Melegtévé indul Németországban
2007. június 19. 12:57, kedd - Forrás: MTI
Ősszel megkezdi adását az első, elsősorban homoszexuális férfiaknak sugárzó televíziós csatorna, a Timm Németországban - jelentették be Berlinben.

Hirdetés

A DFW társaság közölte, hogy célközönségük a körülbelül négymillió, Németországban élő homoszexuális férfi. Nemzetközi és hazai gyártású, köztük saját programokat kínálnak, játékfilmeket, sorozatokat, dokumentumfilmeket, magazinműsorokat, híreket és szolgáltató jellegű műsorokat.

"A kliséknek és a sztereotípiáknak nálunk nincs helyük" - közölte Frank Lukas, a DFW igazgatója, aki az RTL kereskedelmi adón eddig az Anderstrend (A másik tendencia) című, homoszexuálisoknak szánt magazinműsort vezette. A Timm fogható lesz műholdon keresztül, felveszik csomagjukba a kábeles szolgáltatók, az Internet/IP TV, de antennás vétele is lehetséges.

Az adó túlnyomórészt reklámokból tartja majd fenn magát, s azt tervezik, hogy 2008 közepére a sugárzás területét Ausztriára és Svájc német nyelvű vidékeire is kiterjesztik. Lukas emlékeztetett arra, hogy a világban már számos, kizárólag homoszexuálisoknak szóló televíziós csatorna működik, például a francia Pink TV vagy az olasz Gay TV. Előbbi 2004 októberében indult, kilenc euróba kerül havonta az előfizetés. A csatorna napi 24 órában ad műsort, heti négyszer keménypornót. Az olasz melegtévé még korábban, 2002-ben startolt.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 20. 15:08 | válasz | #29
Nem értem mi a bajotok. EU-ban az egyik legfontosabb nézet az esélyegyenlőség (ide tartoznak a nők, kissebségi csoportok, melegek, leszbik, stb.). Az, hogy a németek indítanak egy ilyen adót csak jópont az EU szemében.

Egyébként meg nem kell fikázni, akinek nem tetszik úgysem nézi, nem igaz? Ez olyan, ha pl a fagyisnál van eperfagyi, de a delikvens nem szereti, akkor elkezd károgni, holott van 20 másik fagyi is, amit ehetne. Semmi sem kötelező.
2007. jún. 20. 14:23 | válasz | #28
"A fobia az irracionalis megmagyarazhatatlan felelem.
Ha valaki valodi tenyszeru okok miatt fel vagy utal valamit az nem fobia."

Remek. És kész szerencse, hogy te interneten keresztül itt ügyesen diagnosztizálod is.

"Viszont az aki mindenfele kulso ok nelkul utalja peldaul a melegeket az fobias."

Valamilyen szinten egyetértek, ellenben van egy kis difi. Az átlag hetero nem tudja megérteni, miért is buzi egy buzi - nem akarom előhozni a kör és az egyenes klisés példáját.
Amit nem értünk, azt nemigen szoktuk szeretni. Ráadásul ettől még undorodunk is.

Egyébként meg sokkal egyszerűbb a megoldás, csak nem hangzik olyan jó kis ovis-kötözködős elméletként: az átlaghetero azért rühelli a buzikat, mert ettől ő heteróbbnak érzi magát. Ennyi, és nem több.

"Es a felelme valojaban belulrol fakad a sajat homosexualitasatol fel"

Hallottam már ilyen nevetséges állításokat, de hogy tud valaki "félni" attól, hogy meleg? Ez olyan, mint hogy félek attól, hogy valójában két fejem van, csak az egyiket nem látom?

"A melegek nem csinalnak semmi kirivot,semmit amiert barkinek is felnie,tartania kene toluk."

