A Keresd a nőt! készítőinek sorozata indul
2007. június 26. 22:32, kedd
A Farrelly-tesók hajdanán a mozifilmes ipar igazi fenegyerekeinek számítottak, hiszen olyan olykor megbotránkoztató humorral rendelkező filmeket tettek le az asztalra, mint a Tökös tekés, a Keresd a nőt! vagy a Dumb és Dumber.

A sort persze még lehetne folytatni, az azonban biztos, hogy az utóbbi időben Peter és Bobby Farrelly mintha megkomolyodott volt és a Szívem csücskei (Fever Pitch) című romantikus Drew Barrymore-film minden volt, csak polgárpukkasztó nem. Nem is csoda, hogy a film nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a testvérek pedig ezen jeles alkalomból kirándultak egyet a tévés színtérre is.

Ha már arra jártak, elkészítették, illetve megrendezték a The Rules for Starting Over című komédia első részét, melyet látva a FOX azonnal megszimatolta a siker lehetőségét és meg is rendelte a sorozat első évadát, mely tavasszal kerülhet a csatorna képernyőire.

A Rules for Starting Over egykamerás szituációs komédia lesz, mely pár szingliről szól. A csavar a klisés sztoriban, hogy nem a klasszikus "huszonévesek csajoznak" témát dobják be, hanem ezúttal harmincasokat eresztenek randizni, akik arra kényszerülnek rádöbbenni, hogy kicsit elhaladt mellettük a világon és harmincon túl kissé megváltoztak a randevúzási és párosodási szokások.

A sorozat főszereplői között megtalálhatjuk Craig Bierkot, az Office sorozat egyik felfedezettjét, Rashida Jones-t és Shaun Majumdert is.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Alien!  
2007. jún. 27. 19:06 | válasz | #3
Farellyék zseniálisak!!!! Számomra ők pótolták a ZAZ trió után keletkezett űrt..Szenzációs humoruk van,minden filmjük nagyon jó,iszonyatosan komoly karaktereket sikerül kitalálniuk...Az említett Szívem Csücskei is üt,csak nemannyira ordenálé mint a többi filmjük,de minden foci/vagy egyéb rajongónak kötelező megnézni.....Remélem a Sorozat is siker lesz...
Magoo  
2007. jún. 27. 08:04 | válasz | #2
A Jóbarátok utolsó néhány évadában is harmincasok voltak a főszereplők...tévednék? :)
inkább folytatnák azt! :)

2007. jún. 26. 22:41 | válasz | #1
Mekkora csavar már. :)