Újra kell fogalmazni az internet fogalmát?
2007. június 28. 12:27, csütörtök
Elméleti és gyakorlati tudósok, kutatók és szakemberek szerint a világháló kinőtte a korábbi besorolását és újra kell definiálni, hogy a jelenlegi online rendszer mit is takar.

Hirdetés

Az évente megrendezett Supernova Konferencián az online világ, a gazdaság és a társadalom jeles képviselői vesznek részt. Az idei évben a fő téma az internet fogalmának újra meghatározása. Denise Caruso, a The New York Times publicistája úgy vélte, hogy "a világhálót újra kell szocializálni". Az online univerzum ugyanis már több mint 80 millió blogból és más fórumok millióiból áll, és ez a környezet már nem egy egészséges ökorendszer. Véleménye szerint túl kevés a párbeszéd az egyes ötletek támogatói és ellenzői között, az egyes fejlesztésekkel kapcsolatban túl sok a beláthatatlan következmény, egyre élesebbek a szerzői jogi, az adatvédelmi és az internet semlegességével kapcsolatos viták. Az online cégek csak ritkán engednek bepillantást lapjaikba, ellenőrzésülről pedig szinte egyáltalán nem lehet szó.

"A jelenlegi hálózati kultúra csak tetézi a problémát, hiszen a blogok és más szociális közösségek, fórumok alig vagy egyáltalán nem vezettek be hatékony ellenőrző megoldásokat. A web mára egy aszociális médiummá vált, amit át kell alakítanunk. Ideje, hogy olyan oldalak jöjjenek létre, ahol nemcsak a hasonlóan gondolkodók, de az ellentétes véleményen lévők is beszélgethetnek egymással" - érvelt az újságíró.


Nicholas Carr IT-teoritikus szerint a legnagyobb gondot az internetes vállalatok szűklátókörűsége jelenti. A felhasználóknak függetleníteniük kellene magukat a Google, a Microsoft vagy a Yahoo! törekvéseitől és az innováció egyfajta besorolásától. Nincs fantázia, az ingyenes vagy a reklámbevételekből finanszírozott szolgáltatások és cégek nem jelentik egy új korszak kezdetét. Alex Iskold, az Adaptive Blue alapítója és vezérigazgatója óva intett mindenkit attól, hogy a mostanában népszerű szemantikus webhez és az új típusú, intelligens keresőkhöz túl nagy reményeket fűzzön. Szerinte az egyszerű megoldások sokkal inkább a javára válhatnak az embereknek.

David Weinberger, a Cluetrain Manifests című könyv szerzője példaként említette a Facebook esetét, amely egy diákoknak szóló honlapból pillanatokon belül egy szociális közösséggé alakult át, melyen ma már üzletemberek tartják a kapcsolatot egymással.

Mindenesetre abban a jelenlévők egyetértettek, hogy az internet már korántsem az, mint ami volt mondjuk akár csak öt esztendővel ezelőtt. Ki gondolta volna akkor, hogy elterjednek a blogok, a Web 2.0-ás szolgáltatások átalakítanak mindent, és alapjaiban borul fel a multinacionális cégek által uralt kibertér. Azt azonban, hogy szükség van-e a világháló fogalmának újra definiálására, alighanem az idő fogja eldönteni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 30. 00:31 | válasz | #23
"Újra kell fogalmazni az internet fogalmát?"

Ez egyszerűen zseniális cím.
Su0my  
2007. jún. 29. 12:14 | válasz | #22
én is valami hasonló véleményen vagyok, csak mivel álatlában elragad a hév és nagy az egom, nem mindig sikerül szavakba önteni a mondanivalóm xD
2007. jún. 29. 09:36 | válasz | #21
Ez hülyeség, az Internet nem anarchia mert akkor már régen nem működne. Az Internet egy önszabályozó rendszer, ami nagyon jól működne, ha az ICANN és társai nem csak ülnének a mogyoróikon hanem tennének is valamit. Ez nem valami hippi utópia hogy mindeni azt csinál amit akar, mert itt is ugyanúgy vannak szabályok, csak éppenséggel a közösség alakítja őket. Mivel egyszerűbb a kommunikáció, itt nem tudnak annyira megkapaszkodni a diktátorok, mert a "nép" könnyen kommunikál egymással...
SCITEK  
2007. jún. 28. 23:37 | galéria | válasz | #20
Ezek a hatalmasok mar mindent szabalyozni akarnak. De azt nem veszik eszre, hogy az emberek gondolkodasat nagyon nehez szabalyozni. Nem leszek DROID!, mert ok azt szetetnek. Most a halot szeretnek szabalyozni, azutan azt, hogy mit gondolok. Kapjak be mind!
En azt mondom, hogy ha internetrol van szo, akkor ANARCHIA!!!
Eselytelenek :D

2007. jún. 28. 22:46 | galéria | válasz | #19
"az online világ, a gazdaság és a társadalom jeles képviselői vesznek részt"
magyarul a pénz diktál
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2007. jún. 28. 21:01 | válasz | #18
Agyam eldobom az ilyen faszságok hallatán:
"Ideje, hogy olyan oldalak jöjjenek létre, ahol nemcsak a hasonlóan gondolkodók, de az ellentétes véleményen lévők is beszélgethetnek egymással"
Miért, eddig ki a faszom tiltotta meg nekik?

