Már a Longhorn fut a Microsoft szerverein
2007. június 30. 14:32, szombat
Még el sem készült, ám a jelek szerint már élesben fut a Windows Server 2008 a Microsoft szerverein, illetve mintegy 2600 további webszerveren. A Vistához szánt családi kedvezményt eközben megszüntetik.

Hirdetés

A Netcraft biztonsági cég a hét közepén jelentette felfedezését, miszerint a szoftvercég központi szerverein már a Longhorn kódnéven ismert operációs rendszer fut, amelynek végleges változata még meg sem jelent. Maga a szoftver jelenleg a harmadik bétánál tart és bár megjelenése még az év vége előtt várható, kissé furcsa, hogy Redmond egy tesztváltozatra bízza saját infrastruktúráját.

A Windows Server 2008 mellett természetesen az Internet Information Server 7.0 jelenlétét is érzékelték a szervereken, ami megerősíti a feltételezést, mivel ez a verzió csak és kizárólag a Longhornban (és a Vistában) van jelen. A Netcraft számításai szerint a világhálón jelenleg összesen mintegy 2600 webszerveren fut az operációs rendszer előzetes változata, ennek többsége természetesen külső cégek tulajdonában van. Ez úgy lehetséges, hogy a Go Live licenc keretében jelenleg is elérhető a Windows Server 2008, igaz, egy meglehetősen szűk réteg számára. A program azonban kifejezetten a béta verziók élesben történő bevetését célozza, mégpedig a költségek leszorításával.



A biztonsági cég jóslata szerint a megjelenést követően hosszú időnek kell majd eltelnie ahhoz, hogy az új operációs rendszer jelentős részesedést harcoljon ki. Ezt nemcsak a Vista eredményeiből kiindulva sejtetik, hanem arra a tényre alapozva, hogy korábban a Windows Server 2003 sem dicsekedhetett gyors felfutással és több évébe került mire megelőzte a Windows 2000-et. Ez utóbbi még mindig mintegy 5 millió oldal működtetéséért felelős, így korántsem szorult ki a piacról.

A Microsoft eközben megszünteti a Vista megjelenésekor meghirdetett családi kedvezményt, amely a további példányok vásárlását segítette elő egyazon háztartások számára. A kizárólag a tengerentúli felhasználók számára elérhető csomag ezzel befejezi pályafutását, ám az indokról nem esett szó. A bejegyzés szerint jó eredménnyel zárják a programot, amely több ezer esetben tette lehetővé az olcsóbb vásárlást, ám a lépés nem ezt sejteti.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 21. 12:28 | válasz | #25
"valszeg ez a hálózatuk sokkal nagyobb, mint a leendő átlagos felhasználóké"

