ENSZ-díj a zürichi elektronikus szavazási programnak
2007. június 20. 22:18, szerda
Idén az ENSZ Public Service Award 2007 nevű díját Svájc zürichi kantonja kapta, amelynek vezetői a múlt hét végén, vasárnap fogadták el új e-voksolási projektjüket.

Hirdetés

A kitüntetést a világszervezet Hetedik Globális Fórumának Reinventing Government programja keretében ítélte oda a zürichi kantonnak a hivatalos indoklás szerint a köz érdekében végzett kimagasló teljesítmény elismeréséért. A kanton képviselői a "A politikai döntéshozói folyamatokban való részvétel elősegítése innovatív mechanizmusokkal" című kategória díját június 26-án az ENSZ bécsi rendezvényén vehetik át.

A svájci államban 2002 óta van lehetőség az elektronikus szavazásra, de csupán az idén június 17-i voksoláskor adhatták le először az emberek a szavazataikat az úgynevezett virtuális központi urnába is. A Vote Électronique nevű projektben a zürichi mellett részt vesz a genfi és a neuenburgi kanton is. A múlt héten tartott nyilvános tesztvoksolásokon a választópolgárok Zürichben és Neuenbergben az interneten vagy SMS-ben egyaránt leadhatták a szavazataikat. A részvételi arány a zürichi kantonban 31,6 százalékos volt, az emberek 17 százaléka adta le voksát elektronikusan. Összesen 17 292 szavazat érkezett, ezek közül 904-et adtak le online és 28-at SMS-ben.

Neuenburg kantonban ötödször nyílt módjuk a helyi lakosoknak az elektronikus szavazásra és három százalékuk élt is ezzel a lehetőséggel, így összesen 1494 voks érkezett be elektronikus úton. Fennakadás egyik esetben sem volt, így a következő e-voksolásra várhatóan még az idén november 25-én sor kerülhet. 2006 áprilisa, a hivatalos tesztelés befejezése óta harmadszor vizsgázott sikerrel a megoldás, ezért a zürichi kanton vezetői azt tervezik, hogy az egész kantonban kiépítik a rendszert.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 22. 09:08 | válasz | #6
http://s3.bitefight.hu/c.php?uid=28668
c
Tetsuo  
2007. jún. 21. 17:38 | válasz | #5
De mit számít?? Mér olyan qrva jó nekünk, h biztonságos volt az ucccsó választás??
A sok agymosott tv-néző barom úgyis arra szavaz, aki nagyobbat hazudik azok meg szétlopják az országot, aszt jön a következő.. teljesen mind1.
Én többet nem szavazok ebben az országban, az biztos. :( Sajnos.
2007. jún. 21. 16:46 | válasz | #4
Ráadásul nem is egyértelmű az azonosítás.
Nálunk először a személyivel igazolni kell magad, majd ellenőríznek, hogy benne vagy-e a listában, és csak utána kapod meg a szavazócédulát. és még így is sokan csalást kiáltanak.
A telefonomról meg bárki küldhet SMS-t.
L3zl13  
2007. jún. 21. 08:52 | válasz | #3
Szvsz jelentősen különbözik.
Papíron, vagy akár interneten szépen ott van, hogy mire szavazol, és mellé teszed az X-et. Jóval kissebb a félreszavazás esélye.
Persze, nagy számoknál egy nem okoz gondot, de az egyes szavazatok megbízhatóságát megkérdőjelezheti.
Egy félrenyotatott tájékoztató eredményeképp lokálisan akár teljesen hamis eredményhez is vezethet.
2007. jún. 21. 08:31 | válasz | #2
Nem hiszem hogy sokban különbözne a papíron be ikszelt igen/nem-től, csak sokkal kényelmesebb. A mobiltelefon csak egy eszköz, ahogy a toll is, azzal is lehet rajongói leveleket írni mondjuk Fekete Pákónak ;-)
L3zl13  
2007. jún. 21. 07:41 | válasz | #1
Milyen LOL már SMS-ben népszavazni. Mi ez, Sztárok a jégen?
Legalább emeltdíjas SMS?