Ezek tényleg pénzt kapnak azért, hogy a valóságtól ennyire elrugaszkodott, végletesen idióta dolgokról beszélgessenek?
Turul1  
2007. jún. 28. 20:18 | válasz | #17
kellenek a bölcsészek, csak nem ennyien. a baj az, h ma a sok hülye, aki semmihez nem ért mind azt mondja magának vigasztalásul, h "humán beállítottságú vagyok" és elmegy bölcsészkarra és ott is u.olyan hülye marad. elég lenne 1/10 része a mai bölcsészeknek bőven (amúgy kb ennyi közülük az, aki nem a hülyeség miatt ment b.-nek).
gyozo  
2007. jún. 28. 17:54 | válasz | #16
Még szerencse, hogy ennyi ember ráér
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jún. 28. 16:40 | válasz | #15
"fogalmazni a fogalmát"? :)
kevesebb szóismétlés is lehetne a címben :)
strogg  
2007. jún. 28. 16:38 | válasz | #14
Vagy megoldani végre a spam problémát, mert eléggé kezelhetetlen.
Egyenlőre napi szinten is égető problémáink vannak.Majd ha ezek eltüntek, lehet hajlandó vagyok foglalkzoni az ilyen szellemi maszturbációkkal.
2007. jún. 28. 16:16 | válasz | #13
Inkább egy új e-mail protokoll kellene meg egy normális azonosítási módszer, arra lenne szükség nem okoskodás.
2007. jún. 28. 15:59 | válasz | #12
Ez az! Nem is kellnenek bölcsészek! Csak TTK kell! Meg legyen mindenki suttyó!

Egyáltalán van fogalmad róla, mi tartozik a bölcsészettudományok közé, és mivel is foglalkoznak?
Su0my  
2007. jún. 28. 15:43 | válasz | #11
xD

de nem is azért, mert tudjuk,hogy az alany az állítmány alárendeltje... értelmesebb dolgokra kéne költeni a lóvét, túl sok a bölcsész!


pont, hogy a büdös, semmihez nem értő bölcsész-koldusok hátráltatják a fejlődést ;)

lokko  
2007. jún. 28. 15:42 | válasz | #10
újraszocializálni ... vicc ... az emberek használják a technikát és ez megy a maga útján, nem azért uniformizálódik, mert felülről így akarják, hanem ebben az unformizált állpotba konvergál bele az emberek viselkedése és a rendszer reakciója ... ilyen a világ oszt csókolom ... Ahhoz hogy változzon valami új technológiák kellenek, amibe az emberi felhasználás újra felfedezheti önmagát, ilyen volt a WEB 2.0 is, ami addig azért nem volt, mert nem is volt igazán lehtséges (technológiailag nem volt megalapozott) ... Én is azon borulok ki hogy az okosok megmonnyák, hogy ez nem jó, de nem mondtak alternatívát, hogy akkor melyik út vezet a nirvánába ...
Amúgy véleményem szerint a netes (webes) közösségek nagyon sokat fejlődtek az IRC alkonya óta (ami túlszabályzot belterjes jópifizó öntömjénezés volt, ahogy annó láttam) ...

2007. jún. 28. 15:34 | válasz | #9
De az vagy, mert nem tudod felfogni ennek a jelentőségét! Hogy mi is az? Semmi! :) Ugyanis találjanak ki bármit, aki ártani AKAR, az FOG is. Te meg a főnöködnek/tanárodnak vagy az alárendeltje. Ez érdekel? Amúgy csak megsúgom, hogy nem a "Ez kit érdekel?" típusú emberektől jutottunk el odáig, ahol most vagyunk, hanem pont ezek hátráltatják a fejlődést (de ezt ne vedd zokon, barlanglakó barátom).
Su0my  
2007. jún. 28. 15:18 | válasz | #8
na én az ilyesmiktől tudok feldühödni és a falat verni: miétr kéne újrameghatározni a fogalmát? na jó, nem egészen pontos a kérdésem: KIT ÉRDEKEL? nehogymár erre pénzt kellje költeni... attól is a falra msázok, hogy valakik azt kutatják és azért kapják a fizetésüket, hogy az alany alárendeltje-é az állítmánynak, vagy sem... középsuliban, amikor meghallottam, úgy begurultam bazeg ettől.. könyörgök... KIT ÉRDEKEL? fizikának, kémiának, etc van értelme, na de most alany vagy állítmány? internet fogalma? nehogymár... és nem vagyok suttyó



2007. jún. 28. 14:21 | válasz | #7
bakagaijin:

