Módosul a Vista keresője, jön az SP1
2007. június 20. 08:34, szerda
A Google panaszait követően a Microsoft bejelentette, hogy a Vista első javítócsomagjában módosítják a beépített kereső működését. A Service Pack 1 előzetesét az év végére ígérik Redmondban.

Hirdetés

A keresőcég az "Instant Search" funkcióval, vagyis a keresővel kapcsolatban még tavaly fejtette ki kifogásait, többek között az alapértelmezett keresőmotor kiválasztásának lehetőségét hiányolva az operációs rendszerből. A Microsoft eleinte elvetette a panaszt, nemrég pedig az igazságügyi minisztérium is a szoftvercég mellé állt, kiemelve, hogy az nem követett el törvénybe ütköző cselekedetet. A jelek szerint mindez nem volt elég és az újabb csetepaté elkerülése érdekében Redmond ezúttal engedett.

Az igazságügyi minisztériummal és az ügyben érintett 17 államügyésszel kötött mostani megállapodás eredményeként az első javítócsomagban fontos változtatásokat hajtanak végre a beépített kereső működésével kapcsolatban. Lehetővé válik például az alapértelmezett kereső kiválasztása, ahogy azt a böngészőknél és médialejátszóknál már megszokhattuk, a Google így zöld utat kap saját asztali alkalmazáscsomagjának további népszerűsítéséhez. Ezen alapértelmezett kereső elérését a Start menüben, illetve az Internet Explorer böngészőben elhelyezett további hivatkozásokkal és parancsikonokkal segítik majd, a külső fejlesztők munkáját pedig újabb részletes dokumentáció átadásával könnyítenék.

Ezen változtatások a Service Pack 1 részeként látnak majd napvilágot. Ez az apró részlet további érdekességet kínál, hiszen a javítócsomag megjelenéséről a Microsoft eddig nem volt hajlandó nyilatkozni, most viszont kénytelenek voltak egy hozzávetőleges időpontot nyilvánosságra hozni. Eszerint az SP1 bétája az év végén készül el, a végleges verzióról azonban nem szól a fáma, ez lehet, hogy jövőre csúszik át. Mindez kényelmetlenül érintheti azokat, akik egyes alkalmazások vagy játékok frissítésére várnak, mivel több fejlesztő már korábban jelezte, hogy kizárólag az SP1 elkészülte után hajlandó foglalkozni a Vistával.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 23. 16:24 | válasz | #25
"annak mi értelme hogy a gyakran használt cuccok hamarabb betöltődnek???"

Eccerű paraszti logika: Amit gyakran használsz, az gyakran van használva, vagyis a töltési idő sokszorosan számít. Én például rendkívül kellemesnek találom, hogy az Adobe Reader ugyanolyan villámgyorsan indul, mint a notepad (XP-n meg qrva lassú volt).
És az ehhez a fícsörhöz felhasznált RAM ára legfeljebb 5000Ft, tehát bőségesen megéri szerintem. Kevesebb RAM esetén (pl. laptopoknál) pedig egy USB kulcs is segíthet (ReadyBoost).
2007. jún. 20. 19:18 | válasz | #24
Azok úgyis vesznek hozzá elég erős hardware-t hozzá. Előbb-utóbb pedig a játékokhoz úgy is kelleni fog minimum a D3D9Ex, meg a WDDM-ben bevezetett újítások, illetve maga a DX10 teljes pompájában, amit 100%-ig úgy se fognak tudni emulálni.
2007. jún. 20. 19:14 | válasz | #23
Oké.

Akkor miért olvasom minden "warezról leszedtem és nem tetszett" játékWindows-ostól, hogy felrakja a Vista Ultimate-et?

Amúgy eleddig nem volt bajom a játékokkal sem. Na persze nyilván az ember akkor vált Vistára, ha van alatta olyan vas, ami miatt akár érdemes is. Ha meg nincsen olyan vas, akkor minek vált Vistára? A dx10-es játékok miatt? Ha nincsen a Vistára elegendő vasa (azaz nincsen rá pénze), akkor honnan lenne pénze dx10-es videokarira?
Ha meg van pénze dx10-es videokarira, akkor nyilván nem a régi P1-es gépnek az ISA-slotjába akarja beletömködni.

Faszság faszság hátán. Váltani nem kötelező. Gamereknek maximum a dx10 miatt kéne, és azt sem éppen most (jól gondolom, hogy csak a Halo2 az, amelyik only Vista jelenleg?). Ha meg erre fáj a foga, akkor olyan gépe van, hogy 5 Vista is megy rajta egymás mellett.
2007. jún. 20. 19:14 | válasz | #22
"annak mi értelme hogy a gyakran használt cuccok hamarabb betöltődnek??? aztugye tárolja memóriában aztán ha egy vadi új játékot nyomsz fel akkor aztmost órákig töli???
kalap szar!"

