Fábry a Hősök után a tengeri szörnyet is lezúzta
2007. június 29. 17:27, péntek
Fábry Sándor Gáspár Győző mellett úgy tűnik a magyar televízózás egyik állócsillaga lesz, hiszen a 10. éve műsoron lévő Esti Showder mellett nagyjából a tizedik éve nem tud egy műsor sem labdába rúgni. A kérdés, hogy meddig?

Az RTL Klub jó ideje kényelmesen szemlélheti, amint csütörtök esténként Fábry Sándor oltja a nézőket és a vendégeket, a tévénézők pedig csüngenek minden egyes szaván, az összes bulvárvendégen és az egyes beszélgetéseket kreatívan felváltó produkciókon. A TV2 tavasszal úgy gondolta, hogy frontális támadást indít Amerika legnépszerűbb újoncsorozatával a nagydumás humorista ellen, de csúfosan besültek a Hősök.

Míg a Hősök speciálisan beharangozott premierjét rengetegen, több mint 1,6 millióan nézték, addig az első csütörtöki epizód alkalmából ezen nézőknek mintegy fele a két "gigász" összecsapásánál úgy gondolta, hogy inkább marad a magyar humornál, mint a harisnyás szuperembereknél.

A Hősök éppen ezért más időpontba került (ahol sokkal jobban szuperál és így meg is fog maradni itthon), Fábry ellen pedig véletlenszerű vetélytársakat küld a TV2, a siker legcsekélyebb esélye nélkül. Az eheti blamázs viszont akkora volt (az AGB adatai szerint), hogy érdemes felidézni a majd 1 millió nézős differenciát, ami kicsny piacunko egyedülálló:

Esti Showder: 1 millió 576 ezer néző és 42,5 százalékos közönségarány
Mélytengeri szörnyeteg: 516 ezer néző és 14,7 százalékos közönségarány
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tsol  
2009. feb. 13. 17:25 | galéria | válasz | #19
szerintem Fábry jól nyomja
winnie  
2007. júl. 02. 15:52 | válasz | #18
"Gondolták, hogy egy Hősökkel le lehet teperni Fábryt, ha mással sem sikerült? "

miért ne lehetne. nyilván nincs verhetetlen műsor.
2007. júl. 02. 14:49 | válasz | #17
Go trabi GOOOOOOO!!!!!!!!!!!
2007. júl. 02. 13:59 | válasz | #16
Gondolták, hogy egy Hősökkel le lehet teperni Fábryt, ha mással sem sikerült?
Vicces.
winnie  
2007. jún. 30. 20:23 | válasz | #15
nocsak, mióta kezdett kifinomulni a magyar nézők ízlése, mióta nem aratnak a szörnyes béfilmek? van remény?:)
djukel  
2007. jún. 30. 18:17 | válasz | #14
Ez nem fábry(egyébként szar) műsorának az érdeme. Azt a Mélytengeri szörnyeteg c filmet én is levertem volna nézettsgében, csak elég lett volna báboznom valamit a képernyőn.
2007. jún. 30. 02:57 | válasz | #13
"Fábry a Hősök után a tengeri szörnyet is lezúzta"
Nem hinném hogy ez teljesítmény volt, egy B film ellen....
2007. jún. 29. 23:14 | galéria | válasz | #12
jaj ne fárasz már!:D
Nyilván nem egyik naprol a másikra hagytam abba egyszerűen meguntam és kész.Az csak hab a tortán hogy tudom hogy nem ő találja ki a poénjait.Néha ha olyan vendég van aki érdekel akkor belenézek...
winnie  
2007. jún. 29. 22:37 | válasz | #11
a gegmenek mindenben benne vannak, hiszen ki kell dolgozni az egész műsort a felvezetéstől a kérdésekig, de ettől még jó. vagy nem. ízlés kérdése.
2007. jún. 29. 22:12 | galéria | válasz | #10
A "humorbonbonokat" írják mások, amit a műsor elején mond el max. 5 percig...
A történetei az övék.
winnie  
2007. jún. 29. 21:32 | válasz | #9
"Fábryt azóta nem nagyon nézem mióta tudom hogy mások írják neki a poénokat..."

ez nem kicsi zombulásnak tűnik, LOL:) addig nézted, míg nem tudtad. tetszett. megtudtad és máris nem érdekelt? pedig tetszene, de tudod és ezért nem nézed:) ó, poor.
2007. jún. 29. 21:29 | galéria | válasz | #8
Fábryt azóta nem nagyon nézem mióta tudom hogy mások írják neki a poénokat...
Cat 02  
2007. jún. 29. 20:52 | galéria | válasz | #7
elejét néztem Fábrynak de eléggé xar volt
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jún. 29. 20:39 | galéria | válasz | #6
Viszont vicces... a mai magyar humorszakma haldoklik... evan', ezt kell szeretni.
1Obi1  
2007. jún. 29. 20:17 | válasz | #5
Az igazi kérdés az hogy mit keres még a képernyőn az a ripacs..
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jún. 29. 19:17 | galéria | válasz | #4
WTF?

Szezonzáró Fábry vs Mélytengeri szörnyeteg. Ugye rosszul látok, hogy ezt a kettőt egyáltalán összehasonlították. A TV2 sem volt hülye, hogy egy ezer+1 éves alien koppintást állított hadrendbe Fábry ellen.

Csak azon csodálkozom, hogy ebből cikk lett.
Ennyi erővel lehetne egy Barátok Közt versus Vak asszony strikes back filmet is összehasonlítani, majd elmerengeni rajta, hogy nahát a BK ismét odavágott.

Ennyire nem lehet uborkaszezon gyerekek.
TM  
2007. jún. 29. 18:06 | válasz | #3
Annak ellenére, hogy bírom Fábryt és a műsorát, én megnéztem a Mélytengeri szörnyeteget. Nem tetszett, de a "trükköket" imádtam nézni. Jól esik egy kis maszk meg stop motion a sok CGI között.
2007. jún. 29. 17:50 | válasz | #2
Én egyiket sem néztem :)
AZTA  
2007. jún. 29. 17:33 | válasz | #1
sztem még az a 516ezer néző is tulzás mert tényleg vmi ritka szar film lehetett ahogy belenéztem :D