Valóban nem, a legtöbbje semmit nem csinál, és vice versa, a legtöbb embert csak a gondolat taszítja, és semmi több. Ellenben vannak a "hangos buzik", akik miatt nagyon sokan rühellik őket - nem ők vannak többen, csak éppen pk a leghangosabbak. És ugyanígy, a rühellők között is ott vannak a hangos homofóbok - nem ők vannak többen, csak éppen ők azok, akik minden alkalmat megragadnak a buzizásra.
duke  
2007. jún. 20. 13:08 | válasz | #27
"Tehát például a Parlament elé kivonuló "Gyurcsánytakarodj" komák valójában látens Maszop-szavazók?"

"A rasszizmusról a négerek/cigányok kárognak.
A homofóbiáról meg a buzik.
Stimmt?"

A fobia az irracionalis megmagyarazhatatlan felelem.
Ha valaki valodi tenyszeru okok miatt fel vagy utal valamit az nem fobia.
Ha valaki utalja az mszp-t mert elcsaltak a valasztasokat,hazudtak,csaltak loptak,szetvertek az orszagot,az nem fobias mert ezek kezzel foghato tenyek,ezek magyarazak a felelmet az utalatot.
Viszont az aki mindenfele kulso ok nelkul utalja peldaul a melegeket az fobias.Es a felelme valojaban belulrol fakad a sajat homosexualitasatol fel, mert nem felhet mastol,mert nincs kulso ok.A melegek nem csinalnak semmi kirivot,semmit amiert barkinek is felnie,tartania kene toluk.
duke  
2007. jún. 20. 12:41 | válasz | #26
"Te szereted a testedre kenegetni a meleg szart? :D Nem? Akkor biztos látens fekalofíl vagy :)"
Nem,de nem is zavar,ha mas ezt csinalja,szamomra semleges a tema.Nem gondolkodok rajta es nem is akarom agyonverni azokat akik igy elik az eletuket.
2007. jún. 20. 11:51 | válasz | #25
De nagyon okos vagy. Mindenféle tanulmány nélkül belátható a következő (csak józan ész kell hozzá):

A magyarellenességről a magyarok kárognak.
Az antiszemitizmusról a zsidók kárognak.
A rasszizmusról a négerek/cigányok kárognak.
A homofóbiáról meg a buzik.
Stimmt?
2007. jún. 20. 11:28 | válasz | #24
Ez ilyen "van sapkája, nincs sapkája" kutatás volt?

Tehát például a Parlament elé kivonuló "Gyurcsánytakarodj" komák valójában látens Maszop-szavazók?

"minel jobban utalja valaki a melegeket,annal biztosabb hogy maga is az"

Ez egy kicsit ilyen óvodás "te mondtad magadra" dolog, ugye?
Sadist  
2007. jún. 20. 11:20 | galéria | válasz | #23
Te szereted a testedre kenegetni a meleg szart? :D Nem? Akkor biztos látens fekalofíl vagy :)
nickb  
2007. jún. 20. 08:50 | válasz | #22
Végre egy meleg csatorna, remélem itt is fogható lesz. Heteró csatornából már elég...(sport1, sport2...sport100)
duke  
2007. jún. 20. 00:41 | válasz | #21
Igen ezt mar sok tanulmanyban bizonyitottak,hogy minel jobban utalja valaki a melegeket,annal biztosabb hogy maga is az.Csak szegyenli fel az eloiteletektol,es ezzel az utalkozassal bizonygatja maga elott,hogy nem meleg."ha en utalom a melegeket,akkor nyilvan nem lehetek az"
2007. jún. 20. 00:07 | válasz | #20
Mennyi itt a homofób....látens melegek vagytok vagy mi? Most öszintén!: ki a francot izgat ha indul egy meleg tvcsatorna? A szappanoperákat éjjel-nappal nyomató csatornától sem voltam eldőlve,de mivel nem érdekelt,hát nem foglalkoztam vele,nem néztem....ilyen kib..ott egyszerü:P
snorbi  
2007. jún. 19. 22:09 | válasz | #19
Jajaja, buzicsatornára tényleg nagy szükség van!
duke  
2007. jún. 19. 20:44 | válasz | #18
"homokosok aránya valahol 1% körül mozoghat szvsz. Ha 10% lenne mindenki ismerne jópára"

Altalaban a szakertok 1 - 1.5 %-ot szoktak mondani.De ha 40-50 % lenne az se hiszem hogy baj lenne,legfejebb minden nap lenne meleg felvonulas.
duke  
2007. jún. 19. 20:33 | válasz | #17
"nálunk már 10 éve van kettő is(RTL KLUB, TV2)!"