Akkor sem tölti lasabban, mint XP alatt, de már másnap sokkal gyorsabban fogja tölteni, akkor meg mi a franc bajod van?
2007. jún. 20. 19:03 | galéria | válasz | #21
upsz, másik topic, sorry ;)
2007. jún. 20. 19:02 | galéria | válasz | #20
Nem szimpatikus nekem ez a "jajj, ne bántsatok minket, bántsátok a gonosz IE-t" mentalitás. Szerintem azzal, hogy beléptek a piacra, vállalták, hogy lesz konkurenciájuk, és ha a konkurencia az ő pozíciójukra vetett szemet, akkor bizony IJ ;)
Tetsuo  
2007. jún. 20. 18:47 | válasz | #19
1 csomóan meg igen, csakis azért vesznek wint mer a játékok azon mennek..
2007. jún. 20. 18:40 | válasz | #18
"aztugye tárolja memóriában aztán ha egy vadi új játékot nyomsz fel akkor aztmost órákig töli???
kalap szar!"

Lehet, hogy neked fura, de egy csomóan nem csak játékfuttatást tudnak elképzelni a gépükön.
2007. jún. 20. 18:36 | válasz | #17
az összes windows operálciós rendszer egy kalap szar...

annak mi értelme hogy a gyakran használt cuccok hamarabb betöltődnek??? aztugye tárolja memóriában aztán ha egy vadi új játékot nyomsz fel akkor aztmost órákig töli???
kalap szar!

fejlődik a világ aláírom de rossz irányba az tuti...
hameg már ittartunk akkor a linux-nak lenne vmi kis jövője hogyha végre valaki összefogná és nem 1000 hanem 1fajtája lenne! A játékgyártók is többet foglalkoznának vele
Penge4  
2007. jún. 20. 18:19 | válasz | #16
"én például nem vagyok hajlandó olyan operációs rendszer használni, amelyik 500 mega RAM-ot felzabál csak hogy elinduljon.
amennyi hülye van a világon, így is elterjed..."

Te vagy itt az egyetlen hülye, aki nem képes utánaolvasni, mielőtt lehülyéz valakit. A Vista, minél több ramot pakolsz a gépbe, annál többet eszik, ezt hívják SuperFetch-nek, avagy a gyakran használt szoftvereid hamarabb betöltődnek, azonban ha szükséged van a ramra (pl komolyabb alkalmazás, játék), akkor kiüríti és lesz neki hely. Szóval nem zabál többet, mint az XP.

"Nos, én először próbából 512 rammal "használtam" a Vista ultimate-et. Haználhatatlan volt szinte, annyira lassú volt."

Ha megnézed a hardware requirements-nél, az Ultimate-hez 1 giga ramot javasolnak minimum. Avagy ha csilivili felület kell és gyors gép, akkor fejleszteni kell. A Home Basic 512-n is elmegy, de sanszos, hogy pár progi többet fog zabálni, ezért lassú lesz.
DjDano  
2007. jún. 20. 17:38 | válasz | #15
Aki az SP1-re vár annak elárulom a Vista már most van olyan állapotban, mint anno az SP1-es XP!

A memórihasználat nagyban függ a meglévő memóriától, én 512 mega rammal futtatom a Vista-t, igaz kisebb játékoktól eltekintve nem játszok rajta, de alapból 280!!! megát eszik meg!

2007. jún. 20. 17:23 | válasz | #14
Anno XP-re ugyanezt mondták, pedig az minden tekintetben rosszabbul indított, mint a Vista (driverek, bugok, erőforrásmanagement, arról ráadásul nem is beszélve, hogy az XP alá szükséges hardware anno arányosan drágább volt, mint jelenleg a Vista alá szükséges).

Aztán mégis megtanulták használni azt is. Amúgy az tény, hogy ha 500MB RAM-ot eleszik, de jobban gazdálkodik az egésszel, akkor tőlem aztán nyugodtan eheti, mert nem fogom jobban érezni magamat attól, ha üresen áll a ram. Vistával kapcsolatos véleményekkel az a gond, hogy legtöbbször a betákat, vagy a lewarezolt RTM-et pár napig-hétig próbálgató emberektől származik JOBB ESETBEN. Rosszabb esetben csak visszamondják mások hülyeségeit.

Én már több, mint két hónapja használok az otthoni gépemen Vista Home Premiumot, és minden tekintetben teljesen meg vagyok vele elégedve (driverprobléma [nálam] nuku, programok némelyike gyorsabb, a legtöbb csak simán ugyanolyan, játékokkal sincsen semmi komolyabb gáz, mondjuk nálam nem utóbbi a szűk keresztmetszet).