Átlag júzer nem használ servert...szerintem... ;)
eax  
2007. júl. 04. 01:35 | válasz | #24
Az iirc az akamai volt, es mar jo regen (btw, ehhez nem kellett bejutni sehova, nem nagyon titkoltak, pl. egy tcp stack fingerprintinggel kapasbol ki lehetett deriteni).
2007. júl. 03. 13:16 | válasz | #23
Az nem az MS szerverén volt, az azén a cégén, mely az MS honlapját cache-li DoS elleni támadások végett.
2007. júl. 02. 23:58 | válasz | #22
Még jó hogy egyszer egy hacker bejutott és LINUX igen LINUX volt a mircosoft szerverén..no comment..
2007. júl. 02. 13:11 | válasz | #21
Az inkább csak urban legend, ugyan is én láttam zárt Windows Vista Beta-kat, hát azokkal sokkal több gond volt mint a nyíltakkal. Illetve miért tennének bele hibát, hiszen a nagyközönség kijavítatná velük a legközelebbi SP-ben, azok pedig ingyenesek. Ezt inkább termék támogatással szokták megoldani, illetve a programozok már sokkal korábban kidobbják a régebbi termék támogatását az ablakon, mint az MS. Itt kondolni kell pl.: a DOOM3-ra csak XP/2k-n volt hajlandó futni, míg a Win98/ME támogatása még majdnem 1 évig tartott.
2007. júl. 01. 11:38 | válasz | #20
microsoft.com on még mindig IIS 6.0 fut.
ZoliJ  
2007. júl. 01. 11:17 | válasz | #19
köztudott, hogy a zárt windows bétákban kevesebb a bug, ugyanis akkor még nincsenek benne az adott termék utáni következő windows megvásárlására ösztönző dolgok:)
2007. júl. 01. 11:03 | válasz | #18
Valóban félreértettem, úgy tűnik, nekem is késő volt már:)
eax  
2007. júl. 01. 02:12 | válasz | #17
s/tobbeszam/tobbesszam/ Aludni kellene mar...
eax  
2007. júl. 01. 02:01 | válasz | #16
Szerintem felreertetted, az egyet itt sima nevelokent hasznaltam (utana a node-ok tobbeszamban vannak). Nem biztos, hogy helyes, de altalaban nem szokott erthetosegi problemat okozni. Majd legkozelebb pontosabban fogalmazok, igerem... :)
eax  
2007. júl. 01. 01:53 | válasz | #15
En ehhez tul konzervativ vagyok, ha eles rendszerekrol van szo. Elkepzelheto (bar valoszinutlen) olyan scenario is, hogy egy ilyen bug hatasara a rendszer nem csak siman osszeomlik, hanem nekiall szetturni a kozos eroforrasokat. Van ellene vedelem (node fencing, STONITH, stb), de azert ez olyan last chance dolog, amire nem erdemes alapozni.
Felteszem, azert kiszamoltak, hogy mennyit er ez meg nekik, mekkora a kockazat, mennyit bukhatnak vele, ha nem jon ossze, es ez alapjan ugy dontottek, hogy megeri.
2007. júl. 01. 01:41 | válasz | #14
Eszerint "kicsit" mások az arányok...:)
2007. jún. 30. 23:54 | válasz | #13
még a reklám kedvéért sem?, magad is mondtad, hogy gyakorlatilag nincs mitôl tartaniuk mivel élesítve van mellettük a "backup".
eax  
2007. jún. 30. 23:22 | válasz | #12
Egyebkent valoszinuleg tartom, hogy a webszerveruk nekik is valahogy ugy nez ki, hogy van egy load-balancer (mint pl. Cisco CSM), mogotte sok webszerver node, azok mogott pedig par db-szerver node. Ebben a felallasban annyira nem nagy kockazat felrakni egy beta rendszert a webszerver node-okra, ha valamelyik elszall, akkor a load-balancer automatikusan attolja a terhelest a tobbire, es igazabol elonye is van (igy ki lehet szurni egy csomo hibat). A lenyeg, hogy a load-balancer stabil legyen (egyebkent azt is szokas clusterezni), az meg szinte biztosan valami hardveres megoldas (mint pl. a mar emlitett CSM).
Ettol fuggetlenul tartom, hogy en ilyet eles rendszeren biztosan nem tennek...
2007. jún. 30. 22:50 | válasz | #11
Drivereket nem az MS fejleszti, hanem a hardware gyártók.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. jún. 30. 22:22 | galéria | válasz | #10
Még el sem készült, ám a jelek szerint már élesben fut a Windows Server 2008 a Microsoft szerverein
Ha már ők rá merik bízni a szervereiket, annyra szar már nem lehet.
2007. jún. 30. 21:37 | válasz | #9
lehet hogy azért mivel egységekkel jobb a longhornbol akár a betta változat is mint a jelenlegi win2000.
engem mint mezei felhasználót persze nem érint, xp-t gyûrök amig nincs értelme dx10-re váltani, azután természetesen vista. (az xp perpill minden igényemet kielégíti, az elôzô verziókkal ellentétben, nincs okom sehova sietni, csak ha kényszerítenek)
2007. jún. 30. 21:11 | válasz | #8
Inkább a Vista javításával, driver bővítésével és elérhető árúvá tételével foglalkoznának... Kicsit idegesítő, hogy a Vista Premium Ready gépemben nem ismeri fel az integrált hálózati vezérlőt... Az 1000 éves PCI-os hálózati kártyát meg kapásból felismerte. Nem az új cuccokra kellene fejleszteni? Nem az 5 éves gépemen akarom használni, hanem az újon...
2007. jún. 30. 21:08 | válasz | #7
"kissé furcsa, hogy Redmond egy tesztváltozatra bízza saját infrastruktúráját"

Ezt hívják reklámnak.
Mynet  
2007. jún. 30. 20:30 | válasz | #6
Élesben tesztelik. Mire valók a beta-k, ha nem a tesztelésre? Neki meg van egy nagy hálózata windows szerverekre épülve (vagy kitudja lehet vannak linuxos szervereik is :) ), valszeg ez a hálózatuk sokkal nagyobb, mint a leendő átlagos felhasználóké, így előjöhetnek könnyebben olyan hibák amik a végfelhasználóknál akár elő sem jönne.
BStage  
2007. jún. 30. 18:22 | válasz | #5
"kissé furcsa, hogy Redmond egy tesztváltozatra bízza saját infrastruktúráját. "

laikusoknak az lehet, hozzáértők tudják, hogy a windows 2000 óta igy van, anno már 1999-ben majd az összes webszerverük azon futott, pedig még igencsak beta-ban volt akkoriban. Igy kicsit sem meglepő, hogy ugyanez történt a 2003 server-nél és most a longhornnal is.
eax  
2007. jún. 30. 16:23 | válasz | #4
Batrak (vagy csak belenyultak egy kicsit a w2k3-aikba, hogy maskepp nezzen ki, es ezzel is generaljak az ingyenreklamot).
selyem  
2007. jún. 30. 16:21 | válasz | #3
Bétában nem szoktak megbizni.
Akuma  
2007. jún. 30. 15:00 | galéria | válasz | #2
"Már a Longhorn fut a Microsoft szerverein"

Sőt, van ahonnan már le is lehet tölteni.

haxy27  
2007. jún. 30. 14:45 | válasz | #1
Má mér lenne furcsa hogy az MS megbizik a saját termékében.