Sztrájkolnak az online rádiók
2007. június 26. 13:13, kedd
Ma átmenetileg beszüntetik adásukat a megemelt jogdíjak elleni tiltakozásul az amerikai internetes műsorszolgáltatók.

Hirdetés

Mint ismeretes, a helyzet márciustól vált gyakorlatilag kilátástalanná az online rádiók számára, miután kiderült, hogy lejárt az a megállapodás, amelynek értelmében kedvező jogdíjakat kellett fizetniük a zeneipari szervezetek számára. A cégek fellebbeztek az új díjjavaslatok ellen, azonban április közepén a Copyright Royalty Board of the Library of Congress (CRB) elutasította a beadványt és nem helyezte hatályon kívül a befolyó bevételek újrafelosztásáról szóló korábbi döntését.

Korábban úgy tűnt, hogy a webrádiók kapnak még egy utolsó esélyt, azonban úgy tűnik, már az is elúszott a számukra. Amennyiben a következő három hétben sem változik a helyzet, úgy az Egyesült Államokban július 15-én életbe lép az új szabályozás, ami szerint a rádióknak hallgatóik és a lejátszott zeneszámok száma után kell majd jogdíjat fizetniük. Emiatt az online műsorszolgáltatók június 26-án teljesen vagy részlegesen beszüntetik adásukat, hogy így tiltakozzanak a jogdíj-emelési terv ellen, másrészt, hogy - ironikusan fogalmazva - így készítsék fel a hallgatóikat a július 15-e után várható állapotokra.

A rádiósok szerint a legtöbb csatorna tönkremegy, mert a jogdíj meghaladja a teljes bevételt. A SoundExchange álláspontja szerint viszont a nagyok bírni fogják a terhet, a legkisebb állomások pedig 2010-ig felmentést kapnak. A másik nagy baj - állítják a netrádiósok -, hogy az előadóknak ragaszkodniuk kell a jogdíjhoz. A rendelkezés fontos lehetőségtől fosztja meg a feltörekvő művészeket: nem engedhetik többé ingyen játszani a számaikat, pedig így könnyebben eljuthatnának a közönséghez. Az emelés ráadásul visszamenőleges hatályú, így aztán az elmúlt 12 hónapban sugárzott számok után is ki kell fizetni a dalonként és hallgatónként járó 0,019 centet az eddigi 0,007 cent helyett.

További probléma, hogy a SoundExchange nem fizet azoknak az előadóknak, akik nem lépnek be a szerzői jogvédő egyesületbe. A jogdíjat beszedő és szétosztó szervezet szerint a rendszer többi elemével együtt ez így igazságos. A SaveNetRadio aktivistái remélik, hogy a közönség nyomást gyakorol a kongresszusi (parlamenti) képviselőkre, akik aztán határoznának a jogdíj csökkentéséről. "Most talán ráébred a kongresszus, hogy rossz irányba mennek a dolgok" - nyilatkozott Justin Savage, a több mint 500 csatornát működtető LoudCity alapítója.

Az akcióban részt vesz többek között a Yahoo, a Live365 stations, a Rhapsody és a Pandora. A nonprofit civil rádióktól kezdve egészen az MTV zenetévé online rádióadójáig csaknem 14 ezer állomás csatlakozott a mozgalomhoz. Emellett a hallgatóknak lehetőségük nyílik egy külön oldalon véleményük kifejtésére, melyeket az amerikai Kongresszus tagjainak továbbítanak, és így hívják fel a figyelmüket a problémára.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
htmm  
2007. jún. 27. 07:35 | válasz | #4
Hát, igen. Én sem sok zenét töltöttem, mert minek. Jobbnál jobb netrádiók vannak, nem töltök, hallgatok (nah jó, a telefonon még nem netrádiót hallgatok).
Aztán ha valami megtetszik, rohanok is koncertre. Így mindenkinek jó szerintem: a nterádiónak, mert hallgatom, nekem, mert új zenéket ismerek meg (és még legális is), meg az előadónak is, mert megismerik, meg azért a koncerten a jegybevétel csak jegybevétel.
Egyébként meg ezzel hosszú távon lehet, hogy csak azt érik el, hogy Oroszország netrádiós nagyhatalom lesz ;]

Penge4  
2007. jún. 26. 19:59 | válasz | #3
Hajrá. Eddig nem nagyon töltögettem mp3-at, de ha ez bekövetkezik, akkor veszek mégegy winyót és húzom le az mp3-ak ezreit is a torrentről, nem csak a filmeket. Virágzani fog a warez, mint állat.
2007. jún. 26. 18:21 | válasz | #2
"Szépen be kell szüntetni az internetrádiókat, és kész."
Persze. Te meg ébredj fel plz.
Most nem sorolnék neked itt fel kapásból. 3-4 rádiót amit soha a büdös életbe senki sem tudna beszüntetni.
ocsieu  
2007. jún. 26. 14:19 | válasz | #1
Szépen be kell szüntetni az internetrádiókat, és kész.
Majd ha a művészek fizetnek azért, hogy online rádión is elérhetőek legyenek a számaik, na majd akkor lehet újra internetrádiót üzemeltetni.
Idővel meg talán rájönnek, hogy ahoz, hogy eladhassák műveiket, nem árt az INGYENreklám!!!
Szerintem az eset kísértetiesen hasonlít a P2P-re.
Aki meg ezek után is képes mindenféle jogdíj ellenében támogatni a művészeket, kiadókat, jogvédőket az nem normális, és csak hozzájárulnak ahoz, hogy mégjobban megerősödjenek ezek a szervezetek, és 8x nyelessék le az egyre kellemetlenebb "békáikat" a közönséggel/userekkel...