD-t, én amondó vagyok.
2007. júl. 04. 08:57 | válasz | #4
a szomszéd fán van 3 rigó.
A rigók után a 10 lakó aki hallja be kellene fizetni a jogdíjat.
ami 0,005$/rigo/fő
A rigók előadói díját, meg behajtjuk a rigó alapítványtól, mert a rigó fizetésképtelen.

Különben is a kérdés mi számít zenének?
ki mondja meg, hogy énekelek, beszélek, reppelek, vagy csak jön ki a hang, és ez mennyire Öncélú, vagy biznic.

Tehát, ha a zenémre bebizonyítják, hogy zene. egyértelműen, nem csak hangalapú önkifejezés, akkor mehet a hacacáré.

Emberek, Így is meghalt a zenecsinálás ezek miatt.
tényleg. a Csend zene?
2007. júl. 04. 08:43 | válasz | #3
gratulálok a zeneiparnak.ez a döntés nekem annyit jelentett,hogy megszűnt a kedvenc prográdióm ( http://www.progressivesoundscapes.com/ ).remélem,hogy a zeneipar teljesen tönkremegy,és nem élősködnek tovább a zenészeken.ez a döntés kb annyit jelent,hogy azok a rádiók,amelyek valamilyen rétegzenét sugároztak,szépen becsukhatják a boltot...
tehát aki nem az mtv-n meg a vivan nevelkedik,dögöljön meg.
a zenészeknek lassan rá kéne már jönni,hogy kiadók nélkül is lehetne profitot termelni,én inkább fizetnék közvetlenül nekik.
htmm  
2007. júl. 04. 07:28 | válasz | #2
A törekvés látszik. Meg akarják őket ölni...
Sadist  
2007. júl. 03. 23:36 | galéria | válasz | #1
Az még hagyján, de valami horribilis összegről van szó, valami 0.08$/szám/hallgató.
Amelyik rádiónak van 1000 hallgatója (ez még nem is olyan sok) az minden egyes szám után 80 dollárt perkál, ami azért nem kevés.