Illegális CIA-akciók dokumentumai az interneten
2007. június 25. 17:30, hétfő
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza az 1953 és 1973 közötti illegális hadműveleteivel kapcsolatos mintegy 11 000 oldalnyi anyagot.

Hirdetés

A szervezet külön oldalt hozott létre erre a célra. A kutatók által a legnagyobb érdeklődéssel várt aktarészt már az 1970-es évek közepén összeállították. A 693 oldalnyi irat amit a CIA egykori igazgatója, Willaim Colby 1978-ban megjelent önéletrajzában csak Családi ékszereknek nevezett, elsősorban a titkos és törvénytelen CIA-akciókba enged majd betekintést. A dokumentumot az 1973 - 1974-es Watergate-botránnyal összefüggésben készítette el Colby és elődje, James Schlesinger. Colby azonban az akkori elnökkel, Gerald Forddal egyetértésben úgy döntött, hogy az információkat nem hozza nyilvánosságra, mivel amiatt "kitörhetne a CIA nyaka."

Colby az igazságügyi minisztériumnak 1974-ben azt mondta, hogy az iratok részleteket tartalmaznak egy orosz disszidens elrablásáról, a rendszert bíráló újságírók lehallgatásáról, a vietnámi háborút ellenző közel 10 000 személy megfigyeléséről és lehallgatásáról, egykori CIA-munkatársak lakásaiba való betörésekről, egyes személyek, köztük például Jane Fonda leveleibe való betekintésről, amerikai állampolgárokon az akaratuk ellenére és titokban végzett tudományos kísérletekről, Fidel Castro, Patrice Lumumba és Rafael Leónidas Trujillo elleni merénylet-tervekről.

Seymour Hersh 1974. december 22-én a The New York Timesban megjelent cikke óta egyébként az újságírók időnként betekinthettek a dokumentumokba. Az iratok nyilvánosságra hozását Michael Hayden, a CIA jelenlegi és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) korábbi igazgatója rendelte el. Az már gyakorlatilag köztudott, hogy a CIA segített megdönteni a demokratikusan megválasztott guatemalai kormányt és a United Fruit, illetve a British Petroleum érdekeit védve az iráni rendszert, emellett segített az afganisztáni és a pakisztáni iszlám terroristák felfegyverzésben.

James Bamfords, a "Body of Secrets" könyv szerzője szerint ugyanakkor mindez csupán egy elterelő hadművelet, amely azt a látszatot kelti, miszerint a CIA mai akciói törvényesek. Bamford ráadásul hozzátette, hogy a dokumentumokat az információs szabadságról szóló törvény szerint amúgy is nyilvánosságra kellett volna hozni. Hayden válaszul közölte, hogy ez egy kiváló lehetőség arra, hogy az állampolgárok betekintést nyerjenek egy másik időbe, amelyben egy teljesen más CIA tevékenykedett. A lépéssel a célja az volt, hogy az emberek újra bízzanak a szervezetben és megakadályozzák a legendák születését, különben "dezinformáció tölthetné ki ezt az információs vákuumot".

A CIA jelenlegi igazgatója ilyen vákuumeffektnek nevezte a Society for Historians of American Foreign Relations múlt heti ülésén az Európai Parlament titkos CIA-repülésekről szóló jelentését, mely szerint Lengyelországban és Romániában többször leszálltak az ügynökség terroristákat szállító repülőgépei. Hayden leszögezte: 2001 óta csupán kevesebb, mint száz személyt fogtak el idegen országban, mindez azonban hozzájárult összesen 8000 hírszerzési jelentés elkészüléséhez, amelyeknek köszönhetően számos terrormerényletet tudtak megakadályozni.

A CIA bejelentésével egy időben a George Washington Egyetemen működő Nemzeti Biztonsági Archívum is új iratokat jelentetett meg az interneten. A dokumentumok között különösen érdekes annak a beszélgetésnek a szövege, amelyben Henry Kissinger az akkori elnököt, Gerald Fordot lebeszéli a CIA tevékenységével kapcsolatos vizsgálatok elindításáról, mondván egy ilyen akció Joseph McCarthy 1950-es évekbeli boszorkányüldözéséhez lenne hasonló. Ráadásul ezek a vizsgálatok megfélemlíthetik, elbizonytalaníthatják a szervezet munkatársait és egy olyan CIA jönne létre, ami csak informál, de nem képes a cselekvésre és semmilyen utasítást sem hajt végre. Mindenesetre a közvélemény bizonyára számos érdekes információt talál majd a 11 000 oldalas dokumentumtengerben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 26. 22:59 | válasz | #18
Mint egy tipikus hazai politikusi reakció: másokra mutogatok, hogy azok is nagy szemétséget csináltak, ezért én nem vagyok akkora köcsög. Mások is "így szokták". Ismerős reakció, de ez a legkevésbé sem mentő körülmény. Sőt...

"...becsuszik 1-2 ""hiba "" is..."