Mellesleg pár napja felraktam a saját laptopomra az Ubuntut, hogy próbálgassam, miért ne alapon. Nem is fogok véleményt mondani róla, ameddig nem vagyok tisztában azzal, hogy az OPrendszer a hülye, vagy én. (Mellesleg eddig tetszik, bár tizenX év Windows-használat után azért nem egy sétagalopp:))
2007. jún. 20. 17:19 | válasz | #13
Nos, én először próbából 512 rammal "használtam" a Vista ultimate-et. Haználhatatlan volt szinte, annyira lassú volt. 2 giga rammal most gyorsabb mint az xp, mivel a gyakran használt programokat, stb. becachel a memóriába. Amugy meg kb mostanra forrottak ki a driverek hozá, tehát az első, angol vista megjelenése után kb több mint fél évvel. Régi hardverre most sem érdemes vistát rakni, de aki most rakja össze a gépét, annak érdemes áttérnie, az új (max fél-1 éves) hardverekhez (ha nem noname webkamera pl) van már vistás driver.
2007. jún. 20. 17:12 | válasz | #12
zabáljon csak, ha cserébe gyorsan betöltődnek a gyakran használt progik
3 giga ramnál már tök mind1 mennyit eszik az oprendszer sztem :)
Tetsuo  
2007. jún. 20. 17:05 | válasz | #11
Hát ezaz. Ha sok hivatalos helyről azt hallják vissza, h csak SP1 után, akkor gyorsan kibsznak 1 csomagot, aszt jó van.. gondolják.
2007. jún. 20. 17:04 | galéria | válasz | #10
nagyon is érthető. én például nem vagyok hajlandó olyan operációs rendszer használni, amelyik 500 mega RAM-ot felzabál csak hogy elinduljon. bár ezen az SP1 sem fog segíteni, mert ez nem érdeke az MS-nek.

amennyi hülye van a világon, így is elterjed...
2007. jún. 20. 16:59 | galéria | válasz | #9
Utolsó bekezdéshez: Ja, sürgessétek csak az SP1-et, hátha a nagy sietségben még jobban elbasszák mint az első Vistát és semmi érdemi újítás ne kerüljön bele. Mekkora egy faszság ez hogy "majd az SP1 után hajlandóak leszünk Vistázni", ez így senkinek se jó.
2007. jún. 20. 15:00 | válasz | #8
A jön azt jelenti, talán "már" az év végén itt is van?
:P
AE
2007. jún. 20. 13:55 | válasz | #7
A kereső szerintem is jól sikerült a Vista-ban, de a Sidebar közelébe se ér a Google félének. Nincs méretezés, nincs auto-hide (legfeljebb windows+space kombinációval előcsalogatható), és nincs normális rss reader benne (az IE frissíti az rss híreket, de mivel FF-ot használok így nem frissül magától... más normális rss reader gadgetet meg nem találtam).
2007. jún. 20. 13:35 | válasz | #6
Mire kijön a Vista SP1, mindenki elfelejti az egész mizériát, és csak azok fogják erőletni a GD-t, akik most is erre vágynak (azaz még kevesebben). Google örül, MS örül, és végülis majd a júzer is örül. Win-win.

(Csak zárójelben: azt nem tudom, mi a gond a Vista keresőjével. Gyors és keres. Az IE-ben meg ugyebár mindenki át tudja állítani Google-re a beépített keresőt, mondjuk az most nem is téma.)
haxy27  
2007. jún. 20. 12:31 | válasz | #5
ha én lennék a Billi fiu akkor nem engednék, ha más azzal vádol mert az ő alkalmazása nem fut az oprendszeremen. Na és mivan akkor elvégre nem köteleze más progiknak futnia. Nameg ez nem lesz más mint rés a pajzson megint.
Penge4  
2007. jún. 20. 12:06 | válasz | #4
És arról mikor lesz cikk, hogy a Google Desktop javítja a µTorrenttel való inkompatibilitását?
Amúgy meg a Vista keresője sokkal jobb, alapból integrálva van az egész rendszerbe (például Start Menü), sebessége se rossz, 1-3 másodperc alatt bármilyen indexelt fájlt megtalál. A sidebar-ja kicsit butább (nem lehet méretezni, meg ilyenek), de több normális működő gadget van rá. Engem az XP-n a Google Desktop 10-ből 4 nem Google által fejlesztett widgetnél "A google desktop hibát követett el, ezért leállt." hibaüzeneteket dobált. Na meg zavaró volt az a piros, inkompatibilitásra figyelmeztető felirat, mivel a w3c szabványt egyik okos fejlesztőjük sem ismeri, ezért az Operát leszarják, mást meg nem fogok használni a GD miatt...
bunny  
2007. jún. 20. 12:03 | válasz | #3
Nem értem mire várnak, amikor szinte mindenki kijelentette, hogy SP1-ig a vista nem játszik. Én le sem töltöttem (akarom mondani meg sem vettem), annyira nem érdekel így első kiadásra.
kricsi  
2007. jún. 20. 11:34 | válasz | #2
Én majd ha nem lesznek driverproblémák.Akkor.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jún. 20. 11:12 | galéria | válasz | #1
SP1, ezaz
így már talán ki is próbálom