TV2-n a Kojak itthon még sosem látott részei
2007. június 30. 09:25, szombat
A népszerű nyalókás hadnagy ugyan megöregedett és már a nyalókát is letette, azonban a munkabírása és a kitartása még a régi és, ha valaki rossz fát tesz a tűzre, akkor annak a sorsa megpecsételtetett.

Az 1973-ban indult népszerű detektívsorozat 5 teljes évadot ért meg az amerikai tévékben, amikor is 1978-ban lekerült a műsorról megfelelő nézettség hiányában. Onnantól indult el a tévén kívüli pályafutás, mely idővel kultstátusz közelbe emelte a Telly Savalas által alakított hadnagy nyomozásainak történetét.

1989-ben, talán a nézők nyomására is, összeállt ismét a "nagy csapat" és leforgatta a Kojak kvázi hatodik évadát jelentő öt 90 perces epizódot (melyek így 12 igazi részt jelentenek), melyekben a korosodó nyomozó újabb kihívásokkal kényszerü szembe nézni.

A TV2-n július 5-től, csütörtökön 21.20-tól induló, idehaza még sosem látott Kojak-részekben Savalas mellett az azóta befutott Andre Braugher lesz a másik főszereplő.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. júl. 04. 12:09 | válasz | #3
Régen, amikor adták az m1-en (talán a 80-as években???) szerettem ezt a sorozatot.
winnie  
2007. júl. 02. 09:51 | válasz | #2
savalas-szal.
JL666  
2007. júl. 02. 07:40 | válasz | #1
Kojak Savalas nélkül? Talán olyan lehet, mint Schwarzi Rambo képében...