Szexuális bűnözők elfogásában segített a MySpace
2007. június 15. 23:00, péntek
A texasi rendőrség a közösségi portál rendszerében tárolt adatoknak köszönhetően az elmúlt két hétben összesen hét, szexuális bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit vett őrizetbe.

Hirdetés

A hét személy mindegyike rendszeresen megfordult a MySpace oldalain és a honlap működtetői át is adták a velük kapcsolatos információkat a nyomozóknak. Hat férfit azért tartóztattak le, mert megsértve az előírásokat, a MySpace-t használták kapcsolatteremtésre, holott az internet közelébe sem mehettek volna, a hetedik viszont elfelejtett eleget tenni a regisztrációs kötelezettségének és jelentkezni a helyi hatóságoknál.

Mint ismeretes, az Egyesült Államokban rendkívül komolyan veszik a szexuális bűncselekményeket, ami nem csoda, hiszen az országban a becslések szerint 600 000 szexuális bűnöző van. A már büntetett személyeknek kötelező magukat az aktuális lakóhelyükön regisztráltatniuk. Felmérések szerint azonban minden hatodik személy ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, ráadásul állandóan változtatják a lakóhelyüket, ez pedig komoly problémát jelent a hatóságoknak. A rendőrség ezért kénytelen különleges keresőprogramokat alkalmazni. A hatóságok adatai szerint a hét elkövető áldozatai 13 és 21 év közötti lányok voltak, de egyikük a gyanú szerint megerőszakolt egy 4 éves kislányt is.

A MySpace az elmúlt hónapokban renitens cégből az igazságügyi szervek egyik legkészségesebb segítőjévé vált. Ahhoz képest, hogy a közösségi oldal nemrég még megtagadta a 7000 törölt szexuális bűnöző profiljaiban tárolt adatok átadását, nagyot fordult a világ. Hiszen a vállalat először meggondolta magát, majd most már egy a kiskorúakat fenyegető erőszak elleni rendőri fellépésre szakosodott szakértőt alkalmaz a közösségének és a jó hírének védelme érdekében.

Sőt, becslések szerint a MySpace üzemelteti az összes amerikai szövetségi állam szexuális bűnözői adatbázisát tartalmazó rendszert, amely folyamatosan összehasonlítja a tárolt információkat a profilokban megjelenő adatokkal. A portál azt szeretné elérni, hogy a szexuális bűncselekmények elkövetőinek kötelező legyen közzé tenniük az e-mail címeiket is. Így automatikusan megakadályozható lenne, hogy ezek az emberek bekerülhessenek az online társközvetítő és ismerkedést segítő rendszerekbe.

Greg Abbott texasi legfőbb államügyész közölte: "Nem fogjuk hagyni, hogy szexuális bűncselekmények elkövetői üldözzék a gyermekeinket. Ezek az elítélt bűnözők online személyiségeket építettek fel egy népszerű közösségi oldalon, ahol sok a gyermek és a tinédzser."

A Futurezone oszták internetes híroldal emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államokban 1994 óta van hatályban a Megan's Law törvény, amelyet egy Megan Nicole Kanka nevű megerőszakolt lány után neveztek el és amely kimondja, hogy minden szövetségi állam köteles nyilvánosságra hozni az összes szexuális bűnöző adatait.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jún. 17. 13:37 | galéria | válasz | #11
akkor azt FBI-s pedok adták fel
ez az igazi furfang
2007. jún. 17. 13:35 | galéria | válasz | #10
a terrorizmus elleni harcban is ez a hívószó: "védjük meg gyermekeinket a terroristáktól", de ha megkérdeznéd Johntól hogy a 15 éves kölke éppen hol van és mit csinál, vagy mondjuk tudja-e a gyereke legjobb barátjának a keresztnevét fogalma sem lenne
2007. jún. 17. 13:31 | galéria | válasz | #9
Európában is sok lenne a pedofil, ha 21 év lenne a korhatár
arról nem beszélve, hogy USA-ban egy 7 éves gyerek is lehet szexuális bünöző, mert hozzzáért Juliska - fedetlen bőréhez. Volt olyan amikor az óvodás gyerek a óvónő mellei közé furta a fejét, es az feljelentette szexuláis zaklatasert, a gyereket kezelésre ítélték.
nem hiaba keregették el a sok puritánt europából eleink
szombi  
2007. jún. 16. 20:26 | válasz | #8
Azt nem írta. De nem is érdekel. Talán téged igen?
duke  
2007. jún. 16. 17:49 | válasz | #7
"miben állítólag egy prágai férfi gyerekeket kínál fel ,,különböző célokra"
Es mennyibe kerultek oradij vagy napidij volt esetleg kilora adta ?
szombi  
2007. jún. 16. 12:21 | válasz | #6
Nem feltétlenül a pénz ami számít. Csak egy kis furfang.

