![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A Red Hat már tavaly tárgyalt a Microsofttal
2007. június 29. 11:00, péntek
A Red Hat első embere egy interjúban elárulta, hogy cége már tavaly tárgyalásokat folytatott Redmonddal egy licencmegállapodás megkötéséről, ám nem sikerült tető alá hozni az egyezséget.
Szulik elmondása szerint az egyeztetések már azelőtt kudarccal zárultak, hogy a Novell-féle megállapodást megkötötték volna. Mindez azt jelenti, hogy a Red Hat már meglehetősen korán beszélgetésbe elegyedett a Microsofttal, ám néhány pontot illetően nem sikerült megállapodni, ezért félbeszakadt a tárgyalás. Azóta sokat változott a helyzet, hiszen az Novell immár Redmond szövetségesének számít, a szoftvercég pedig több alkalommal jelezte, hogy a Linux disztribúciókban számos tőlük származó technológiát használtak fel. Per ugyan nem lesz, ám várható, hogy megállapodásra törekednek majd a többi nagy disztribútorral is. Ezen a téren a General Public License, vagyis a GPL harmadik változata jelenthet mentőövet, mivel ezt már a Microsoft állításának figyelembevételével alakítják ki a Free Software Foundation szakértői. A szervezet egyik legfontosabb célja, hogy a megfelelő pontok beiktatásával elkerüljék a hasonló eseteket, és a rivális platformok ne veszélyeztessék hasonló kijelentésekkel a Linux helyzetét. A licenc megjelenése és alkalmazása azonban még némi időt igényel, így egyhamar nem fog kiderülni, hogy sikerült-e megvalósítani ezt a védelmet. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|