Hja, minden állami dologba csak 1-2 "hiba" csúszik be. Mondjuk például véletlenül lerohanták Irakot és Afganisztánt. Biztos csak hadgyakorlatozott a US Army, és nem tűnt fel nekik, hogy nem hazai pályán vannak...
dez  
2007. jún. 26. 22:51 | válasz | #17
Izé, tényleg. Korábban a filmbe csak belekukkantottam, és inkább a website-on néztem végig az anyagokat. Azt gondoltam volna, ott minden fontosabb ott van.
2007. jún. 26. 21:13 | válasz | #16
ez a loose change
2007. jún. 26. 21:03 | válasz | #15
"basztatjátok itt csori usát ..szerintetek a fasz "ex" komcsik nemcsinálnak sok xart?"

Dehogynem. Bar nekem ugy tunik mintha a fenti cikk speciel a "csori" USA-rol szolna...
dez  
2007. jún. 26. 18:14 | válasz | #14
Ezeket (WTC 1-12. rész) láttátok már? Szvsz eddig a legmeggyőzőbb (a többi hiányos, stb.).
2007. jún. 26. 17:41 | válasz | #13
afganiszáni terroristák ?:D akkor még ha jolemlékszem a megszálo ruszkikat lötték.............. joltették..... kb ott indult el afganisztán zülése hogy a szovjetek odais átugrottak 1 kis "gyarmatositásra" :D akkor ök szabadságharcosok voltak a nyugat szemébe. basztatjátok itt csori usát ..szerintetek a fasz "ex" komcsik nemcsinálnak sok xart? csak arrol tényleg nemtudunk meg sokat igy ez felse tünik senkinek :D ha "rossz embereket" illegálisan halgatnak le, fognak el az engem qurvára nemzavar.. mint ahogy azse ha engem akarnának lehalgatni.. mert ugye nincs mitöl tartanom mert nemcsinálok semmi olyat ,azért a sok "illegális dologba tuti sok ilyen is van ami azért a rendes embereket szolgálja,najo biztos becsuszik 1-2 ""hiba "" is :D
tar86  
2007. jún. 26. 16:44 | válasz | #12
A magyarok 85 évekre titkositanak, érdektelen dolgokat.
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2007. jún. 26. 13:02 | válasz | #11
Hat igen.
Latom tobbnyire mindenki veszi itt a lapot, hogy amcsi szervezetek mit miert hogyan .....
Es hogy tobbnyire minden mocskot sajat maguk generalnak, amit szep hangzatos szavak kisereteben nyilvanos haderovel probalnak helyrehozni.

Es egyebkent meg az effektre, amit generalni akarnak a nyilvanossagra hozatal reven sztem az illik a legjobban: KUTYÁBÓL NEM LESZ SZALONNA
2007. jún. 26. 07:59 | válasz | #10
1. Az iraki haboru kudarca egyre vilagosabb.
2. Oriasi koltsegvetesi hianyok.
3. A kormany tevekenysegenek jelenlete egyre nyilvanvalobb a 9/11-ben.
4. A CIA ketes ugyei Europaban, Kozel-Keleten szivarognak kifele.

Tehat, dobjunk be regi zaftos sztorikat (egyebkent is muszaj lesz), hogy inkabb azon csamcsogjanak a birkak mintsem az aktualis ugyeken, majd egyuttal sugaljuk, hogy azokhoz kepest milyen k.-ra szentek lettunk.
2007. jún. 26. 01:30 | galéria | válasz | #9
Vorpal  
2007. jún. 26. 00:39 | válasz | #8
Valakit ez meglepett?
2007. jún. 25. 23:28 | válasz | #7
Hogy is mondják? Az kibál akinek a háza ég? :o)
2007. jún. 25. 23:25 | válasz | #6
Mi a különbség a húsvéti nyuszi, a mikulás és a barátságos CIA között? Semmi, mindegyk csak a képzeletünk szüleménye...
2007. jún. 25. 23:23 | válasz | #5
"...hogy az állampolgárok betekintést nyerjenek egy másik időbe, amelyben egy teljesen más CIA tevékenykedett."

Aha, most csak teljesen jogszerű tevékenységeivel emészt fel a cia hatalmas költségvetési pénzeket. Meg hogy most már nem végeznek jogszerűtlen tevékenységet... blabla... Nincs titkosszolgálat, ami jogszerűen működne.

Az összes titkosszolgálatra a törvényen kívüliség jellemző, mert olyan szférában operálnak, ahol a törvény nem ér egy kalap sz*rt sem. A CIA ugyanaz mint volt. A módszerei csak profibbá váltak. Hogy kinek az érdekeit szolgálják ezek (állampolgárok, vagy más "erőssebb" érdekek), azt meg mindenkinek a fantáziájára lehet bízni...
2007. jún. 25. 21:56 | válasz | #4
Jaja, az már jobb lenne, csak kötözködtem kicsit, mert a link bizony .com :D
Petko  
2007. jún. 25. 21:23 | galéria | válasz | #3
JFK meggyilkolása is benne van... vagy azt kihagyták?
2007. jún. 25. 21:08 | válasz | #2
cia.gov
2007. jún. 25. 21:05 | válasz | #1
kapcsolódó link: www.cia.com ???????? Nem igazán nyert.