Nemrég jött nekem egy ímél, amiben állítólag egy prágai férfi gyerekeket kínál fel ,,különböző célokra''.
Na, megnéztem az IP címet a forráskódban, majd egy ingyenes, IP-cím kereső proginak megadtam.
Nos, nem Csehországban, hanem egyenesen az USA-ban adták fel, hozzá egy elég hosszú domén tartozott,
de benne volt az FBI szórészlet is...
2007. jún. 16. 10:04 | galéria | válasz | #5
azoknak van elég pénzük.....................
2007. jún. 16. 07:33 | válasz | #4
"Már-már sírva fakadok, hogy míg ilyen apróságok miatt elkapják a pitiáner kis perverzek farkát, addig az igazi nagykutyák akik pusztán okosabbak, szabadon portyázhatnak."

Na igen... Ebben a témában szoktam mindig azt írni, hogy érdekes dolog hogy amikor felszámolnak egy pedofil hálózatot, akkor mindig csak azokat fogják el, akik képeket, videókat töltöttek le innen-onnan. Én már azt szeretném végre látni, hogy azokat fogják el, akik ezeket a felvételeket készítették... Az olyanokat kellene lecsukni, betenni egy olyan cellába, ahol egy nagyfarkú, azonos neműeket kedvelő egyén várná őket szeretettel... :) De ilyen hírt érdekes módon még nem hallottam...
duke  
2007. jún. 16. 01:32 | válasz | #3
Ez az egesz egy undorito Myspace reklam semmi mas.A myspace-nel nagy ivben szarnak a sexualis bunozokre meg az aldozatokra,csak a bevetel szamit.

"Nem fogjuk hagyni, hogy szexuális bűncselekmények elkövetői üldözzék a gyermekeinket."
Es akkor azok akik nem kovetnek el ilyen buncselekmenyt azok uldozhetik a gyerekeinket ? peldaul a sima fegyveres bunozok uldozhetik a gyerekeinket ?
fv82  
2007. jún. 16. 01:32 | válasz | #2
szerintem a south parkból (11.04) vették az ötletet
szombi  
2007. jún. 16. 00:47 | válasz | #1
Ekkora marhákat! Amcsiknál mindenki hülye? Talán 1 embernek csak 1 e-mail címe lehet?
Na meg ha egy profilt azért hozok létre hogy 13 éves lányokat zaklassak,
akkor talán nem kéne megadni a postacímemet meg a saját, meg anyukám nevét...
Már-már sírva fakadok, hogy míg ilyen apróságok miatt elkapják a pitiáner kis perverzek farkát,
addig az igazi nagykutyák akik pusztán okosabbak, szabadon portyázhatnak.
Pedig nem kell más, mint az hogy minden oldalról biztosítva legyen az anonimitás.

Talán nem azt az e-mailt kéne bűnözésre használni, amin keresztül a legjobb haverokkal is tartom a kapcsolatot.
Most nem akarok tippeket adni senkinek, mert a végén még engem vesznek elő, ugyanis az sg.hu rendszerében csomó adatom szerepel...