Az biztos,hogy sok kocsog van ezen a ket csatornan,megha nem is pont sexualis ertelembe.peldaul a hetihetes is tele van veluk (nem mintha meg neznem)
2007. jún. 19. 19:20 | válasz | #16
Pszichésen szaporodnak.
assdf  
2007. jún. 19. 19:18 | válasz | #15
Egyébként sem lehetne 10% hisz a buznyákok kihalnak és még a génjeiket sem adják tovább.
2007. jún. 19. 19:08 | válasz | #14
Fejlődés a balázssó betiltása lenne.

Egyébként igazad van, legyen bűnözőcsatorna is mert az is szubkultúra, el kell fogadni a kleptomániásokat is a társadalomnak. A boltosnénik kirekesztők! Na meg a megélhetési fémtolvaj szubkultúra is ott van...
2007. jún. 19. 19:02 | válasz | #13
Ezt nem hiszem, gondolom valami megélhetési főbuznyák találta ki. A buzipropaganda hangoztatja mindig, hogy az emberek 10%-a homokos, gondolom így sikerült kitalálni a 4 milliós számot.

A homokosok aránya valahol 1% körül mozoghat szvsz. Ha 10% lenne mindenki ismerne jópárat.
2007. jún. 19. 18:35 | galéria | válasz | #12
akinek nem tetszik nem nézi mivel -még- nem kötelező
neoG  
2007. jún. 19. 18:34 | válasz | #11
jódolgukban nem tudják mit csináljanak
Sadist  
2007. jún. 19. 17:54 | galéria | válasz | #10
83 millás lakosság, ebből 4 milla buznyák, hova halad a világ
2007. jún. 19. 17:52 | válasz | #9
Mert csatornát adnak nekik ahelyett, hogy csak egy-két műsorban szerepeltetnék őket, ahol könnyebben belefuthatnak az emberek? Vagy esetleg a "saját" csatornáidon kéne nézned a melegfelvonulásokat, meg a toleranciatüntetéseket?

Ezt én nem csak fejlődésnek, hanem jó irányba fejlődésnek tartom.
winnie  
2007. jún. 19. 16:14 | válasz | #8
"szánalmas hova sülyednek a nyugati társadalmak"

izé. tudtommal ez a fejlődés. saját tévé saját szubkultúráknak. egyszer mi is eljutunk ide. egyelőre még ott tartunk, hogy süllyedésnek látjuk a haladást.
2007. jún. 19. 16:06 | válasz | #7
Nem újdonság. Van már egy pár ezen kívül is. Akinek nem tetszik nem nézi (tudtommal nem kötelező).
2007. jún. 19. 16:01 | galéria | válasz | #6
szánalmas hova sülyednek a nyugati társadalmak
winnie  
2007. jún. 19. 15:20 | válasz | #5
" nálunk már 10 éve van kettő is(RTL KLUB, TV2)!"

a discoveryt és a sport1-et kihagytad.
2007. jún. 19. 15:17 | válasz | #4
igen.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jún. 19. 15:16 | galéria | válasz | #3
voltak ők valaha is normálisak ? ...
2007. jún. 19. 14:54 | válasz | #2
:D

amúgy, ezek a németek tényleg hülyék-.- egyre méllyebbre süllyednek a szememben:/
2007. jún. 19. 14:49 | válasz | #1
Nem tudom mi ebben a hír... nálunk már 10 éve van kettő is(RTL KLUB, TV2)!