Ez itt éppen nem egy önszerveződő közösség. Itt egy szolgáltató által (sg.hu ugyebár) lértehozott fórum található. A közösségnek magának elég kevés módja van a szabályozásra. Leginkább 'fentről' szabályozzák (vagy épp nem). Egyébként nem jellemző az általam látott nem 'felülről' szabályozott közösségekben a túlszabályozás. Persze megvannak mindegyiknek a saját normáik, egyikben kevésbé másikban szigorúbban kezelnek dolgokat.
Amire te gondolhatsz, az leginkább egy ilyen közösség életének egy szakaszában jellemző. Amikor minimális a közösség normáinak betartására késztetés. Aztán ez szokott átcsapni (néha önkényeskedő) erős szabályozásba, túlreagálásba. A különboző közösségeknek vannak különböző életszakaszai, ezeket szépen meg is lehet figyelni.

A cégek és politikusok oldaláról meg valóban a szűklátókörűség is jellemző, de talán méginkább az, hogy még most sem képesek igazából megérteni, követni mi is történik a kibertérben, miként működnek a dolgok ott. Ezért kezelni, használni sem tudják, csak valamiféle homályos elképzeléseket, ötleteket próbálnak ráerőltetni, átformálni a dolgokat ezeknek megfelelően. Néhány kivételtől eltekintve.
assdf  
2007. jún. 28. 14:20 | válasz | #6
Na most azért ne felejtsük el, hogy az mikor két 14 éves elkezdi egymást győzködni tök ellentétes dolgokról, akkor nem csoda hogy anyázás lesz a vége. De ha jobban belegondolunk, az internetes fórum nem más mint a fizikai "fórum" kivetülése. Magyarán ha két felnőtt értelmes ember nem veszik össze a valóságban, akkor az interneten sem fog, azonban néhány hülyegyerek a valóságban is összevesznek meg jól megdobálják a másikat papirgalacsinnal, akkor ne várjunk tőlük sokat az interneten, ahol név nélkül még nagyobb a mellényük.
2007. jún. 28. 14:02 | válasz | #5
Olvass egy kicsit pár sorral lejjebb, a probléma nem ez. Ideje, hogy olyan oldalak jöjjenek létre, ahol nemcsak a hasonlóan gondolkodók, de az ellentétes véleményen lévők is beszélgethetnek egymással. Ha pl. itt (vagy bárhol máshol) más vélemény jelenik meg, igen hamar személyeskedésbe csap át a fórum, ahol már nem vita hanem anyázás zajlik. Viszonylag kevés az olyan fórum (a szó eredeti értelmében) ahol tényleges érdemi vita, sőt, konstruktív párbeszéd zajlik. (Van ilyen, csak kevés.)

A másik nagy probléma is ott figyel: a legnagyobb gondot az internetes vállalatok szűklátókörűsége jelenti. Ezt szerintem mindenki látja, ha valaki újszerű dologgal próbálkozik egyből jogászokkal csapnak le rá, rosszabb esetben állami szervezetek. A többség pedig évekkel le van maradva...

Amit Te írtál ott sok helyen inkább a túlszabályozás jellemző. Igaz ez visszavezethető az anyázásra és flame-warra. Hamar kifogynak az érvek, előkerülnek az öklök, és megy a ban. Utána meg marad az állóvíz. Erre mondta azt, hogy újra kell szocializálni, szerintem :).
2007. jún. 28. 13:48 | válasz | #4
ezek hülyék.
a web az egyetlen, amit nem tudnak a kezüben tartani, úgy látszik, néhány arcnak ez b*ssza a csőrét.
2007. jún. 28. 13:33 | galéria | válasz | #3
"A világhálót újra kell szocializálni!"

Azért ez üt...
2007. jún. 28. 13:32 | válasz | #2
"alig vagy egyáltalán nem vezettek be hatékony ellenőrző megoldásokat."
Ez hol volt az elmúlt kb 15 évben??! Mert net közelében biztosan nem!

Nagyon is jól szabályozzák magukat a neten kialakult közösségek, főleg a saját magukat szervezők! Már anno, a levelezési listákon (talán az első netes közösségnek ez tekinthető(?)) is nagyon szépen megvalósult a közösség önszabályozása, ráadásul a különböző közösségek szépen egy nagyjából egységes 'szabályrendszert' hoztak létre (netikett, ha mondana a szerencsétlennek valamit ez a kifejezés, de hát mit várhatunk egy újságírótól?).
Mi a fenéről beszél ez? Menjen és írjon inkább az utcai hotdogárusok virsijeinek szójatartamáról vagy valami hasonló témáról.
2007. jún. 28. 12:51 | válasz | #1
Ühü..... Pár "tudós" (hehe) marhára nem tudott mit kezdeni magával, és ezt sikerült csak összehozni "publikációnak", amíg jobb nem jut eszükbe.

Röhögjük ki őket, aztán felejtsük el, sztem.....