A YouTube törölte Michael Moore új filmjét
2007. június 19. 17:07, kedd
A Sicko terjesztését végző Lionsgate nevű cég elérte, hogy töröljék a YouTube oldaláról Michael Moore legújabb Sicko című filmjét. A népszerű videomegosztó oldal példáját követte a Google Video is.

Hirdetés

A Sicko 124 perc hosszú változatát június 17-én, vasárnap késő délután két felhasználó 14 részre bontva tette elérhetővé a YouTube-on. A filmipar azonban nem örült a lépésnek, hiszen a mű hivatalosan csak június 29-től lesz látható az amerikai mozikban. Ezért a Lionsgate felszólította a honlapot, hogy haladéktalanul távolítsa el az alkotást. Amíg ez megtörtént, becslések szerint az egyes videókat legalább 5-600 ember látta.

A Google Video oldalára szintén felkerült a kereken 9 millió dollárból készült és a gyógyszeripart és a Bush-adminisztráció egészségügyben tett intézkedéseit górcső alá vevő dokumentumfilm. Tegnap délután még látható volt, összesen 28 000-en tekintették meg, azóta azonban onnan is letörölték. A fájlcserélő hálózatokban egyébként Moore legújabb filmje már múlt hét csütörtök óta letölthető.

Maga az alkotó nem háborodott fel, ismerve álláspontját a kérdésben ez nem is csoda. Michael Moore még 2004-ben, a Fahrenheit 9/11 nyilvánosságra kerülésekor közölte, hogy örül a fájlcserélő hálózatokon való megjelenéseknek, mert így sokan látják a műveit és egyébként sem nagy híve az amerikai szerzői jogi törvényeknek. Akkor a Fahrenheit 9/11 csak az Egyesült Államokban 119 millió dollár bevételt hozott. Azóta Moore multimilliomos lett.

Mindenesetre a rendező tartja magát korábbi véleményéhez: "Nem foglalkozom a terjesztői jogokkal és nincs problémám azokkal, akik letöltötték a filmemet egészen addig, míg nem próbálnak pénzt keresni vele. A célom az, hogy bizonyos dolgokon változtassak, felhívjam a figyelmet esetleges visszaélésekre. És ha ez így jut el a legtöbb emberhez, ám legyen." Az amerikai mozitulajdonosok és a filmet terjesztő cég azonban korántsem fogadták ennyire jól a kópiák kikerülését az internetre és amint azt az amerikai Nemzeti Filmszínház-tulajdonosok Szövetségének szóvivője is megerősítette: igyekeznek minden lehetséges módon megakadályozni a Sicko illegális terjesztését.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 21. 17:55 | válasz | #22
Jo, ertem, a Lionsgate vegzi a terjesztest. De a tulajdonjog kie?
Konyorgom, ha en tejet arulok, akkor kotelezhetek mindenkit, hogy "rajtam kivul na nehogy mar barki is merjen tejet arulni, mer irgum-burgum, merges leszek es az allam erre azt mondja, hogy igazad van, csak te terjesztheted"?
Vagy a terjesztes joga azt jelenti, hogy megvettem a tulajdonjogot is? Vagy WTF?

Zenty  
2007. jún. 21. 13:24 | válasz | #21
jah naivak szerint hazudik
Lame  
2007. jún. 21. 11:08 | válasz | #20
Szerintem teljesen jok a filmjei.
Egy masik szemszogbol mutatja be a dolgokat. Olyanbol amibol az atlag hulye amcsiknak meg csak eszebe sem jutna megkozelitenie.
2007. jún. 20. 18:37 | válasz | #19
Nem megyek amcsiban a bícsre.

Nem megyek amcsiba sem :D
2007. jún. 20. 18:36 | válasz | #18
"Gondolom a legtöbb ember nem Moore-filmeket tartja forrásnak, hanem már előtte v pont annak hatására utánanéz dolgoknak.."

Érdekes kérdés. Mondjuk szerintem a világon egyedül az amerikaiaknak "meglepő és lehengerlő, leleplező és kitárulkozó" a Moore filmek többsége. Igazából a világ többi része nagyjából tudja, hogy USA-ban nem Hollywood meg Mulholland Drive van csak. Ami persze kicsit vicces, hiszen mégiscsak ők élnek ott, de mégis ők veszik be a saját reklámszövegüket:)
Tetsuo  
2007. jún. 20. 17:24 | válasz | #17
Másik "poén", ha amcsiban lemész a beachre, nyoma sincs a cicababáknak, csak dagadt lusta nőket látsz mindenhol..
Tetsuo  
2007. jún. 20. 17:20 | válasz | #16
Természetesen Moore még soha életében nem csinált dokumentum filmet, hiszen azt amerikában nem is néznék meg.
Gondolom a legtöbb ember nem Moore-filmeket tartja forrásnak, hanem már előtte v pont annak hatására utánanéz dolgoknak..
Engem pl kibszottul idegesít Moore stílusa, de a Fahrenheitben többnyire igaza volt, viszont sok dologgal még ki kellett volna egészítenie a mondókáját, hiszen úgy lett volna kerek, csak az már a másik oldalt képviselte.. vagyis tény, h manipulatívak a filmjei.
Örülök h vannak ilyen filmek, mert legalább a tájékozatlan embereket is ráébresztik a tényekre..
2007. jún. 20. 13:42 | válasz | #15
Jó, hogy létezik Moore, és jó, hogy megcsinálja a filmjeit, de azért ácsi.

A te szóhasználatoddal élve: az is iszonyat naív, aki Moore filmjeiből akarja megtudni a kendőzetlen igazságot. Ő is csak egy éle a kardnak.

Azt azért már finoman teszem csak hozzá, hogy Moore minden egyes filmje felettébb manipulatív. Nem azt mondom, eléri, hogy tudatosuljon a nézőben a mondanivaló, de Moore rohadtul nem egy érezemmentes, objektív narrátorhang.

(egyébként csak aranyosságból írom: "poén", hogy a Sicko a health care industry-ról szól, és gyakrolatilag minden meginterjúvolt alany túlsúlyos, mint az állat)
dez  
2007. jún. 20. 13:28 | válasz | #14
Mitől vagy olyan biztos ebben? Van a világon épp elég visszás dolog, ami önmagában is érdekes, kamu nélkül is.
sgbo  
2007. jún. 20. 11:02 | válasz | #13
A baj az hogy dokumentumfilmnek hívják. De messze nem az (dokumentumfilm azért törekszik az elfogulatlanságra. Moore-nak ez jár a legkevésbé a fejében). Még az igazi Mao-ban is több az igazság :)
k0zi  
2007. jún. 20. 10:20 | válasz | #12
Az a baj, hogy Michael Moore filmjeinek a valóságtartalma nem túl sok. Van benne persze igazság is, de kamuzik is mellé rendesen és hogy eladható legyen, a lódítás több.
dez  
2007. jún. 20. 00:08 | válasz | #11
Nem kell elhinni, utána lehet nézni.
Tetsuo  
2007. jún. 20. 00:07 | válasz | #10
Azt én sem értem, h mi a faxért van a google-nek 2db videomegosztója. Mérnem 1esíti mán?
Tetsuo  
2007. jún. 20. 00:05 | válasz | #9
Nagyjából mindenben igaza van, csak kicsit sarkít (1oldalúan tálal), de valszeg azért h a 80as IQjú átlagamcsi megértse..
léry  
2007. jún. 19. 23:30 | válasz | #8
én meg azon röhögtem, milyen lenne, ha rögtön elkezdene lecsurogni egy ~700megás változat, amikor ráklikkelek :)
2007. jún. 19. 23:13 | válasz | #7
A fájlcserélő hálózatokban egyébként Moore legújabb filmje már múlt hét csütörtök óta letölthető.

lol ennél a mondatnál a letölthető szó alatti linkre elsőre azt gondoltam volna hogy egy torrent file van belinkelve, vagy ennyire nem vagyunk lazák? :)
2007. jún. 19. 22:13 | válasz | #6
Azért neki sem szabad mindent elhinni (bár sok dologban igaza van).
dez  
2007. jún. 19. 20:09 | válasz | #5
Na, a naívák majd döbbenhetnek ezen a filmen. Legalábbis remélem, nem okoz majd csalódást.
2007. jún. 19. 19:27 | válasz | #4
"követte a Google Video is."
nem mondod.... google-é a jutub
DjDano  
2007. jún. 19. 18:55 | válasz | #3
"Michael Moore még 2004-ben, a Fahrenheit 9/11 nyilvánosságra kerülésekor közölte, hogy örül a fájlcserélő hálózatokon való megjelenéseknek, mert így sokan látják a műveit és egyébként sem nagy híve az amerikai szerzői jogi törvényeknek."

Ez a mondata különösen szimpatikus :)

2007. jún. 19. 18:45 | galéria | válasz | #2
majd egy jó republikánus hazafi megfegyelmezi előbb vagy utóbb egy nagy mordájjal
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2007. jún. 19. 18:32 | válasz | #1
Bírom ezt a Moore-t :)